16
dec/2013

Magyar építészeti projekt nyert nagydíjat Párizsban

A budapesti Szövetség’39 alkotócsoport nyerte el a francia Jacques Rougerie Alapítvány innovációs építészeti pályázatának fődíját a „Tengerszint-emelkedés és Építészet” kategóriában. A fiatal magyar tervezők CALTROPe nevű projektje természetközpontú módon válaszol a vízszintemelkedéssel járó területvesztés által okozott kihívásra.


A francia Jacques Rougerie Alapítvány idén tavasszal újra meghirdette nemzetközi innovációs építészeti pályázatát három kategóriában. A felhívásra összesen 529 pályamű érkezett a világ 76 országból. A zsűri döntése értelmében a „Tengerszint-emelkedés és Építészet” kategória fődíját és az azzal járó 10 000 eurós pénzjutalmat a budapesti Szövetség’39 alkotócsoport munkája, a CALTROPe nyerte el.

A projekt egy könnyen telepíthető modulrendszert takar, amely organikus, természetközpontú módon válaszol a vízszintemelkedéssel járó területvesztés okozta kihívásra. A részben betonból, részben helyi anyagokból álló, csipkeszerű gátszerkezetet a legveszélyeztetettebb folyótorkolatokban építenék ki. A betonelemekbe mangrove facsemetéket ültetnek, amelyek a növekedésükkel egyidőben hatékony védelmi vonalat alkotnak, és fokozatosan beépülnek a környezetbe.


A részben mesterséges, részben élő növényekből álló gátrendszer tehát alkalmazkodik a természetben zajló változásokhoz, és segíti a védett területek hordalékkal való feltöltését. A CALTROPe koncepciójáért Baróthy Anna, a Szövetség’39 tervezője és projektvezetője mellett Balázs Gergő biológus, búvár, Csernák Janka tervező, Dr. Grónás Viktor, a Szent István Egyetem Természetvédelmi és Tájökológiai Tanszékének egyetemi adjunktusa, búvár, Kovacsics Péter grafikus-animációtervező, Pucsek Viktor és Vető Péter ipari formatervező-3D tervező felel. A projekt munkatársa volt Bozsó Melinda, a Szövetség’39 tervezője, Csomor Dániel építész, Kerekes Kata grafikus, Krauth Vera építészhallgató, Kurta Ábel és Szabó Veronika terméktervező hallgatók, valamint Lajkó Nóra festőművész hallgató.

A Szövetség’39 alkotócsoport elsősorban komplex művészeti tervezéssel foglalkozik. A tervezés tárgya jellemzően kapcsolódik a téralkotás valamely formájához, vagyis installációk, épületekhez kapcsolódó művészeti tervezés, köztéri műalkotások és akciók egyaránt szerepelnek a csoport munkái között. A Szövetség ’39 jelenlegi tagjai: Baróthy Anna, Bozsó Melinda és Kolozsvári Csenge tervezők. A nyitott műhely befogadó közeget kínál kísérleti koncepciók kifejlesztésére, és számos újító szellemű rendezvénynek, workshopnak ad helyet. A Szövetség ’39-ben tevékenykedő alkotók az építészet, szobrászat, médiaművészet, számítógépes grafika, webdesign, kísérleti programozás, animáció és üvegtervezés terütetén.

A pályázatot meghirdető francia alapítvány névadója és elnöke, a 68 éves Jacques Rougerie a világ egyik leginnovatívabb építésze. A tenger és az űr iránt érzett vonzalmát rendhagyó munkáiban is viszontláthatjuk. Ezek közül az egyik az Egyiptomba tervezett vízalatti múzeum, valamint a már épülő, SeaOrbiter nevű, ötcsillagos úszó óceánkutató központ.


0
Tovább
14
nov/2013

Úgy zuhanyozhat, mint egy űrhajós

Az űrállomáson alkalmazott vízvisszaforgatós zuhany már a Földön is elérhető. Harmincadára csökkenti a melegvíz-fogyasztást, amivel százezreket takaríthat meg éves szinten. Képzelje el, mennyit spórolhat egy kollégium vagy szálloda!

Az új berendezéssel elég öt liter víz egy tízperces zuhanyozáshoz, amihez általában 150 liter vizet használunk fel. Az OrbSys zuhany valósidejű víztisztítóként működik, azaz a lefolyóban összegyűlő vizet tisztítja meg 99,9 százalékos hatékonysággal, illetve nyomja vissza a zuhanyrózsába.

Mivel a folyamat rendkívül gyors, percenként 24 literes sebességgel zajlik, a víz nem hűl le közben jelentősen, tehát elég egy kis pótmelegítés a hőfok fenntartásához. Az eszköz a svéd Mehrdad Mahdjoubi ipari formatervező fejlesztése a dán dizájnközpont (Dansk Design Center) támogatásával.

A készülékkel a vízfogyasztás 90 százaléka, míg az energiaszámla 80 százaléka megtakarítható. A svéd designer szerint évente ezer euróval kevesebb lehet az összesített rezsiszámla. Mahdjoubi a svéd Lund Egyetem ipari formatervező hallgatójaként fejlesztette ki az OrbSys zuhanyt, amelynek koncepcióját a NASA Johnson űrközpontja is beemelte abba az ötletcsomagba, amelyet a jövő űrexpedíció számára állítanak össze. A Marsra vagy más, extrém viszonyokkal jellemezhető bolygókra induló misszióknak maximálisan takarékoskodniuk kell majd az erőforrásokkal, így a vízvisszaforgató zuhany ideális berendezés lenne számukra.

A vízvisszaforgatás nem újdonság, a svéd formatervező terve annyiban előrelépés, hogy az eddigieknél magasabb és állandó víznyomást tesz lehetővé, ami nagymértékben fokozza a zuhanyozás komfortérzetét. Az átlagos felhasználó tehát semmilyen különbséget nem érez a hagyományos és az OrbSys zuhany között.

A rendkívül takarékos zuhany iránt a fejlett világban a nagyfelhasználók (szállodák, kollégiumok, egészségügyi intézmények) érdeklődhetnek, míg a fejlődő országokban lehetővé teszi, hogy jobban gazdálkodjanak az eleve szűkös készletekkel.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
12
nov/2013

Felére vágják a rezsit, de LED-ekkel és Buenos Airesben

Százezer utcai világítótestben az eddigi hagyományos izzót LED-fényforrásra cserélik, ezzel
50 százalékkal csökkentik a közvilágítás rezsijét.

Balra a hagyomános izzókkal világított utcakép, jobbra a LED-világítás.
Forrás: Philips

A 13 millió lakosú Buenos Aires Dél-Amerika második legnagyobb városa, amelynek közvilágítását 125 ezer lámpa szolgáltatja. A hagyományos égők rengeteg energiát fogyasztanak, és sokba kerül az kiégettek cseréje is. A városvezetés ezért a környezetbarát LED-fényforrásokra vált, így nemcsak pénzt takarítanak meg, hanem a környezetet is óvják, hiszen az új lámpák csak fele annyit fogyasztanak, ezzel pedig a villamos energiát előállító erőművek károsanyag-kibocsátása is lefaragható. Az üzemeltetési költségek csökkenésével párhuzamosan pedig nő a közbiztonság.

A nyilvános pályázat győztese a Philips lett, amely a következő három év során 100 ezer világítótestbe szereli be új LED-fényforrását. Az új lámpákkal 50 százalékkal csökken a közvilágítás villanyszámlája, és ami ugyanilyen fontos, az új fényforrások élettartama ötszöröse a régiekének. A korábbi narancsos fény helyett a LED-ek fehéren világítanak, amely elsőre furcsának tűnik, de jobb látást tesz lehetővé, és ennek a lakosság mellett a bűnmegelőzés számára is komoly közbiztonsági haszna van: a pontosabb arcfelismés és színazonosítás révén a köztéri figyelőkamerák jobban értékelhető képeket adnak az utcai eseményekről.  

Az új világítótestek ráadásul egyesével távirányíthatók, tehát ha csak egy bizonyos környéken kell lekapcsolni őket vagy átmenetileg csökkenteni a fényerejüket (például tűzijátékos utcabál okán), az is energiatakarékosan megoldható. A cég számítása szerint, amit az ENSZ korábbi tanácskozásán is bemutattak, ha a világ összes városa LED-világításra váltana, azzal évente 130 milliárd eurót lehetne megtakarítani. A csökkentett energiafelhasználásnak köszönhetően pedig 670 millió tonnával kevesebb szén-dioxid szennyezné a levegőt, ami 640 közepes erőmű kibocsátásával egyenlő. És ez csak a közvilágításon elérhető megtakarítás! 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
12
nov/2013

Az ön városában is dugó van? Vesse be a tehertricikliket!

Hét kilométernél rövidebb távon a legfeljebb 200 kilogramm tömegű árukat teherhordó két-  vagy háromkerekű kerékpáron volna érdemes fuvarozni, ezzel csökkenthető a kisebb haszongépjárművek (furgonok, gépkocsik) okozta szennyezés. A városi áruszállítás 51 százalékát simán vihetnénk biciklivel.

Erre az eredményre jutott egy három éve zajló uniós felmérés nyomán a Cycle Logistics elnevezésű projekt, amely 322 városból gyűjtött be adatokat. Az volt a céljuk, hogy megállapítsák: a városi forgalom jelentős részét adó áruforgalom mekkora hányada volna átterelhető teherhordó kerékpárokra.

Kiderült ugyanis, hogy az áruszállítás csupán a városi forgalom 15 százalékát teszi ki, de a helyi légszennyezés 20-30 százalékáért felelős, tekintve, hogy ezek a járművek szinte kizárólag hagyományos meghajtásúak, azaz benzin- vagy dízelmotorosak, nem pedig elektromosak.

A felmérésre azért volt szükség, mert míg a hosszú távú áruszállításról és közlekedésről sok adat áll rendelkezésre, a városokra jellemző néhány kilométeres és pár csomagból álló kisfuvarozásról alig van adat, nemzetközi viszonylatban pláne. Az adatok elemzéséből kiviláglott, hogy a városi szállítás alig egyharmadát végzik 3,5 tonnánál nagyobb teherautókkal, kétharmadát viszont ennél kisebbel, sőt, egy német felmérés azt állítja, sokhelyütt a városi kisteherfuvarozás 60 százalékához személygépkocsit használnak. 

Forrás: The Brooks Blog

Egy svájci adatsor szerint ráadásul a kisfuvarozó ágazat lendületesen fejlődik a szolgáltató szektorral párhuzamosan. Itt elsősorban a házhoz szállításra kell gondolni, amelynek jelentős hányadához bőven elég volna egy teherhordó tricikli.

Az ausztriai Grazban végzett egyik kutatás meglepő eredményt hozott: a városlakók átlagos vásárlásainak alig hat százalékához van szükség autóra, a többi kisárufuvar 80 százaléka kerékpárral is megoldható, nagyobb tömegű beszerzés esetén triciklivel.

Jelenleg azonban a bevásárlások 22 százalékát autóval végzik az átlagpolgárok, akik számára ezért egyre több helyen kínálnak két- vagy háromkerekű kedvezményeket. Például Franciaország-szerte már 40 Intermarché szupermarketben bérelhető a Koursavélo nevű teherhordó utánfutós kerékpár, akár hűtőtáskával és 48 órára is. 

Forrás: Koursavélo

A már említett Grazban 1992 óta érvényes a 30 kilométer/órás sebességkorlátozás a kerékpáros forgalom fellendítése érdekében, és a helyiek akár ezer eurós támogatást is kérhetnek az önkormányzattól teherhordó kerékpárok vásárlásához. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
31
okt/2013

Lesz-e Tarlós-bringa Budapesten? – kérdezi a kerékpárosklub elnöke

Október vége van, 2013 októberéé, és jövő tavasszal, ha igaz, Budapesten is beindul a közbicikli rendszer, BUBI néven. Tud róla? Tudja, hogy mi is ez? Érdekli? Szeretné használni? Vár már rá nagyon?
László János, a Magyar Kerékpárosklub elnökének írása

Mielőtt  a géphez ültem, hogy megírjam ezt a cikket, a fenti kérdéseket feltettem néhány, az utcán szembejövő ismeretlen járókelőnek. A válaszok azt mutatták, hogy tudnak róla, hogy lesz valami „kerékpárkölcsönző” Budapesten, de hogy ez mire is lesz való, kinek szól, és milyen igényt kíván kiszolgálni, arról  szinte senki sem tud semmit. Leginkább három-négy dolog jut eszébe a megkérdezetteknek: valami turisztikai szolgáltatás, pénzpazarlás, meg hogy „úgyis fél év alatt ellopják”, és legfőképpen: „ebben a városban nem lehet biciklizni, ki fogja ezt egyáltalán használni?”

A budapesti közbringarendszer története ugyan nem éri el a budapesti metrófejlesztés eposzának hosszát, de azért közelíti: 2009-ben vetették papírra az első sorokat, 2014 tavaszán meg talán már pont is kerül a végére. 

A hosszú idő alatt készült megvalósíthatósági tanulmány, készült előzetes közvélemény-kutatás (ebben az MK maga is közreműködött), készült pályázat, ami sikeres is volt, és persze volt jó sok megbeszélés. Most, 2013 végén már van nyertes a rendszer elkészítésére és üzemeltetésére, készülnek a bringák, lassan az állomások is kikerülnek a helyükre, sőt, már névadó szponzor is van. Végre elkezdődött az érintett területeken az utak, pontosabban ezek közül néhány  átalakítása olyanná, hogy azokon kerékpározni is lehessen kényelmesen és biztonságosan.

Ha ennyi minden történt, mitől van mégis az, hogy a város lakosságának nincs sok fogalma arról, hogy mi is készül?  Attól, hogy elmaradt az előkészítés talán legfontosabb része, a bevezető kommunikáció. Nyilatkozat volt néhány, az éppen regnáló felelős vezető ízlése és habitusa szerint beszéltek a sajtónak  a BUBI-ról. Még marketing és kommunikációs tanulmány is készült 2009-ben. De talán, nem meglepő módon, ettől még nem alakul ki a vágy és a pozitív érzelmi viszony a potenciális felhasználóban a közbringa iránt. Mert – ahhoz, hogy a rendszer sikeres legyen – erre van elsősorban szükség. 

Ennek a cikknek természetesen nem lehet célja a hiányzó kommunikáció elvégzése, de még a szükséges tervezés sem. Arra szorítkozom, hogy bemutassam ennek fontosságát, hogy miért lenne hasznos a hatékony előkommunikáció és miért káros ennek hiánya.

2009 májusában Brüsszelben kerékpáros konferencián jártam. Ott ekkorra időzítették a helyi közbicikli indítását. A város tele volt a rendszer plakátjaival, mint kiderült, már majd egy éve. Párizsban sem akkor kezdték reklámozni a Velib névre keresztelt rendszert, amikor megindult, hanem sokkal korábban. És mindkét helyen elsősorban – természetesen – az érzelmekre igyekeztek hatni, a névvel, a használt színekkel, a szlogennel, mindennel.

Velib

Fotó: Pierre Lannes

Időben döntöttek arról is, hogy kiknek is szeretnék ajánlani a közbiciklik használatát, hogy kik is azok, akik hajlandóak lesznek autójukról kerékpárra váltani, hogy nekik mi a fontos, mik a motívumaik, milyen üzenetekkel lehet az ő közlekedési magatartásukat változtatni. Azt is jó előre meghatározták, hogy milyen funkciót szánnak a közbringának: a közösségi közlekedési rendszer teljessé tételét.

A hatékony reklám alapja, hogy a reklámozó maga is hisz a terméke előnyeiben. Mintha nálunk éppen ez hiányozna, mintha nem lenne meggyőződve a BUBI lehetséges pozitív hatásairól a város felelős vezetése. Londonban, ahol a köznyelv a rendszert a polgármesterükről Boris-bike-nak hívja, nem kérdés a vezetés elkötelezettsége, kampányaik fontos része a város politikai elkötelezettségének bemutatása.

Talán még abban sem hisznek itthon, hogy pozitív hatása lenne a város általános közlekedési helyzetére, ha megjelenne végre az 1000 kerékpár (remélhetőleg később még sokkal több) és annak sok ezer használója? Vagy hogy csökkenne a kerékpáros (és nem kerékpáros) balesetek száma (!), mint történt például Párizsban és sok más helyen is?

Talán az egész folyamat lassúságának, a szükséges nyilvánosság - az előzetes kommunikáció hiányának az az oka, hogy a politikai és szakmai vezetés nem gondolja komolyan, hogy Budapesten lehet kerékpárral közlekedni. Pedig csak ki kell nézni az utcára, vagy meg kell nézni az – amúgy igen szűkösen rendelkezésre álló - mérési adatokat.

Budapest a többi nagyvároshoz képest, ahol közbringarendszert indítottak, kiemelkedően szerencsés helyzetben van: a Critical Mass mozgalom és az abból kinőtt szakmai civil munka eredményeként nagy ütemben nő a kerékpárhasználat, elsősorban a fiatalok körében. (Párizsban szinte nem is létezett hétköznapi kerékpáros közlekedés, a VELIB adta meg az első lökést, annak megindulta eredményeként ma már nagyon sokan veszik elő saját kerékpárjukat, hogy mondjuk munkába menjenek vele.) Ez egy olyan előny, ami könnyebbé teszi a BUBI beindulását, de nem helyettesíti az előzetes kommunikációs kampányt. Nem érdemes megspórolni ennek a költségeit. Ha a kerékpárok kikerülnek az utcára, és senki sem használja azokat, mert nem is várták, nem is örülnek neki, hamar tönkre is mennek, hiába a „vandálbiztosság”.

És még egy dolgot nem érdemes tenni: a szükséges előzetes kommunikációt a szerencsés névadó szponzorra bízni. Hiába az elkötelezettsége, az ő érdeke mégiscsak elsősorban a saját név ismertségének növelése. Nem véletlen, hogy például Londonban sem a névadó Barclay’s bank finanszírozta az indulás előtti kampányokat, csak az üzemelést vették át, és az ezzel kapcsolatos marketing költségeket.

Hogy a 2014 tavaszán induló BUBI nevét átírja-e a város lelkes lakossága Tarlós-bringává, nem tudni, nem is feltétele a sikernek. Hogy ismert, népszerű és használt közlekedési eszközzé válik-e, az attól függ, hogy a Fővárosi Önkormányzat fontosnak és hasznosnak tartsa a város fejlődéséhez, és ehhez mérten reklámozza, népszerűsítse, mégpedig azonnal, már így is sok időt vesztett 2009 óta.


0
Tovább
25
okt/2013

Mennyire környezetszennyező a kávékapszula?

Tele a háztartásunk olyan tárgyakkal, amelyek túl kicsik ahhoz, hogy az újrahasznosításukra gondoljunk. Egyszerűbb bedobni őket a szemetesbe, ami nemcsak pazarlás, hanem ezáltal szennyezzük is a környezetünket. A sok kicsi itt is sokra megy.

Magyarországon a kommunális hulladék utólagos szelektálása eleve megoldatlan, a vegyes háztartási hulladék bő háromnegyede hulladéklerakóba kerül, azaz ki a természetbe időzített bombaként. Ahol képesek géppel vagy kézzel szortírozni a hulladékot, ott sem foglalkoznak az 50 milliméternél kisebb tárgyakkal. Sok egyéb között pedig a kávékapszula is pont ebbe a mérettartományba esik.

Fotó: Rachel Rodwell

Ha valami, hát a kapszulás kávé piaca döbbenetes tempóban fejlődik: az elmúlt négy évben az Egyesült Államokban 47 százalékkal, Nyugat-Európában 38 százalékkal a brit Euromonitor adatai szerint.  Ennek oka a prémium szemlélet a válság ellenére – sokan lemondanak arról, hogy reggelente egy kávézóba térjenek be, de a jó kávéhoz vagy az illúziójához ragaszkodnak. Tekintve, hogy egy kapszula ára 105-126 forint, egy adag kávé legalább háromszor-négyszer annyiba kerül, mint egy jó minőségű őrölt kávéból a régi kotyogóban odahaza főzött fekete, de akár ötöd-hetedannyiba, mint egy trendi kávézóban elfogyasztott café latte.

Csakhogy a kapszulák alumíniumból vannak, márpedig annak előállítása rendkívül energiaigényes: kilencszer több energiát igényel, mint az acél megmunkálása. Becslések szerint a Nespresso kaszulákból 1986 óta 2012 szeptemberéig 28 milliárd fogyott a világon. (De ez csak iparági becslés, mert a cég nem hoz nyilvánosságra adatot.) És akkor még nem számoltuk a különféle egyéb márkák alumíniumkapszuláit, mert egyébként sok konkurens cég inkább műanyagkapszulába tölti a kávéját. Az említett 28 millliárd kapszula darabonként egy grammal számolva 28 ezer tonna alumíniumhulladékot jelent.

A használt Nespresso-kapszulákat világszerte 21 országban több mint húszezer gyűjtőponton lehet leadni, Magyarországon egyedül az Andrássy úti üzletükben. A vállalat újrahasznosítási kapacitása 75 százalék, de ez csak a kapacitást jelenti, nem pedig a tényleges újrahasznosítást.

„Technikailag megoldható a kávékapszulák begyűjtése, az üzleti modell a kérdéses”, mondta kérdésünkre Duma László, az országszerte közel 180 helyen alumínium italosdoboz-visszaváltó automatákat üzemeltető Returpack Kft. ügyvezetője. Igaz, a kapszula csekély mennyiségű alumíniumot jelent, alig egy grammot, míg az alumínium italosdoboz tömege 16 gramm. Az aludoboz-automaták egyelőre nem képesek a zacc feldolgozására sem, tehát csak kimosott kapszulát lehetne leadni bennük. Aludobozból egyébként 2012-ben több mint százmilliót gyűjtött be a cég, az automata két darabért öt forintot ad vissza.

Ha valaki ragaszkodik az kapszulás kávéfőzőjéhez, megoldás lehet számára a többször használható, saját kezűleg tölthető kávékapszula, amelyet a nagyobb műszaki áruházakban lehet kapni. Vagy kitalálhat egyedi módot az alumíniumkapszulák újrahasznosítására. Rachel Rodwell ausztrál divattervező különleges kiegészítőket és applikált kelméket készített a kapszulákból, amint a videón is látható: http://vimeo.com/38190089

Egy hat egységből álló organikus zacc-elem egy kis órát is képes működetni. Az osztrák Mischer’Traxler designerduó a 2010-es bécsi Design Hétre készítette ezt az installációt, amelynek lényege, hogy az üvegpoharakba gyűrt használt alumínium kávékapszulákból, zaccból, sós vízből és rézdrótból álló bioelem nagyjából 1,5-1,7 Volt áramot képes előállítani. Az egész installációhoz 680-700 kávékapszulát használtak föl, ennyit dob a kukába egy ember egy év alatt, és ennyi már egy kisrádiót is megszólaltat.

 

Alex Aebi svájci biológus rovarokat formázott az üres kapszulákból a gyerekeinek:

De csíráztatónak is lehet használni az üres és kimosott kapszulákat.


A kávékapszula és a söröskupak mellett Ön milyen kicsi tárgyat tud még, amit érdemes volna nem a szemétbe dobni, hanem gyűjteni és újrahasznosítani? Kefíres doboz? Kávétejszínes tégely? Gyógyszeres fiola?

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

 


0
Tovább
21
okt/2013

A hajótestet használná vitorlaként az újszerűen hibrid teherhajó

60 százalékkal kisebb üzemanyag-fogyasztás és 80 százalékkal csekélyebb károsanyag-kibocsátás – ezt ígéri Terje Lade norvég hajótervező, aki az aerodinamikát kihasználva érné el a teljesítmény javulását.

A vitorláshajók képesek arra, hogy gyorsabban haladjanak, mint amennyi a szél tényleges sebessége. Sőt, a 2013-as Amerika Kupán szereplő katamaránok átlag 1,8-szor gyorsabbak a szélnél, ugyanazon elv segítségével, amely a repülőgépet is felemeli. Előbbi esetben a széliránnyal jóformán párhuzamosba állított vitorla, utóbbinál a szárnyprofil az, amely előtt és mögött, illetve felett és alatt megváltozik a nyomás: a vitorla szél felőli oldalán felgyorsul, míg a szél alatti oldalon lelassul a légáramlás. Ennek következtében a szél felőli oldalon megnő a nyomás, a másik oldalon csökken. A vitorla két oldalán ébredő erők eredője pedig a felhajtóerő lesz. S mivel a hajótest oldalirányban nagyobb felületű, tehát nagyobb ellenállást támaszt, mint a hajó orra, ezért a hajó a kisebb ellenállás irányába, azaz előrefelé mozdul el. 

A norvég hajótervező Vindskip (Szélhajó) nevezetű teherszállítója nem vitorlával, hanem különleges formájával fogja munkára a szelet. A magasított hajótest ugyanis mindkét oldalán domborodik, olyan mint egy tükörszimmetrikus repülőgépszárny. Ennek köszönhetően képes az előbb említett felhajtóerőt ötvözni a menetszél sebességével (ez nem azonos a tényleges, szakszóval meteorológiai szél sebességével), és ezáltal kevesebb motoros meghajtást igényel, kevesebb üzemanyag-fogyasztással is ugyanolyan, vagy még gyorsabb haladás érhető el vele. A különleges hajótest kicsinyített mását a brit Cranfield Egyetem szélcsatornájában tesztelték, és meglepően jó eredményeket értek el vele.

A számítógéppel vezérelt kormányzás mindig optimális szélirányba (negyedszélbe) fordítja a hajót, így átlagosan 14-18 csomós, azaz 26-33 kilométer/órás sebesség érhető el. Egy átlagos konténerszállító 10-12 csomós sebességgel halad, de ennek az üzemanyaggal való takarékoskodás is az oka. Nagy kérdés, hogy ha a Vindskip nem egyenes irányban halad, hanem a széliránynak megfelelően állandóan cirkál (kreuzol) jobbra-balra, akkor ez hogyan módosítja az üzemanyag-fogyasztását. Valamint a hajó teste legalább kétszer akkora, mint egy hagyományos konténerszállítóé, tehát az előállítása is költségesebb.

Terje Lade állítja, hogy a zárt hajótestnek az is előnye, hogy nem esik le róla a konténer. Való igaz, a viharokban a teherszállítókról évente akár tízezer konténer is elveszhet, ami nemcsak a tengeri hulladékot szaporítja, hanem – amennyiben nem süllyed el – a felszínen úszva balesetveszélyes lehet más hajókra nézve. Igen ám, vitatkoznak a kritikusok, csakhogy a nemzetközi teherkikötőkben daruval rakodják ki és be a konténereket, márpedig a Vindskip esetében ez a módszer nem használható. És ki tudja, hogy a tathoz tervezett aprócska ajtón keresztül hány napig tartó művelet során és miféle teherhordó haszonjármű segítségével lehet megpakolni az új teherhajót. Van még mit végiggondolni a Vindskip prototípusának három-négy év múlva tervezett legyártása előtt. De hogy nagyon jól néz ki, az tény.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
szept/2013

Már napelemet is árul az IKEA, de csak a briteknek

Kínai napelemekkel bővíti kínálatát nagy-britanniai áruházaiban az IKEA. A pekingi Hanergy cég Németországban gyártott moduljait kínálják, közölte a bútor-kiskereskedelmi vállalat.

Egy átlagos méretű családi házra való, 3,36 kilowatt teljesítményű, 18 cellából álló napelemrendszer ára 5700 font (2 millió forint). Ebben benne foglaltatik a tanácsadás, a beszerelés és a karbantartás díja is.

A cég számításai szerint így egy délre néző tetővel rendelkező háztartás összesen évi 770 fontot (275 ezer forint) takaríthat meg, mert a megújuló energia használata miatt állami támogatást kap és a villanyszámlája is alacsonyabb lesz. Így számolva a megtérülés körülbelül hét év.

Hétfőn a dél-angliai southamptoni üzletben kezdődött meg a napelemek teljes körű árusítása. A tervek szerint a napelemeket 2014 július végén már mind a tizenhét nagy-britanniai IKEA-áruházban árusítják. A mostani bejelentés egy kísérleti projekt eredménye: a forgalmazást a Lakeside áruházban, Kelet-Londonban próbálták ki, ahol szinte minden nap eladnak egy napelemrendszert.

A brit napelempiac elég kicsi a némethez vagy a spanyolhoz képest, de ígéretes ütemben fejlődik. Évente egynegyedével nő a beépített napelemek száma az előző évhez képest, a kapacitás idén szeptemberre elérte a 1,7 gigawattot.

Arról, hogy más országokban is bevezeti-e a napelemek árusítását, a nagy-britanniai tapasztalatok alapján dönt az IKEA. A cég tervei szerint 2015-ben energiafogyasztásának 70 százalékát akarja szél- és napenergiából fedezni, és 2020-ra teljes átállást tervez.


0
Tovább
28
szept/2013

VI. Fenntarthatósági Nap a Magyar Telekomtól – nézze élőben!

Hatodik alkalommal rendez Fenntarthatósági Napot a Magyar Telekom. A fesztivál-konferencia napközben hagyományosan a Föld állapotára, az aktuális világképre s benne a magunk szerepére, helyzetére, lehetőségeire világít rá izgalmas diskurzusokon és kiállításon keresztül. Nézze élőben élő közvetítésünket!

A Magyar Telekom 1996. óta foglalkozik a működéséből adódó környezetvédelmi kérdésekkel, a hazai vállalatok közül 2000-ben az elsők között hozott létre külön környezetvédelmi, majd a fenntarthatósági szervezetet, amely a vállalat felelős működési folyamatait, fenntarthatósági törekvéseit koordinálja. A vállalat tíz évvel ezelőtt adta kis első környezetvédelmi, majd a további években fenntarthatósági jelentését, eredményei nemzetközi szinten is elismertek. A Telekom hatodik éve gazdája az egyre népszerűbb Fenntarthatósági Napnak.

További információ:  http://www.fenntarthatonap.hu

11:00 -1 SZEKCIÓ: BESZÉLGETÉSEK A GYERMEKEK FELNŐTT TARTALOMTÓL VALÓ VÉDELMÉRŐL

Moderátor: Barabás Éva, RTL Klub szerkesztő-műsorvezető

Vendégek: dr. Gyurkó Szilvia, UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgató; Kádár Annamária, gyermekpszichológus; Ujvári Judit, Mobilsuli Egyesület; Nagy Andrea, Chello Central Europe marketing és kommunikációs igazgató

12:00 RÁHANGOLÓDÁS: INSPIRÁCIÓS ELŐADÁS

Vendég: Somlai-Fischer Ádám, Prezi.com

13:00-tól INTERAKTÍV BESZÉLGETÉSEK a fenntarthatóság hármas pillére mentén

Egész napos hangulatfelelős és a szekcióbeszélgetések felvezetője: BADÁR SÁNDOR

13:00-14:00 GAZDASÁGI SZEKCIÓ: INNOVÁCIÓ

Moderátor: Novák Péter

Vendégek: Fehér Balázs, Tiszta Jövő ügyvezető; Málovics György, Szegedi Tudományegyetem; Dobó Mátyás, Magyar Telekom termékfejlesztési osztályvezető; Bárd Imre, kutató

15:00-16:00 KÖRNYEZET SZEKCIÓ: ALKALMAZKODÁS A KLÍMAVÁLTOZÁSHOZ

Moderátor: Novák Péter

Vendégek:

Németh Lajos, TV2 meteorológus; Antal Z. László, szociológus; Dr. Faragó Tibor, címzetes egyetemi tanár; Finta Sándor, Budapest főépítésze

17:00-18:00 TÁRSADALOM SZEKCIÓ: A JELEN ÉS JÖVŐ TÁRSADALMA

Moderátor: Novák Péter

Vendégek: dr. Gyurkó Szilvia, UNICEF Magyar Bizottság gyermekjogi igazgató; Balogh Virág, Magyar Reklámszövetség főtitkár; Tari Annamária, klinikai szakpszichológus; Csányi Vilmos, etológus

19:00-20:00 +1 SZEKCIÓ: KÖZÖSSÉGEK

Moderátor: Szomolányi Katalin, főszervező

Vendégek: Kármán Erika, Szatyor Egyesület; Dávid Ferenc, biopolitikai szakértő; Buzogány Anna, Vírus Klub főszervező; P. Tóth András, közösségépítő

20:00-03:00 AFTERPARTY benne

FN6 PÁLYÁZATI DÍJÁTADÓ

(a helyszínen 19h-ig regisztrált résztvevőknek ingyenes, 19h után a belépő 700,-Ft)

KONCERTEK:

SMARTON TRIO

NEMJUCI

RANDOM TRIP [benne: DJ Q-CEE, Delov Jávor, Németh Juci (Nemjuci), Vitáris Iván (Ivan & The Parazol), Krsa (P.A.S.O.), MC ZEEK (Realistic Crew), Barabás Lőrinc, Cséry Zsolt (Subscribe, Speciial Providence), Pulius Tibi (Supernem), Vígh Ami (Majka)]


0
Tovább
20
szept/2013

Mentés másként – 6. fenntarthatósági nap a Magyar Telekomtól

A társadalom labilis, a környezet szennyezett, a gazdaság válságos. Akar róla beszélni? Mi akarunk: szeptember 28-án a Millenárison.

Szeptember 28-án hatszorra rendez fenntarthatósági napot a Magyar Telekom. A fesztivál-konferencia napközben hagyományosan a Föld állapotára, az aktuális világképre s benne a magunk szerepére, helyzetére, lehetőségeire világít rá izgalmas diskurzusokon és kiállításon keresztül. Este díjátadó és koncert.

Novák Péter, a rendezvény örökös házigazdája délelőtt11 órakor nyitja a Millenáris Teátrum kapuját Budapesten. Szó lesz egyebek mellett arról, hogy a különböző generációk hogyan értsék meg egymást, meddig nyújtózkodhat a fogyasztói társadalom, milyen arányban befolyásolják zöld-tényezők a vásárlói döntéseket, merre tart az innováció, milyen éghajlat vár ránk a jövőben, hogyan és mitől működhetnek a kisközösségek, és mi lesz azokkal, akiket mindez nem érdekel…

Az első, külső színpadi program arról szól a szülőknek, hogy milyen hatással van a médiafogyasztás a gyerekek értelmi és érzelmi fejlődésére. A beszélgetőtársak többek között: Kádár Annamária gyermekpszichológus, (a Mesepszichológia könyv szerzője), mellett Gyurkó Szilvia, az UNICEF Magyar Bizottságának emberjogi igazgatója, Ujvári Judit, a Mobilsuli Egyesület képviselője, és a Disney csatorna képviselője. Aki kérdez: a Fenntarthatósági Média Klub képviseletében Barabás Éva (RTL Klub).

A Fenntarthatósági Médiaklubot Németh Lajos meteorológus képviseli a környezeti szekcióban. A társadalmi, gazdasági szekcióbeszélgetések vendégei között a legkülönbözőbb érdekek képviselőit köszönthetjük: tudós, szociológust, pszichológust, meteorológust, építészt, reklámszakembert és elkötelezett civilt. Helyzetet elemeznek, jövőt vizionálnak és megoldásokat, lehetőségeket kínálnak a szemlélet- és életmódváltásra.

A Millenáris parkban kiállított standsoron bemutatkozik alternatív energiás, rongyokból divatos, drog prevenciós, zöldboltos, kartonból játékos, környezetbarát csomagolóanyagos és egy bringa ambulanciás, aki  a helyszínen is szolgáltat.

Este 20 órától a korábban kiír pályázatok díjátadója és optimista afterparty zárja az estét. A koncerten fellép Nemjuci és a Random Trip most éppen Krsával, Barabás Lőrinccel és a „parazolos” Ivánnal.

A Magyar Telekom 1996 óta foglalkozik a működéséből adódó környezetvédelmi kérdésekkel, a hazai vállalatok közül 2000-ben az elsők között hozott létre külön környezetvédelmi, majd a fenntarthatósági szervezetet, amely a vállalat felelős működési folyamatait, fenntarthatósági törekvéseit koordinálja. A vállalat tíz évvel ezelőtt adta ki első környezetvédelmi, majd a további években fenntarthatósági jelentését. A Telekom hatodik éve gazdája a rendezvénynek.

A Postr-t működtető Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa
a Magyar Telekom Nyrt.


0
Tovább
27
aug/2013

Goldenblog-szavazás: kösz, kösz, köszi!

A tizenegyedik helyen végzett a 365 környezettudatos ötlet a HVG Goldenblog szavazásának civil kategóriájában; részletek a verseny oldalán. Minden kedves szavazónknak köszönjük!


0
Tovább
26
aug/2013

Jogi személy lett a maorik szent folyója, emberré nyilvánították a delfint

Néha egészen szokatlan módszert választanak a természetvédők ahhoz, hogy elérjék céljukat. Az emberré nyilvánítás mellett a több száz éves szokásjog felélesztése is hasznos lehet.

A gangeszi delfin átlagos élettartama 26 év, de a faj talán előbb kihal. Forrás: Marinebio.org

Tilos szórakoztatási céllal fogságban folyami delfint tartani Indiában 2013 májusa óta. A helyi természetvédelmi minisztérium állásfoglalása szerint a cetfélék rosszul tűrik a fogva tartást, viselkedésük megváltozik, rendkívül stresszessé válnak. Szokatlanul magas intelligenciaszintjük és érzékenységük okán ezentúl non-humán személynek számítanak, és különleges jogok illetik meg őket.

„Morálisan elfogadhatatlan ezeket a lényeket szórakoztatásra kényszeríteni”, szólt a közlemény. A gangeszi folyami delfin szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) Vörös Listáján, méghozzá a veszélyeztetett (Endangered) kategóriában, ami azt jelenti, a jelenlegi tendenciák mellett természetes környezetében már a közeli jövőben biztosan a kihalás veszélye fenyegeti


Száznegyven év pereskedés után kapott különleges védelmet a Whanganui.
Forrás: Aidan Wojtas/Flickr

Új-Zélandon a maorik szent folyója, a Whanganui 1873 óta tartó jogi csatározások után éppen egy évvel ezelőtt nyerte el a „jogi személy” státust, maori nyelven Te Awa Tupua lett. Ez arra jogosítja, hogy élő egységes szervezetként vegyék figyelembe bármely hivatalos ügy során, és a maorik közül választott két jogi képviselője mindenkor a folyó érdekeit figyelembe véve járhasson el.

Noha a folyók világszerte az élet szimbólumai, szinte sehol nem tekintik őket önálló élő szerveződéseknek vagy élőlények közösségének, egységes entitásnak, ennél fogva jogaik sincsenek, azaz nincs mód közvetlenül a nevükben fellépni a nekik kárt okozók ellen.

Az új-zélandi törvény harmonizál azzal a 2008-as ecuadori kezdeményezéssel, amely egy népszavazás után az alkotmányba foglalta a folyók, erdők és más természeti képződmények jogait: „a Természetnek, azaz Pachamamának joga van létezni, fennmaradni, fejlődni, valamint az életfenntartáshoz és az evolúcióhoz nélkülözhetetlen funkcióit, struktúráit, illetve folyamatait regenerálni”.
 


Minden finn szabad joga a természet értékeinek hasznosítása, de egyben kötelessége azok védelme.
Forrás: Upitrek/Flickr

Hasonló az a finn törvény, amely egy több évszázados szokásjogot emelt modern jogszabállyá: ez a Mindenki joga (Jokamiehenoikeus). Ennek értelmében mindenkinek szabad jogában áll az ország területén (kivéve a magánbirtokot vagy természetvédelmi területet) gyalogolni, síelni vagy kerékpározni; ideiglenes táborhelyet kialakítani; bogyókat, gombákat, virágokat és más terméseket begyűjteni; horgászni; evezni, vitorlázni, motorcsónakozni, úszni, mosakodni; télen a befagyott vizeken gyalogolni, síelni és horgászni.

Ám senkinek sem szabad másokat zavarni és javaikban kárt okozni; a madarak fészkeit és fiókáit, illetve a rénszarvasokat és más nagyvadakat megzavarni; élő fát kivágni vagy annak sérülést okozni, magánbirtokon fát, mohát, zuzmót gyűjteni; vészhelyzetet leszámítva nyílt tüzet rakni más birtokán; lakóhelyek (magánépületek) nyugalmát táborozással vagy zajongással felverni; nem szabad szemetelni; gépjárművel letérni a kijelölt útról a terület tulajdonosának engedélye nélkül; halászni vagy vadászni engedély nélkül.

Finnországban nagyon komolyan veszik ezt a törvényt, és egy 2006-os közvélemény-kutatás szerint nemcsak elfogadják az általa nyújtott kiváltságokat, hanem be is tartják a törvény által kirótt kötelezettségeket. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
13
aug/2013

Famentes papír gyártásába kezdett Woody Harrelson színész

„Szoktál lélegezni? Akkor muszáj védened a környezetet!” Így foglalható össze az Oscar-díjra jelölt Woody Harrelson mottója. A világhírű színész évtizedek óta vegetáriánus, egy hawaii ökofarmon él, és tizenöt év fejlesztés után most szalmaalapú papír gyártásába fogott.


Fotó: Rawtographer

Évente 3-6 milliárd fát vágnak ki világszerte a fakitermelő cégek. A nyersfa feléből papír készül, holott a technika ma már lehetővé teszi a teljesen papírmentes iroda működtetését. Ennek ellenére egyre több papír fogy, évente mintegy négyszázmillió tonna. Ez sem hosszú, sem rövid távon nem fenntartható, a Föld tüdejének nevezett erdők pusztulását okozza.

Woody Harrelson éppen ezen próbál változtatni – talán közrejátszik ebben neve, hiszen a wood angolul fát jelent. A színész főleg az erdőirtás elleni politikai kampányokban vállal szerepet, de úgy érzi, a környezetvédő szervezetek nem képesek hathatós eredményeket elérni. „Az egyik helyen sikerül leállíttatni a favágókat, akik a másik helyen folytatják” – mondta a Time magazinnak

Ezért a probléma gyökerénél kereste a megoldást, méghozzá a papírgyártáshoz használt anyagban. Így lett egyik alapítója a kanadai Prairie Pulp and Paper vállalatnak, amely a papírgyártáshoz 80 százalékban szalmát használ, és 20 százalékban fát, de az is fenntartható és felelős erdőgazdálkodásból (FSC) származik. 

Az Egyesült Államokban a Staples irodaszer-ellátó hálózat forgalmazza a Step Forward Papernek elnevezett újfajta papírt: ebből két doboznyi ment meg egy fát a kivágástól. A gyártás a költségek miatt egyelőre Indiában zajlik, ami a szállítás szén-dioxid-lábnyomát figyelembe véve nem túl szerencsés; ha felfut az értékesítés, akkor az USA-ban is üzemet nyitnak.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
08
aug/2013

Húsz centis szigetelést kapott az energiahatékonysági összehasonlítás egyik háza

Egy hőszigetelt és egy szigetelés nélküli családi ház gázfogyasztását és rezsiköltségét hasonlítja össze egy év alatt az az energiahatékonysági összehasonlító program, amelyet a Knauf Insulation indított a Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Energiahatékonysági Intézet és a Pannon Építőműhely Kft. szakmai támogatásával.

A programba pályázaton választották ki a két ingatlant 179 jelentkező közül. A családi házakat egy fűtési szezon különbséggel hőszigetelnek. Az első, hajdúnánási ingatlan szigetelése most megtörtént. Szeptembertől a nalamszigetelnek.hu oldalon lehet követni a ház energiafogyasztása, akárcsak a még szigeteletlen hajdúdorogiét.

„A házakon elvégeztük az energetikai auditot, ami a kedvezőtlen, de Magyarországon általánosnak mondható, energiahatékonysági szempontból korszerűtlen „F”, illetve „G” kategóriába sorolta az ingatlanokat. Számításaink szerint a komplett, korszerű hőszigetelésnek köszönhetően a most leszigetelt ingatlan a gépészet változatlanul hagyásával is „A” energetikai besorolásúvá válik” – mondta Aszódy Tamás, a Knauf Insulation Kft. ügyvezető igazgatója. A szigetelt és szigeteletlen ingatlan egyaránt Magyarország legjellemzőbb típusú és alapterületű (108 négyzetméter, 110 négyzetméter) családi háza, mindkettőben két felnőtt és két kiskorú lakik.

Az épületekre 20 centiméteres homlokzati FKDS kőzetgyapot szigetelőanyagot helyeznek fel. A padlástereket 25 centis Classic 0,039 üveggyapot szigetelés borítja majd, ami vastagabb, mint a Magyarországon jellemző 8-10 cm-es szigetelés, ám európai viszonylatban átlagosnak mondható, és hosszú távon valóban biztosítja az alacsonyabb rezsiköltséget.


0
Tovább
07
aug/2013

Nyolcezer képeslappal kérnek tiszta buszokat

Több mint nyolcezer aláírt, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett képeslapot és egy levelet nyújtott át szerdán a Levegő Munkacsoport a kormány képviselőjének. Az aláírók támogatják a kormány programját a súlyosan egészségkárosító részecskeszennyezés csökkentésére, és sürgetik az elavult autóbuszok mielőbbi lecserélését korszerű, lehetőleg nulla emissziós járművekre.

Az államnak és az önkormányzatoknak példát kell mutatniuk a dízeljárművek okozta légszennyezés csökkentésében a Levegő Munkacsoport szerint. A környezetvédő szervezet örömmel fogadta, hogy Budapesten nemrég 150 korszerű autóbuszt állítottak forgalomba. Ugyanakkor ennél sokkal többre van szükség, hiszen a BKV-nál további mintegy 1000, a Volánbusznál és a vidéki tömegközlekedési vállalatoknál pedig összesen csaknem 8000 elavult autóbusz cseréjére lenne szükség.

Erre kiváló lehetőséget nyújt most az, hogy az Európai Unió 85 százalékos vissza nem térítendő támogatást nyújt állami és önkormányzati tulajdonba kerülő nulla emissziós, illetve hibrid buszok beszerzésére. Egyes önkormányzatok már éltek a lehetőséggel. Magyarországon az elmúlt időszakban sikerrel mutatkozott be cseh, kínai és lengyel nulla emissziós busz, de hamarosan elkészül a számos technikai újdonságot tartalmazó magyar fejlesztésű elektromos autóbusz is.

Az Eurobarometer közvélemény-kutatása szerint Magyarország lakosságának 75 százaléka érzi úgy, hogy az elmúlt tíz évben romlott a levegő minősége, és 65 százaléka úgy véli, hogy az államnak többet kellene tennie a légszennyezés csökkentése érdekében. Ugyanakkor mindössze 3 százalékuk gondolja úgy, hogy a dízeljárművek a leginkább környezetbarát gépjármű-közlekedési eszközök.

A dízeljárművek jelentős kibocsátói annak a szennyezésnek, amely Magyarországon évente mintegy 16 000 ember tíz évvel hamarabb hal meg ahhoz képest, mintha tiszta levegője lett volna. A részecskeszennyezés súlyos légúti, valamit szív- és érrendszeri betegségeket idézhet elő. A szennyezés gyorsítja az éghajlatváltozást is azáltal, hogy a sarkvidékre jutva felgyorsítja a hó és jég olvadását.


0
Tovább
06
aug/2013

Ahol 1898 óta tilos az autózás

Más amerikaiaknál fittebbek és gazdagabbak a michigani Mackinac lakói - így foglalta össze tapasztalait egy riporter, aki valóságos időutazásnak írta le a látottakat.  

Forrás: bikewalklincolnpark.com

A Huron-tó egy kis szigetén van ugyan repülőtér és hajókikötő, de más környezetszennyező járművel elvétve találkozni: csak a rendőrök, a mentők és tűzoltók használhatnak robbanómotoros járművet. Mindenki más kerékpárral közlekedik, illetve néhány szolgáltató elektromos autóval.

Annak idején, 115 évvel ezelőtt ide is megérkezett a motorizáció néhány automobil képében, de azonnal óriási felháborodást váltottak ki. "Ezektől a mechanikus szörnyektől megvadulnak a konflislovak!" – panaszkodtak a helyiek, akik városkájuk tisztaságát is féltették az új közlekedési eszközöktől.

Forrás: theglamoroushousewife.com

Így aztán a városi tanács törvénnyel tiltotta meg Mackinacben a géperejű járművek használatát. A rendelet mindmáig érvényes a szigeten – és sehol másutt az amúgy autófüggő Egyesült Államokban. Az ötszáz lelkes település ennek köszönhetően mára turistaparadicsommá vált, nyaranta 15 ezer látogatót is fogadnak. Az ide érkezőket lenyűgözi a hely csendessége és makulátlansága, sokaknak hihetetlen élmény az USA egyetlen autómentes országútján, a szigetet megkerülő 185-ösön végigbringázni. 

A helyiek a demokrácia, az egyenlőség jelképének is tekintik a kerékpárt, mondván, így mindenki számára azonos lehetőségek nyílnak a helyváltoztatásra, senki nem jut előnyökhöz. Mackinacban biciklivásárláskor a kényelem és a használhatóság az elsődleges szempont: legyen széles nyerge, erős fém sárhányója, magas kormánya és strapabíró kitámasztója. 

Forrás: thegraphic.com

Persze nagy kosár is kell rá, hiszen minden bevásárlást ezzel intéznek, de a helyiek sisakra vagy más védőfelszerelésre nem költenek. Minek? Autók nincsenek, ők meg nem rohannak sehová. A különleges városka lakóiról az az általános benyomás, hogy sportos életmódjuknak köszönhetően remek formában vannak, és temérdek pénzt megspórolnak azzal, hogy nem kell benzinfaló autókra költeniük.

Via bikede.org

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
01
aug/2013

Légkondi vászonból, levélből, fából, PET-palackból és téglából – áram nélkül

A lakás hűtésére számtalan környezettudatos ötlet van, az egyik legjobb az árnyékolás. Ennek is számtalan változata létezik, némelyik megvalósításához több idő és pénz kell, mások azonnal és pár ezer forintból kihozhatók.

Az Amerikai Energiaügyi Hivatal szerint a ház déli ablakai fölé szerelt árnyékoló szerkezet a napsugarak kiszűrésével 65 százalékkal csökkenti az adott szobába érkező hőenergia mennyiségét, és 77 százalékkal a nyugati oldalon. A belső reluxa 45 százalékkal kevesebb meleget enged be, egy olyan sötétítő függöny pedig, amely az ablak felőli oldalán fehér szövettel van bélelve (vagyis kétrétegű), 33 százalékkal. (Ez a fehér szövet akár egy lepedő is lehet, nem kell túlkomplikálni. Ha nem csiptetős a függönytartó, akkor pár biztosítótűvel oda lehet fogni a meglévő függönyhöz, és kész.) 

Napvitorla

A legtöbb lakberendezési áruházban kapható már 6-15 ezer forintért (és persze drágábban is) háromszögletű vagy négyzet alakú napvitorla, amelynek felszereléséhez erős zsinórt és karabinert is mellékelnek a csomagban. Ügyeljünk arra, hogy a vitorla UV-álló szövetből legyen, hogy jövőre is kitartson. Feltehetjük az ablak, terasz, kerti játszósarok fölé.


Forrás: Waitrosegarden

Amennyiben műanyagszövetből van, és nincsenek rajta szélnyílások, érdemes négyzetméterenként egy pár centis félhold alakú nyílást vágni bele, hogy ne kelljen mindig kiszaladni és leszedni, ha feltámad a szél. Természetesen viharban ne hagyjuk kint, mert kiszámíthatatlan.

Függőkert ablakba

Vertikális pozícióban kellemes szórt fényt ad, ha besüt a Nap, és persze locsolni is könnyebb úgy a balkonládába ültetett növényeket. Reggel és este le lehet ereszteni vízszintesre a szellőztetéshez.

A Volet Végétal (Növényi zsalugáter) a francia Barreau & Charbonnet designcsoport projektje, amelyet a 2012-es párizsi kertészeti kiállításra (Jardins Jardin) terveztek. Fontolgatják a sorozatgyártást, de amíg erre sor kerül (és eljut hozzánk) a remek ötleten érdemes elgondolkodni.

Újrahasznosított alapanyagokból néhány ezer forintból megvalósítható egy nap alatt. Konyhaablakba ideális fűszerkertnek.

Házfalhoz toldott pergola

Ha terasz nincs is, egy árnyékoló faváz jól jöhet a kánikulában. Lehet 15-20 négyzetméteres is, kivitelezését érdemes szakemberre bízni a stabil csapolások és a tartószerkezet pilléreinek biztonságos rögzítése érdekében.


Forrás: Westernredcedarpergolas

Amennyiben a tartógerendákon nyugvó keresztléceket épületfa helyett szellősen rögzített deszkából alakítjuk ki, vagy a lécekre merőlegesen textilmolinókat húzunk, erősebb árnyékoló hatást lehet elérni. Ablak vagy teraszajtó fölé is lehet egyet tenni, jól néz ki és mérsékli a napsugárzás erejét.


Forrás: via BHG

Lugas

Nálunk újrahasznosított vascsövekből és rudakból lett összehegesztve a futószőlőt tartó váz a terasz fölé. Idén nem izzadtam le a metszéssel, és hagytam felfutni az indákat az ereszre, aminek ősszel majd nem fogok örülni, amikor eltömődik az esőcsatorna a belehulló levelektől. Most azonban nemcsak kellemesen árnyékol, hanem rendkívül hangulatos is a lugas – és mindenütt szép dús szőlőfürtök lógnak.


Forrás: HKZs

Garth Britzmann amerikai építészhallgató a Nebraskai Egyetem diákjainak segítségével használt PET-palackokból alakított ki átmeneti lugast egy parkoló fölé.

A fakeretre felfüggesztett 1581 darab műanyagpalackba különböző színű ételfestékkel színezett vizet töltött, így alakította ki a szemvidító látványt.

Vagyis abszolút természetidegen elemekből rekonstruál egy virágos mezőt – fenn a fejünk fölött.

Na persze nem volt ez annyira egyszerű, 200 óra munka van benne, részletes leírás az Instructables.com oldalon. 

Épített árnyékolás

A tornác a magyar népi építészet alapeleme, sokféleképpen hasznosítható és rendkívül kedvező klimatikus viszonyokat teremtő színtere a háznak. Árnyékot vet az ablakokra és a falra, ezzel megakadályozza, hogy direkt napfény érje őket. Hajdanán tavasztól őszig ott zajlott az élet, lehetett ott krumplit pucolni, szunyókálni, pipázni. Kár, hogy manapság alig látni már ilyet, új házon pedig elvétve.


Szép tornác a tárnoki Tabán utcában

Az indiai Anagram építésziroda is a téglából indult ki, csak elvetette nemcsak a vakolatot, hanem sok helyütt még a habarcsot is: a mozgalmas ritmus szerint elforgatott téglákból áttört „csipkefalat” alakított ki a Dél-Ázsiai Emberi Jogi Dokumentációs Központ Új-Delhiben álló épületének teljes homlokzatán.

A „lélegző hőgát” átengedi és keringeti a kintről érkező frissítő szellőt, de a trükkös téglák elegendő árnyékot vetnek ahhoz, hogy a fal mögötti lépcsőház és iroda ne melegedjen föl.

Így a fal fenntartható módon gondoskodik a központ hűvösen tartásáról – légkondicionáló berendezés nélkül. További képek és tervrajzok az iroda honlapján.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
31
júl/2013

Ötödével csökkenti a légszennyezést az újfajta térkő

A napsugárzás segítségével bontja le a gépjárművek által kibocsátott nitrogén-dioxidot a speciális bevonattal ellátott burkolat, amely átlagosan napi 19 százalékkal mérsékli a légszennyezés mértékét.


Forrás: RNW

A városi légszennyezés évente több ezer légzőszervi megbetegedést és idő előtti halálozást okoz, valamint felelős a savas esők kialakulásáért, ezért megfontolásra érdemes minden találmány, amely képes csökkenteni a károsanyagok mennyiségét. Götz Hüsken német feltaláló a holland Eindhoveni Műszaki Egyetemet kereste meg ötletével: az útburkolatot titánium-dioxiddal kellene bevonni, mert az fotokatalitikus reakcióban a napsütés UV-sugarai hatására elbontja a légszennyező nitrogén-dioxidot. 2010-ben kezdődtek a kísérletek, amelyek összegzését nemrég publikálták.

„Különböző évszakokban és eltérő meteorológiai feltételek esetén végeztünk mintavételeket, és megállapítottuk, hogy az újfajta burkolat kedvező esetben akár 45 százalékkal is csökkenti a levegőben lévő károsanyag-szintet”, foglalta össze Jos Brouwers professzor, a Journal  of Hazardouos Materials szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője. A nitrogén-dioxid bomlása során oxigén keletkezik, valamint viszonylag ártalmatlan nitrátvegyület, amely a csapadékkal a csatornarendszerbe kerül, majd onnan a helyi víztisztítóba. 

A hollandiai Hengelo városában a Castorweg nevű utca százötven méteres szakaszát borították a DeNox burkolattal, a következő százméteres szakasz pedig kontrollként szolgált. A vizsgálati szempontok között szerepelt a forgalom intenzitása, a nitrogénvegyületek és az ózon koncentrációja, hőmérséklet, páratartalom, az UV-sugárzás és a szélsebesség mértékének megállapítása. Ez utóbbi azért fontos, mert a légmozgás hatására száraz időben is folyamatosan tisztul az útburkolat felszíne, tehát a bevonatot nem borítja be a por, megakadályozva a kémiai reakció lezajlását.

A hagyományos térkövek titán-dioxidos kezelése másfélszeresére emeli a burkolat előállítási költségét, de a jelen kísérlethez hasonló, úgynevezett heterogén fotolitikus katalizációnak nevezett új eljárások iránt egyre nagyobb az érdeklődés. A szakemberek reményei szerint ugyanis hatásosan lesznek képesek semlegesíteni a különféle szennyezőanyagokat. Továbbá nagy mennyiségben előállítva jelentősen csökkenthető nemcsak a légszennyezés mértéke, hanem az útburkolat ára is.

Kapcsolódó írások:
Néma gyilkossá váltak a szénerőművek Németországban (Origo Környezet rovat)
Légszennyező anyagok (Szegedi Tudományegyetem)

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
júl/2013

Milliárd dolláros biznisz az e-kerékpár

2020-ra akár évi 38 millió eladott e-bringával 11 milliárd dolláros üzletté válhat az ágazat. Az „állandó hátszeles” kétkerekűek iránt rohamosan nő az érdeklődés Európában is, és nem csak a hegyvidéki országokban.

Forrás: Electric Vehicle Rider

Ha a megtett kilométereket nézzük, Hollandiában az elektromos kerékpár már megelőzte a vonatot, mert immár második helyen áll a személygépkocsik mögött. Az Európai Kerékpáros Szövetség szerint minden eladott autóra két eladott kerékpár jut – de az elektromos kerékpár eladások ennél is sebesebb ütemben, 22 százalékkal bővültek.

Forrás: Magnum Cap

A Forbes üzleti hetilap nem tartja kizártnak, hogy Európában az autóértékesítés csökkenéséhez hozzájárul az e-kerékpárok iránti fokozódó kereslet, ami 2013-ban elérheti az 1,2 millió darabot.
„Mi is látjuk a nyugat-európai felfutást, és reménykedünk, hogy előbb-utóbb Magyarországra is begyűrűzik a trend”, mondta a 365 kérdésére Paróczai Iván, a Schwinn-Csepel kereskedelmi igazgatója.

Elektromos kétkerekű járművek értékesítési trendje 2016-ig (Ázsián kívül) - Forrás: Pike Research

Egy lábhajtású kerékpáron átlag 6,3 kilométert teszünk meg német statisztikák szerint, az e-kerékpárral már 9,8 kilométert. Az e-kerékpár legnagyobb előnye, hogy jóval hosszabbra nyújtja a kényelmi zónánkat, mert különösebb fáradság nélkül legyűrhetünk vele 15-20 kilométert, akár hegymenetben is. Ha valaki eddig azért nem járt munkába kerékpárral, mert kimerült és leizzadt, mire célba ért, az e-kerékpár egy csapásra megoldja a gondjait. (Az élményről az Origó írt Beépített hátszél címmel.)

A saját tulajdonú autó a ház előtt állva is vagy havi húszezerbe kerül (biztosítás, éves szervizek, gumik, kopó alkatrészek stb.), és a leggyorsabban amortizálódó műszaki eszközök közé tartozik. Ehhez képest a kétszázezer forintból kivitelezhető utólagos meghajtás-segítő felszerelése vagy a szintén 200 ezertől induló gyári e-kerékpár ésszerű befektetésnek látszik. „Az eleve motorral gyártott e-kerékpár iránt azért lehet nagyobb az érdeklődés, mert arról nem lehet csak úgy lelopni a meghajtó-szerkezetet – mondta a 365-nek Kilián Zsolt, a Magyar Kerékpárosklub közlekedésmérnök munkatársa. - Magyarországon ugyanis nem az izzadás, hanem a félelem tart vissza sokakat a kerékpározástól: félnek a járműforgalomtól, és félnek a lopástól. Ezért lenne fontos a kerékpárokat nyilvántartó országos rendőrségi adatbázis.”
 

Így néz ki a Toyota tervezett e-kerékpárja. Forrás: Yankodesign

Egy 250 wattos elektromos kerékpárral óránként 25 kilométeres sebesség érhető el, de nem is kell több, mert a KRESZ szerint a kerékpárúton megengedett maximális sebesség óránként 30 kilométer. Egy közepes elektromos autó 50-80 kilowatt teljesítményre képes, így az újratöltéshez legalább kétszázszor nagyobb az áramigénye, mint az e-kerékpárnak. Ennek száz kilométer megtétele során nagyjából 1 kilowattóra a fogyasztása, ami egyenlő egy menet mosással vagy hét óra tévézéssel.

Napelemes e-kerékpár töltőállomás Olaszországban. Forrás: Self-Energy

Az elektromos kerékpárnak is van szén-dioxid-lábnyoma, attól függően, milyen technológiával állították elő a villamos energiát: 4-14 gramm kilométerenként, de ez lényegesen kevesebb, mint egy átlagos autó 140-180 grammja. Magyarországon a villamos energia mintegy 56 százaléka fosszilis eredetű (szén, gáz), és nem megújuló, ezért áttételesen az elektromos meghajtású járművek is környezetszennyezőek lehetnek – kivéve, ha olyan csekély energiát igényelnek, mint egy elektromos kerékpár.

2012-ben kampány indult a kerékpározás népszerűsítésére Londonban.
Ügynökség: M&C Saatchi, fotó: Jason Hindley

Kínában gyártják és adják el az e-kerékpárok 92 százalékát, ott óriási a kínálat a legkülönfélébb tervezésű és árfekvésű járgányokból, amelyeket városi közlekedésre használnak. Ami a forgalmazói toplistát illeti, a kínai Luyuan és Jiangsu Xinri mögött harmadik a holland Gazelle, aztán az amerikai Currie Tech, ötödik a kínai Shanghai Cranes, utána jön a holland Sparta, a japán Panasonic/Sanyo, a taiwani Giant, az amerikai Trek, végül a japán Yamaha.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

 


0
Tovább
24
júl/2013

Nem kell áram a magától világító ösvényhez

Fluoreszkáló műanyag kavicsot keverve a betonhoz olyan autófeljáró vagy kerti ösvény alakítható ki, amelynek világítása a lehető legtakarékosabb az árammal, merthogy semmit sem fogyaszt, hiszen a napsugárzás „zöldenergiáját” aknázza ki.

A hagyományos cinkszulfidos fluoreszkáló anyagoknál tízszer erősebb fényt ad a kanadai Core Glow cég termékcsaládja, amelyet számtalan helyen és módon lehet felhasználni.

Elég napi 10-20 perc napsugárzás vagy mesterséges fény ahhoz, hogy a kavicsok éjjel akár 12 órán át világítsanak. Mivel nem kell hozzájuk áram, ezért meg lehet takarítani a villanyvezeték-hálózat kiépítésének költségét is.

A fénylő kavicsok ellenállnak az időjárásnak, szemben azokkal a főleg távol-keleti importból származó termékekkel, amelyeket fluoreszkáló bevonattal (festékkel) utólagosan tesznek világítóvá. A Core Glow termékek nem radioaktívak, nem mérgezőek és környezetbarátok.

Hasonló tulajdonságokkal bír az amerikai Ambient Glow Technology fluoreszkáló termékcsaládja, amelyben megtalálható a világító homok is, amely különlegessé teszik a kerti játszósarkot. A felhasználók szerint egyúttal távol tartja a nem kívánatos látogatókat, legyenek bár két- vagy négylábúak.

Beltérben a fürdőszobához ajánlják a világító kavicsokat. A préselt betonból kialakított mosdópultba néhány maréknyi kavicsot süllyesztenek, amelyek enyhe fénye éppen elég ahhoz, hogy éjszaka ne kelljen felkapcsolni a világítást.


0
Tovább
23
júl/2013

Művészetté váló újrahasznosítás: falikép magnószalagból és floppyból

Azt, hogy valaki idősebb huszonötnél, mi sem jelzi jobban, mint hogy egy dobozban több tucat régi magnó- és videókazettát őrizget, illetve olyan „ezeréves” floppykat, amelyeket már semmivel nem tud beolvasni. Néhány művész megmutatja, hogy miként lehet ezeket a technológiai fosszíliákat újrahasznosítani – analóg kiselejtezés helyett megőrizni a digitális örökkévalóságnak.

Erika Iris Simmons 2008-ban alkotta meg első képét: egy kupac letekert magnószalagról Jimi Hendrix bongyor hajára asszociált, és a gondolatot némi ragasztó segítségével tetté alakította.

Folytonos kísérletezgetés következett, kipróbálta a szupernyolcas filmet is, mint azt az Audrey Hepburn című alkotása is mutatja.

De más klasszikusok is megmozgatták a fantáziáját, így az 1994-es Ponyvaregény - a videószalag vált alapanyaggá.

Nem állt meg, készített már képet bankjegyekből, kártyákból és kottából is.

Jelenleg egy általános iskolai tanároknak szóló kézikönyvön dolgozik, amely az újrahasznosított művészetről (recycling art) szól.

Alyce Santoro a buddhista imazászlóktól nyerte az ihletet: ahogy a szél meglibbenti őket, közvetíti is a kis színes zászlókra írt imádságot az ég felé. Santoro 50 százalék műszálból és 50 százalék magnószalagból szövi „sámánruháit”.

A Sonic Fabric (hangzó kelme) elnevezésű különleges textilt egy magnófejjel végigsimítva a ruha megszólal, a művész szerint „gurgulázós hangon, mintha a víz alatt hallanánk” az eredeti felvételt.

Noha a ruhák a hétköznapi viseletet nem bírnák ki, ezért csak kiállítások tekinthetők meg, Jason Mraz a 2010-es Grammy díjátadón egy magnószalagból szövött Sonic Fabric nyakkendőt viselt. 

Nick Gentry szerint az ő módszere közelebb hozza a művészt, a nézőt és azt, aki az alapanyaggal hozzájárult a műalkotás elkészítéséhez.

Jelesül felajánlotta egy régi floppyját, fotónegatívját vagy röntgenfelvételét ahhoz, hogy Gentry egyik új alkotásának része legyen.

Készített már portrét Sir Ian McKellenről.

David Bowie előtt tisztelegve Nick Gentry egy különleges falidobozt készített, amelynek „képes oldala” a Bowie-ról készült fotók és filmek negatívjaiból áll.

A meglepetés villanyoltás után következik, mivel a dobozt LED-égőkkel ki lehet világítani. Megtekinthető a londoni Opera Gallery kiállításán, amelynek címe The Many Faces of David Bowie, és 2013. augusztus 31-ig látható. 

 


0
Tovább
19
júl/2013

Érdemben csökkentik az áramfogyasztást az okosmérők

A fogyasztást és a költséget együtt mutató okosmérők akár 5-10 százalékkal is mérsékelhetik a háztartások villamosenergia-fogyasztását  - közölte az Okos Jövő Innovációs Klaszter csütörtökön az MTI-vel  nyugat-európai kísérleti projektek tapasztalataira hivatkozva.


A közlemény két külföldi projektre is utal. A 2010-ben indított német kísérlet során 3,7 százalék volt a megtakarítás, de 6,1 százalékos potenciális megtakarítást azonosítottak. Az Egyesült Királyságban elért megtakarítás egyes esetekben elérte a 11 százalékot. 
Az okosmérés lényege, hogy a fogyasztók megfigyelhetik és megtervezhetik a fogyasztásukat. A megtakarítás tehát egyszerű odafigyelésből adódik: az elhalasztható fogyasztást - például a mosást - nem csúcsidőben végzik, hanem akkor, amikor olcsóbb az áram - ismerteti a közlemény. 
Az okosmérőórákkal a fogyasztók nemcsak a villamosenergia-, hanem a földgáz-, a távhő- és a vízfogyasztásukat is nyomon követhetik. 
Az Okos Jövő Innovációs Klaszter 2013 márciusában alakult. A szervezet célja egyebek mellett az okosmérési és okoshálózati technológiák elterjesztése. A szervezetnek jelenleg 31 tagja van, köztük energiaszolgáltató társaságok, technológiaszállító- és telekommunikációs vállalatok, valamint kutatóintézetek is.


0
Tovább
17
júl/2013

Barkácsoljon dezodorból kerékpárlámpát!

Csupán egy kiürült stiftes dezodor és egy napelemes izzókészlet kell az energiatakarékos kerékpárlámpához, amelyet egy óra alatt össze lehet dobni, és mindenkinek hasznos, aki nem fedett helyen tárolja napközben a bringáját.

Forrás: Instructables

Műanyag dezodorosdoboz a legtöbb háztartásban akad, a napelemes izzóhoz elég egyszer megbillenni a talicskával a kerti munka közben, hogy pont félbetörjük az ösvényt szegélyező éjszakai lámpák egyikét.

Az Instructables csináld-magad gyűjtőoldalon a Sudhu Tewari nevű felhasználóval is előfordult a fenti baleset, aki azonnal összekombinálta a felszabadult alapanyagokat. Öt lépésben elmagyarázza a mikéntjét. Meg lehet csinálni fehér dobozból is első lámpának.

1. Vegyük ki a dezodormaradékot a csavarós szerkezettel együtt a műanyag házból. Szereljük ki a napelemes szettet a kerti lámpából, ügyelve arra, hogy kábel és a fényérzékelő szenzor ne sérüljön. A szenzor végzi a ki- és bekapcsolást, általában egy kis kadmiumelem.

2. Akkus csavarhúzóhoz csatlakoztatott miniflexszel vágjunk egy akkora nyílást a dezodorház egyik oldalára, amelyen be tudjuk tenni a dobozba a napelemes szettet. A repedések és szilánkok megelőzése érdekében vágás előtt erős ragasztószalaggal tekerjük körbe a házat.

3. Illesszük a napelemes szett áramkörét és elemét a műanyag házba, rögzítsük ragasztópisztollyal. Az izzókat óvatosan húzzuk a kupak pereménél feljebb, hogy kilátsszanak a dobozból. Ha minden a helyén van, szilikonnal nyomjuk tele a dezodor műanyagházát, és hagyjuk megszilárdulni. Ezzel remélhetőleg vízállóvá tettük a lámpát. Ha belül megszilárdult, a kupak peremére is nyomjunk egy kis szilikont, és tegyük vissza a házra. Elvileg kész a lámpa.

4. Fúrjunk és csavarozzunk egy bilincset a ház hátuljára, ennek segítségével fogatjuk oda a kormányhoz vagy az ülés aljához. De lehet erős gumiszalagot is használni a célra-

5. Próbáljuk ki az új lámpát, és ha munkába indulunk, parkoljuk le a kerékpárt az épület napos oldalán, hogy mire hazaindulnánk, feltöltse a napelemet.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
16
júl/2013

Nyugodtabb az élet az utánfutóra épített miniházban

Az átlagos amerikai otthon 240 négyzetméter alapterületű, a családok a jövedelmük legalább harmadát, de inkább felét költik lakásfenntartásra – azaz munkában töltött éveik során nagyjából 15 évig csakis a rezsi befizetéséért dolgoznak. Ezért mind többen költöznek kisebb lakásokba. Sőt, egyesek a materiális és lelki szabadság elérése érdekében miniházakat szeretnének, nemcsak hétvégi nyaralónak, hanem egész éves tartózkodás céljából. Ők a Tiny House Movement, azaz Kulipintyó-mozgalom tagjai, akik átdimenzionálják életüket a 9-37 négyzetméteres új élettérre. Jelszavuk: Kis lakás, kis stressz! 

Tumbleweed Tiny House

Forrás: Tumbleweed Tiny House Company 

Csak azért, mert kerekeken is lehet mozgatni, a kulipintyó még nem egyenlő a lakókocsival. A kis házakat tulajdonosaik általában maguk építik, zömmel újrahasznosított alapanyagokból – a kulipintyó tehát sokkal inkább környezetkímélő lakhely, mint egy guruló műanyagdoboz, amelyet egy sor, az egészségre káros anyag (ragasztók, festékek stb.) felhasználásával készítenek.

Forrás: Tumbleweed Tiny House Company

A kevesebb és kisebb számla ellenére persze marad még megoldandó feladat: területbérlés, vízvételi hely szervezése, tároló/raktár foglalása azoknak, akik a miniházba való költözéssel nem tudnak, vagy nem akarnak megválni ingóságaik zömétől.

Forrás: Tumbleweed Tiny House Company

A kulipintyók kicsik, de kényelmesek és környezetbarátok: sokan építenek be komposztáló vécét és napelemes világítást. A takarítás megvan fél óra alatt, utána a tulajdonosok kiülhetnek a ház elé sziesztázni egyet, vagy kertészkedhetnek.

Forrás: Tumbleweed Tiny House Company

A kulipintyós élet nem „vándorcirkusz”. A miniházak tulajdonosai általában huzamosabb ideig maradnak egy-egy helyen, de az is igaz, hogy képesek bármikor továbbállni – például ha egy másik megyében találnak munkát maguknak. Amúgy is jellemző rájuk a megfontoltság, és ezzel az életstílussal rengeteg erőforrást (pénzt, időt, energiát) megtakarítanak, amit másra fordíthatnak.

Forrás: Tumbleweed Tiny House Company

Az alábbi videóban Dee Williams elmeséli, hogyan építette tízezer dollárból a maga 8 négyzetméter alapterületű kulipintyóját. A palackos gázszámlája alig öt dollár havonta, de a zuhanyozást a munkahelyén kell megoldania, mert a miniházában csak mosakodásra van lehetőség. A kicsivel nagyobb miniházakban persze van fürdőszoba is.


Tumbleweed oldalán letölthető fotók, videók és tervrajzok találhatók

Hiver't-Klokner Zsuzsanna



0
Tovább
12
júl/2013

Kreatív energiával a fogyasztás csökkentéséért

Az ELMŰ-ÉMÁSZ az ARC közreműködésével 550 ezer forint összdíjazású kreatív óriásplakát pályázatot hirdet, amelynek címe: Te hogyan spórolsz az energiával? Beküldési határidő: 2013. augusztus 13.

Engedd el magad, és mutasd meg, hogyan fogod vissza magad az energiafogyasztásban!
Van elég kreatív energiád arra, hogy csökkents az energiaigényeden? Szereted kifejezni magad? Meg is osztanád másokkal? Most nem kell visszatartanod magad!

Közös álmunk, az igazi rezsicsökkentés hatékonyan csak hosszú távon és kreatívan teremthető meg. Neked vannak ötleteid arra, hogy hogyan kellene csökkenteni az energiafelhasználást? Lehetsz okos, vagy lehetsz kritikus. Lehetsz komoly, vagy lehetsz vicces. Lehetsz szakember, vagy lehetsz műkedvelő. Lehetsz műszaki, vagy lehetsz lírai. Döntsd el, találd ki és mutasd meg egy képen nekünk! Küldhetsz fotót, rajzot, szöveget, bármit a kapcsolási rajztól az olajfestményig.

Számít, hogy milyen jövőt teremtünk magunknak, mert abban fogunk élni. Ahhoz, hogy a jövőnket tervezni tudjuk, kell egy brainstorming. Tekintsd ezt annak, hiszen a legelszálltabb ötletek a legnagyobb eséllyel versenyeznek!

Pályázz, és mutasd meg kreatív, ötletes, vicces vagy komoly elképzeléseidet az energiatakarékosság jövőjéről!

A zsűri által legjobbnak ítélt három tervből, valamint a közönség által kiválasztott egy pályaműből Budapesten, Pest megyében és Kelet-Magyarországon 100 példányban készül óriásplakát, amely 2013 októberében lesz köztéren látható.

A részletes pályázati feltételeket megismerheted az ELMŰ-ÉMÁSZ közösségi oldalán. További információ emailen a palyazz@arcmagazin.hu címen vagy telefonon a +36 30/510-8860-as telefonszámon kérhető.


0
Tovább
12
júl/2013

Ki mondta, hogy a sátortető nem lehet zöld?

Hő- és hangszigetelő tulajdonságának köszönhetően mind több lapostetőt alakítanak növényekkel beültetett zöldtetővé. Ennek kialakítása hozzávetőleg 10-15 ezer forint négyzetméterenként. A hagyományos sátortetős épületek esetében azonban ez a lehetőség nem volt választható – eddig. Roel de Boer holland formatervező kúpcserepével tetszőleges dőlésszögű tetőn is kialakítható szigetelő növényréteg.

Forrás: Roel de Boer Design

„A városokban alkalmazott építőanyagok zárt felületeket képeznek, mint a cseréptető vagy az aszfaltburkolat. Ezeken nem képesek sem megtelepedni, sem szaporodni a növények és az állatok, márpedig előbbiek a levegő tisztításában játszanak lényeges szerepet, utóbbiak pedig a lelki jóllétünk szempontjából fontosak. A tető megfelelő élettér a növények és állatok számára, mert a nagy magasság szavatolja a háborítatlanságukat”, mondja a tervező honlapján

Forrás: Roel de Boer Design

A hagyományos cserép- vagy palatetőnek lényegében egyetlen funkciója van: hogy védjen a csapadék ellen. Roel de Boer újrahasznosított műanyag szalagból formált kúpos „cserepei” a csőrös végükön lyukasak, tehát kiengedik a fölösleges csapadékot, ugyanakkor a zsebes kialakítás lehetővé teszi a konténeres ültetést.

Forrás: Roel de Boer

A vízszintes zöldtetővel ellentétben itt ugyan nem folyamatos a talajréteg, és emiatt a szigetelőképesség is csekélyebb, de szétterülő futónövények ültetésével ez a különbség csökkenthető. A tető tartószerkezetét nem szükséges megerősíteni, mert a műanyag kúpcserép könnyű, tehát még földlabdával és növényzettel együtt sem lesz nagyobb a tömege, mint egy cseréppel borított tetőnek.

Élőtető szintén Hollandiából 

Egy másik holland tervező, Klaas Kuiken is az élővilág sokszínűségének fenntartására gondolt, amikor megtervezte a madárodú-tetőcserepet, amely remek megoldás arra, hogy az ereszek alatt ma már nem szívesen látott és onnan elüldözött madarak biztonságos fészkelőhelyet találjanak maguknak.

Forrás: Klaas Kuiken Design

Forrás: Klaas Kuiken Design


Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
11
júl/2013

Olcsóbb szigetelni, mint klímát szereltetni

Kevesen tudják, ha nyolc órán keresztül hűtünk egy helyiséget, az annyi energiát emészt fel, mintha két napig folyamatosan bekapcsolva tartunk egy tévét.

A természetes anyagokból készült hőszigetelés 5-7 Celsius-fokkal csökkenti a hőmérsékletet a lakásban, míg a klímaberendezésekkel hosszú távon csak a külső hőmérsékletet növeljük. A klímák áramfogyasztása -10 ezer forinttal dobhatja meg a villanyszámlát. Fontos szempont, hogy ha az áramot szén- vagy gázerőműben állítják elő, akkor ezzel is nő az energiaszektor szén-dioxid-kibocsátása. A hőszigetelés akkor hatékony, ha árnyékolással kombinálják.

„Hőszigetelt házfalak esetében nehezebben emelkedik meg a belső hőmérséklet, mintha egy nem hőszigetelt falra tűz a nap, ráadásul egy lakást négyszer annyi energiát igényel mesterségesen lehűteni, mint felfűteni” – mondja Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. „Egy átlagos hűtőberendezés havonta körülbelül 250 kilowattórával növeli az áramfogyasztást.”

Míg korábban a korai sötétedés és a fűtés miatt a téli időszakban fogyott több áram Magyarországon. A Mavir tájékoztatása szerint ma már tartós kánikulában az átlagosnál 15-20 százalékkal is több lehet a villamosenergia-felhasználás a klímaberendezések használata miatt. Ez eléri, sőt, olykor meghaladja a téli fogyasztást.

Ezzel szemben megfelelő szigeteléssel télen a falak állapotától függően 35-40 százalékos, de akár 60-65 százalékos energia-megtakarítás is elérhető, míg nyáron 5-7 fokkal csökkenthető a lakások hőmérséklete, így a klímahasználat feleslegessé válik. A szigetelésbe fektetett összeg kettő-négy év alatt is megtérülhet, hosszú távon pedig minden szigetelésbe fektetett forint hét forint hasznot hoz.

A globális hőmérséklet folyamatos emelkedése miatt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új energiapolitikai irányvonalat javasol az országok számára, mely lakossági szinten elsősorban az elektromos berendezésekre, világításra, az épületek fűtésére és a légkondicionáló berendezésekre fókuszál.


0
Tovább
02
júl/2013

Felejtse el legalább egy napra a nejlonszatyrokat!

Nejlonzacskómentes napot szervez július 3-án a nemzetközi Global Alliance for Incinerator Alternatives. Magyarországon a hazai tagszervezet, a Humusz Szövetség és partnerei hívják fel a figyelmet a környezettudatos életmód elemi szintű követelményére. A zöld szervezet mindenkit táskakészítésre biztat: ez a Reszütyő pályázat.

Átlagosan egy zacskót körülbelül huszonöt percig használunk, ám miután kidobjuk, 300-400 évig szennyezi környezetünket. A nejlonzacskók kis súlyuk és méretük miatt sok esetben be sem kerülnek a hulladékgazdálkodás rendszerébe, és így a természetes élőhelyeket szennyezik. A lerakóra kerülők is gondot okozhatnak, hiszen a szél könnyedén felkapja, és a környéken szétszórja a cafatokat. Az óceánok műanyagos szennyezése is elképesztő méreteket ölt, kutatók már „műanyaglevesről” és szemétszigetekről beszélnek.

2007-ben Magyarországon naponta 1,3 millió darab zacskót bocsátottak piacra. Annak hatására, hogy a műanyag bevásárlótáska környezetvédelmi termékdíj tétele jelentősen megnőtt (1800 forintot fizetnek minden kilója után az erre kötelezett gazdálkodók, ami természetesen a fogyasztói árakra való áthárítással történik), visszaesett a nejlonzacskók forgalma. A mostani bevallások szerint 1700 tonna körüli a műanyagzacskók éves forgalma, többek között azért, mert egy része a feketepiacra tevődött át, amiről nincs statisztika.

Miből van?

A műanyagzacskók mesterségesen létrehozott hosszú, nagy rugalmasságú, ugyanakkor terhelhető polietilén (PE), azaz szénhidrogénláncokból állnak. A nálunk boltban kapható zacskók jellemzően LDPE-ből készülnek. A legfőbb probléma, hogy a műanyagzacskók ugyanabból a nem megújuló erőforrásból: kőolajból származnak.

Kitekintő

Jelenleg havonta körülbelül 38 milliárd szatyor kerül forgalomba szerte a világon, és percenként egymillió nejlonzacskót használnak az emberek. Egy átlagos európai ötszáz nejlonszatyrot használ el egy év alatt.
Vannak olyan országok, amelyek határozott megoldások mellett döntenek: például Olaszországban, Franciaországban, Ruandában és Bangladesben radikálisan visszaszorították az eldobható műanyagszatyrok árusítását, helyette a lebomló zacskók forgalmazását támogatják. Los Angelesben teljesen betiltották az élelmiszerboltokban kapható ingyenes zacskókat, ugyanis évente kétmillió dollárba került a városnak, hogy eltakarítsák a nejlonszemetet az utcákról.

Másutt az adóztatással próbálják visszaszorítani a zacskók mennyiségét. Adó kivetésével csökkenthető a fogyasztás mennyisége és a befolyó pénzt a hulladék ártalmatlanítására tudják fordítani az országok. Írországban a fogyasztókat, Dániában a kiskereskedőket, míg Finnországban és Svájcban a nagykereskedőket adóztatják meg. Ausztráliában és Belgiumban a kormány és a nagykereskedők között született megállapodások segítségével igyekeznek a nejlonzacskók mennyiségét csökkenteni.

Széteső zacskók

Manapság egyre több üzletlánc a környezettudatosság jegyében „lebomló” zacskókat forgalmaz. A biológiai úton lebomló fóliákból készült zacskók szinte teljesen leváltották a nem lebomlókat. Ám még mindig kérdéses, hogy a lebomlóként árult zacskókat ténylegesen átalakítják-e a mikroorganizmusok és enzimjeik. A kukoricakeményítőből vagy tejsavból fermentálással előállított polilaktid (PLA) természetes polimerek, amelyek a komposztálás során elbomlanak

Ezzel szemben a piacon szinte csak az ún. "oxo-biodegradációs úton lebomló" műanyagzacskót találjuk, ami nagyon távol áll a természetestől. A „környezetbarát termék” minősítést megkapta, ennek ellenére a bomlása nem természetes, mert bomlást megindító anyagot tartalmaz, tehát nem a komposztálásra jellemző mikrobiológiai folyamatok okozzák a szétesést. Másik probléma, hogy az így előállított PE tasakok ugyanúgy felemésztik a természetes erőforrásokat. A természetes alapanyagokból készülőkkel pedig az a gond, hogy miattuk a földekről kiszorulhatnak az élelmezést szolgáló növények.

Mindezekből az következik, hogy a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás a problémára, ha viszünk magunkkal táskát a bevásárláshoz. Ezzel a rendkívül egyszerű módszerrel környezetünket megkíméljük a felesleges szennyezéstől, és sokkal divatosabb az  egyedi táska, mint az áruházak önreklámozó nejlonszatyrai.


0
Tovább
13
máj/2013

Virágot fújnak a városi mocsokba a negatív graffitisek

Tisztítja a környezetet, modern művészeti ág, mégis bünteti a hatóság – mi az? Hát a negatív (angolul reverse) graffiti  néven ismert street art irányzat.

Képviselői nem más utcaművészek alkotásait vagy a tagelők firkáit veszik „festővászonnak”, hanem a nagyvárosi forgalom és környezetszennyezés miatt beszürkült falfelületeket célozzák meg. És nem festékkel dolgoznak, hanem vizes tisztítással alakítják ki a kívánt képet. Egyesek szerint igazán kreatív, elgondolkodtató és környezetbarát az ötlet, mások ugyanúgy büntetnék, mint a hagyományos graffitiseket.

Az irányzat előfutárának sokan Kim Abelest tekintik, aki 1981-ben kezdett foglalkozni a szmogszennyezés művészetté formálásával. Kivágott stencileket helyezett fel a műterme tetejére, és a leülepedő szmog rajzolta ki az "égbolt láblenyomatát". A Smog Collectors a láthatatlan levegőszennyezésre hívja fel a figyelmet művészi módon.

A negatív graffiti egyik neves képviselője a brit Paul Curtis, aki Moose néven jó tíz éve tisztogatja az utcákat, és nem csak az Egyesült Királyságban. Egy amerikai reklámügynökség felkérésére egy tisztítószer népszerűsítésére San Franciscóban készített őshonos növényfajokat ábrázoló stencileket, majd a mintákat „felpucolta” egy autóút zajcsökkentő betonfalára. (Egyes kritikusok szerint eladta magát az ügynökségnek, még akkor is, ha a használt tisztítószer növényi alapú, környezetbarátnak hirdetett termék.)

Moose részese volt a Hastings Moth Project elnevezésű kezdeményezésnek is, amely a történelmi nevezetességnek számító város művészeti újjászületését volt hivatott szimbolizálni. A városvezetés engedélyt adott, hogy az üres falfelületekre ideiglenesen street art alkotások kerülhessenek. Moose hét helyszínre geometrikus formákból kialakított lepkemotívumokat tervezett a falakra, amelyeket az e tájon honos lepkefajok inspiráltak. „A negatív graffiti integrálja a környezetbe a képet, nem pedig elkülöníti attól”, fogalmazta meg egy szakértő.

 

Scott Wade (a Dirty Car Art alapítója)a piszkos szélvédőket emelte művészi szintre. A köznapi „moss le” felirat helyett fantasztikus képeket alkot, műalkotásai azonban valóban a pillanatnak szólnak, hiszen az első eső elmossa őket.

Mivel Scott egy kőzúzalékkal borított út mellett lakik, autóját állandóan belepi a finom fehér por, amelyet ujjával, ecsettel vagy más eszközzel „töröl” képpé.

Egyik híres alkotása Einstein portréja („Hátha értékelné ezt a fajta relativitást”, mondta Scott), de Mona Lisát is párosította már Van Gogh-gal, és Vermeer gyöngyfülbevalós lánya után Ronaldo robbant be az autóüvegre. Galériájában még számtalan pillanatképet meg lehet csodálni.

A negatív graffitisek közül talán a brazil Alexandre Orion törte a legtöbb borsot a hatóságok orra alá. Azok számára kíván üzenni környezettudatos témájú falképeivel, akik máskülönben nem volnának hajlandóak meghallgatni őt. Sao Paulóban egy közlekedési alagút falára tisztított koponyáival arra hívta fel az autóvezetők figyelmét, mit művel egészségünkkel a járművek károsanyag-kibocsátása.

A hatóságok - hogy eltüntessék a provokatív képet – először tisztára mosatták az Orion által átalakított falfelületet. Amikor a művész a szemközti falra is felrajzolta a koponyákat, azt is végig lesikáltatták. A macska-egér harc végén a városvezetés elrendelte, hogy Sao Paulo minden alagútjában tisztítsák meg a falakat a szennyeződésektől – nem igazán voltak fogékonyak az iróniára.



A legfrissebb kezdeményezés a Kickstarter adománygyűjtő oldalon nemrég megjelent Greene Street NYCcsoport, akik 15 ezer dollárt kértek tervük megvalósításához. A Global Clean Art Movement (Globális Tiszta Művészet Mozgalom) irányzathoz csatlakozva egy három elemből álló negatív graffiti projektet szándékoznak alkotni „valamikor május folyamán” a New York-i West Houston Streeten. A tervezett kép a kőolajfüggőség károsságát, a vízbázisok jelentőségét és a szén-dioxid-lábnyom csökkentését hangsúlyozza. A szükséges pénzt alig négy hét alatt összedobták az érdeklődők.


Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
02
máj/2013

Magyar iskolák jelentkezhetnek Az európai iskolák egy élhető bolygóért nemzetközi versenyre

7- 10. osztályos diákok jelentkezhetnek Ausztriából, Bulgáriából, Horvátországból, Csehországból, Magyarországról, Moldova Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából, Szlovéniából és Ukrajnából a környezetvédelmi versenyre, melynek témája az ökológiai lábnyom és az egészséges folyók.

Egy közös, határokon átívelő természetvédelmi akció lesz a program fénypontja. „A résztvevők olyan izgalmas tapasztalatcserére számíthatnak, melyen 11 ország iskolái vesznek részt” – mondta el Barbara Tauscher, a WWF Ausztria környezetvédelmi oktatási programjának vezetője. A részvétel ingyenes. A jelentkezés határideje 2013. július 9. További információ és a regisztráció itt található.

A környezetvédelmi program egyhetes tanár-diák akadémiával kezdődik, melyre 2013. szeptember 27. és október 2. között Ausztriában kerül sor. A résztvevők számos workshopon és szabadtéri foglalkozáson vesznek részt, melyek a környezetvédelem olyan témáit járják majd körbe, mint az Ökológiai lábnyom – A fogyasztás globális hatásai, Duna-Európa életvonala, és az Aktív civil – mások motiválása és mozgósítása. Projektmenedzsment, csapatépítés és a sajtókommunikáció szintén a program részét fogják képezni. A diákoknak az iskolaév végéig van idejük arra, hogy a környezetvédelmi projektet véghezvigyék. Mind az ötletek, mind azok megvalósítása teljesen a diákok kreativitására van bízva. A programok rendkívül különbözőek lehetnek az utcaszínháztól kezdve a kiállításokon és újságcikkeken át egészen az iskolai környezetvédelmi akciókig.

A környezetvédelmi projektek alakulása egy nyilvánosan elérhető interaktív blogon is követhető lesz.

A projekt résztvevői naplót vezetnek, képeket és videókat oszthatnak meg, így is elősegítve a tapasztalatcserét. A résztvevő tanárok és diákok mellett bárki elmondhatja a véleményét a programokról, aki az oldalra látogat.

2014 júniusában Romániában záróeseményen találkoznak majd a diákok és tanárok, ahol bemutatják a környezetvédelmi projektjeiket, tapasztalatot cserélnek és a 2014-es őszi időszak új együttműködési projektjein is ötletelnek majd. A környezetvédelmi projektek megvalósításáért pénzügyi támogatásban részesülnek az iskolák. A program angolul zajlik


0
Tovább
20
ápr/2013

Húsmentes hétfőt javasol a Föld Napja Alapítvány

Egy ember, egy év, heti egy nap húsmentesen - máris 100 kilogrammal kevesebb a szén-dioxid a légkörben. Ha csak tíz éven át heti egy napunk húsmentes, máris 1 tonnával kevesebb szén-dioxiddal terheljük a környezetet - ez a lényege a Föld Napja Alapítvány kezdeményezésének. A kezdeményezés részletei itt olvashatók.

Az 1990-ben létrehozott Föld Napja Alapítvány a Föld napja mozgalom elindítójának, Denis Hayes felhívására csatlakozott a nemzetközi Föld Napja Hálózathoz, és rendezte meg 1990. április 22-én Magyarországon az első Föld napját.


0
Tovább
19
ápr/2013

Rengeteg Föld-napi program egy helyen

Több mint egymilliárd ember cselekszik egy időben 192 országban. A Föld napja ma már a világ legnagyobb környezeti eseménye, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy a bolygó elsősorban az utódainké. A rendezvények már április 20-án, szombaton megkezdődnek. A Föld Napja Alapítvány itt gyűjtötte össze az országos és a budapesti rendezvényeket - érdemes böngészni közöttük.


0
Tovább
19
ápr/2013

Barlangtúra és mesemondás a Föld napján

Egész napos családi programot szervez a Duna-Ipoly Nemzeti Park április 21-én, vasárnap a Föld napja alkalmából. A rendezvény helyszíne a Pál-völgyi-barlag kőfejtője (1025 Budapest, Szépvölgyi út 162). Tömegközlekedéssel a Kolosy térről induló 65-ös busszal a Pál-völgyi-barlag megállóig kell menni. A programok 10-től 17 óráig tartanak. A természetismereti vetélkedőkre folyamatosan várjuk a nevezőket, a kedvezményes barlangtúrákon 540 Ft-os rövidtúra jeggyel lehet részt venni.

Kisállatbemutatók időpontjai: 10.30, 12.30, 14.00
Mesemondás a nagysátorban: 11.30 (Lovranits Júlia), 15.00 (Csernik Szende)

A szervezők kérése, hogy a hulladék csökkentése érdekében mindeki hozza el saját bögréjét és nevezzen a bögreszépségversenyen! A helyszínen RePoharakat biztosítanak 300 forintos letéti díj ellenében az italok kiosztásához.

A Föld Napjának alapgondolata az Egyesült Államokban élő egyetemi hallgató, Denis Hayes ötlete volt. Az első ünnepre 1970. április 22-én került sor, amelyen mintegy 25 millió amerikai vett részt, hogy felhívja a figyelmet a Föld romló környezeti állapotára, illetve tiltakozzon a vizeket szennyező hulladéklerakók, a levegőt egyre súlyosabban szennyező közúti közlekedés, a fajok kiirtása, a természetes élőhelyek eltűnése ellen.


0
Tovább
19
ápr/2013

Utolsó nagy felvonulására készül a budapesti Critical Mass

"Április 20-án, 15:55-kor indulunk a XIII. Szent István park alatti alsó rakpartról, és lezárt utakon, 16 km megtételét követően jutunk el a Városligetbe, ahol ha mindenki beért, bringaemeléssel ünneplünk" - ezzel harangozták be az utolsó nagy rendezvényt a CM szervezői. A felvonulások kilenc éves időszakának vége, következik a megerősített szakmai munka a Magyar Kerékpárosklub kereteiben.

A szombati demonstráció ideje alatt több út egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan lesz járható és keresztezhető. A  felvonulás során 350 önkéntes rendező biztosítja a tömegközlekedési eszközök gyors áthaladását, elsősorban a villamosokét, melyek várhatóan zavartalanul járhatnak.

Lezárják az Andrássy utat, a Lánchidat, az Alagutat, az Attila utat és a Fő utcát, továbbá az alsó rakpartokat illetve a Petőfi hidat budai irányban. Nagy torlódás várható a Kis- és a Nagykörúton, valamint a Dózsa György úton. A demonstráció útvonala, plusz a kapcsolódó rendezvények:

Kilenc éve kezdődött a város közlekedését biciklis felvonulásaival és azok hatásával forradalmasító Critical Mass demonstrációk időszaka. Az eddigi 15 akción több százezer bringás vett részt. A biciklis közlekedők száma megtízszereződött, az egy bringásra jutó baleseti kockázat tizedére esett, ami Európában egyedülálló ütem. Csak a Gellért téren már napi húszezer biciklista halad át egy-egy melegebb napon.

A biciklisfutárok által indított tüntetések idővel kinőttek a szubkultúrából, a felvonulásokon és az utcaképen is elmosódtak a társadalmi csoportok határai. Öltönyös, farmeres, munkásruhás, szoknyás, gyereküléses biciklisták hajtanak naponta az irodaházakba, iskolákba, hivatalokba, műhelyekbe. A kritikus tömeget elért hétköznapi közlekedők már olyan példát mutatnak, ami mellett nincs szükség a létezésük bizonyítására, a biciklizés terjedése önerősítő folyamattá vált.

Critical Mass Magyar Kerékpárosklub Budapest kerékpár városi életmód

Ennyien tekertek az Erzsébet-hídon a 2011-es CM-en (Bajomi Bálint felvétele)

A forradalmi időszak végéhez közeledik. Budapesten Amszterdamhoz, Koppenhágához és más kerékpárossá vált nagyvárosokhoz hasonlóan, a nagy tüntetések után a független szakmai érdekképviselet megerősítésére van szükség. Az utolsó Critical Mass központi üzenete ez az összefogás, szerveződés, a Kerékpárosklub megerősítése, és munkájának kiterjesztése kerületi közösségekre és helyi célokra.

A Critical Mass mozgalomnak már 2005-ben szakmai szervezetre volt szüksége, hogy utcai jelenlétének erejét konkrét közlekedési változásokra váltsa. Az ekkor életre kelt, már 1700 fősre növekedett Magyar Kerékpárosklub mérnökei és szakértői napi szintű munkával képviselik a kerékpárral közlekedők érdekeit, sorra adnak javaslatokat és terveket az úthálózat átalakításához. Ennek nyomán már olyan munka zajlik a fővárosban, ami több száz utcán biztosítja majd a kerékpározás feltételeit.

Budapest lassan követte a közlekedési módok közti váratlan átrendeződést, és csak az utóbbi években váltott a kerékpáros közlekedés drága és látszatbiztonságot adó elkülönítéséről az útfelületek szinte ingyenes, modern megosztására. A megnyitott buszsávok, a kiskörúti, Andrássy úti, Alkotmány utcai és külvárosi kerékpársávok már e szemléletben létesültek, ám továbbra is folyamatos egyeztetésre van szükség, hogy a régi berögződéseket felváltsa a tapasztalatokra alapozott modern szemléletmód.

A mozgalom utcai mozgósító erejét ezentúl csak konkrét ügyek érdekében kívánja bevetni, ha elakadnának, vagy vállalhatatlanul valósulnának meg a most beinduló úthálózati fejlesztések. Talán még a havi rendszerességű kisebb, nemzetközi minta szerinti igazi Critical Mass is meghonosodik a városban.


0
Tovább
10
ápr/2013

Újrapapír füzetekhez keres iskolákat a Humusz

Csak úgy van értelme a szelektív hulladékgyűjtésnek, ha még gyakrabban használunk másodnyersanyagból készült termékeket. A Humusz Szövetség vállalja, hogy nagy tételben gyártat le újrapapírból készült füzeteket. Azért, hogy minél olcsóbbak legyenek a füzetek a több példány miatt a Humusz együttműködő iskolákat és nemkormányzati szervezeteket keres.

A szövetség vállalja, hogy összegyűjti az érdeklődők igényeit, valamint megszervezi a füzet kiadását és terjesztését. Az A5-ös méretű, 32 lapos, négyzetrácsos füzet maximális ára 120 forint, amennyiben legalább kétezer példányra érkezik megrendelés. Ha nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni, a csökkenhet füzetek ára, amit a második részlet befizetésekor figyelembe vesz a szervezet.

A füzet június 30-ig készülnek el. Amennyiben a Humusz saját hibájából nem tudja szállítani a füzeteket, a befizetett összeget visszafizeti az iskolának. A nyomdai munkák megindítása miatt a megrendeléseket április 30-ig tudja fogadni a szervezet itt:

Némethné Kavecsánszki Alexandra, Humusz Szövetség
Cím: 1111 Bp., Saru u. 11, telefon: (1)386-2648
E-mail: axi@humusz.hu


0
Tovább
22
márc/2013

A túlfogyasztás ellen kapcsolják le a fényeket a Föld óráján

Óriásgyertya meggyújtásával kezdődik március 23-án 20 óra 30 perckor a Föld órája. Az világméretű eseményhez összesen hatvannégy magyarországi település csatlakozott. Az ünneplés Budapesten annak az óriásgyertyának a meggyújtásával kezdődik, amelyet a hazai szervező, a WWF Magyarország öntetett 1400 régi gyertya és viaszmaradvány begyűjtésével.

Föld órája fogyasztói társadalom WWF

Így nézett ki Budapest a 2012-es Föld óráján

Szombat este egy órára lekapcsolják Budapest díszkivilágítását. A 19 órakor kezdődő ingyenes eseményen előbb Tóth Vera koncertezik a WestEnd City Center Millennium Tetőkertjében. A lekapcsolásban Cseh Laci, Kovacsics Anikó, Szalóki Ági és Fenyő Iván segédkezik, óriáskivetítőn lehet követni, ahogyan elalszanak a budai Vár, a Lánchíd és a Citadella fényei.

Az elsötétülés után Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg a WWF Föld órája 2013-as szimbólumát, az öt méter magas óriásgyertyát. A gyertya belsejében 24 méter kanócból összefont, hat méteres köteg található. Az ezt követő gyertyafényes buli során biciklivel működtetett DJ pult szolgáltatja a zenét, afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat.

A Föld Órája egy világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket. A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.


0
Tovább
22
márc/2013

Édesebb, táplálóbb és egészségesebb az organikus termesztésű paradicsom

Nagyobb a cukor-, C-vitamin- és antioxidáns-tartalma annak a paradicsomnak, amelyet vegyszermentesen termesztettek, olvasható abban a tanulmányban, amelyet a PLOS ONE online tudományos folyóirat jelentetett meg. A brazil és francia kutatók úgy vélik, a stressznek köszönhető a jelenség. Részletek a kép alatt.

Általában ekkora az organikus paradicsom

Forrás: JessSanson/Flickr

A növényvédő szerekkel és műtrágyával kezelt paradicsomhoz képest az organikus paradicsom 57 százalékkal több C-vitamint, 57 százalékkal több vízoldékony rostot, valamint 139 százalékkal több fenolt tartalmaz. Ez utóbbi vegyületcsoport antioxidáns hatású.
A szakemberek szerint vegyszeres védelem híján a paradicsomot gyakrabban éri oxidatív stressz (amelynek során a sejteket szabad gyökök támadják meg), de a tápanyagokban szegényebb talaj is arra sarkallja a növényt, hogy több olyan molekulát termeljen, amelyek végső soron ízesebbé teszik a bogyókat.
Mint mindennek a természetben, a fokozott íznek is ára van: az organikus paradicsom általában 40 százalékkal kisebb, mint a „felpumpált” méretű, de gyakran vízízű nagyüzemi paradicsom. Nagy kérdés ezért szakmai körökben, hogy a Föld már jelenleg is hétmilliárd fős népességének ellátása megoldható volna-e pusztán organikusan előállított mezőgazdasági terményekkel.
„Egészen a közelmúltig a terméshozam iránti elvárás felülmúlta a beltartalmi értékeket – összegzik a kutatók. – Ez az alapvető élelmiszerekre [például a gabonafélékre] igaz is lehet, de a gyümölcsök és zöldségek tekintetében a tápanyagtartalom és az íz fontosabb, mint az energiatartalom.”

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
19
márc/2013

Óriásgyertyát öntenek a Föld órájára

Összesen 1397 régi gyertyát és gyertyacsonkot gyűjtött össze a WWF Magyarország március 1-je és 17-e között, hogy a Föld Órája napjára kiönthesse az ország legnagyobb gyertyáját, amely öt méter magas lesz a tervek szerint.

A WWF Föld óráján a gyertyáké lesz a főszerep. A hivatalos lekapcsoló esemény március 23-án 19 órakor kezdődik Budapesten, a WestEnd City Center Millennium Tetőkertjén. Az esemény Tóth Vera élő koncertjével kezdődik, majd 20 óra 30 perckor Erőss Zsolt, Cseh Laci, Dukai Regina, Fenyő Iván, Kovacsics Anikó, Juhász Árpád és Szalóki Ági segítségével ünnepélyesen lekapcsolják Budapest díszvilágítását.

Ezután Erőss Zsolt hegymászó gyújtja majd meg az óriásgyertyát. Az ezt követő gyertyafényes buli során biciklivel működtetett DJ pult szolgáltatja a zenét, afrikai hangszereken játszó dobosok és tűzzsonglőrök szórakoztatják a látogatókat. A kampány és a rendezvény támogatói a Coca-Cola Magyarország, a WestEnd City Center, az Allianz Hungária Zrt., a The Prime Management és a Canon Hungária Kft.


0
Tovább
18
márc/2013

A szerényebb életmód ünnepe a Föld órája

Versenyt hirdet a világ legnagyobb önkéntes akciójának hazai főszervezője, a WWF Magyarország 2013-ban is: hamarosan kiderül, melyik hazai település lakói a legelhivatottabbak a természetvédelem iránt. Az a magyar város, amelyről arányaiban a legtöbben regisztrálnak a foldoraja.hu-n a lekapcsolás kezdetéig, március 23-án 20:30-ig, egy évig viselheti a WWF Föld Órája Főváros címet. Tavaly Nyíregyháza kapta az elismerést.

„Idén is szeretnénk a lehető legtöbb embert és önkormányzatot mozgósítani, és lekapcsoláshoz történő csatlakozásukkal bevonni a globális mozgalomba” – mondta Fáth Ákos, a WWF Magyarország igazgatója. A nevezéshez annyit kell tennie a versenybe szálló településnek, hogy hivatalosan regisztrálja csatlakozását ezen az oldalon.

A Föld Órája világméretű önkéntes kezdeményezés, amely megpróbálja felhívni az emberek, vállalatok, intézmények, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Az akció keretében arra kérik a résztvevőket, támogatókat, hogy minden év márciusának utolsó szombatján este világszerte kapcsolják le egy órára a fölösleges világítást és áramtalanítsák a különféle elektromos készülékeket A 2011 óta az akció kiegészül egy másik felhívással is, melynek lényege, hogy tegyünk fogyasztás-csökkentési, környezetvédelmi fogadalmat az év többi napjára is.

A tavalyi Föld Óráján is elsötétül a világ számos jól ismert, ikonikus épülete, látványossága, az akcióhoz pedig több mint egy milliárd ember csatlakozott nemre, származásra, vallásra, generációra és földrajzi távolságra való tekintet nélkül. A szobai világítást, a díszkivilágítást, a számítógépeket,a  televíziókat, neonreklámokat stb. szokás ilyenkor lekapcsolni, de az utcai közvilágítás, a jelzőlámpák, a biztonsági és létfontosságú berendezések bekapcsolva maradnak. A Föld Órájának nem az a célja, hogy általános fogyasztáscsökkentés gyakorlattá váljon, a globális villanyoltás szimbolikus cselekedet, ha úgy tetszik, ünnep.


0
Tovább
13
márc/2013

Hasznosítsa újra a szilikagéles zacskókat!

Akár az új cipő dobozában, akár a frissen vásárolt táska belső zsebében vagy az okostelefon dobozában találjuk, általában a kukában végzi a szílicium-dioxid darát tartalmazó kis fehér zacskó, amelyre amúgy tényleg ez is van ráírva: Throw Away, azaz dobd el. Ne tegyük, mert a háztartásban számtalan helyen hasznosíthatjuk újra. Funkciója szerint a szilikagél magába szívja a nedvességet, tehát mindenütt nagy szolgálatot tesz, ahol páralecsapódás fenyeget. Noha önmagában nem mérgező, néha kobalt-kloriddal kékre színezik – ez a vegyület ugyanis nedvesség hatására rózsaszínné válik. Fémérzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki, de mások számára a háztartásban felhasználható a kékre színezett szilikagél is. 

Amennyiben a szilikagél megszívná magát nedvességgel, mikrohullámú vagy hagyományos sütőben ki lehet szárítani, és újra bevethető. Mikróban kis energiával 5-10 percig kell melegíteni, sütőben 120 Celsius-fokon egy órán át. Tippek a kép alatt.

Figyelem: gyerekek elől el kell zárni, nehogy cukorkának nézzék, és megkóstolják.

szilikagéles zacskó

Kép forrása: Cjp24

A fotóstáskába helyezett zacskókkal megakadályozható a táska és az objektív gombásodása.

Használat után a tornacipőből kiszívja az izzadságot.

Bőrtáskában feltétlenül tartsunk néhányat, mert a bőr hajlamos a penészesedésre.

A nyárra elpakolt csizmákba is tehetünk párat.

Az autó szélvédője alatti tárolóban tartva csökkenti az üveg párásodását. Ebben az esetben gyakran cseréljük szárítással újraaktivált zacskóra a használtat.

Nedves horgászdamilból kiszívja a vizet.

A vízbe esett mobiltelefon újraélesztésére is alkalmas: vegyük ki gyorsan a készülékből az akkumulátort és a SIM-kártyát, és tegyük a telefont egy szilikagéles zacskókkal teli tálba. Amennyiben nincs ennyi zacskónk, fordítsuk előlapjával lefelé a készüléket, hogy a gombok közül ki tudjon csurogni a víz, és tegyünk alá néhány szilikagéles zacskót. Reggelre ismét működni fog (a Popular Mechanics cikke szerint). 

Ruhásszekrény aljában egy nyitott befőttesüvegben beszívja a dohos szagot és a nedvességet.

A mosogatógéphez való mosogatószer tablettás dobozban is megakadályozza, hogy a tabletták egymáshoz ragadjanak.

Régi fényképeket biztonságosan tárolhatunk, ha jól záródó műanyag dobozba tesszük őket néhány szilikagéles zacskó társaságában. Ugyanez vonatkozik a régi filmekre.

A falon függő fotók, grafikák, festmények hátsó keretére is ragaszthatunk egy borítékot, (nyílásával a kép hátoldala felé), és abba tegyük a szilikagéles zacskót.

Az ezüst ékszer vagy étkészlet nem feketedik be, ha szilikagéles zacskókat teszünk a tároló dobozába.

Fontos irataink, értékes régi könyveink közé csúsztassunk egy-egy szilikás zacskót, hogy a papír barna foltosodását megelőzzük.

Ugyanígy megőrzi az érme-, bélyeg-, képeslap- vagy szalvétagyűjteményt.

A rajzfelszerelést is páramentesen tartja, például a vízfestéket és a pasztellkrétákat – de a biztonság érdekében csakis nagyobb gyerekek esetében alkalmazzuk ezt a módszert.

Légfrissítőként használhatjuk, ha egy kistányérban két-három evőkanálnyi darára 5-10 csepp illóolajat csepegtetünk, és a szekrény tetejére tesszük (nehogy leverjük).

Kertészeknek jó tudniuk, hogy a magok mellé tett zacskókkal megelőzhető a drága vetőmag bepenészesedése.

Szerszámosládában megakadályozza a rozsdásodást. Épp ezért a borotválkozó készletbe is lehet tenni egyet-kettőt.

Noha sokan késztetést éreznek arra, hogy a nedvességmegkötő zacskókkal akadályozzák meg a párás konyhában a barnacukor, a só vagy az aszalt gyümölcsök összetapadását, a szilikagél esetében ajánlott az óvatosság. Mivel egyes gyártók gombaölő hatású, de bőrgyulladást okozó dimetil-fumaráttal kezelik a zacskókat, illetve ilyen tartalmú zacskót is tesznek a szilikagéles mellé, semmi esetre se engedjük, hogy azok élelmiszereinkkel közvetlen kapcsolatba kerüljenek.  

Az összeragadásnak pedig rizs alkalmazásával vehetjük elejét: a patikában vásárolt 10x10 centis mull gézlapból tegyünk egymásra kettőt, halmozzunk a közepébe egy kanálnyi rizst, és cérnával kössük össze batyunak – ezt már nyugodtan tehetjük a cukrosdobozba. Amennyiben azt látjuk, hogy a cukor megint kezd tömbösödni, ideje újra cserélni a rizseszacskót. (Ez a szó még nyelvgyakorlásnak is kiváló.)

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
01
márc/2013

Egri platán lett az év fája Európában

Egri platán nyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt. A fa a város termálfürdőjének a kertjében áll. A versenyt az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství hirdette meg. A hat jelöltre több mint 45 ezer szavazat érkezett, ebből több mint 14 ezret kapott a kétszázötven éves egri platánfa:

A második helyen a lengyelországi Kozy platánfája végzett, a harmadik egy kocsányos tölgy lett az írországi Tullamore-ból – tudósít az MTI. A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató közösségek miatt. A verseny a különleges fákkal szeretné felhívni a figyelmet a történelmi és természeti értékek fontosságára. Tavaly szintén magyarországi fa lett az első: hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája nyert.

A versenyre benevezett fák közül a bulgáriai Glusnik falu fehér eperfája és két diófája az egykor Bulgária függetlenségéért küzdő lázadók titkait őrzi. A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal – szerintünk ez a fa volt a legszebb a versenyen:

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, de kitalált történet fűződik a magyarországi pályázóhoz is. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a platánnak az árnyékából irányította a török csapatokat.

A levéltári adatok szerint viszont a fát mintegy 250 éve, Eszterházy Károly püspök idején ültették, számos más példánnyal együtt. A növénynek hatalmas, állandóan párolgó lombkoronája miatt kifejezetten nagy a vízigénye, ezért telepítették az Eger patak mentére a fákat, itt található ma a termálfürdő is.

Segíti még az öreg platán fejlődését a fürdő területén kialakult mikroklíma. A közeli termálvizes medencékből ugyanis folyamatosan meleg levegőt kap a növény, emellett védett a városi környezet káros hatásaitól, például a kipufogógáztól, mert egy több hektáros parkos terület közepén nő. Ferenczy Tamás, Eger főkertésze szerint így a fa akár 400 évig is elélhet.

A verseny fővédnöke Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa, a programhoz a pénzügyi támogatást a Cseh Környezetvédelmi Alap és cseh környezetvédelmi minisztérium, valamint a Tetra Pak cég biztosította. A vetélkedőt az Európai Földtulajdonosok Szervezete is támogatta. A díjat Brüsszelben adják át egy nemzetközi zöld konferencián.


0
Tovább
22
feb/2013

30+1 kreatív ötlet használt raklap újrahasznosítására

1. Dohányzó asztal

2. Fűszerkert erkélyre

3. Kerti szervező

4. Kültéri asztal növényekkel

5. Komposztáló keret

6. Kerti munkaasztal

7. Fali tányértartó konyhába

8. Napozóágy

9. Házi mozinézőtér

10. Kültéri pihenő

11. Ülőgarnitúra magazintárolóval

12. Íróasztal (üveglappal is lehet fedni, és több is mehet egymás mellé)

13. Falburkolat

14. Kerti lámpástartó

15. Álmennyezet

16. Borosrekesz-pult

17. Cipőtartó

18. Virágláda

19. Nem csak a szálló rovarok örülnek ennek a rovarszállónak

20. Katasztrófahelyzet esetére átmeneti hajlék díjnyertes terve (de víkendháznak is alkalmas)

21. Hintaágy

22. Élő kerítés

23. Emelt virágágyás és kerti pergola

24. Sörpad (piknikasztal)

25. Növénytámasz (pl. paradicsomhoz)

26. Térelválasztó

27. Kerékpártároló

28. Futonágy

29. Kerti ülőgarnitúra

30. Kerítés

+ 1 Raklapból épített pavilont az olasz Avatar Architectura építésze

 

Az interneten nem túl drágán elérhető a használt raklap, de a vásárlásnál ügyeljen az alábbiakra:

- Alaposan nézze végig a faléceket, ne legyen köztük repedt, törött.

- A középső összekötő lábon keresse a HT (Heat Treated, azaz hőkezelt) jelet. A DB (DeBarked, kérgezett) jel arra utal, hogy a fa kérgét lehántották, ezzel is csökkentve annak kockázatát, hogy élősködők bújjanak meg a rostok között. Az MB jel arra utal, hogy a raklapot metil-bromiddal gázosítva kezelték (fumigálták), ilyen raklapot ne vigyen be a lakótérbe.

- Kérdezze meg, van-e lehetőség arra, hogy géppel simára gyalulják a raklap felszínét – ezzel sok fáradságot takarít meg magának.

- Ne vegyen foltos, olajos, rossz szagú raklapot, vagy amelyikben túl sok szög van.

- Hazaérve húzza ki a szögeket, majd sikálja át a raklapot mosogatószeres vízzel, és öblítés után napon szárítsa meg. Amennyiben aggódik a bacik miatt, spriccelje be vagy ecsettel kenje át a faléceket 15 százalékos ecettel, és hagyja napon teljesen megszáradni.

A fa csomagolóanyagok kötelező kezelését szabályozó ISPM 15 szabványról itt olvashat.

Ha van raklap-újrahasznosítási ötlete, küldje el fotóval és leírással blogunknak.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
05
feb/2013

Készítsen álló számítógépasztalt tíz perc alatt!

Egyre több egészségügyi tanulmány figyelmeztet az ülő munka veszélyeire. A számítógép előtti napi 8-12 óra görnyedezés nemcsak a gerincet, vázizomzatot károsíthatja, hanem a kutatók szerint számos daganatos betegség kialakulásával összefüggésbe hozható - írja a Wall Street Journal korábbi cikke.

A lehetséges megoldások között szerepel az álló íróasztal alkalmazása. Nem mindenkinek tesz jót azonban az egész napos állás; lábfájás, visszérproblémák jelentkezhetnek. Érdemes ezért először kipróbálni a dolgot, ehhez kínál ötleteket a How-To Geek összeállítása. A tippek két csoportba sorolhatók: vagy a számítógépet emeljük meg, vagy az asztalt magát.

A számítógép (monitor, billentyűzet, egér, laptop) megemelése az egyszerűbb és olcsóbban kivitelezhető dolog: használhatunk könyveket, dobozokat, polcokat, kisasztalt, hokedlit, széket. Hátránya, hogy kevéssé stabil, és nem kínál elegendő munkafelületet a nem számítógépen végzendő feladatokhoz és dokumentumokhoz.

Téglával megemelt laptop

 

A másik megoldást azok választják, akik ugyanannyit vagy többet dolgoznak számítógép-mentes üzemmódban, tehát szükségük van valódi „író”-asztalra. A munkalap megemelése komolyabb tervezést igényel, és anyagi ráfordítást is jelenthet az íróasztal lábait meghosszabbító épületfa-darabok, másolópapíros (tele) dobozok, betonelemek beszerzése. A legegyszerűbb megoldás talán az íróasztalt egy dohányzóasztal tetejére tenni.

Megemelt munkalap

Ergonómiailag úgy érdemes kialakítani az új munkaállomást, hogy a monitor teteje legyen a szemünkkel egy magasságban, magyarul kicsit lehajtott fejjel nézzük a monitort, ez kényelmes a nyakunknak. A billentyűzet szintje pedig olyan magas legyen, hogy az alkarunk és a felkarunk derékszöget zárjon be írás közben. De a legviccesebb megoldás: az íróasztalra tegyük fel a széket, és arra a laptopot!

Akinek nincs lehetősége semmilyen irodai átalakításra, az is letölthet olyan ingyenes programot (PowerOff, AMP WinOff, Shutdown Monster, Instantboss, Workrave), ami időről-időre leállítja a gépet, így figyelmeztet arra, hogy fel kell állni, és nyújtózkodni, járni egyet. A Windows Feladatkezelője is hasznos lehet. Ha a céges gépre nem lehet telepíteni semmit, akkor a privát okostelefonjára töltsön le ilyen appot, a megfelelő kiválasztásához keressen rá az „időzítő alkalmazás” kifejezésre a neten.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
04
feb/2013

A világ első konténerhídja készülhet el Izraelben

Újrahasznosított teherszállító konténerek adnák a vázát annak a 160 méter hosszú, ECOntainer Bridge nevű hídnak, amely a tervek szerint a Tel Aviv melletti hajdani hulladéklerakóhoz viszi a turistákat. Persze ez így most kicsit becsapós, mert a látogatók nem a 90 méter magas szeméthegy megtekintése végett érkeznek. Inkább arra a folyamatra kíváncsiak, amely a Hiriya-telep 1998-as bezárásakor vette kezdetét.

ECOntainerBridge

Ennek során a 25 millió tonna hulladékot befogadó lerakót energiatermelő városi parkká alakították: a mélyben rothadó szemétből felszabaduló metánt a közeli erőműben alakítják elektromos árammá, a felszínen pedig környezet-egészségügyi szempontból teljesen biztonságos pihenőövezetet hoztak létre, ez lett az Ariel Sharon park.

ECOntainerBridge

Évente nyolcszázezer konténert selejteznek le világszerte, újrahasznosításukra születtek már javaslatok, de a Yoav Messer Architects építésziroda az első, amely hidat építene belőlük. Nem is akármilyet: a gyalogos vagy kerékpáros kirándulók számára létesítendő fedett folyosó a konténerek összekapcsolásával készülne. Belül fapallókból állna a járófelület, a dobozok tetején napkollektorok kapnának helyet, amelyek a világításhoz és a ventillátoroknak szolgáltatnák az energiát.

ECOntainerBridge

A folyosóról több helyütt kilátók nyílnak, amelyek egyúttal a folyamatos friss levegő utánpótlást is garantálják. Az ECOntaniner híd 70 százalékban előregyártott elemekből áll, ezért költség-, idő- és energiatakarékosan kivitelezhető. Így a világ egyik legsikeresebb rekultivációs helyszínére vezető híd maga is komoly látványosság lenne. A terv részletes kivitelezési tervei most készülnek, a projekt részletes beszámolója az ArchDaily oldalán olvasható.

ECOntainerBridge

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
31
jan/2013

2in1 konyhaszekrény és étkező panellakásba is

A német ALNO cég tervezőinek fejéből pattant ki az ötlet: mi lenne, ha fiókként kihúzható lapokból alakítanák ki az étkezőasztalt és a két széket? Elvégre ennél helytakarékosabb elgondolás aligha képzelhető. Az ülőlapok mélysége egyenlő a keskeny konyhapultéval, de az asztallap félbehajtható, azaz nagyjából 70 x 70 centiméteres méretre nyitható ki.

ALNO kihúzható étkező minikonyhába

Az egyébként klasszikus méretű nagykonyhákat (is) gyártó cég a formatervezési kunsztok iránt fogékony fiataloknak ajánlja a megoldást, de kis alapterületű konyhákban bárki számára remekül alkalmazható. A teherbírás érdekében azonban használat közben érdemes volna kihajtható lábakkal aládúcolni a lapokat.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
14
jan/2013

Szelíd takarítás és szépségápolás – zöld tréning az Ökoszolgálattól

A zöld életmód kialakításában segít az Ökoszolgálat Alapítvány harmadik alkalommal induló öko háztartás tréningje, ahol ismert szakértők mutatják be a környezettudatos háztartásvezetés elméleti és gyakorlati praktikáit.

„Elég felkészültek vagyunk-e, hogy a jelenleginél sokkal környezettudatosabban, takarékosabban éljünk? Minden ehhez szükséges elméleti és gyakorlati tudást igyekeztünk belesűríteni harmadik öko háztartás tréningünk programjába” – mondta Szabó Gyula, az Ökoszolgálat Alapítvány igazgatója.

január 17.       Egészséges táplálkozás, gyógyító receptek Zsuzsa nénitől – dr. Jánosik Zsuzsanna,                        „biokonyhász”
január 24.       Öko babaápolás és gondozásPapp Réka, öko édesanya

január 25.       Hulladék – csökkentés, újrahasznosítás – Bátyi-Földesi Dóra környezeti nevelő
január 31.       Amit tudni akarsz a vízről… - fogyasztás, tisztítás, takarékosság – Dr. Kuklis                      Eszter orvos, életmód tanácsadó és Szabó Gyula az Ökoszolgálat igazgatója

február 7.       Háztartásunk kémiája - takarítás, tisztítás szelíd szerekkel – Szabóné Nyíri                         Zsuzsa, a „Háztartásunk kémiája” c. könyv szerzője

február 14.     Természetes öngyógyítási praktikák - Komsa Ildikó természetgyógyász
február 15.     Szépségápolás mérgek nélkül – Antal Vali bionom hatóanyagelemző,                                             mesterkozmetikus

február 21.     A hatékony szellőztetéstől a napkollektorig - energiatakarékossági                                      praktikák városlakóknak – Szabó Gyula, az Ökoszolgálat igazgatója   

A programot számos pályázó közül választotta be a díj „életmódváltás” kategóriájának döntősei közé New York-i székhelyű Katerva Award zsűrije. A Katerva nemzetközi fenntarthatósági díjat 2011-ben alapították, idén március 7-én, New Yorkban adják át olyan innováció tulajdonosának, melyet fenntarthatósági szempontból a legjobbnak tartanak.

A Katerva a világ minden részéről gyűjti össze a fenntarthatósággal kapcsolatos programokat. Az innovációkat tíz kategóriában jelölik: 1. élelmiszerbiztonság, 2. életmódváltás, 3. gazdaság, 4. ökoszisztémák, 5. nemek egyenlősége, 6. nyersanyagok és erőforrások, 7. emberi fejlődés, 8. energia, 9. közlekedés és szállítás, 10. városi tervezés.

  • A sorozatra egyben és előadásonként is lehet jelentkezni az okosz@okoszolgalat.hu e-mail címen. A résztvevők száma korlátozott.  Belépő: 9 000 Ft a teljes sorozatra, melyből 3 000 Ft levásárolható, illetve alkalmanként 1 300 Ft, melyből 500 Ft levásárolható az Ökoszolgálat Alapítvány Zöld Zug non-profit boltjában. A sorozat támogatója a Vidékfejlesztési Minisztérium Zöld Forrás programja, szakmai támogató az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér.

0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz.