30
márc/2016

Papírból készült a legjobb természetvédelmi animációs film

Két magyar, MOME-s hallgató animációs filmje hódít a nemzetközi filmfesztiválokon. Ringeisen Dávid és Ruska László a természeti környezetet papírvilágba bújtatva készítette el pár évvel ezelőtt a WWF Magyarország imázsfilmjét.

paper world animációs film természetvédelem WWF

A film 2014. évi debütálása óta számos nemzetközi filmfesztivál díját nyerte el.

A papírtermészetbe helyezett origami hangulatú, papírállatokból álló animált film rendkívüli közelségbe hozza a természeti környezet mikrovilágát.

Az alkotókkal készült beszélgetésből kiderül, hogy kulcsfontosságú volt a filmben a papír szimbolikája... a papír sérülékenysége (gyűrődése, szakadása , szennyeződése) ideálisan képezi le az élővilág sérülékenységét.

paper world animációs film természetvédelem WWF

A 2014-ben debütált vizsgafilm rangos nemzetközi filmfesztiválokon nyert díjakat. 

24
márc/2016

Levegőminőséget mérő galambok cirkáltak Londonban

Tíztagú galamb-járőrszolgálattal mérték Londonban három napig a levegő szennyezettségét. A mérés a DigitasLBi marketingügynökség két tagjának, Pierre Duquesnoynak és Matt Danielsnek az ötletén alapul.

A galambok hátára kis mérőtáskákat erősítettek, amik monitorozták azt a területet, ahol a galambok jártak.  

galamb galamb légi járőrszolgálat levegőszennyezettség levegőminőség

A galamb-járőrszolgálat (Pigeon Air Patrol) által összegyűjtött adatokat egy mobilalkalmazáson keresztül, egy élő térképén lehetett követni a Twitteren. (Twitter: @Plume_Labs; Facebook: PlumeHQ)

galamb galamb légi járőrszolgálat levegőszennyezettség levegőminőség

Az élő térkép lényege pedig épp az, hogy ha valaki futni indul, vagy a gyerekét viszi valamelyik parkba, vagy egyszerűen csak tiszta levegőn szeretne lenni, akkor minél frissebb adatokból tájékozódhasson a város levegőminőségéről.

galamb galamb légi járőrszolgálat levegőszennyezettség levegőminőség

Az intelligens alkalmazás finomításához a Plume Labs csapata közösségi finanszírozásból próbálja összegyűjteni a szükséges tőkét.

A kampány nemcsak a galambokra épít, hanem a szervezők szeretnének a méréshez 100 magánembert is bevonni, akik egy érzékelővel járnának a városban, és általuk még több adatot tudnának elemezni a 2016-ban elindított fókuszcsoporttal. 

galamb galamb légi járőrszolgálat levegőszennyezettség levegőminőség

Az ötlet megvalósításához partner a Twitter UK, a kreatív megvalósításhoz a Digitas Bi, a tudományos kutatásokat pedig az Imperial College London végzi.

galamb galamb légi járőrszolgálat levegőszennyezettség levegőminőség

A Plume Labs ötlete segítségével egy folyamatosan változó, valós adatokon alapuló, a majdnem pillanatnyi valóságnak megfelelő adatokból kialakított térképről lehetne tájékozódni London (vagy akár más város) levegőszennyezettségéről is.

07
márc/2016

Egy fenntartható étterem, amit nagyon lehet szeretni

A Dánia első tetőtéri farmjához tartozó étterem egy olyan hely, ahol a be- és fel-, majd lejutásért is meg kell dolgozni. Koppenhága belvárosától nem messze található étteremhez egy csiga-tűzlépcsőn keresztül lehet feljutni. Persze az idősebbek és tériszonnyal küzdők számára van lehetőség lift használatára is. A szezonálisan működő étterembe már a sikeres foglaláshoz is szerencse kell, gyakorlatilag szezonnyitástól zárásig foglalt.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A tetőtéri farmot 2014-ben Kristian Skaarup és Sofie Brincker tájépítészek és Kristian Skaarup kertész alapították. 
A tetőtér tulajdonosa egy helyi autókölcsönző vállalat, amely egyes aukciókon használja is a teret.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

közösség által támogatott mezőgazdaság formájában működtetett 600 m2-es tetőfarm a környék 40 családját látja el a környéken. 
A közösség által támogatott mezőgazdaság azt jelenti, hogy a tagok a szezon elején fizetnek a zöldségekért, és minden héten kapnak egy kosár idényzöldséget.
A betakarítási szezon júniustól novemberig tart. A farm a zöldségeken kívül 12 csirke, 4 méhcsalád és két nyúl otthona is.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A gazdaságban található zöldség, gyümölcs, baromfi és a melegház mellett üzemel a pop-up étterem.
A pop-up étteremben nem csak a tetőről származó zöldségeket, hanem, a helyi piac termékeit is felhasználják az ételekhez. 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A bambuszedényekben párolt, öt-hat fogásból álló menü olyan ételekből áll, amelyeket a készítők is szívesen fogyasztanak. Az ételkínálat mellett nagy hangsúlyt fektetnek az ételhez kiválasztott jó bor párosítására! 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A gazdaság tulajdonosa és az étterem séfje, Flemming Schiøtt Hansen büszke arra, hogy az étterem mögött és környékén gyakorlatilag nem lehet hulladékot találni.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás
 Photo by Irina Boersma

Mivel a feldolgozott anyagok a kertből valók, nincsenek magukra hagyott konzerv- és fémdobozok. A konyháról származó élelmiszer-hulladékot a komposzt mögött boldogan összecsipegetik a farmon nevelt baromfik.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A mosogatógéphez és egyéb tisztító tevékenységekhez probiotikus vizet használnak. A mosdó, amely különálló Separett komposztálóvécével is rendelkezett, nem vált be, mert az emberek többsége nem tudta használni, így toalettügyben még akad feladat. 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

Fotók: http://www.cleansimplelocal.com/press/

03
márc/2016

Dizájnkerékpárokat kapnak a ghánai diáklányok

Az UNICEF és a svéd Vélosophy kerékpárgyártó cég kezdeményezésének köszönhetően a ghánai diáklányok ingyen juthatnak kerékpárokhoz.

UNICEF UNICEF program Ghána Kerékpár

A program lényege, hogy ha valaki vásárol egyet a Vélosophy kerékpárokból, akkor Ghánában egy diáklány kap egy másik kerékpárt a cégtől.

UNICEF UNICEF program Ghána Kerékpár

Ráadásul nem is akármilyen kerékpárt. A Vélosophy kerékpárok formatervezése igencsak jó. A karcsú, beépített alumíniumváz-vezetés és zöld, sárga, narancssárga, kék és lila színekben pompázó kormány, ülés, pedálok és a kerékváz nagyon vonzó elegyet alkot. Sőt a lányok választhatnak a Sport Edition és a Comfort Edition között is. 

UNICEF UNICEF program Ghána Kerékpár

A kezdeményezés abból fakad, hogy a ghánai statisztikai felmérések szerint a diáklányok többsége rendszerint 5-10 kilométert gyalogol naponta az iskolába. Ami nemcsak fizikailag lehet kimerítő számukra, hanem többnyire ők azok, akiket a legkönnyebben érhet atrocitás, erőszak az iskolába menet. Épp emiatt sokan nem is járnak iskolába.

UNICEF UNICEF program Ghána Kerékpár

 Nyilvánvalóan a kezdeményezéssel az utak veszélytelensége nem fog változni, ugyanakkor a diáklányok kapnak egy lehetőséget, hogy könnyebben eljussanak az iskolájukba. A program bevezetése óta az iskolába járó lányok száma kétszeresére nőtt.

 

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com