29
dec/2010

A pára a lényeg

Ha tehetjük, és nap közben nem tartózkodik senki a lakásban, akkor mindig tekerjük le a fűtést, de azokat a helyiségeket sem érdemes "túlmelegíteni", amelyeket csak ritkán használunk (például vendégszoba). Az sem szerencsés, ha az előszoba és a fürdő hőmérséklete megegyezik. (Utóbbiban érdemes valamivel jobban befűteni, hiszen itt a legkönnyebb megfázni.)

Érdemes odafigyelni arra, hogy mindig párologtassunk, hiszen amellett, hogy egészséges, a hőérzetünket is megemeli. Éjszaka 2-3 fokkal is lejjebb csavarhatjuk a hőmennyiség-szabályozót, és ilyenkor érdemes lehúzni a redőnyt is a hő megtartása miatt. Nyugodtan lejjebb vehetjük a fűtést a verőfényes téli napokon is, hiszen a beáramló nap sugarai pótolhatják a "hiányzó fokokat". Ha ezt az intézkedést rendszeresítjük, akkor akár 6 százalékkal is csökkenthetjük éves energiafogyasztásunkat.

Forrás: Műszakiak.hu


0
Tovább
28
dec/2010

Függönyös trükkök a fűtési szezonban

Egy átlagos háztartás energiafelhasználásának 75%-át a fűtés jelenti, így kis odafigyeléssel itt sok pénzt megspórolhatunk. Használjuk ki a napsugárzás erejét: tegyük szabaddá az ablakokat, engedjük, hogy a napfény melegítse a lakást! A téli napnak is van ereje, ráadásul ilyenkor alacsonyabban jár a Nap, így szinte egész nap besüt egy déli fekvésű ablakon.

Sötétedéskor, a redőnyök leeresztésével és a függönyök behúzásával kevesebb meleg szökik el.

A pénztárcája mellett ezzel a környezetnek is jót tesz. Magyarországon az összes felhasznált energia több mint egyharmadát közvetlenül a háztartások fogyasztják el olyan mindennapos tevékenységek során, mint a fűtés, főzés, melegvízhasználat, világítás stb. Mindehhez valamilyen tüzelőanyagot égetünk el, elektromos áramot használunk fel, és ezáltal hatalmas mennyiségű szén-dioxidot bocsátunk a légkörbe.

Tippek fűtésszámla ellen - az Ökoszolgálat összeállítása


0
Tovább
23
dec/2010

Készüljünk környezettudatosan a karácsonyra!

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

A karácsony a szeretet ünnepe. Érdemes odafigyelnünk néhány dologra, hogy ne csak szeretteink, de környezetünk számára is igazi ünneppé váljanak az év legmeghittebb napjai. A karácsony közeledtével az egyik központi kérdés mindig a fa. Milyen karácsonyfánk legyen, igazi vagy műfenyő? Ha műfenyőt választunk, akkor nem kell aggódnunk a később lehulló tűlevelek eltakarítása miatt, később pedig már nem kell újra fát vennünk, még nagyon sokáig szolgálhat karácsonyfaként műanyag fenyőnk. Amit leginkább fel szoktak hozni mellette, egyben a legfontosabb: igazi fenyőfákat kímélhetünk meg a kivágástól. Ugyanakkor ismerjük be: akármilyen szép műfenyőt választunk, az sohasem lesz olyan szép, mint egy igazi örökzöld. Az a jellegzetes, kellemes fenyőillat sem fogja bejárni a szobát, ami egy valódi fenyő esetében. Ráadásul ma már nem is kell feltétlenül erdőket írtani ahhoz, hogy igazi tűlevelűt vigyünk haza karácsonyfának. Manapság ugyanis már vannak kifejezetten erre a célra üzemelő fatelepek, ahol csak ezeket a karácsonyfának való fenyőket termesztik. Tehát, ha igazi karácsonyi hangulatot szeretnénk teremteni és az élő fa mellett döntünk, akkor mindenféleképpen ilyen fenyőfatelepeken vásároljunk, illetve olyan helyen, ahol biztosan tudjuk, hogy nem védett erdőségekből való örökzöldeket árulnak.

Megvan a karácsonyfánk, díszítsük fel! A karácsony végével ne dobjuk ki díszeinket, nagyon jól jöhetnek azok még a következő alkalmakkor is. Ezzel egyrészt pénzt spórolunk meg, másrészt pedig nem terheljük hulladékkal környezetünk. Figyeljünk oda az égők minőségére is: a rossz, hibás, sok áramot fogyasztó égősorok az elektromosság termelésének következtében jobban károsíthatják a természetet.

Természetesen nem mehetünk el szó nélkül az ajándékok vásárlása mellett sem. Vásárolni mindenképp kell, csak nem mindegy, hogy hogyan, mit és mennyit. A hazai vásárlók elsősorban árorientáltak, elsősorban a pénztárcájuk vastagsága dönt, nem pedig a termék minősége, vagy egészséges mivolta. Ezen túlmenően még kevesebben figyelnek oda a termék okozta környezeti károkra. Mielőtt leemeljük a polcról a terméket, érdemes elgondolkodni, hogy tényleg szükségünk van-e rá. Tartós fogyasztási cikknél, hogy nem ez lesz-e a sokadik példány ugyanabból a termékből otthon. Nem mindegy, hogy mit eszünk, vagy milyen összetevőkből áll az a tisztítószer vagy műanyag termék, amelyet megveszünk. Műszaki cikkeknél ne legyen utolsó szempont a termék tartóssága, hiszen az elektronikai hulladék veszélyes hulladéknak minősül.

Nem mindegy az sem, hogy mibe csomagoljuk az ajándékokat, illetve, hogy milyen csomagolású terméket veszünk. A plusz, leginkább csak reklámnak szolgáló fóliák, zacskók, dobozok előállítása ugyanis energiát, nyersanyagot igényel, ugyanakkor növeli a hulladék mennyiségét. Lehetőleg ne vásároljunk agyoncsomagolt terméket, válasszunk inkább természetes, lebomló anyagba csomagoltat, vagy újratölthetőt. Ugyanígy járjunk el az ajándék csomagolásakor is, használjunk környezetbarát, újrahasznosítható csomagolóanyagot.

Apróságnak tűnhetnek az itt felsorolt dolgok, de ha megfogadjuk ezeket a tanácsokat, akkor nem csak magunknak varázsolhatjuk szebbé a karácsonyt, de környezetünk is hálás lesz érte.

Balázs László


0
Tovább
23
dec/2010

Környezetbarátan karácsonykor is

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

Hamarosan elérkezünk az év legszebb ünnepéhez: a karácsonyhoz. Felmerül a kérdés, hogy szokásainkkal környezettudatosak vagyunk vagy nem?
Egyre több embert foglalkozta a környezettudatos karácsony tartása. Mit jelent ez? Legtöbben ezt kérdezik, mikor először meghallják. A válasz rá nem nehéz. Egyetlen egy dologra kell oda figyelni,de viszont arra nagyon. Úgy vásároljunk, készülődjünk, hogy annak minden részét feltudjuk használni. Hogyan tudjuk ezt betartani?

Karácsony előtt kirakjuk a villogó füzéreket. A környezet barát “funkciónak”, akkor nevezhetjük ezeket, ha például nem egész napra gyújtjuk fel, hanem csak mikor már besötétedett. Ezzel a föld energiáin spórolunk. Azonban a szabály nem csak a kinti égőkre érvényes, hanem a bentiekre is. Nem csak tartalékaink fogyasztása miatt ne égessük a füzéreket, akkor ha nem vagyunk otthon, hanem mert ez tűzveszélyes is.

Az ünnep elmaradhatatlan kellékei az ajándék és a karácsonyfa. Fontos, hogy vásárláskor odafigyeljünk, olyan tárgyat vásároljunk aminek örülnek és használni fogják. A becsomagolás része az, ami minket környezetbaráttá tehet,mert ilyenkor természetesen az ajándék függvényében egymásba is csomagolhatjuk őket. Ez azt jelenti, hogy egyik ajándék a másiknak a borítója. Például egy pulóver az ékszeres doboznak vagy egy teás doboz teával, amit beleteszünk egy konyharuhába. Hosszan sorolhatnám a hasonló ajándék párosításokat. Ha csomagoló papírt használunk, akkor figyeljünk, hogy ne dobjuk el a maradék papírt, kötöző madzagot, mert lehet hogy még feltudjuk használni.

A másik és egyben legfontosabb karácsonykor a karácsonyfa. Napjainkban már nagyon sokféle fenyőből választhatunk, de nem a fajtájára gondolok ilyenkor, hanem hogy vehetünk műfenyőt, hagyományos, élő és cserepes fenyőt. Mind a háromban találunk jó és rossz tulajdonságot. A műfenyőt csak egyszer kell megvenni és éveken keresztül eláll, de nincs illata, mint a élő fenyőfának. Az élő fa hamar lepotyog, elszárad, de nem baj mert addig is kárpótól minket illatával és szépségével. A cserepes fenyők között két fajtát különböztetünk meg. Az egyik a bérelhető fenyő, a másik a megvásárolható. A bérbe vett karácsonyfákat az ünnepek után visszavihetjük és a kifizetett összeg valahány százalékát még vissza is adják. A megvásároltban az a jó, hogy azt is elég egyszer megvenni és több éven keresztül díszíthetjük, ugyan azt a fát, de természetesen ez a méretétől is függ. A karácsonyi ünnepek után sokan már lebontják és kidobják a fenyőfát. Ekkor lehetnénk környezetbarátok. Ha a kijelölt helyre vinnék az elszáradt fenyőket. Érdemes, mert ezeket újra felhasználják fűtőanyagként vagy komposztáltként. A cserepes fenyőket ha nagyobbacska, akkor kiültethetjük tavasszal a kertbe és így nem tettünk kárt a természetben.
 
Környezettudatos karácsonyt nem nehéz kitalálni, de a fontosabb pontjait betartani vagy odafigyelni rá elég nehéz. Azért próbáljunk odafigyelni a természetre és másokra is. Én ezzel a pár sorral kívánok mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt!

Balázs Luca


0
Tovább
23
dec/2010

Ökotudatos ajándék a napelemes nadrág

 

Ökotudatos ajándék a napelemes nadrág
Egyre több a napelemmel működő kütyü, sőt már intelligens ruházati eszközöket is piacra dobtak, azonban a napelemes nadrág még így is különlegességnek számít - számol be az Inhabitat zöld dizájnnal foglalkozó blog.
A két fotovoltaikus panelt tartalmazó nadrágot a dél-kaliforniai öko-divatcég, a Silvr Lining dobta piacra, a Go nevű kollekciója részeként. A napelemek a nadrág zsebén találhatók, és elegendő áramot fejlesztenek a zene- és médialejátszók vagy a mobiltelefonok feltöltésére. A gyártó szerint a nadrág könnyű, vízálló és strapabíró. Egyetlen hátránya az ára: 920 dollár, ami 190 ezer forintnak felel meg - ez jóval több, mint amennyiért például egy energiatakarékos, apró netbookot be lehet szerezni.


Egyre több a napelemmel működő kütyü, sőt már intelligens ruházati eszközöket is piacra dobtak, azonban a napelemes nadrág még így is különlegességnek számít - számol be az Inhabitat zöld dizájnnal foglalkozó blog.

A két fotovoltaikus panelt tartalmazó nadrágot a dél-kaliforniai öko-divatcég, a Silvr Lining dobta piacra, a Go nevű kollekciója részeként. A napelemek a nadrág zsebén találhatók, és elegendő áramot fejlesztenek a zene- és médialejátszók vagy a mobiltelefonok feltöltésére. A gyártó szerint a nadrág könnyű, vízálló és strapabíró. Egyetlen hátránya az ára: 920 dollár, ami 190 ezer forintnak felel meg - ez jóval több, mint amennyiért például egy energiatakarékos, apró netbookot be lehet szerezni. További képeket és a napelemes kollekció többi modelljét itt lehet megnézni.


0
Tovább
22
dec/2010

Környezettudatos karácsonyunk

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

A környezetvédelem fontossága központi témává nőtte ki magát az elmúlt években világszerte.  A globális felmelegedés ellen legfőképpen mi, emberek tudunk tenni. Fontos, hogy mindenki magáénak érezze a felelősséget és lehetőségeihez mérten a maximális szinten óvja a Földet.

Karácsony közeledtével felmerül a kérdés, milyen módon tudjuk környezetbaráttá tenni ezt a jeles ünnepet?! Milyen karácsonyfám legyen, csomagolópapír nélkül hogyan ajándékozzak. Áltathatjuk egymást hasonló kérdésekkel, de ezek csak arra jók, hogy magunkat nyugtatgassuk: mi mindent megtettünk.

Karácsonyfákat manapság már kifejezetten erre a célra növesztenek, így a fák kivágásának problémája felett talán a leglelkesebb Greenpeace tagok is szemet hunynak. Ha mégis szeretnénk kifogástalanul teljesíteni a természet megmentéséért folytatott küzdelemben, akkor béreljünk gyökerestül kiásott tűlevelűt. Hosszútávon talán a műfenyő használata lenne  a legideálisabb, ám optikailag össze sem hasonlítható az igazival. Ráadásul a gyerekkorban kialakul egy kép a Karácsonyról, aminek nélkülözhetetlen eleme a fenyő jellegzetes illata. A cserepes fenyővel ugyan többet kell foglalkozni, de nem fog levelet hullatni.

Az égők használatát személy szerint teljes mértékben feleslegesnek tartom. Ha valaki mégis a saját képi világának megfelelésére díszítene világítókkal, akkor sem kell, hogy egész decemberben be legyen dugva. Így még spórolni is tud egy keveset, amit aztán a szeretteire is költhet.

Minek az a huszonhetedik plüssállatka, ha már a gyerek úgy sem játszik velük és csak a polcon porfogóként foglalja a helyet? Próbáljunk az ajándékválasztásnál kicsit gondolkodóbbá válni. A kisgyerekeket készségfejlesztő játékokkal lepjük meg, vegyítsük a kellemest a hasznossal. A játékboltokban a logikai játékok repertoárja is egyre szélesedik, bővül. Kössük össze az élményszerzést a tanulással, ezáltal is a gyerek fejlődését szem előtt tartjuk, amiből ő fog profitálni a későbbiekben. Egy felnőttnek a könyv, mint ajándék a legnagyobb boldogságot okozza, az olvasás pozitívumáról pedig nem hinném, hogy beszélnem kellene.

„A csomagolópapír használata kötelező!”. Ismerős a szlogen? Nem. Nem is lehet, mert ilyet még sehol nem hallottam. Gondoljunk csak bele mennyi felesleges papírt elhasználunk, a pillanatnyi boldogságunk érdekében. Persze az életünk egyik legfelemelőbb érzése, amikor kihámozzuk a Jézuskától kapott kisautót, amelyik jobb, mint a Jancsié, amivel az óvodában szokott játszani.

Összességében úgy érzem, hogy a Földre nézve globálisan, mindenkinek ki kell vennie a részét a környezetkímélés feladatköréből. És nem csak egy-egy különleges eseményt kell környezetbaráttá tenni, hanem az év összes napját  meg kell becsülni,minden órában és percben törekedjünk arra, hogy nem okozzunk kárt ott, ahol unokáink is élni fognak.

Kövesdi Milán


0
Tovább
21
dec/2010

Környezetbarátabb a valódi karácsonyfa a műanyagnál

Számosan szeretnék egyszerre élvezni a karácsony örömeit és csökkenteni a környezetterhelésüket, vagyis az ökolábnyomukat. Az ünnep előtt logikusan felvetődik a kérdés: melyik a környezetbarátabb mód az ünneplésre? Valódi karácsonyfát vegyünk, amit két hét után úgyis kidobunk, vagy műanyagot, ami akár hét-tíz év múlva is ott állhat a nappaliban december végén?
Legalább egy megbízható tudományos kutatás szerint (számol be róla a New York Times http://www.nytimes.com/2010/12/18/business/energy-environment/18tree.html?hpw) a valódi fenyővel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás egyharmada annak, mint amennyivel a műfenyővel kapcsolatos kibocsátás jár (amennyiben a mesterséges fenyő átlagosan hat éves élettartamával számolunk). Igaz ugyan, hogy a műfenyőt legalább öt-hat karácsony alatt be lehet állítani a lakásba, de még ez sem elég ahhoz, hogy környezetbarátabbnak bizonyuljon a valódi fánál.
A műfenyők túlnyomó többségét ugyanis Kínában gyártják, és a többezer kilométeres szállítás Európába vagy Észak-Amerikába jelentősen megnöveli a termék ökolábnyomát. További hátrány, hogy a hat-tíz éves műfenyők már eléggé kopottasan néznek ki ahhoz, hogy tulajdonosaik megszabaduljanak tőle, így szinte biztosan a szeméttelepen kötnek ki. Elméletileg a mesterséges fák újrahasznosíthatók, azonban többségük műanyag törzse és levelei polivinilkloridból (PVC-ből) készülnek, amelyet meglehetősen drága újrahasznosítani.
A valódi fenyőket viszont az új évben biológiai úton le lehet bontani, vagy erőművekben el lehet égetni (például a mezőgazdasági melléktermékekkel együtt), vagy akár komposztálni is lehet. További szempont, hogy a karácsonyra szánt (és legálisan forgalmazott) fenyőket általában külön e célra létesített faiskolákban termelik, tehát aki ellenőrzött helyen vásárol valódi fenyőt, az nem az erdőirtáshoz járul hozzá az ünnepléssel.

Számosan szeretnék egyszerre élvezni a karácsony örömeit és csökkenteni a környezetterhelésüket, vagyis az ökolábnyomukat. Az ünnep előtt logikusan felvetődik a kérdés: melyik a környezetbarátabb mód az ünneplésre? Valódi karácsonyfát vegyünk, amit két hét után úgyis kidobunk, vagy műanyagot, ami akár hét-tíz év múlva is ott állhat a nappaliban december végén?

Legalább egy megbízható tudományos kutatás szerint (számol be róla a New York Times) a valódi fenyővel kapcsolatos szén-dioxid-kibocsátás egyharmada annak, mint amennyivel a műfenyővel kapcsolatos kibocsátás jár (amennyiben a mesterséges fenyő átlagosan hat éves élettartamával számolunk). Igaz ugyan, hogy a műfenyőt legalább öt-hat karácsony alatt be lehet állítani a lakásba, de még ez sem elég ahhoz, hogy környezetbarátabbnak bizonyuljon a valódi fánál.


0
Tovább
20
dec/2010

Karácsony természetesen, de nem ünneprontóan

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

Különböző színekben pompázó, kellemes illatú fenyőfa, gyönyörű színekben világító égősorok, hatalmas méretű plazma TV-k, és rengeteg különböző csili-vili csomagolópapír. Ezeket mind elfelejthetjük, ha  "környezetsoviniszták"  vagyunk. De ne legyünk. Elvégre az nem megoldás, ha az ünnep minden hagyományát le akarjuk rombolni, a környezetvédelem nevében. Tény azonban, hogy nem tartható az sem, hogy az ünnepek alatt és után csomagolópapír hegyek, mindenfelé kidobott fenyőfák, és háromszor akkora villanyszámlák találhatóak.

Meg kell találnunk a megfelelő középutat az ünnep pazarló módja és a környezet túlzott védelme között. Vegyük hát sorra a karácsonyi hagyományokat. Az ünnepet jelképező díszített fenyőt sokan kritizálják, azonban ne feledjük, többnyire ezeket a fákat karácsonyra termesztik, sok embernek ez jelenti a megélhetést is. Nem feltétlenül kell tehát lemondanunk a természetes fáról, elég, ha karácsony után a már nem használt fákat leadjuk az erre szakosodott kereskedőknek, akik ezeket később felhasználják.

Sok gondot okoz még a rengeteg csomagolópapír, amivel szeretteink ajándékát csomagoljuk be. Jól gondoljuk meg, hogy érdemes-e például becsomagolni az ajándékot, nem elég-e  rá egy masni, ha pedig a csomagolás mellett döntünk, akkor igyekezzünk spórolni a papírral, vagy használjunk olyan csomagolást, amit esetleg később is fel lehet használni. A díszeket szintén sokan dobják ki minden évben, holott ez nem kevés szemetet termel. A díszeket tartsuk meg, vagy pedig készítsük el őket (de akár meg is vehetjük) természetes anyagokból, amiket például később meg is ehetünk, vagy pedig kidobásuk nem jelent a természet számára nagy gondot. Ilyenek például a toboz, a nyalóka, vagy a különböző habcsók karikák.

Utoljára hagytam a karácsonyi hangulat egyik legfeltűnőbb szokását, a karácsonyi megvilágítást. Csodaszép tud lenni, amikor végigsétálva az utcákon minden ház égők fényében ragyog. Ennek azonban megvan a hátránya, méghozzá a hatalmas áramfogyasztás. Mondanom sem kell, hogy ezen is könnyen segíthetünk, aminek hála nemcsak a természetnek teszünk jót, hanem a villanyszámlán is spórolhatunk. A megoldás roppant egyszerű: ha nem vagyunk otthon, vagy éppen még világos van, akkor kapcsoljuk ki a megvilágítást, és használjunk jó minőségű, tartós fényeket.

Egy kis odafigyeléssel, és munkával sokkal környezetbarátabbá tehetjük az év egyik legszebb ünnepét is, és mindezt úgy, hogy közben a hagyományokról sem kell lemondanunk. De ne feledjük, a legfontosabb az, hogy ne vigyük túlzásba se a pazarlást, se pedig a túlzott környezetvédelmet. Nem ezen az egy napon kell megváltani a világot, hanem az év összes többi napján tenni egy kicsit az ügy érdekében.

Balázs Tamás


0
Tovább
20
dec/2010

Legalább kétmillió négyzetméter napkollektor kéne Magyarországnak

Tizenháromszorosára növelnék a hazai napkollektorok felületét
Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet -  közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción. Bencsik hangsúlyozta, a tízéves program önmagában nem oldhatja meg az ország biztonságos energiaellátását és nem számolhatja fel a külső energiafüggőséget, ezeken a kockázatokon azonban egy átgondolt rendszerrel jelentős mértékben lehet csökkenteni. A változások érinthetik Magyarország energiaellátási szerkezetét azonban radikális áttörés a hőellátásban történhet.
2015-ig 1000 megawatt, jórészt szenes erőművi kapacitás, 2020-ig további 2300 megawatt szénhidrogén erőművi kapacitás esik ki a magyar energiaellátási rendszerből – közölte Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselője  azt kifogásolta, hogy nem készült stratégiai környezetvédelmi hatásvizsgálat. Elmondta továbbá, hogy a terv tévesen, a várható GDP-növekedés alapján méri a jövőbeli energiafelhasználás mértékét. Az elmúlt években, a GDP 40 százalékos emelkedése mellett stagnált az energiafogyasztás Magyarországon, így "elfogadhatatlan ilyen bizonytalan tényezőre alapozni a cselekvési tervet.
A terv összesen huszonkilenc, 2020-ig megvalósuló intézkedést jelöl meg. Ezek között vannak beruházás-támogatási programok, integrált zöldgazdasági fejlesztések, a zöldhő átvételének 2012-ben bevezetendő támogatása, a villamos energia kötelező átvételének rendszere, egy új, fenntartható energiagazdálkodásról szóló törtvény megalkotása, mintaprojektek elindítása, illetve az oktatás-képzés fejlesztése.
Ambiciózus, ám minimálisan betartható cél – így minősítette Varga Pál, a Magyar Épületgépészek Szövetségének alelnöke azt a tervet, hogy a napkollektorok felületét a jelenlegi 150-160 ezer négyzetméterről 2 millió négyzetméterre növeljék. A kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező Ausztriában jelenleg 3,8 millió négyzetméter az ilyen felületek összterülete.
A tervezetben szereplő célszámok a következő tíz évben összesen 700 termálkút fúrását teszik szükségessé. Ennek költsége elérheti a 160 milliárd forintot, amelyet állami támogatás nélkül a szektor nem lesz képes kitermelni - jegyezte meg a Magyar Geotermális Egyesület képviselője, Szita Gábor. A kedvező megtérülési mutatóknak köszönhetően ennek fajlagos értéke 125 milliárd forintra csökkenhet – tette hozzá.
Kaszab István, a Magyar Bioetanol Szövetségének alelnöke kifogásolta, hogy a tervezet a biodízelt helyezi előnybe a bioetanol kárára.  A 27 uniós tagállamból 20 szorulhat bioetanol-behozatalra, s Magyarországnak minden adottsága megvan, hogy ezt az igényt kielégítse - tette hozzá.
Fidrich Róbert szerint viszont éppenséggel csökkenteni kellene a bioetanolos, bioüzemanyagos részarányt. A jótékonynak vélt hatások nem jelentkeztek, a társadalmi hatások ezzel szemben jelentősek. El kellene törölni a bioetanol-gyártásra vonatkozó célkitűzéseket és a kapacitásokat átcsoportosítani nap- és szélenergetikai beruházásokra. A közlekedési igény csökkentésére kellene elsősorban törekedni – mondta.
A 2020-ig megvalósuló, megújuló energiaforrásokhoz köthető fejlesztések miatt több tízezer munkahely jöhet létre – állította Bencsik János. A megújuló energiaforrások stratégiájáról való konzultációt hét nagyobb, egyenként 30-40 szakmai szervezet részvételével lezajlott fórum végén tartotta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Forrás: MTI

Év vége előtt elfogadhatja a kormány az Európai Bizottságnak benyújtandó Megújuló Energia Hasznosítási Nemzeti Cselekvési Tervet -  közölte Bencsik János klíma- és energiaügyekért felelős államtitkár a tervezettel kapcsolatos szakmai konzultáción. Bencsik hangsúlyozta, a tízéves program önmagában nem oldhatja meg az ország biztonságos energiaellátását és nem számolhatja fel a külső energiafüggőséget, ezeken a kockázatokon azonban egy átgondolt rendszerrel jelentős mértékben lehet csökkenteni. A változások érinthetik Magyarország energiaellátási szerkezetét azonban radikális áttörés a hőellátásban történhet.

energiapolitika energiafüggőség zöldgazdaság napenergia napelem fenntarthatóság

2015-ig 1000 megawatt, jórészt szenes erőművi kapacitás, 2020-ig további 2300 megawatt szénhidrogén erőművi kapacitás esik ki a magyar energiaellátási rendszerből – közölte Olajos Péter zöldgazdaság-fejlesztésért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének képviselője  azt kifogásolta, hogy nem készült stratégiai környezetvédelmi hatásvizsgálat. Elmondta továbbá, hogy a terv tévesen, a várható GDP-növekedés alapján méri a jövőbeli energiafelhasználás mértékét. Az elmúlt években, a GDP 40 százalékos emelkedése mellett stagnált az energiafogyasztás Magyarországon, így "elfogadhatatlan ilyen bizonytalan tényezőre alapozni a cselekvési tervet.

A terv összesen huszonkilenc, 2020-ig megvalósuló intézkedést jelöl meg. Ezek között vannak beruházás-támogatási programok, integrált zöldgazdasági fejlesztések, a zöldhő átvételének 2012-ben bevezetendő támogatása, a villamos energia kötelező átvételének rendszere, egy új, fenntartható energiagazdálkodásról szóló törtvény megalkotása, mintaprojektek elindítása, illetve az oktatás-képzés fejlesztése.

Ambiciózus, ám minimálisan betartható cél – így minősítette Varga Pál, a Magyar Épületgépészek Szövetségének alelnöke azt a tervet, hogy a napkollektorok felületét a jelenlegi 150-160 ezer négyzetméterről 2 millió négyzetméterre növeljék. A kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező Ausztriában jelenleg 3,8 millió négyzetméter az ilyen felületek összterülete.

A tervezetben szereplő célszámok a következő tíz évben összesen 700 termálkút fúrását teszik szükségessé. Ennek költsége elérheti a 160 milliárd forintot, amelyet állami támogatás nélkül a szektor nem lesz képes kitermelni - jegyezte meg a Magyar Geotermális Egyesület képviselője, Szita Gábor. A kedvező megtérülési mutatóknak köszönhetően ennek fajlagos értéke 125 milliárd forintra csökkenhet – tette hozzá.

Kaszab István, a Magyar Bioetanol Szövetségének alelnöke kifogásolta, hogy a tervezet a biodízelt helyezi előnybe a bioetanol kárára. A 27 uniós tagállamból 20 szorulhat bioetanol-behozatalra, s Magyarországnak minden adottsága megvan, hogy ezt az igényt kielégítse - tette hozzá.  Fidrich Róbert szerint viszont éppenséggel csökkenteni kellene a bioetanolos, bioüzemanyagos részarányt. A jótékonynak vélt hatások nem jelentkeztek, a társadalmi hatások ezzel szemben jelentősek. El kellene törölni a bioetanol-gyártásra vonatkozó célkitűzéseket és a kapacitásokat átcsoportosítani nap- és szélenergetikai beruházásokra. A közlekedési igény csökkentésére kellene elsősorban törekedni – mondta.

A 2020-ig megvalósuló, megújuló energiaforrásokhoz köthető fejlesztések miatt több tízezer munkahely jöhet létre – állította Bencsik János. A megújuló energiaforrások stratégiájáról való konzultációt hét nagyobb, egyenként 30-40 szakmai szervezet részvételével lezajlott fórum végén tartotta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Forrás: MTI


0
Tovább
20
dec/2010

Badacsonyról szóló könyveket adnak ki

Két könyv is megjelenik a közeljövőben a Badacsonyról, mindkettő kiadását a Badacsonytördemic Községért Alapítvány támogatja.

Szombaton tartják a három nyelvű Badacsony című kötet, egy héttel később pedig a Badacsonyi anekdotafüzér című könyv bemutatóját. Évek óta folyik az értékmentés, hagyatékok feldolgozása a településen. Az alapítvány - amelynek tagjai közt vannak a helyi lakosokon, vállalkozókon, borászokon kívül a térség szerelmesei is - fontosnak tartotta a Badacsony természeti és kulturális kincseinek, nevezetességeinek bemutatását erről szóló könyvek megjelentetésével.

Badacsonyi szőlős - fotó: Hajdú D. András [origo]

Így született a Badacsony című könyv Ludwig Emil és Tóth Tibor 150 képével, magyar, német és angol nyelvű kísérőszöveggel, amelyet Bertényi Iván történész professzor mutat be szombaton 17 órakor a badacsonytördemici faluházban. Egy héttel később, december 4-én 15 órakor mutatják be ugyanitt Eötvös Károly Badacsonyi anekdotafüzér című könyvét, amelyben a szerző Balatonról szóló műveiből válogattak Szeremley Huba és Ibos Zoltán mutatja be az érdeklődőknek.

Forrás: mti


0
Tovább
17
dec/2010

Filléres trükk a radiátornál, és csökken a fűtésszámla

Egy átlagos háztartás energiafelhasználásának 75%-át a fűtés jelenti, így kis odafigyeléssel itt sok pénzt megspórolhatunk. A fűtőtest mögött a fal felmelegszik, ami hőelvonást okoz. Ne a falakat fűtsük! A fűtőtest mögé helyezett hőtükörfólia csökkenti a fal felmelegedését, mert a ráirányuló hősugarakat visszaveri. Így 6-10%-os energia-megtakarítás érhető el. A legtöbb barkácsáruházban kapható hőtükörfólia mérete akkor ideális, ha minden oldalról 5-10 centiméternyire kilóg a fűtőtest mögül. Ollóval kiválóan vágható, és a felhelyezése is egyszerűen megoldható szöggel, csavarral, kétoldalú ragasztóval.

További tippek:

Hagyjuk szabadon a fűtőtestet! A radiátort elzáró tárgyak elnyelik a meleg nagy részét. Ügyeljünk rá, hogy a függöny ne lógjon a radiátorra.

Ajánlat:

Ha Ön nagyobb felújítás előtt áll, akkor tájékozódjon a lakásban alkalmazható egyéb hőtükrökről, például a nyári napsugárzás nagy részét visszaverő tetőtérfóliákról! A technológiával számos cég foglalkozik, itt láthat egy példát az alkalmazási lehetőségekre.

További energiatakarékossági tippek, egyszerűen és ingyen (vagy olcsón) megvalósítható ötletek az Energia Klub honlapján.


0
Tovább
17
dec/2010

Üzemanyag algából - videó

 

Egy amerikai tudós megoldása az üzemanyagproblémára: talált egy olyan algát, ami testének hatvan százaléka gyakorilatilag olaj. A kutató bioreaktorban termeli az új üzemanyagot.

Egy amerikai tudós megoldása az üzemanyagproblémára: talált egy olyan algát, ami testének hatvan százaléka gyakorlatilag olaj. A kutató bioreaktorban termeli az új üzemanyagot.


0
Tovább
16
dec/2010

Riportkötet jelent meg a vörösiszap-katasztrófáról

A vörösiszap-katasztrófa első hat napját mutatja be az Iszap - Egy katasztrófa természetrajza című riportkötet.

A kiadvány forgatókönyvszerű pontossággal, tényszerűen tárja az olvasók elé a vörösiszap-katasztrófa első hat napját, az október 4-én történt gátszakadástól kezdve Kolontár kiürítéséig - tájékoztatott Árvai Éva, a Magyar Mediprint Szakkiadó Kft. ügyvezető igazgatója a csütörtöki sajtóbemutatón Budapesten. A szerzők, Romhányi Tamás, Cseri Péter és Boda András újságírók két szálon mutatják be az eseményeket: a védekezésben részt vevő mentőalakulatok tettei, erőfeszítései, valamint az ott élők elmondása, érzései alapján. A kiadó célja emléket állítani az emberi összefogásnak, helytállásnak és teljesítménynek, s mindezt megörökíteni az utókor számára - hangsúlyozta az igazgató, hozzátéve: a kötet egy hónap alatt jött létre.

Romhányi Tamás, a Népszabadság főmunkatársa elmondta, hogy egyben és mégis részleteiben láttatják az eseményt, mindhárman különböző munkamódszerrel és stílusban dolgoztak. A kötet egyszerre "közelről és távolról" mutatja be a hat nap eseményeit, az emberi sorsokat és a túlélők küzdelmeit. Cseri Péter a lap veszprémi tudósítója kérdésre válaszolta kiemelte, hogy a katasztrófa első napjaiban "heves érzelmek tomboltak", a települések lakói a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. tulajdonosainak előállítását követelték. Manapság inkább az a kérdésük, hogy ha a jelenleg épülő völgyzáró gáttal elkerülhették volna a katasztrófát, akkor miért nem épült ez meg korábban. Ezen túl két dolog izgatja a helyieket: az egészségügyi kockázat és a kártalanítás kérdése, ez utóbbit bonyolultnak és érthetetlennek találják. Boda András, a lap zalaegerszegi tudósítója a vörösiszap-áradás következményeinek sokféleségére hívta fel a figyelmet.

Forrás: mti


0
Tovább
16
dec/2010

Válasszunk ajándékot környezettudatosan!

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek. 

Minden évben nagy probléma, hogy mit ajándékozzunk szeretteinknek, annak ellenére, hogy jól tudjuk a karácsony nem az ajándékok, hanem a szeretet ünnepe. Az évnek ebben a szakában azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról a tényről, hogy nem mindig a legnagyobb, legszínesebb ajándékok a legmegfelelőbbek.

Hogyan vásárol, és választ ajándékot karácsonyra egy környezettudatos vásárló? Először is listát készít arról, hogy kiknek szeretne ajándékot vásárolni, illetve mekkora összeget szán az ajándékokra – ezzel elkerülheti a túlköltekezést. A környezettudatos vásárló előre tájékozódik az árakról, és nem sajnálja az időt arra, hogy ezeket beszerezze.

Milyen környezettudatos ajándékokat vásárolhatunk? A nőismerősöknek gyakran ajándékoznak kozmetikumokat – egyetlen nőnél se lehet mellélőni egy jól megválasztott illatszercsomaggal. Miért ne lephetnénk meg őket idén olyan termékcsaláddal, amelyek nem tartoznak mesterséges anyagokat? Érdemes az interneten utánanézni a természetes alapanyagokból előállított, hazánkban is kapható kozmetikumoknak. Egy Magyarországon is létező angol alapítású cég kizárólag a legfinomabb alapanyagokból, sokszor friss gyümölcsök és virágok felhasználásával készíti termékeit, a saját fejlesztésű kozmetikumaikat kézi munkával állítják elő, és a legfontosabb: nem végeznek állatkísérleteket. A felhasznált alapanyagokat Fair Trade, azaz Korrekt Kereskedelmi Projekt keretében szerzik be partnereiktől. Melyik környezettudatos nő ne örülne a természetes alapanyagokból összeállított ajándékcsomagnak?
 
A férfiak mindig örülnek az elektronikai ajándékoknak. Mit kell szem előtt tartani akkor, amikor technikai eszközt ajándékozunk? Fontos, hogy biztosak legyünk abban, az illetőnek szüksége van a megvásárolni kívánt termékre. Ügyeljünk a termék tartósságára, hiszen az elektronikai hulladék veszélyes hulladéknak minősül. Ha háztartásunkban van olyan elektronikai cikk, amit már nem használunk, vagy nem tudunk használni, mert elromlott, ne habozzunk visszavinni!

A gyermekeknek lehetőség szerint válasszunk természetes alapanyagokból –fából- készült készségfejlesztő játékokat. Az ünnep megkoronázásaként pedig tegyük be a cserepes fenyőfa alá az újrahasznosított csomagolópapírba csomagolt környezettudatos ajándékokat.

Kellemes ünnepeket!  

Murányi Ágnes


0
Tovább
15
dec/2010

Fura figurák ajándék gyűjtőedényei

Nagyszabású programsorozatot indít ma az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft., amely a környezettudatos életmódra és az e-hulladék megfelelő kezelésére hívja fel a lakosság figyelmét. Az egyhetes kampány célja, hogy a hulladékká vált elektromos és elektronikai berendezések szelektív gyűjtése és hasznosítása minél szélesebb körben valósuljon meg.

Hazánkban évente kb. 120 000 tonna lakossági elektronikai hulladék keletkezik, ebből országos szinten kb. 40 000 tonna kerül visszagyűjtésre. Az e-hulladék gyűjtésére és feldolgozására szakosodott Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. ebből mintegy 30 000 tonnát gyűjt be és dolgoz fel az Európai Unió előírásai szerint.

A társaság december 13. és 17. között egy héten keresztül arra szeretné felhívni a lakosság figyelmét, hogy az elhasznált elektromos termékek nem a kukába valók, mindannyiunk felelőssége, hogy ezek az eszközök a hulladékhasznosítóba kerüljenek. Öt napon keresztül feltűnő figurák járják Budapest belvárosát, akik nem csak felhívják a járókelők figyelmét az e-hulladék helyes kezelésére, hanem meg is ajándékozzák az érdeklődőket egy Jekko nevű gyűjtőedénnyel. A rendkívül praktikus eszköz segítségével már otthonában külön gyűjtheti mindenki az elhasznált izzókat, elemeket és kisméretű elektromos készülékeket.

További információk a Greenfo.hu oldalán!


0
Tovább
15
dec/2010

Hőtervezés otthon

A fűtésszabályozó készülék beállításával az összes helyiség hőmérsékletét az az egy helyiség határozza meg, amelyben a fűtésszabályozó készülék felszerelésre került. Ez azt jelenti, hogy abban a helyiségben, amelyikben a vezérlőegység elhelyezése történt és termosztáttal felszerelt fűtőtestek vannak beépítve, azokat állandó jelleggel nyitva kell tartani. Nem célszerű abban a helyiségben elhelyezni a szabályozó egységet, ahol egyéb fűtési lehetőséget is igénybe veszünk, vagy a nap passzív energiája által nyert hő jobban felmelegíti ezt a helyiséget.

Amennyiben a többi helyiségben alacsonyabb hőmérsékletre van szükség, mint a vezérlőhelyiségben, vagy ha az egyes nem használt helyiségekben a fűtőtesteket egészen ki szeretnénk kapcsolni, akkor ott a termosztátos fűtőtestszelepeket ennek megfelelően kell beállítani. A helyiségek nappali vagy éjszakai hőmérsékletének csökkentésével, szabályozásával sok energiát lehet megtakarítani.

Forrás: Műszakiak.hu


0
Tovább
14
dec/2010

Melyik a legolcsóbb fűtési módszer?

Akár tart a fűtési szezon, akár nyár van, nem árt elgondolkodunk, hogy mivel fűtsünk a jövőben. A Műszakiak.hu rövid összeállítása.

A fa- és a széntüzelés

Talán meglepő, de még mindig a fa- és a széntüzelés a legolcsóbb, még akkor is, ha a tipikus szenes és fás kazánok gyengébb hatásfokát figyelembe vesszük. Egy gyengébb hatásfokú fatüzelésű kazán esetén például 1 GJ (gigajoule) hőmennyiség 110 kg fa eltüzelésével állítható elő. Barna- vagy feketeszénnel tüzelve ennél valamivel magasabb áron, de összevethető árfekvésben állíthatjuk elő ugyanezt a hőmennyiséget; feketeszénből kevesebbet kell venni, de drágább.

A fa- vagy széntüzelésnél kényelmesebb fa- vagy gabonapellettel fűteni. A pellet finomra őrölt és kis rudacskákká préselt biomassza, ami készülhet fahulladékból, mezőgazdasági hulladékból (kukoricacsutka és -szár), vagy erre a célra termesztett energiafűből. A pelletkazánoknak ugyanis automatikus adagoló, valamint hamu- és salakeltávolító rendszerük van. A fűtőanyagtartályt mérettől és fűtésteljesítménytől függően csak hetente-kéthetente kell feltölteni.

Ennek a módszernek az a hátránya, hogy a kazán, de főleg a hozzá tartozó tartály nagy helyet foglal, és csekély elterjedtsége miatt még elég drága. Egyelőre pellet is elég kevés helyen kapható és nem is túl olcsó.

A földgáz

Ha van a környéken vezetékes földgáz, akkor arra rácsatlakozva sokkal kényelmesebben, de drágábban fűthetünk, viszont a fűtésünk ára beláthatatlan világpiaci folyamatok és kicsinyes politikai alkuk bonyolult eredője lesz. Tartályos propán-bután gázzal is fűthetünk, az viszont már lényegesen drágább, a palackos pedig még annak is legalább a kétszerese, és ha egy egész házat akarunk fűteni vele, akkor nagyon gyakran kell cserélgetni.

A villanyfűtés

A villanyfűtés továbbra is nagyon drága. Elektromos árammal azonban sokkal hatékonyabb fűtőeszközöket is üzemeltethetünk. Népszerűek az úgynevezett hőszivattyús rendszerek, amelyekhez a talajban építenek nagy hőcserélő felületet. Ezek tulajdonképpen a talaj hőtároló képességét használják. Télen a talajt hűtik és a lakást fűtik, nyáron pedig a hűtik a lakást és visszafűtik a talajt a normális hőmérsékletére. Ehhez viszont talaj kell, vagyis valamennyi földterület, ami nem mindenütt áll rendelkezésre, és a kezdeti beruházás is elég sokba kerül.

Forrás: Műszakiak.hu


0
Tovább
13
dec/2010

Zöldít a Vatikán

Két, a napenergiát hasznosító berendezéssel a Vatikán lett a világ leginkább környezetkímélő állama.

Az Osservatore Romano című vatikáni lap információi szerint az egyházi állam lakosonként 200 watt napenergiát termel. A Vatikán a világ legkisebb lakosú szuverén állama - az olasz főváros, Róma területén lévő egyházi államban csupán nyolcszázan élnek. Az olasz sajtó XVI. Benedek pápát máris zöld pápaként emlegeti a környezetvédelem érdekében tett intézkedései miatt.

A hónap elején a Vatikán dolgozói már azt is fontolóra vették, hogy elektromos autóval helyettesítik a híres pápamobilt.

Forrás: Greenfo


0
Tovább
13
dec/2010

Ajándékozzon MME öko-túrát karácsonyra!

Közeledik a karácsony, és bizonyára még sokan nem tudják, mivel is kedveskedjenek családjuknak, ismerőseiknek. Lepje meg karácsonyra szeretteit, munkatársait öko-túra utalvánnyal! Amennyiben időben megrendeli, még december 24-e előtt megérkezhet a kért címre, hogy bekerülhessen a karácsonyfa alá. Az utalványok 2011-ben az MME szakemberei által vezetett különböző öko-túrákon válthatók be.

Az öko-túrákról és azok árairól bővebb tájékoztatást kaphat az alábbi oldalon.

Forrás: Magyar Madártani Egyesület.


0
Tovább
12
dec/2010

Környezettudatos karácsony

Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.

Környezettudatos karácsony

Nem egyszerű téma, mert sok ember számára akár a karácsony szentségét is feszegetheti, sértheti. Pedig igenis oda kell figyelnünk karácsonykor is a természetre, talán még jobban, mint az év többi napján, mert ilyenkor az ünnep makulátlan hangulatának megőrzése miatt hajlamosak vagyunk szemet hunyni a környezetmegóvó intézkedések előtt.

 Törekedjünk arra is, hogy a díszek természetes és környezetbarát anyagokból készüljenek, akár saját kezűleg (jó hangulatot kölcsönöz a fának). Kerüljük a felesleges díszítéseket, különösen hajlamosak az égőkkel szanaszét díszíteni a házat, ablakokat, ajtókat, fákat. Nem hinném, hogy az energiapocsékoló égők bármennyit is emelnének az ünnepen. A karácsony legszebb dísze egy összetartó család és nem egy ajándékhalom egy agyonégőzött fa alatt, bár egymás megajándékozása is szerves része a karácsonynak.

Oda lehet figyelni arra is, hogy az ajándékokat újrahasznosított vagy többször is felhasználható anyagokba csomagoljuk. Eleve csak környezetbarát termékeket érdemes egymásnak ajándékozni, ami szerintem még inkább hangsúlyozza, hogy értékes a másik. Nem kell a családnak egész nap az ingerszegény karácsonyi televízióműsorok előtt lenniük. Tévézni lehet egész évben, érdemes inkább közös programokat szervezni, nem pedig otthon punnyadni egész nap kajahegyek között, feltekert fűtéssel és fényáradatban. Egy finom forralt bor, egy séta a hóesésben vagy egy közös korcsolyázás egyedivé varázsolja a karácsonyt, kiragadva a mára már elhasználódott sablonkarácsonyok közül.

Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a karácsonyfák kidobásánál is arra, hogy ne szanaszét heverjenek mindenfelé ezek a fák, amelyek pár hete még a lakás legszebb dísze voltak. Karácsony után sok a feleslegesnek tűnő szemét, de nem minden hulladék szemét. Egy jelentős részét újra lehet már házilag hasznosítani, a maradékot pedig szelektíven kell gyűjtenünk és az erre a célra kialakított szelektív hulladékgyűjtő pontokon elhelyezni. Minimális dolgok, amelyekre ha mindenki odafigyel és betartja, valóban szebbé varázsolja a karácsonyt, mert ezzel gyakorlatilag mindenki adott valamit mindenkinek.

A környezettudatos karácsony a boldog karácsony!

Kollár Zoltán


0
Tovább
09
dec/2010

Ismét szeméthullám vonul a Tiszán

Kiterjedt hulladékgócok sodródnak az áradó Tisza magyarországi szakaszán. A jelenség a vízszint megemelkedésével együtt néhány napja észlelhető. Laza foltokban, körülbelül 200 kilométeres hosszon terül szét a zömmel a kárpátaljai vízgyűjtő területek ártereiről származó háztartási hulladék. Ez a folyó teljes, mintegy 600 kilométeres magyarországi szakaszának körülbelül egyharmada.

A helyenként több 100 négyzetméteres vízfelületet beborító szennyezés csúcsa már elhagyta a Felső-Tiszát. Jelenleg a Közép-Tisza alsóbb szakaszain jár, miközben egy része lerakódik a folyó hullámterein.

A felszínen sodródó kommunális hulladék összegyűjtése a magyar szakaszon szinte lehetetlen vállalkozás. Egy ilyen akció megvalósításához legalább ezer emberre, továbbá speciális eszközökre és technológiákra volna szükség. Ezek hiányában csak a lakosságot fokozottan veszélyeztető állati tetemeket emelik ki a vízből.

Forrás: greenfo; a fotókat Szolnoknál készítette Bugány János (MTI Fotó)


0
Tovább
07
dec/2010

Szökés a közműrabszolgaságból

Minden hónap második szerdáján, 18 órától HuMuSz-esteket tart a Hulladék Munkaszövetség, melyek keretében meghívott szakemberekkel beszélgetnek a fenntarthatóság, az ökológia és a jól-lét gyakorlati kérdéseiről.

Szalai Péter és az egyik tömegkályha

A most következő találkozón gyakorlatban is kipróbált ötleteket mutatnak be egy vidéki ház felújításának tíz éves, befejezetlen története kapcsán. Az utóbbi években a máriahalmi ház lassan alakul, miközben a történet egyfajta szökési kísérletté kezd válni: szökéssé a közműrabszolgaságból.

A meghívott előadó: Szalai Péter, aki megosztja a közönséggel gyakorlati tapasztalatait lemezradiátorból készített padlófűtésről, talajhőcserélős hűtő-szellőztetőről, a tűzkorsóról, vizes fal házilagos szigeteléséről, "thermo" üvegről (amely újrahasznosított ablaküvegből készült), a tömegkályháról, a  tömegkazánról és a fafűtésről általában.

Szalai gépjárművillamossági szerelőként érettségizett, de már középiskolás óta igazából a híradástechnika érdekelte. Középiskolai tanulmányai után a Pannónia Filmstúdióban kezdett dolgozni, majd a Rexfilm és a Mikroszinkron stúdiója következett. Családjával 2000-ben költözött Budapestről Máriahalomra. A házban és a telken saját építésű  biológiai szennyvíztisztítót, szürkevíz-hasznosító WC-öblítést, saját fejlesztésű hibrid falfűtést, egy téglaépítésű takaréktűzhelyet, napkollektort és két tömegkályhát, továbbá levegős talajhőcserélős klímát használnak.

Zöld kalandozások - időpont: 2010. december 8. 18.00
Helyszín: HuMuSz Ház, 1111 Budapest, Saru u. 11.

További információk az alábbi oldalon olvashatók.


0
Tovább
06
dec/2010

Könyv a Sátorkőpusztai-barlangról

A Sátorkőpusztai-barlangot bemutató könyvet jelentetett meg a Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület (BEBTE): megemlékeznek a dorogi barlangkutatás kezdeteiről, és bemutatják a jelenkori állapotokat is.

A Lieber Tamás szerkesztette kötetben részletes leírás ismerteti a barlang és képződményeinek kialakulását, az olvasó a barlangászok munkájáról is képet kaphat.

A Sátorkőpusztai-barlangot 1946-ban dorogi természetjárók fedezték fel. Feltárása a magyarországi barlangkutatás mérföldkövét jelentette, mert a hévizes barlangok megismerésére ösztönözte a szakembereket. Felfedezése után a látogatók, valamint a környékben állomásozó magyar és szovjet katonák a kalcit-, aragonit- és gipszkristályokkal borított 286 méter hosszú barlang nagy részét tönkretették.

Amikor a Benedek Endre bányafőmérnök vezetésével az 1958-59-ben megalakult dorogi barlangkutató csoport hivatalosan is a barlang gondozója lett, a képződmények 80 százaléka már hiányzott. A Sátorkőpusztai-barlang 1993-tól Komárom-Esztergom megye egyetlen, a nagyközönség számára is - előzetes bejelentkezés után - látogatható barlangja. A túrát a nehezebb szakaszokon vaslétrákkal, illetve kötéllel könnyítették meg, ezek azonban nem rontják a barlangjárás élményét.

Forrás: mti


0
Tovább
03
dec/2010

Tíz tipp környezet- és pénztárcakímélő fűtésre

Tíz tipp a környezet- és pénztárcakímélő fűtésre
Ha nincs is pénzünk egy akkora beruházásra, amit a fűtéskorszerűsítés vagy utólagos falszigetelés igényel, néhány apró ötlettel, házhasználati szokásaink átgondolásával is jelentős lépéseket tehetünk az olcsóbb, energiatakarékos háztartás kialakítása felé.
A környezetkímélő fűtés tízparancsolata:
1. Rendszeresen tisztítsuk ki kéményünket és tüzelőberendezésünket.
2. Szellőztessünk gyakran, de rövid ideig! A lakásban megrekedő és elhasználódott levegő is növeli az ilyenkor egyébként sem ritka megbetegedések számát.
A fűtésszámla csökkenthető az okos szellőztetéssel: a nagyra kitárt ablakkal, 5-10 percig tartó szellőztetés sokkal költségkímélőbb, mintha huzamosabb ideig, résnyire nyitva hagynánk az egyik ablakszárnyat. Ennyi idő alatt kicserélődik a levegő a helyiségben, viszont a falak és a bútorok nem hűlnek át, megőrzik a lakás melegét.
Soha ne állítsunk fel tüzelőberendezést olyan helyiségben, ahol tűzveszélyes anyagot (pl. oldószer) tartalmazó levegő van, vagy ahová ilyen levegő beszivároghat!
3. Gondoskodjunk arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre.
4. Gondoskodjunk arról, hogy a tüzelőberendezés-helyiségben (kazánházban) mindig kellő tisztaság legyen.
5. Ne tüzeljünk el műanyagot, festett és rétegelt fát, lemezt, falemezt, vasúti talpfát, szemetet, hulladékot, fáradt olajat, mert ezek égéstermékei veszélyeztetik az egészséget.
6. Csak engedélyezett tüzelőanyagot használjunk a tüzeléshez.
7. Csak a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használjuk.
8. Szél esetén vagy alacsony külső hőmérsékletnél a kémények huzata erősen megnőhet. Egy megfelelően beépített és működő huzatszabályzó sokat segíthet.
9. Laza, rosszul záródó kéményajtók, tömítetlen kazántagok, rosszul szigetelt égéstermék-elvezető csövek csökkentik a hatásfokot. Ezt a veszteséget pótlólagos tüzelőanyag-felhasználással kell fedeznünk.
10. Kéményünket és tüzelőberendezésünket rendszeresen ellenőriztessük szakemberrel!
És plusz egy jó tanács: a radiátort ne pakoljuk körül bútorokkal, mert az akadályozza a hő szabad áramlását. Az sem szerencsés, ha egy földig érő, nehéz szövetből készült függöny lóg a fűtőtest előtt, de fontos a rendszeres és alapos portörlés is. A takarításnak ez a fázisa elég gyakran elmarad, pedig a radiátoron vastagon álló por is csökkentik a hő hatékonyságát.
(Forrás: Ökoszolgálat, Energiahatékonysági kézikönyv ház-és lakástulajdonosok részére; Műszakiak.hu)
http://www.okoszolgalat.hu/
http://www.mszakiak.hu

fűtés környezettudatosság Ökoszolgálat energiatakarékosság városi életmód

Megjött a tél, a mostani hétvégén köszönt be az igazi hideg - akár mínusz 10 fok is lehet. Ha nincs is pénzünk egy akkora beruházásra, amit a fűtéskorszerűsítés vagy utólagos falszigetelés igényel, néhány apró ötlettel, házhasználati szokásaink átgondolásával is jelentős lépéseket tehetünk az olcsóbb, energiatakarékos háztartás kialakítása felé.


A környezetkímélő fűtés tízparancsolata:

1. Rendszeresen tisztítsuk ki kéményünket és tüzelőberendezésünket.

2. Szellőztessünk gyakran, de rövid ideig! A lakásban megrekedő és elhasználódott levegő is növeli az ilyenkor egyébként sem ritka megbetegedések számát.

A fűtésszámla csökkenthető az okos szellőztetéssel: a nagyra kitárt ablakkal, 5-10 percig tartó szellőztetés sokkal költségkímélőbb, mintha huzamosabb ideig, résnyire nyitva hagynánk az egyik ablakszárnyat. Ennyi idő alatt kicserélődik a levegő a helyiségben, viszont a falak és a bútorok nem hűlnek át, megőrzik a lakás melegét.

Soha ne állítsunk fel tüzelőberendezést olyan helyiségben, ahol tűzveszélyes anyagot (pl. oldószer) tartalmazó levegő van, vagy ahová ilyen levegő beszivároghat!

3. Gondoskodjunk arról, hogy mindig megfelelő mennyiségű égési levegő álljon rendelkezésre.

4. Gondoskodjunk arról, hogy a tüzelőberendezés-helyiségben (kazánházban) mindig kellő tisztaság legyen.

5. Ne tüzeljünk el műanyagot, festett és rétegelt fát, lemezt, falemezt, vasúti talpfát, szemetet, hulladékot, fáradt olajat, mert ezek égéstermékei veszélyeztetik az egészséget.

6. Csak engedélyezett tüzelőanyagot használjunk a tüzeléshez.

7. Csak a tüzelőberendezéshez engedélyezett tüzelőanyagot használjuk.

8. Szél esetén vagy alacsony külső hőmérsékletnél a kémények huzata erősen megnőhet. Egy megfelelően beépített és működő huzatszabályzó sokat segíthet.

9. Laza, rosszul záródó kéményajtók, tömítetlen kazántagok, rosszul szigetelt égéstermék-elvezető csövek csökkentik a hatásfokot. Ezt a veszteséget pótlólagos tüzelőanyag-felhasználással kell fedeznünk.

10. Kéményünket és tüzelőberendezésünket rendszeresen ellenőriztessük szakemberrel.

És plusz egy jó tanács: a radiátort ne pakoljuk körül bútorokkal, mert az akadályozza a hő szabad áramlását. Az sem szerencsés, ha egy földig érő, nehéz szövetből készült függöny lóg a fűtőtest előtt, de fontos a rendszeres és alapos portörlés is. A takarításnak ez a fázisa elég gyakran elmarad, pedig a radiátoron vastagon álló por is csökkentik a hő hatékonyságát.


(Forrás: Ökoszolgálat, Energiahatékonysági kézikönyv ház-és lakástulajdonosok részére; Műszakiak.hu)


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz.