22
márc/2013

A túlfogyasztás ellen kapcsolják le a fényeket a Föld óráján

Óriásgyertya meggyújtásával kezdődik március 23-án 20 óra 30 perckor a Föld órája. Az világméretű eseményhez összesen hatvannégy magyarországi település csatlakozott. Az ünneplés Budapesten annak az óriásgyertyának a meggyújtásával kezdődik, amelyet a hazai szervező, a WWF Magyarország öntetett 1400 régi gyertya és viaszmaradvány begyűjtésével.

Föld órája fogyasztói társadalom WWF

Így nézett ki Budapest a 2012-es Föld óráján

Szombat este egy órára lekapcsolják Budapest díszkivilágítását. A 19 órakor kezdődő ingyenes eseményen előbb Tóth Vera koncertezik a WestEnd City Center Millennium Tetőkertjében. A lekapcsolásban Cseh Laci, Kovacsics Anikó, Szalóki Ági és Fenyő Iván segédkezik, óriáskivetítőn lehet követni, ahogyan elalszanak a budai Vár, a Lánchíd és a Citadella fényei.

Az elsötétülés után Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg a WWF Föld órája 2013-as szimbólumát, az öt méter magas óriásgyertyát. A gyertya belsejében 24 méter kanócból összefont, hat méteres köteg található. Az ezt követő gyertyafényes buli során biciklivel működtetett DJ pult szolgáltatja a zenét, afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat.

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.


0
Tovább
22
márc/2013

Édesebb, táplálóbb és egészségesebb az organikus termesztésű paradicsom

Nagyobb a cukor-, C-vitamin- és antioxidáns-tartalma annak a paradicsomnak, amelyet vegyszermentesen termesztettek, olvasható abban a tanulmányban, amelyet a PLOS ONE online tudományos folyóirat jelentetett meg. A brazil és francia kutatók úgy vélik, a stressznek köszönhető a jelenség. Részletek a kép alatt.

Általában ekkora az organikus paradicsom

Forrás: JessSanson/Flickr

A növényvédő szerekkel és műtrágyával kezelt paradicsomhoz képest az organikus paradicsom 57 százalékkal több C-vitamint, 57 százalékkal több vízoldékony rostot, valamint 139 százalékkal több fenolt tartalmaz. Ez utóbbi vegyületcsoport antioxidáns hatású.
A szakemberek szerint vegyszeres védelem híján a paradicsomot gyakrabban éri oxidatív stressz (amelynek során a sejteket szabad gyökök támadják meg), de a tápanyagokban szegényebb talaj is arra sarkallja a növényt, hogy több olyan molekulát termeljen, amelyek végső soron ízesebbé teszik a bogyókat.
Mint mindennek a természetben, a fokozott íznek is ára van: az organikus paradicsom általában 40 százalékkal kisebb, mint a „felpumpált” méretű, de gyakran vízízű nagyüzemi paradicsom. Nagy kérdés ezért szakmai körökben, hogy a Föld már jelenleg is hétmilliárd fős népességének ellátása megoldható volna-e pusztán organikusan előállított mezőgazdasági terményekkel.
„Egészen a közelmúltig a terméshozam iránti elvárás felülmúlta a beltartalmi értékeket – összegzik a kutatók. – Ez az alapvető élelmiszerekre [például a gabonafélékre] igaz is lehet, de a gyümölcsök és zöldségek tekintetében a tápanyagtartalom és az íz fontosabb, mint az energiatartalom.”

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
19
márc/2013

Óriásgyertyát öntenek a Föld órájára

Összesen 1397 régi gyertyát és gyertyacsonkot gyűjtött össze a WWF Magyarország március 1-je és 17-e között, hogy a Föld Órája napjára kiönthesse az ország legnagyobb gyertyáját, amely öt méter magas lesz a tervek szerint.

A WWF Föld óráján a gyertyáké lesz a főszerep. A hivatalos lekapcsoló esemény március 23-án 19 órakor kezdődik Budapesten, a WestEnd City Center Millennium Tetőkertjén. Az esemény Tóth Vera élő koncertjével kezdődik, majd 20 óra 30 perckor Erőss Zsolt, Cseh Laci, Dukai Regina, Fenyő Iván, Kovacsics Anikó, Juhász Árpád és Szalóki Ági segítségével ünnepélyesen lekapcsolják Budapest díszvilágítását.

Ezután Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg az óriásgyertyát. Az ezt követő gyertyafényes buli során biciklivel működtetett DJ pult szolgáltatja a zenét, afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat. A kampány és a rendezvény támogatói a Coca-Cola Magyarország, a WestEnd City Center, az Allianz Hungária Zrt., a The Prime Management és a Canon Hungária Kft.


0
Tovább
18
márc/2013

A szerényebb életmód ünnepe a Föld órája

Versenyt hirdet a világ legnagyobb önkéntes akciójának hazai főszervezője, a WWF Magyarország 2013-ban is: hamarosan kiderül, melyik hazai település lakói a legelhivatottabbak a természetvédelem iránt. Az a magyar város, amelyről arányaiban a legtöbben regisztrálnak a foldoraja.hu-n a lekapcsolás kezdetéig, március 23-án 20:30-ig, egy évig viselheti a WWF Föld Órája Főváros címet. Tavaly Nyíregyháza kapta az elismerést.

„Idén is szeretnénk a lehető legtöbb embert és önkormányzatot mozgósítani, és lekapcsoláshoz történő csatlakozásukkal bevonni a globális mozgalomba” – mondta Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. A nevezéshez annyit kell tennie a versenybe szálló településnek, hogy hivatalosan regisztrálja csatlakozását ezen az oldalon.

A Föld Órája világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.

A tavalyi Föld Óráján is elsötétül a világ számos jól ismert, ikonikus épülete, látványossága, az akcióhoz pedig több mint egy milliárd ember csatlakozott nemre, származásra, vallásra, generációra és földrajzi távolságra való tekintet nélkül. A szobai világítást, a díszkivilágítást, a számítógépeket,a  televíziókat, neonreklámokat stb. szokás ilyenkor lekapcsolni, de az utcai közvilágítás, a jelzőlámpák, a biztonsági és létfontosságú berendezések bekapcsolva maradnak. A Föld Órájának nem az a célja, hogy általános fogyasztáscsökkentés gyakorlattá váljon, a globális villanyoltás szimbolikus cselekedet, ha úgy tetszik, ünnep.


0
Tovább
13
márc/2013

Hasznosítsa újra a szilikagéles zacskókat!

Akár az új cipő dobozában, akár a frissen vásárolt táska belső zsebében vagy az okostelefon dobozában találjuk, általában a kukában végzi a szílicium-dioxid darát tartalmazó kis fehér zacskó, amelyre amúgy tényleg ez is van ráírva: Throw Away, azaz dobd el. Ne tegyük, mert a háztartásban számtalan helyen hasznosíthatjuk újra. Funkciója szerint a szilikagél magába szívja a nedvességet, tehát mindenütt nagy szolgálatot tesz, ahol páralecsapódás fenyeget. Noha önmagában nem mérgező, néha kobalt-kloriddal kékre színezik – ez a vegyület ugyanis nedvesség hatására rózsaszínné válik. Fémérzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki, de mások számára a háztartásban felhasználható a kékre színezett szilikagél is. 

Amennyiben a szilikagél megszívná magát nedvességgel, mikrohullámú vagy hagyományos sütőben ki lehet szárítani, és újra bevethető. Mikróban kis energiával 5-10 percig kell melegíteni, sütőben 120 Celsius-fokon egy órán át. Tippek a kép alatt.

Figyelem: gyerekek elől el kell zárni, nehogy cukorkának nézzék, és megkóstolják.

szilikagéles zacskó

Kép forrása: Cjp24

A fotóstáskába helyezett zacskókkal megakadályozható a táska és az objektív gombásodása.

Használat után a tornacipőből kiszívja az izzadságot.

Bőrtáskában feltétlenül tartsunk néhányat, mert a bőr hajlamos a penészesedésre.

A nyárra elpakolt csizmákba is tehetünk párat.

Az autó szélvédője alatti tárolóban tartva csökkenti az üveg párásodását. Ebben az esetben gyakran cseréljük szárítással újraaktivált zacskóra a használtat.

Nedves horgászdamilból kiszívja a vizet.

A vízbe esett mobiltelefon újraélesztésére is alkalmas: vegyük ki gyorsan a készülékből az akkumulátort és a SIM-kártyát, és tegyük a telefont egy szilikagéles zacskókkal teli tálba. Amennyiben nincs ennyi zacskónk, fordítsuk előlapjával lefelé a készüléket, hogy a gombok közül ki tudjon csurogni a víz, és tegyünk alá néhány szilikagéles zacskót. Reggelre ismét működni fog (a Popular Mechanics cikke szerint). 

Ruhásszekrény aljában egy nyitott befőttesüvegben beszívja a dohos szagot és a nedvességet.

A mosogatógéphez való mosogatószer tablettás dobozban is megakadályozza, hogy a tabletták egymáshoz ragadjanak.

Régi fényképeket biztonságosan tárolhatunk, ha jól záródó műanyag dobozba tesszük őket néhány szilikagéles zacskó társaságában. Ugyanez vonatkozik a régi filmekre.

A falon függő fotók, grafikák, festmények hátsó keretére is ragaszthatunk egy borítékot, (nyílásával a kép hátoldala felé), és abba tegyük a szilikagéles zacskót.

Az ezüst ékszer vagy étkészlet nem feketedik be, ha szilikagéles zacskókat teszünk a tároló dobozába.

Fontos irataink, értékes régi könyveink közé csúsztassunk egy-egy szilikás zacskót, hogy a papír barna foltosodását megelőzzük.

Ugyanígy megőrzi az érme-, bélyeg-, képeslap- vagy szalvétagyűjteményt.

A rajzfelszerelést is páramentesen tartja, például a vízfestéket és a pasztellkrétákat – de a biztonság érdekében csakis nagyobb gyerekek esetében alkalmazzuk ezt a módszert.

Légfrissítőként használhatjuk, ha egy kistányérban két-három evőkanálnyi darára 5-10 csepp illóolajat csepegtetünk, és a szekrény tetejére tesszük (nehogy leverjük).

Kertészeknek jó tudniuk, hogy a magok mellé tett zacskókkal megelőzhető a drága vetőmag bepenészesedése.

Szerszámosládában megakadályozza a rozsdásodást. Épp ezért a borotválkozó készletbe is lehet tenni egyet-kettőt.

Noha sokan késztetést éreznek arra, hogy a nedvességmegkötő zacskókkal akadályozzák meg a párás konyhában a barnacukor, a só vagy az aszalt gyümölcsök összetapadását, a szilikagél esetében ajánlott az óvatosság. Mivel egyes gyártók gombaölő hatású, de bőrgyulladást okozó dimetil-fumaráttal kezelik a zacskókat, illetve ilyen tartalmú zacskót is tesznek a szilikagéles mellé, semmi esetre se engedjük, hogy azok élelmiszereinkkel közvetlen kapcsolatba kerüljenek.  

Az összeragadásnak pedig rizs alkalmazásával vehetjük elejét: a patikában vásárolt 10x10 centis mull gézlapból tegyünk egymásra kettőt, halmozzunk a közepébe egy kanálnyi rizst, és cérnával kössük össze batyunak – ezt már nyugodtan tehetjük a cukrosdobozba. Amennyiben azt látjuk, hogy a cukor megint kezd tömbösödni, ideje újra cserélni a rizseszacskót. (Ez a szó még nyelvgyakorlásnak is kiváló.)

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
01
márc/2013

Egri platán lett az év fája Európában

Egri platán nyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt. A fa a város termálfürdőjének a kertjében áll. A versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství hirdette meg. A hat jelöltre több mint 45 ezer szavazat érkezett, ebből több mint 14 ezret kapott a kétszázötven éves egri platánfa:

A második helyen a lengyelországi Kozy platánfája végzett, a harmadik egy kocsányos tölgy lett az írországi Tullamore-ból – tudósít az MTI. A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató közösségek miatt. A verseny a különleges fákkal szeretné felhívni a figyelmet a történelmi és természeti értékek fontosságára. Tavaly szintén magyarországi fa lett az első: hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája nyert.

A versenyre benevezett fák közül a bulgáriai Glusnik falu fehér eperfája és két diófája az egykor Bulgária függetlenségéért küzdő lázadók titkait őrzi. A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal – szerintünk ez a fa volt a legszebb a versenyen:

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, de kitalált történet fűződik a magyarországi pályázóhoz is. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a platánnak az árnyékából irányította a török csapatokat.

A levéltári adatok szerint viszont a fát mintegy 250 éve, Eszterházy Károly püspök idején ültették, számos más példánnyal együtt. A növénynek hatalmas, állandóan párolgó lombkoronája miatt kifejezetten nagy a vízigénye, ezért telepítették az Eger patak mentére a fákat, itt található ma a termálfürdő is.

Segíti még az öreg platán fejlődését a fürdő területén kialakult mikroklíma. A közeli termálvizes medencékből ugyanis folyamatosan meleg levegőt kap a növény, emellett védett a városi környezet káros hatásaitól, például a kipufogógáztól, mert egy több hektáros parkos terület közepén nő. Ferenczy Tamás, Eger főkertésze szerint így a fa akár 400 évig is elélhet.

A verseny fővédnöke Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa, a programhoz a pénzügyi támogatást a Cseh Környezetvédelmi Alap és cseh környezetvédelmi minisztérium, valamint a Tetra Pak cég biztosította. A vetélkedőt az Európai Földtulajdonosok Szervezete is támogatta. A díjat Brüsszelben adják át egy nemzetközi zöld konferencián.


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz.