Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
07
ápr/2009

Ne vegyünk húsvéti nyulat! Több állatkert már nem fogadja be a megunt állatokat

A Fővárosi Állat- és Növénykert idén sem fogad be "megunt" húsvéti nyulakat. A korábbi években volt erre lehetőség. Az intézmény most is azt javasolja a húsvéti nyúlvásárláson gondolkodó embereknek, fontolják meg, tudnak-e tartósan, a jó gazda gondosságával eljárni a nyúltartás során (ez nemcsak egyéni belátás kérdése, hanem az állatvédelmi törvényben rögzített jogszabályi előírás is). Mi kell a nyúlnak?



Azoknak, akik felelősségük tudatában a nyúltartás mellett döntenek, szaktanácsokkal segít a Fővárosi Állat- és Növénykert. Azok számára pedig, akik felelős döntés alapján nem vásárolnak nyulat, a városligeti intézmény nyuszisimogatóval és jelképes örökbefogadással teremt lehetőséget arra, hogy ne maradjanak ki a "nyuszi-élményből".

Az utolsó olyan években, amikor az Állatkert még befogadta a húsvéti nyuszikat, főként olyanok éltek ezzel a lehetőséggel, akik kifejezetten azzal számoltak, hogy az ünnep után a nyulakat - és ezzel a felelősséget is - úgymond "lepasszolják" az Állatkertnek - olvasható az intézmény közleményében. Az állattartáshoz való ilyen hozzáállást nem kívánják bátorítani a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai.

A többi állatkertben még nem ennyire egyértelmű a helyzet. Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark munkatársa az [origo]-nak elmondta: ők is arra biztatják az embereket, hogy ne vásároljanak húsvéti nyuszit, éppen ezért itt is lesz nyuszi- és báránysimogató. Néhány nyulat azonban szükség esetén befogadnak majd. Nagy Sándor Tibor, a Debreceni Állatkert ügyvezető igazgatója az [origo]-nak elmondta: a többi állatkerthez hasonlóan ők is arra biztatják az embereket, hogy ne vásároljanak húsvéti nyulat, inkább jöjjenek a nyuszisimogatóba. Ha valaki mégis kipróbálná az állattartás örömeit, de később úgy gondolja, hogy ezt mégsem kívánja folytatni, akkor ajándékként átveszik a nyulakat (évente 25-20 állat érkezik az állatkertbe). Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az élőállat vásárlása nagy felelősséggel jár, de a megunt állatoknak is jobb, ha nem eresztik őket szélnek az utcán, ezért az állatkert befogadja a nyulakat. A Győri Állatkert húsvét után két hétig fogad nyulakat, utána már nem.

Tipp: ha mégis ragaszkodik a nyúlhoz, de nem akarja megtartani, vásárlás előtt kérdezze meg az állatkereskedésben, visszaviheti-e majd az állatot (vannak erre példák). Végső esetben pedig még mindig ott a lehetőség, hogy falusi környezetbe vigyük az állatot, rokonokhoz, ismerősökhöz. A legjobb azonban valóban az, ha egyáltalán nem vásárolunk húsvéti nyulat.

Mi kell a nyúlnak?

A vásárlók körében a kicsi nyulak a népszerűek, ezért a törpenyúl fajták mellett gyakran árulnak egészen fiatal nyulakat. Fontos tudnivaló azonban, hogy a nyúlfiak 20 és 28 napos koruk között térnek át a tejről a szilárd táplálékra, ezért ha valaki túl fiatal nyulat vásárol, annak - megfelelő tejjel történő - táplálását is biztosítania kell. A legjobb azonban, ha ilyen fiatal nyulakat nem vásárolunk meg, bármennyire is aranyosak.

Forrás: MTI

A nyúl nem ugyanazt eszi, mint az ember, a vasárnapi ebéd maradékát tehát ne is próbáljuk odaadni neki! Ugyanez vonatkozik a csokoládéra és hasonló nyalánkságokra! A legjobb, hogy ha a nyúl táplálékának alapját a boltokban kapható nyúltáp képezi (amely a fogak megfelelő kopását is elősegíti). Ezt naponta friss zölddel, sárgarépával, fehérrépával, retekkel egészíthetjük ki. Fontos, hogy elegendő szénát is kapjon, mert az állatnak megfelelő mennyiségű rostra is szüksége van.

A nyúl vízigénye - ha nem csak tápot és szénát, hanem zöldségeket is kap - nem túl jelentős; ennek ellenére fontos, hogy mindig legyen előtte friss ivóvíz.

A nyúlfiak számára 20-30 °C, a felnőtt példányoknak 15-20 °C a megfelelő hőmérséklet. A nyulakat leggyakrabban dróthálós nyúlketrecben tartják, mert a lakásban megrághatja például a szabadon futó kábeleket, a tapétát és bútorok lábait is.


0
Tovább
06
ápr/2009

Ne húzza le a napi vízmennyiség harmadát a vécén! Régi tartályok esetén is van megoldás

A naponta elhasznált vízmennyiségnek átlagosan egyharmadát a vécéöblítések adják. Ez az egyik legrosszabb példa arra, hogy a legtöbb háztartásban pazarló módon használunk egy olyan környezeti elemet, amelynek drága az előállítása, és amely nálunk is egyre fogy: Magyarország egyes részein - különösen a karsztos területeken - érezhetően csökken az édesvíz mennyisége az elmúlt években, főképpen az éghajlati változások miatt.



A WC-ben elpazarolt mennyiség - ami egy négyfős családban átlagosan napi 150-200 liter -, továbbá a feleslegesen elfolyatott fürdő-, borotválkozó- és fogmosóvíz a pénztárcánkat is érinti. Egy köbméter ivóvíz díja a 2004-es 143 forintról 2009-re 216 forintra emelkedett.

Lehetőleg minél kevesebbszer öblítse le a WC-t! A WC-tartály ne folyasson. Használjon öblítés-stop funkcióval ellátott tartályt (ezek ma már általánosak, és 5-10 ezer forint kaphatók). Használjon kisebb térfogatú tartályt - az öblítéshez általában 3 liter víz is elegendő. A némileg drágább osztott nyomógombos tartályoknál ez a minimális érték; ha ilyen készüléke van, használja lehetőleg mindig a rövid öblítést.

Vannak persze ultramodern, nagyon környezetbarát (és méregdrága) tartályok is, de ha régi szerkezetet működtet, és csak minimális beruházásban gondolkodik, akkor keresse Varga Árpád kisiparos találmányát: a 2500 forintos alkatrész beépítése után csak addig folyik az öblítővíz, ameddig húzzuk a fogantyút.

Az összegyűjtött esővíz remekül használható WC-öblítésre, és itt nem feltétlenül a vödrözésre kell gondolkodnunk, hanem egy nagyobb beruházás esetén az esővíz általános belső felhasználására.


0
Tovább
05
ápr/2009

Mindennapi madárvédelem: csatlakozzon a madárbarát programhoz!

"Lehet-e élni madarak közelsége nélkül? Természetesen lehet, de sokan úgy gondoljuk, hogy velük együtt jobb. Szerencsre sok madárfaj követ bennünket még a nagyvárosok központjába is, egy kiskert pedig valóságos városi vadonná alakítható" - olvasható a Magyar Madártani Egyesület honlapján.Forrás: Getty Images

Akiben megvan a szándék a madarak védelmére, és az igény egy madárdalos lakó- és munkahelyi környezet iránt, annak segít az MME Madárbarát Kert programja. Elegendő már egy-két madárodú, egy itatónak használt virágalátét, télen pedig egy kis etető a kertbe, az óvoda- és iskolaudvarba, ablakba, és máris élvezhetjük tollas barátaink közelségét. Ha pedig már ott vannak, a pedagógusokat és a szülőket a nevelésben, a gyerekeket és felnőtteket a kikapcsolódásban, a gazdálkodókat és kiskert tulajdonosokat a kártevők távoltartásában segítik a madarak. Legyen Ön is madárvédő! Csatlakozzon a programhoz!

Egy korábbi tippünk: hogyan kerülheti el, hogy a madarak a nagy üvegfelületnek ütközzenek?




0
Tovább
04
ápr/2009

Az első lépés a bio-konyhakert felé: nem mindegy, mit mi mellé ültetünk

A biokertészet egyik alapvető sajátossága, hogy nem a kártevőket bombázza rengeteg vegyszerrel, hanem a növények védekezőképességét erősíti a kártevők ellen - például csalánlével való permetezéssel, amitől a növény szemmel láthatóan élénkebb zöld és erősebb lesz. Az első lépéseket most kell megtennünk a növények erősítése érdekében: úgy tervezzük meg a konyhakertet, hogy az egymás mellé kerülő növények támogassák, védjék egymást.

Az úgynevezett társnövényekkel kapcsolatban az évszázadok során számos gyakorlati tapasztalat gyűlt össze. Néhány példa: a sárgarépa és a póréhagyma (de mindenféle hagyma) az egyik legjobb páros, mert kölcsönösen elűzik egymás kártevőit. További jó szomszédok a fejessaláta és a borsó, a paradicsom és fokhagyma, az uborka és karalábé.

Bátran hozzuk be a konyhakertbe a virágokat is! Az erős illatú levendulával például valóságos védőszegélyt készíthetünk számos kártevő ellen, a körömvirágot pedig a paradicsom közé érdemes elültetni: elűzi a levéltetveket. Részletes információkat minden biokertészeti könyvben találhatunk, de megnézhetünk listákat a jó (és rossz) növényszomszédokról például itt vagy itt.

A növénytársítások alkalmazásával a növényvédő vegyszerek használatát teljesen vissza lehet szorítani, vagy el lehet hagyni. Ne csak szomszéd ágyásokban gondolkodjunk, még jobb, ha egy ágyáson belül is váltogatjuk például a sárgarépát és a hagymát. Ez is megnehezíti a kártevőknek, hogy az adott növényre rátaláljanak. Végül még egy tipp a veteményezés előtt: vannak már biovetőmagok is.

Forrás: AFP


Ajánlat:

Online kertészeti tanácsadás

Tanácsok zöldségtermesztéshez

Kártevőriasztó növénytársítások




0
Tovább
03
ápr/2009

Évi több millió forintot kellene fizetni a Napnak - milyen beruházás ma a napelem?

Ha a Nap az energiaszolgáltatóhoz hasonlóan benyújtaná a számlát azért az energiáért, amit az Ön házának tetőfelületére sugároz, akkor évi több millió forintot kellene fizetnie - olvasható a Naplopó.hu honlapon.

A napenergia hasznosításának egyik lehetősége a napelemekkel történő áramtermelés (a másik a napkollektorok használata melegvíz előállítására, ezzel sorozatunk egy későbbi részében foglalkozunk). Többféle típusú napelemből választhatunk a piacon. Ezek általában különböző alapanyagokból készülnek, és méretben, hatásfokban, árban, élettartamban térnek el egymástól.



Az, hogy pontosan milyen napelemet válasszunk, egyrészt függ a felhasználás céljától, másrészt a pénztárcánktól is. Minél jobban ismerjük saját fogyasztási szokásainkat, annál könnyebb "testreszabni" a készülő napelemes rendszert. A Regionális Energia- és Anyagtakarékossági Központ számítása alapján nem bonyolult feladat háztartásunk energiaszükségletének meghatározása, így pontos számadatok tükrében dönthetünk a beruházásról.

Mindenképpen érdemes azonban egy szakember véleményét is meghallgatni, hiszen ő tudja eldönteni, hogy az energiaszükséglet mértéke, időbeli megoszlása, a ház földrajzi helyzete, tájolása, az évi napsugárzás mennyisége, a potenciális tetőfelületek helyzete és a hasonló adottságok alapján milyen típusú, kapacitású, működésű rendszer tudja legjobban kiszolgálni az igényeinket. Beszéljünk olyan fogyasztókkal, akik már használnak ilyen rendszert.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A növekvő energiaárak tükrében mindenképpen érdemes legalább elgondolkodni a napelemes rendszerre való beruházáson, még akkor is, ha elsőre nagynak tűnik a beruházás összege. Megfelelő tervezés és kivitelezés mellett ugyanis egy hosszú ideig önállóan működő, minimális karbantartást igénylő, ingyen energiát termelő rendszerre tehetünk szert, amely a bizonytalan energiaárak mellett mindenképpen meggondolandó lehetőség. Az állami támogatás mértéke tavaly 25-30% volt, az idei pályázatok várhatóan áprilisban jelennek meg.

A napelemes rendszerek megtérülési ideje nagyban függ a kiépített rendszer méretétől, kapacitásától és az energiaáraktól is. A nagyobb kapacitású rendszerek kiépítése jelenleg 20-30 év alatt térül meg, de az energiaárak növekedése miatt ez az időtartam folyamatosan csökken.

A modern napelemek a gyártásuk során felhasznált energiát 1,5-7 év alatt termelik meg. A korszerű napelem-modulok energiaátalakítási hatásfoka 15%, élettartamuk legalább 30 év. A minőségi napelemmodul-gyártók általában 10 év garanciával szállítanak, de lehet napelemmodulokat kapni 20 éves teljesítménygaranciával is - írja az Energia Klub.

A viszonylag lassú megtérülésen kívül a napelemek jelenlegi korlátai közé tartozik, hogy anyaguk hulladékként való elhelyezése környezetterhelést jelent majd, illetve a következő években-évtizedekben várhatóan hatékonyabb változataik jelennek meg.

Vértesi Ágnes Éva, ELTE Környezettudományi Klub

Tipp: napelemek és napkollektorok élőben

2009. április 1-5. között rendezik meg a Construma nevű építőipari szakkiállítást, amely minden eddiginél nagyobb választékban vonultatja fel a környezetkímélő, energiatakarékos termékeket, eljárásokat.

Látogasson el a szakkiállításra, tájékozódjon, és kérjen referenciákat: olyan helyek elérhetőségét, ahol már használnak ilyen megoldásokat!

Szakmai napok: április 1-3.
Közönségnapok: április 4-5.




0
Tovább
02
ápr/2009

365 környezettudatos ötlet: házfalak újságpapírból

Ki gondolná, hogy az egyszerű újságpapírból házfalat lehet készíteni? Pedig ez egy körülbelül 70 éves ötlet, és a technológia egy évtizede hozzánk is megérkezett. Jelenleg az új házaknak még csak két százalékában használják, de már kétszer annyian, mint egy évvel ezelőtt.

A cellulózrost-szigetelőanyag valóban a közönséges, fekete-fehér újságpapírból készül, amelyet ipari eljárással felpépesítenek. Tetőkben, padlókban és falakban is alkalmazzák. A Greenexpo 2009-es kiállításán az utóbbira láttunk példát.Forrás: [origo]



Falelemek esetében a cellulózrost két úgynevezett gipszrost-falazat között helyezkedik el. Az elemek illesztése miatt a rendszer hőhídmentes, és a gipszrost-lemezre akár konyhaszekrény is rögzíthető (speciális elemek segítségével). A lemezek bármilyen anyaggal burkolhatók (kívülről és belülről is), betartva az épületfizika szabályait.

A cellulózrost igazán zöld megoldás: újrahasznosított anyagból készül, és ha hulladékként végzi, egyszerűen és gyorsan lebomlik, nem terhelve a környezetet. A szigetelőanyag előállítása során 10-20-szor kevesebb energiát (5 Watt/köbméter) kell felhasználni, mint a szintetikus szigetelések esetében. További előny a szintetikus szigetelésekhez képest, hogy az épület átszellőzése biztosított, ugyanúgy, mint a téglaépületeknél. A szigetelőanyag a kezelés ellenére is teljesen egészségbarát és illatmentes (bórsavval és bóraxszal kezelik).

Forrás: [origo]

A legfontosabb azonban, hogy ez a megoldás kitűnő hőszigetelést biztosít, ami ugyanolyan falvastagságnál jelentősen, minimum 25%-kal csökkenti a fűtésre használt energiát. A hőmegtartó képességre jellemző, hogy a ház körülbelül 11 órával a fűtés lekapcsolása után kezd lehűlni. Mindez a ház fenntartását lényegesen olcsóbbá teszi.

Egy hagyományos falazatú (tégla + hungarocell szigetelés) ház összes költségéből körülbelül 20%-ot jelent a megépítése, a maradék 80% a fenntartására (főképp az energiára megy el). Az úgynevezett passzív házaknál, amelyek a jelenlegi szigetelési technológia csúcsát képviselik, ehhez képest 20-30%-kal nagyobb az építési költség, ám a fenntartási költségnek csak 10-20%-át kell kifizetni az évek során.

Felföldi Imre, a Thermoflock rendszert Magyarországon forgalmazó cég vezetője az [origo]-nak elmondta: a rendszer több vastagságban kapható, egészen a passzívház-technológiáig (ez 30-40 centiméter, a tervektől függően). A legvékonyabb lehetőség a 10 centiméteres megoldás (ez a technológia korlátja), amelyet viszont utólag is be lehet építeni.

A szigetelés ára a hagyományos szigeteléseknek körülbelül a kétszerese. Viszont egy 10 centis megoldás is annyit szigetel, mint egy 36-os blokktégla, 4 centiméteres hungarocellel. A rendszer egyébként nem csupán könnyűszerkezetes házaknál alkalmazható, hanem betonnal kombinálva bármilyen szerkezetre.

A "papírfal" nyáron is kellemes hőmérsékletet biztosít, és légkondicionálók esetében jelentős megtakarítást tesz lehetővé - tekintve, hogy egységnyi levegő lehűtése háromszor akkora energiát igényel, mint a felmelegítése.

A cellulózrost a hozzáadott anyagok miatt jól ellenáll a rothadásnak, gombásodásnak, kártevőknek, rágcsálóknak és igen jó a tűzálló képessége is. A szigetelőanyag befújásos technológiával is alkalmazható.

Tipp: papírfalak élőben

2009. április 1-5. között rendezik meg a Construma nevű építőipari szakkiállítást, amely minden eddiginél nagyobb választékban vonultatja fel a környezetkímélő, energiatakarékos termékeket, eljárásokat.

Látogasson el a szakkiállításra, tájékozódjon, és kérjen referenciákat: olyan helyek elérhetőségét, ahol már használnak ilyen megoldást!

Szakmai napok: április 1-3.
Közönségnapok: április 4-5.




0
Tovább
01
ápr/2009

365: mennyibe kerül, és mennyi idő alatt térül meg egy hőszivattyú?

Mint azt legutóbb 2009 januárjában is láthattuk, az ország gázellátásában komoly problémák adódhatnak. A földgáz csak egyetlen vezetéken érkezik hazánkba, az ára folyamatosan emelkedik, energiaértéke pedig nem állandó és ellenőrizhetetlen a felhasználó számára.

A földgázt kiváltó alternatív fűtési módszerek egyike az úgynevezett hőszivattyú, amelynek leghatékonyabb változata a geotermikus (a földben lévő) energiát hasznosítja. A működésében, megjelenésében, megbízhatóságában, karbantartási igényében leginkább a hűtőszekrényhez hasonlítható berendezés fűt, hűt és melegvizet készít.Forrás: Genex.hu



Egy hőszivattyús rendszer beruházási költségei 3-5 millió forintra rúgnak, amelynek egy része pályázható. Ugyanakkor egy hőszivattyús ház teljes energiaigénye (fűtés, hűtés, melegvíz és villany, utóbbiban a hőszivattyú működtetésére használt árammennyiség is benne van) akár 150 Ft/négyzetméteres havi összegre is lemehet, vagyis például egy 100 négyzetméteres ház esetében mindössze 15 ezer forint. A hőszivattyú mellé további megújuló energiák bekapcsolása lehetséges a rendszerbe (például napelemekkel), és a működtetéshez használt éjjeli kedvezményes áram igényelhető a helyi áramszolgáltatóktól.

A hő kinyerése függőleges és vízszintes szondákkal is lehetséges (forrás: Genex.hu)

Sajnos a már meglévő házak többségében a hőszivattyú üzemeltetése nem lenne ilyen gazdaságos, mert a módszer padló-, fal- és mennyezetfűtés, illetve ezek kombinációi esetén optimális, radiátoroknál nem. Éppen azért aki megteheti, annak egy új ház tervezésénél érdemes megfontolnia a hőszivattyús rendszer kiépítését. Több hazai vállalkozás is foglalkozik ezzel, szerkesztőségünk két nap alatt 6 cégtől kapott igen informatív és korrekt ajánlatokat a Zöldtech.hu portálon keresztül.

A beruházás magasabb költségeket jelent ugyan a gázfűtéshez képest, ám mintegy 4-8 év alatt megtérül. A hőszivattyú alkalmazása függetlenséget jelent a gáztól és környezetkímélő, mert az energiát nem alakítja át, csak nagy hatékonysággal szállítja felfelé a földkéregből, ahol az korlátlanul áll rendelkezésre. Egészségügyi szempontból az sem elhanyagolható, hogy a légbefúvásos klímákhoz képest sokkal biztonságosabb hűtést szolgáltat.

Tipp: hőszivattyúk élőben

2009. április 1-5. között rendezik meg a Construma nevű építőipari szakkiállítást, amely minden eddiginél nagyobb választékban vonultatja fel a környezetkímélő, energiatakarékos termékeket, eljárásokat.

Látogasson el a szakkiállításra, tájékozódjon, és kérjen referenciákat: olyan helyek elérhetőségét, ahol már használnak hőszivattyút!

Szakmai napok: április 1-3.
Közönségnapok: április 4-5.





0
Tovább
31
márc/2009

365: itt a lemosópermetezés ideje! Környezetbarát módszer

Egyre több tanulmány jelenik meg arról, hogy a környezetünkben lévő vegyszerek "elszennyezik" a genetikai állományunkat, és ami még rosszabb, ez a szennyeződés tovább is adódik a következő nemzedéknek. Egyre több szakember állítja: ez a felhalmozódás az oka például az allergiás és daganatos betegségek növekvő számának.

Jó hír viszont, hogy ha csökken a szennyeződés utánpótlása, akkor megtisztulhat a genetikai állomány. Sorozatunkban ezért számos olyan ötletet kínálunk, sok olyan információt nyújtunk, amelyek segítségével mérsékelhető szervezetünk és környezetünk vegyszerterhelése, gondolva már gyermekeinkre és unokáinkra is. Nézzünk egy aktuális tennivalót, a gyümölcsfák lemosópermetezését!



Persze teljesen el is hagyhatjuk a lemosópermetezést, de sajnos ebben az esetben nem sok esélyünk van arra, hogy gyümölcsöt együnk, és hogy gyümölcsfáink sokáig megmaradjanak. A lemosópermetezéssel sok, a gyümölcsfákat megtámadó betegség okozói elpusztíthatók, és számos olyan szer kapható, amelyek az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezettek. Ezek mész-, kén-, réz- és olajtartalmú szerek, illetve ezek kombinációi (az ökológiai gazdálkodásban a szintetikus, felszívódó növényvédő szerek használata tiltott).

Vannak olyan szerek, amelyek a gombás és baktériumos fertőzések ellen hatnak, vannak olyanok, amelyek az atkákat és más rovarkártevőket pusztítják, a kombinált szerek pedig minden fent említett kórokozót megtizedelnek. Talán ez utóbbiak a leghatékonyabbak akkor, ha nem akarjuk többször megismételni a permetezést - olvasható a Diósjenői Gazdabolt honlapján.

Milyen szereket használjunk?

Az ökológiai gazdálkodásban engedélyezett növényvédő szerek listája, részletes információkkal itt olvasható. Görgessen a 3. ponthoz, a lemosószerekhez. A szerekből csak a szükséges mennyiséget vásároljuk meg, mert nem mindegyik áll el sokáig. Ne használjuk éveken keresztül ugyanazt a szert egy bizonyos kórokozó ellen.


Akinek gyümölcsfái és -bokrai vannak, jól tudja, hogy most van itt a tavaszi lemosópermetezés ideje, mert keddtől tartósan szép idő ígérkezik. Parragh Árpád kertész az [origo]-nak elmondta: rügyfakadás előtt permetezzünk, amikor már nincs fagy, szélcsendes az idő és nem esik az eső. Egyféle szert használjunk, akkora adagban, hogy megfelelő fedést adjon. Az olajat is tartalmazó szerek előnye, hogy filmréteget vonnak a fákra, bokrokra, amelyek alatt megfulladnak a kártevők. Különösen azokban az években ajánlottak, amikor sok a pajzstetű. Az egészségvédelmi előírásokat be kell tartani, ezek mindig az adott termék dobozán olvashatók.

Természetesen metszés, az elhalt ágak, gyümölcsmúmiák eltávolítása után végezzük a lemosópermetezést, minél közelebb a metszés időpontjához. A nagyobb sebeket (például levágott ágak helyét) sebkezelő szerrel kell bekenni. A permetszerekhez hasonlóan ezeket is a kertészeti szakboltokban szerezhetjük be - mondta a szakember.

Forrás: nmsu.edu

Rügyfakadás előtt, metszés után kell permetezni

További hasznos információk és olvasói kérdések a lemosópermetezésről.

Ajánlat:

Magyar Biokultúra Szövetség
http://www.biokultura.org/

Ökogazdabolt
http://www.okogazdabolt.hu


0
Tovább
30
márc/2009

365: WC-papír lesz a tejesdobozból, ezt is gyűjtheti szelektíven!

A jó hír: a boltokban kapható dobozos tejek csomagolóanyaga, a világszerte elterjedt italoskarton ma már teljes mértékben újrahasznosítható. Kevesen tudják, de ezt is gyűjthetjük szelektíven! A hulladék feldolgozásakor a fémet és a műanyagot szétválasztják a doboz anyagának háromnegyedét adó papírtól, amelyből például cipődoboz, tojástartó, hullám- és toalettpapír készül. A műanyagot és az alumíniumot a cementiparban használják fel. A rossz hír: az italoskartonoknak ma nincs igazán környezetbarát alternatívája.

Forrás: [origo]

A papír-újrahasznosítás folyamatát egyszerűsítve egy közönséges turmixgép segítségével mutatta be a 2009-es Greenexpo kiállításon Baka Éva, az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés ügyvezetője az [origo]-nak (lásd a képeket).

A fentiek miatt a szakember is arra biztatja a lakosságot, hogy gyűjtse szelektíven a tejesdobozokat. Egyes településeken a kék papírgyűjtőbe dobhatjuk az üres dobozt, máshol a sárga műanyaggyűjtőbe. Ezt egy piktogram minden esetben egyértelműen jelzi - olvasható az egyesülés honlapján, ahol egy lista is segíti a tájékozódást.

Fontos, hogy ne legyen a dobozban tej (kiöblíteni nem muszáj, de azért mi javasoljuk), és hogy tapossuk laposra a dobozt! A begyűjtő teherautó így nem levegőt szállít.

Mindez a többi italoskartonra (tejtermékek, gyümölcslevek) is igaz. Magyarországon az összes italoskartonnak körülbelül 10%-át hasznosítják újra, az EU-átlag 25-30%, és nálunk is legalább ennyi lenne a cél. Az uniós átlag felett van például Németország, több mint 60%-kal.

Az italoskartonok használata ellen szól, hogy összetevőinek szétválasztása sok vizet és energiát igényel, és eközben sok szennyvíz keletkezik. A műanyag és fém összetevőket az újrahasznosítás során általában elégetik.
Alternatívák? Más vélemények szerint a sima műanyagzacskós tej is inkább környezetbarát megoldás (egyneműsége miatt), ehhez persze azt is szelektíven kellene gyűjteni. Sajnos az anyagukat tekintve igazán jó megoldást jelentő üveges tejek gyakorlatilag eltűntek a boltokból, esetleg bioterméket forgalmaznak bennük.

A civil szervezetek a betétdíjas rendszer kiterjesztésében látják a csomagolási hulladékok kezelésének megoldását, ami nem egyezik a csomagolóipar szemléletével. Az italoskartonok esetében sem elég tehát annyival beérni, hogy milyen jó, mert ezek is újrahasznosíthatók. Ám addig is jó, ha tudjuk: gyűjthetjük őket szelektíven.

Forrás: [origo]

A komponensek ma már szétválaszthatók (ipari méretekben is), érdemes hát szelektíven gyűjteni

Forrás: [origo]

Forrás: [origo]

Újrapapír italoskartonból


0
Tovább
29
márc/2009

365: a biopamutból készült ruhák súlyos ekcémásoknak jók

A növényvédő szerek körülbelül 20%-át a gyapottermesztésben használják fel a világon. A vegyszerek egyrészt felhalmozódnak a gyapotból készülő pamutban, másrészt nagymértékben károsítják a környezetet.

A minősített biogyapotot növényvédő- és rovarirtószerek, valamint műtrágya felhasználása nélkül termesztik. A betakarítás kézzel történik, ezért nincs szükség lombtalanítószerre sem, mint a gyapot géppel történő aratásakor. A feldolgozás során - amennyiben a biogyapotból valóban biopamut, illetve bioruha készül - nem végeznek semmilyen szintetikus, vegyi textilképzési folyamatot, a festés pedig növényi és ásványi eredetű anyagokkal történik.

A biopamutból készült termékek mindezek miatt drágák: például egy kisbabára való harisnya egy-kétezer, egy body pedig akár ötezer forint is lehet. A világon elsőként biogyapotot termesztő cég egyik magyarországi üzletében kérdésünkre elmondták, hogy a termékeket főképp súlyos ekcémás betegségben szenvedő gyerekek szülei vásárolják. Napjainkban minden ötödik gyermek szenved ekcémában, vagyis a bőr bőrpírrel, kis kiemelkedő göbökkel, gyorsan növekvő, majd szétpukkanó hólyagocskákkal, duzzanattal, nedvezéssel, pörkképződéssel, majd hámlással és viszketéssel járó krónikus elváltozásaiban. Egyelőre nem tisztázott, hogy mi okozza az ekcémás esetek számának folyamatos növekedését, de minden bizonnyal szerepet játszanak benne a gyapottermesztésben felhasznált vegyi anyagok is.

Forrás: AFP

A cég honlapján számos további érdekes információt tudhatunk meg a (bio)gyapotról, a Zöldbolt.hu honlapon pedig tíz indokot olvashatunk arra, miért használjunk biopamut-termékeket.

Várjuk olvasóink észrevételeit, saját ötleteit és tapasztalatait a science@origo.hu címre!




0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum