30
nov/2015

Van egy hely Magyarországon, amit Európa Amazonasának hívnak

Van Magyarországon egy hely, amit ha némi jó indulattal is, de Európa Amazonasának hívnak.

bioszféra-rezervátum UNESCO Duna Dráva Mura

Az ország déli részén a Duna-Dráva-Mura által közbezárt terület a magyarországi bioszféra-rezervátumok egyike.

A bioszféra-rezervátumok az UNESCO Ember és bioszféra programjában kijelölt természetvédelmi területek. Rendeltetésük, hogy bemutassák az ember és természet között létrejövő kiegyensúlyozott kapcsolatot. Feladataik közé tartozik a terület természeti értékeinek és diverzitásának megőrzése és a fenntartható fejlődés biztosítása.

bioszféra-rezervátum UNESCO Duna Dráva Mura

Magyarországon hat bioszféra-rezervátum is van, az aggteleki, a hortobágyi, a kiskunsági, a Fertő tavi, a pilisi és a legutoljára felvett Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátu

bioszféra-rezervátum UNESCO Duna Dráva Mura

A Mura-Dráva-Duna bioszféra-rezervátum mintegy 631 hektárnyi területe az egyik legnagyobb összefüggő, érintetlen természeti terület a Duna-medencében. A terület a Dráva és Mura folyók alsó és a Duna Dráva-torkolata feletti szakaszát jelenti. Ezen a szakaszon a három folyó az emberi beavatkozások ellenére is fantasztikus biológiai sokféleségnek és ritka, természetes élőhelyeknek ad teret. Találunk itt ártéri erdőt, kis szigeteket, kavics- és homokzátonyokat, mellékágak és holtágak által barázdált felszínt. A rezervátum legfőbb értéke az itt fészkelő madarak sokasága és a stabil halállomány.

bioszféra-rezervátum UNESCO Duna Dráva Mura

Az Európa Amazonasa jelzőt vadsága miatt kapta. Magyarországi viszonyok között a folyóknak ez a szakasza a kevésbé szabályozott folyószakaszok közé tartozik, innen ered a hízelgő „Amazonas” név.

bioszféra-rezervátum UNESCO Duna Dráva Mura

Minden okunk megvan, hogy legfiatalabb bioszféra-rezervátumunkat megőrizzük ebben az állapotában. A jelenlegi rendszer fennmaradt természetes formái csökkentik az árvízveszélyt, biztosítják a jó vízminőséget, és mindemellett a hely kiváló rekreációs terület.

Fotók: Amazon of Europe


0
Tovább
25
nov/2015

Biorohasztó rendszerünkben készített főzőgázzal főzhetjük a napi ebédet

Fantasztikus ötlettel kalapoz az Indiegogo-n egy izraeli startup cég. A HomeBiogas olyan családi méretű, megfizethető biogáz (rothasztó) rendszert fejlesztett ki, amely a háztartási szerves hulladékból főzőgázt és magas minőségű folyékony műtrágyát állít elő. 

biogáz

A háztartásban keletkező napi szerves, nem komposztálható hulladékot hasznosító rendszerből nyerhető napi főzőgázmennyiség 2-4 órás főzéshez és 5-8 liter folyékony trágya előállításához elegendő.

biogáz

A HomeBioGas egy zárt láncú ökociklus, ahol a megtermelt növényből élelem, abból szerves hulladék, abból energia és folyékony műtrágya keletkezik.

biogáz

A 123 x 165 x 100 cm méretű rendszer kis helyen elfér, nem nagyobb egy kiskerti üvegháznál, súlya nagyjából 40 kg. A biorothasztóban oxigénmentes környezetben a szerves anyagokból metán és CO2 gázok szabadulnak fel. A gáztermelő egység képes a gázok felhasználáshoz szükséges eltárolásra is. A napi főzőgázfogyasztáshoz kb. 6 liter nem komposztálható, akár állati eredetű hulladék és 15 liter állati trágya szükséges. 

biogáz

A HomeBiogas rendszer évi 1 tonna szerves hulladékot semmisít meg, és kb. 6 tonna káros CO2-kibocsátástól mentesíti a környezetet. 

Egy összehasonlító elemezés szerint egy otthoni Biogas rendszer 1 autó által kibocsájtott üvegházhatású gáz ártalmainak ellensúlyozásával ér fel. 

A biorothasztót magunk is könnyen összeszerelhetjük.

biogáz

Az átlagosan 17 Celsius-fok éjszakai és nappali hőmérsékleten optimálisan működő rendszer számára kiváló klíma, társadalmi és gazdasági környezet található a fejlődő országok többségében, ahol a rendszer használata kiválóan hozzájárulna a környezetszennyezés csökkentéséhez és a lakosság életkörülményeinek javításához.  

 


0
Tovább
24
nov/2015

A Volvo arra buzdít, ne mossa le a kocsiját!

A kaliforniai szárazságra való tekintettel a Volvo arra buzdítja az autótulajdonosokat, hogy egy hónapig ne mossák le a kocsijukat. 

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

A Volvo számításai szerint kb. 68 millió liter vizet lehetne megspórolni egy hónap alatt, ami egyenértékű 27 olimpiai uszodában található vízmennyiséggel. Egy autómosás elhagyásával 10 WC-öblítésnyi vizet lehet nyerni.

Aki kapcsolódik a programhoz, az kap egy utalványt, amit egy újrahasznosított vízzel működő autómosóban tud felhasználni.

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

 A "#DrivingDirty" program ötletgazdája Steve Hinkle, a GM Volvo San Diego elnöke nem szeretne ezen a ponton megállni, a teljesen víztelen megoldásig szeretné eljuttatni a kampányt. Hinkle számításai szerint saját akciójával 408 000 liter vizet spórolt meg.

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

A Volvo a közösségekre épít, vagyis aki kapcsolódik a kampányhoz, az valamilyen formában kitűzővel, #DrivingDirty hashtaggel kifejezésre juttatja, hogy részt vesz a kampányban. A következő lépésben pedig bevonja a családtagokat, barátokat is a programba.

 


0
Tovább
23
nov/2015

Dubaiban még a pálmafák is intelligensek

A gazdagságból fakadó ökotudatos luxus határtalan tárházát gazdagítja Dubaj új projektje.

 Az izraeli napelemes fák példáját követve a dubaji önkormányzat szolárpálmafák felállításával tervezi kialakítani a város közösségi tech tereit. 

smart city napenergia szolár fenntarthatóság

Az innovációs projekt a Smart City projekt részeként valósul meg. A smart pálmatornyok, olyan közösségi állomások, ahol a napenergiával működtetett pálmák alatt üldögélők a napenergiából nyert árammal tölthetik fel a telefonjukat, az ingyenes wifi szolgáltatást használva rendezhetik be ideiglenes irodájukat. 

A hat méter magas, 18 négyzetméteres levelekkel ellátott pálmafatornyokat elsőként a turisták által frekventált helyeken és a legnépszerűbb beacheken állították fel. 

smart city napenergia szolár fenntarthatóság

Az első intelligens pálma a Zabeel parkba, a második, amely már a legfrissebb időjárásról is tud tájékoztatni, a Jumeirah beachre, a harmadik pedig a dubaji World Trade Centerbe került.

smart city napenergia szolár fenntarthatóság

A legújabb közösségi központ az innovációs projekt egy új mérföldköve. A negyedik pálmafa 3D-nyomtatási technológiával készült napelemekkel működik, ami Föld legnagyobb 3D-nyomtatású szoláregysége jelenleg. A szálerősített műanyagból készült pálmafa az eddigi prototípusoknál könnyebb és tartósabb.

A monokristályokkal működő intelligens pálmák annyi energiát termelnek, amivel képesek környezetük, használóik napi ellátására és éjszakai világításra. Egy pálma négy hónap alatt 2,5 MW zöldáramot termelt, és több mint 2100 készüléket látott el energiával.

smart city napenergia szolár fenntarthatóság

Egy pálmafa 8 töltőegységgel és 100 méteres hatósugarú wifitartománnyal rendelkezik. A high-tech pálmák védelmét a rájuk szerelt biztonsági kamerákkal és képernyőkkel biztosítják. 
Az intelligens Smart Palm nemcsak mint technikai szenzáció jelenik meg a városban, hanem tökéletesen illeszkedik a város futurisztikus építészetéhez.

smart city napenergia szolár fenntarthatóság

A legjobb mégis az benne, hogy itt két és félszer gyorsabban fel lehet tölteni a telefonunkat, mint otthon, igazi high-tech közösségi helyszín.

Fotók: Dailymail ; Le Dubai

 


0
Tovább
19
nov/2015

Kukákba kerültek az uráli baglyok az Őrségben

Kissé meglepő dolgok történnek az Őrségi Nemzeti park területén. Aki mostanában arra jár, azt tapasztalhatja, hogy kb. 5-6 méteres magasságban szemeteskukák kerültek a fákra.

Nemzeti park Örség bagoly

Gondolhatnánk, hogy valamilyen művészeti projekt megvalósítása van a háttérben, de az derült ki, hogy csupán arról van szó, hogy a nemzeti park munkatársai az ország legnagyobb méretű baglyainak, az uráli baglyok számára biztosítanak biztonságos költőhelyet a kukákban. 

Nemzeti park Örség bagoly

A projekt már nem használt hulladékgyűjtők felhasználásával (újrahasznosításával) valósult meg, osztrák példa alapján. 

Nemzeti park Örség bagoly

Így mindenki jól jár, az uráli baglyok biztonságos helyen költhetik ki fiókáikat, a műanyag kukák pedig nem várnak haszontalanul a bezúzásra. 

Fotók: Őrségi Nemzeti park


0
Tovább
18
nov/2015

Hamarosan Párizsba érkezik a világ legnagyobb napenergia-meghajtású hajója

A párizsi klímakonferenciára tart a világ legnagyobb napenergia-meghajtású hajója. A Vízügyi Alap (Race For Water) által a maga nevére keresztelt hajó november 23-án két hétre horgonyoz le a Szajnán. 

A konferencia nagykövetének is nevezett vitorlással az óceáni műanyag hulladékra és az óceáni közlekedésből eredő szén-dioxid-kibocsátásra hívják fel a figyelmet. 

napenergia napelem hajó szén-dioxid-kibocsátás emisszió COP21 Klímacsúcs  Párizs Klímatárgyalások

A nagy hajó a klímakonferenciához kapcsolódó hat, az óceáni műanyagszennyezésről szóló környezetvédelmi konferenciák és a rendezvények helyszíne lesz. Itt fogják bemutatni azokat az innovatív megoldásokat, amelyeket hatékonyabban kell hasznosítani az óceánokban, ahol a globális szén-dioxid-kibocsátás 2050-re akár 250%-kal is megnőhet. 

Az óceán hangjának is becézett zéró kibocsátású hajó a konferencia után az óceán megőrzéséért működő expedícióhajóként fog működni. 

napenergia napelem hajó szén-dioxid-kibocsátás emisszió COP21 Klímacsúcs  Párizs Klímatárgyalások

A napenergia meghajtású hajót a PlanetSolar ajánlotta fel a tárgyalások időszakára. A PlanetSolar az egyik fő hirdetője a fosszilis energia nélkül is működő világnak. Tevékenységének alapja bebizonyítani, hogy az emberiség birtokában van olyan forrásoknak, know-how-knak és technológiáknak, amelyek kiküszöbölik a fosszilis energia használatát. Megépített MS Tűranor PlanetSolar hajója az első napenergiával működő hajó, amely körbehajózta a földet, és mintegy 585 napot töltött vízen. A hajó 512 m2 napelemből és 8,5 tonna lítium-ion elemből áll.  

napenergia napelem hajó szén-dioxid-kibocsátás emisszió COP21 Klímacsúcs  Párizs Klímatárgyalások

A PlanetSolar hatékony kampányának köszönhetően újabb és újabb partnerségek köttetnek meg a tengeri emisszió csökkentése érdekében. A Statoil norvég olajvállalat, amely olajtársaságként mostanság épp szélmalmokat állít fel a skót partoknál, megállapodott a Corvus Energy tengeri energiatároló céggel 35 kereskedelmi és hibridalapú hajó gyártásáról.


0
Tovább
16
nov/2015

Mérgező outdoor ruhák, felelőtlen gyártók

A Greenpeace idén nyáron nyolc expedíciót indított, hogy felmérje három kontinens legérintetlenebb részein hogy, kimutatható-e a környezetben az outdoor ruhákból származó mérgező anyag, a PFC. Ugyanis minden feltevés azt mutatja, hogy a környezetbarátnak tűnő ruhagyártó cégek tudatos, fő szennyezői a Föld érintetlen területeinek.
Az expedíciók eredménye szomorú, a túraruházatokban található PFC a világ legérintetlenebb részein mindenütt kimutatható volt. A legmagasabb koncentrációt Európában a Svájci Alpokban, a szlovákiai Magas Tátrában és az olaszországi Appenninekben találták.

A túraruhagyártó iparban a PFC (perfluoroalkilok és polifluoralkilok) vegyületekkel biztosítják a ruhák vízhatlanságát és szennyeződés-ellenállását. A PFC-k nagyon lassan lebomló vegyületek, évekig ott maradnak a környezetben, károsítják a szaporodási képességet, illetve a hormonrendszert, továbbá daganatos betegségeket okozhatnak. 

2012-ben a német Greenpeace 14 ruhagyártó cég termékét vizsgálta meg, közülük mindegyik tartalmazott veszélyes vagy mérgező PFOA-t (perfluorooktanát) vagy a PFC-k valamilyen melléktermékét. A lassan lebomló anyagok ugyan elenyésző része kerülhet a szervezetbe közvetlenül, viszont ami bekerül és felhalmozódik, az számos hormon-, pajzsmirigy- és daganatos betegségnek lehet az okozója. 

A túraruhagyártó cégek viselkedésében leginkább az az ellenszenves, hogy miközben a természet és a környezet szeretetét hirdetik ruhakampányaikban, az ismert kutatási eredmények ellenére is mérgezik a környezetet és az embert. 

A Greenpeace a korábbi cikkünkben részletezett detoxkampányához hasonlóan elindította a detox outdoor kampányt, ahol a túragyártó cégek csatlakozhatnak a környezetkímélő gyártókhoz.

Vannak cégek, akik ezt már megtették. Az Adidas és a Puma már döntött a PFC vegyületek kivonása mellett. Kisebb cégek, mint a Fjällräven, a Paramo, a Mountex és a Zajo PFC-mentes vízálló termékek komplett kollekciókkal jelentek meg a piacon.

Az igazán környezetkímélő outdoor ruhák károsanyag-kibocsátása minimális vagy nulla. Poliészterből készülnek, ezért könnyen újrahasznosíthatók, sőt ha lehet, már újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek.

A Mountex  Keb ECO-Shell pfc mentes héjkabátja
 

A felelősen gondolkodó cégekkel szemben az outdoorszektor olyan óriásai, mint a The North Face, a Columbia, a Patagonia vagy a Mammut egyelőre még mindig nem vállalnak felelősséget a káros PFC vegyületek kivonása terén. 

Fotók, videó: Greenpeace


0
Tovább
15
nov/2015

A mobil öntöde upcycled dizájntáskákat készít

Igazi vasárnap délutáni videó. Keresztezz két különböző színű nejlontáskát, és végtermékként kapsz egy új dizájntáskát.

Stefanie Rittler továbbhasznosító, "upcycled" mobil öntödéjét kötelező elemmé tenném minden plázában és nagyobb bevásárlóközpontban. Akár befelé, akár kifelé menet. A német dizájner nylontáska gyártósora bárhova beállítható a fogyasztói társadalom kedvenc helyeire, ahol nagymértékű a nejlonzacskó- és táskatermelés. 

A gyártósor nagyon egyszerűen működik. Első lépésben egy fehér nejlontáskát elhelyezünk egy fakeretben, majd egy másik színes zacskót az öntöde tetején lévő résen beengedünk a gépbe, ahol a zacskó a meleg és a formázógép hatására új alakzatban préseli rá a fehér zacskóra a színesből kreált pépet.

Fotók: A mobil öntöde upcycled dizájntáskákat készít


0
Tovább
13
nov/2015

Építik a világ első úszó szélerőmű parkját a skót tengerparton

A skót kormány és a norvég Statoil olajtársaság 5 db 6 megawattos szélturbina-úszóművet állít fel Skócia északkeleti partjától 25 km-re.

A Hywind névre keresztelt park az építők szerint a világ első úszó szélerőműparkja lesz, amely körülbelül 20 000 lakás ellátására elegendő energiát termel majd. A park tervezett üzembe helyezési ideje 2017 második fele.

Az úszó szélerőművek az Északi-tengeri szél átlagos, megközelítőleg 35 km/h sebességét használják ki.

Előnyük, hogy a parttól távolabb is el lehet őket helyezni a vízbe, mivel nem kell őket rögzíteni a tengerfenékhez.

Mivel a fix turbinákhoz szükséges vízmélység 20-50 méter, az Északi-tenger 49-220 méteres átlagos vízmélysége inkább az úszó szélerőművek működtetésének kedvez.

Az üzemeltetők figyelmességét bizonyítja, hogy szélerőműveket olyan távolságba helyezik a partoktól, hogy az a lakosság számára ne váljon vizuális zavaróvá.

A "távolságtartás" miatt a HyWind erőművek nem befolyásolják negatívan a halászatot vagy a hajózási tevékenységet, ugyanakkor megfelelő infrastruktúra kiépítésével (erősáramú kábelek, áramtovábbító berendezések) a partközeli farmok számára áramot biztosíthatnak.

Az épülő rendszer 2,3 megawattos prototípusát már 6 évvel ezelőtt kiépítették a norvég Karmøy partjainál, ami évente 7,3 GWh áramot termel, és jól viseli az akár 11 méteres hullámokat is.

A Startoil úgy gondolja, hogy az úszó szélturbinák a tengeri szélenergia felhasználásának egy újabb mérföldköveivé válhatnak.

Képek: Építik a világ első úszó szélerőművét a skót tengerparton


0
Tovább
12
nov/2015

Így lesz a lenyúzott halbőrből ülőbútor

Első hallásra idegenül hangzik, hogy a halak lenyúzott bőréből, lekapart pikkelyeiből bármit is lehetne készíteni. 

Nem így látta ezt Nienke Hoogvliet holland dizájner, aki, úgy is mondhatnánk, mélyen az óceán fenekére nézett. 

Nienke projektjeinek egyik fő mozgatórugója az újrahasznosítás. Ezen a szűrőn át nézve keresi az óceánok kínálta, használható potenciális erőforrásokat, amelyeket újrahasznosítással visszaforgathat a designiparba. 

A Halbőr vagyis a Re-Sea Me projekt Nienke egy korábbi a Sea Me projektjének a folytatása. A Sea Me projektben algafonalból készített szőnyeget, mintegy tükörképet mutatva annak, hogy milyen rengeteg műanyag hulladék van az óceánokban.

Bár a halbőrprojekthez bármilyen hal bőrét felhasználhatná, döntése mégis a lazacbőrre esett, amit a helyi boltosok hulladékaiból gyűjtött össze. A lazacbőrt és -pikkelyeket kézzel feldarabolta, vegyszerek nélkül megtisztította, és egy régi cserzőmódszerrel megkeményítette az anyagot.

A megkeményedett anyag kinyújtva akkora, mint egy lazac, amiből számos lakberendezési terméket lehet készíteni, az ülőszéktől a lámpabúráig. Követve a Sea Me projektet, egy eldobott halászhálóra halpikkelyeket varrva szőnyeget is készített. 

A designer meglátása szerint olyan mennyiségű hulladék halmozódott fel az óceánokban, hogy nagymértékben is lehetne hasznosítani a tengeri-, óceáni hulladékot, ha van rá igény. Márpedig a designipar világszerte prosperál. 

Fotók: http://www.nienkehoogvliet.nl/


0
Tovább
11
nov/2015

Megpihent egy gólyatöcspár az Óbudai-szigeten

Harmadik alkalommal láttak 15 éven belül gólyatöcs madarakat az Óbudai-sziget északi részén. 

Fotó: Árvay Márton

A lilealakúak rendjébe tartozó, hosszú lábú gázlómadár többnyire Európa és Ázsia déli területein, a sekély édes- és barakkvizek, valamint lagúnák közelében lakik, a faj magyarországi állománya 200-400 példányra tehető. Közép-Európában jelenleg egyedül hazánkban költ rendszeresen. A galamb nagyságú madár Magyarország pusztuló madarai közé tartozik. Ma már csak a Duna-Tisza közén maradtak meg néhány pár fészkelőtelepei, és néhány madár még észlelhető Bócsapusztán, a Kondor-tavon és Kerekegyházán.

Fotó: Árvay Márton

A lencsevégre kapott gólyatöcspár egy napot pihent az óbudai kavicszátonyon, majd továbbrepült afrikai telelőhelyük felé.

 


0
Tovább
09
nov/2015

Bambuszból épülhet a jövő városa?!

A Penda, a pekingi és bécsi székhelyű építészeti cég legújabb építészeti installációja azt vizsgálja, hogy milyen építészeti megoldásokkal lehetne könnyíteni a túlzsúfolt és szennyezett városokon. 

Ígéretesnek tűnő víziójában egy betondzsungel közepére fenntartható és környezetbarát bambusz lakóházat koncepcionált. A még kísérleti fázisban lévő modell prototípusát, a "Rising Canes"-t, a pekingi designhéten már be is mutatták.

Az építészek víziója szerint a bambuszelemeket a világ legnagyobb bambusztermőhelyén Kínában, Ancsi megyében gyártanák. 

Az elképzelések szerint a rendszer első élőhelye, kilenc hónap építési idővel 20 család számára biztosítana lakhatást. Mivel a modulok bővíthetők és szervesen kapcsolódnak egymáshoz, 2023-ra egy 250 hektáros területet foglalna el 200 000 lakossal. 

A bambuszmodulok előnye az is, hogy könnyen szétszerelhetőek, ezért feleslegessé válva leszerelhetőek az egyes életterek. 

A Penda ezzel az öko-futurisztikus modellel a felelőtlen várostervezés, a légszennyezettség és a gazdasági válság fokozódó negatív hatásaira hívja fel az építészszakma figyelmét és a természetes anyagok újragondolását az építészetben. 


0
Tovább
04
nov/2015

Nincs B terv, mert nincs B bolygó! 

Ma kezdődik, és a hónap végéig tart a Francia Intézet 13. környezetvédelmi hónapja Nincs B terv, mert nincs B bolygó! címmel.

Idén a közel egy hónapos rendezvény fő témája a klímaváltozás és annak hatásai. Az eseménysorozat egyik legérdekesebb részének ígérkezik a Tara Océans kiállítás. 

A 12 éve tevékenykedő Tara expedíció mintegy 300 ezer kilométernyi hajóutat megtéve kutatta az óceánok ökoszisztémáját. Az Agnés B francia divattervező finanszírozta expedíció célja az volt, hogy megfigyeljék az éghajlatváltozás óceánra gyakorolt hatását. Három fő tématerületet vizsgáltak: az óceán és az emberiség, az óceán és a biodiverzitás és az óceán és a klíma kapcsolatát. A kutatások 2009 és 2013 között zajlottak. A kutatás eredményeként az expedíció eddig nem látott oldaláról ismerteti meg a világot az óceánok parányi élőlényeivel, a planktonokkal. Az expedíció munkájának eredménye, hogy 35 ezer baktériumot, 5000 vírust és 150 000 egysejtű növényt és állatot fedeztek fel, amelyek többsége nem volt ismert eddig az emberiség számára. A kutatásról és az eredményekről az expedíció egyik résztvevője november 26-án tart beszámolót. 

A környezetvédelmi hónapban a kiállítás mellett a klímaváltozással kapcsolatos fontos előadásokat tartanak. Georges Calas, a Collège de France professzora, Rékási Márk és Uzinger Nikolett, a MTA Agrártudományi Kutatóközpontja, Talajtani és Agrokémiai Intézete kutatói a talajok védelmével és revitalizálásával kapcsolatos jó gyakorlatokat mutatnak be.

A geotermiában használt legfejlettebb technológiákat és azok környezeti hatásait egy konferencia keretében ismerhetjük meg francia és magyar szakértők tolmácsolásában.

A környezetvédelmi hónap egy hét filmből és dokumentumfilmből álló sorozattal zárul. A természetüknél fogva című vetítéssorozat keretében megnézhetjük Luc Jacquet Jég és ég között című premier előtti filmjét. Az Essential Killing című film az ember viszontagságos küzdelmét mutatja be a jégbe fagyott természettel. Az Óceán című filmben fantasztikus felvételekkel merülhetünk a víz alatti világba. A La belle vie édesanyjuktól elkerült, illegalitásban élő vadóc gyermekekről szól. A vetítéssorozat egyik legmegrendítőbb filmje kétségkívül Michale Boganim "La terre outrage" című filmje lesz, amelyben egy fiatal pár esküvője napján robban fel a pár kilométerre található csernobili erőmű. A film hűen mutatja be a tíz évvel későbbi szellemvárost, Pripjatyot.


0
Tovább
03
nov/2015

Nemezkoporsótól a mélytengeri koporsóig. Környezettudatos temetkezési formák

Magyarországon nincs könnyű helyzetben az ember, ha előre gondolkodva valamilyen környezetbarát, egyben humánus temetkezési formát keres.

 Ennek több oka is van, de talán a legkomolyabb probléma a lakosság és a szakma egyöntetű tájékozatlansága és felkészületlensége. Miközben Magyarországon környezetbarát temetkezési törvény van hatályban – vagyis csak olyan „koporsó, illetőleg kellék használható, amely lebomlik, és nem veszélyezteti a környezetet" –, a dráguló temetkezési költségek, a 25 évenkénti sírhelyújraváltás költsége miatt a környezettudatos temetkezési forma nem jellemző, holott a mobilizáltabb társadalmi életformák már egyre inkább a környezetbarát megoldásokat igénylik.

A megvalósítható környezetbarát lehetőségek közé tartozik Magyarországon a már korábbi írásunkban bemutatott biournás temetés.

A környezetbarát urna egy itthon nem ismert változata az "Earth Vessel", amely 100%-ban kézzel készített, különböző természetes anyagokból álló urna.

tengeri algákból, puhított kérgekből készült urna

A biournás temetések továbbgondolt, kifinomult lehetősége az emlékerdő, amely Magyarországon a Tata melletti Agostyán területén található. Az emlékerdő olyan kegyeleti hely, ahol egyrészt kizárólag biournával lehet temetkezni, másrészt erdészek segítenek kiválasztani azt a fát, ahová a hozzátartozók elhelyezhetik az elhunyt hamvait.

Kínában ezt a nálunk egyelőre csak egy helyen megvalósuló kegyeleti formát nem alternatív vagy környezettudatos megoldásként kínálják, hanem törvényileg írják elő. Náluk szabály, hogy a sírhelyeket ültetett fákkal kell jelölni. Korunkban, amelyre oly jellemzőek az erdőirtások és erdőpusztulások, ez igen hasznos módszer.

 A harmadik lehetőség leginkább a sírhely kiváltásától és a sír gondozásától mentesíti a hozzátartozókat. A hamvak folyóba szórása egyre elterjedtebb Magyarországon is, de még ez sem tartozik a népszerű kategóriába. Ebben az esetben a hamvak természetes anyagból készült urnában kerülnek a vízbe.

 A negyedik forma a környezetbarát anyagokból készült koporsó. Atudatosvasarlo.hu cikkében a Lélekhajó Temetkezési Iroda kegyeleti szakértője azt nyilatkozta, hogy az elmúlt évek során csak egyetlen alkalommal esett meg, hogy egy család nyers fából készült koporsót kért.

Fűzfa korporsó

Pedig a környezetbarát anyagokból készült koporsók egyre szélesebb választékát találjuk a világ különböző tájain. A biokoporsók lebomlási ideje 6 hónap és két év között van. A biokoporsós, tiszta, környezetbarát eljárás során a testet nem balzsamozzák be, és ha öltöztetik, akkor is természetes anyagból készült ruhába, a holttest hűtését pedig jéggel biztosítják.

Bio banánlevél koporsó

Colorado államban az Ecoffins USA vállalat választékában biobanánlevél és bambuszkoporsók közül lehet választani.

DanCof kopórsók

A dán DanCof cég hosszú szálú, újrahasznosított papírból készít elegáns koporsókat és urnákat. 2 in 1 környezetbarát, újrahasznosított papírmasé koporsót kínál a Soul Ash Solace cég is. Míg a koporsó könnyen elég, és nem bocsájt káros anyagot a levegőbe, a rozsdamentes acélból készült urna megmarad.

Angliában a Stockport krematórium és temetkezési vállalat 14-féle természetes anyagból, elsősorban különféle nyers fából készült koporsót kínál, de a kínálatukban találunk 100%-ban gyapjúból és fűzből készült koporsókat is. A biológiailag lebomló kartonkoporsók anyaga 70%-ban a brit malmok hulladékából származik.

Gyapjú koprsó

Az óceán- és tengerparti országokban egyre jobban terjed a mélytengeri biokoporsó. Jack Hokansen koporsója, a Genesis Biopod designtárgyként is kellő figyelmet vívott ki magának, de funkcióját tekintve is nyertes lett. A lebomló anyagokból készült koporsó tartalmaz egy szintén lebomló zsákot is, amelybe a hamvak kerülnek. A Genesis Biopod lesüllyed a tenger vagy az óceán mélyére, ahol a zsák lebomlása után a hamvak a tenger részévé válnak. A homokszínű Genezis Biopod tengeri szerves anyagokból készül, épp ezért a lebomlás után nem szennyezi a tengert. A koporsó alján van két nyílás, amely lehetővé teszik a halak számára a jövés-menést.

Az egyik kedvencem, ha lehet ilyet mondani ebben a témában, a nemezelt, kézzel készített koporsó. A koporsók a norvég születésű Yuli Sømme és a skót Iah Michel gyönyörű munkái.

nemez koprsó


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz.