A Fővárosi Állat- és Növénykert idén sem fogad be "megunt" húsvéti nyulakat. A korábbi években volt erre lehetőség. Az intézmény most is azt javasolja a húsvéti nyúlvásárláson gondolkodó embereknek, fontolják meg, tudnak-e tartósan, a jó gazda gondosságával eljárni a nyúltartás során (ez nemcsak egyéni belátás kérdése, hanem az állatvédelmi törvényben rögzített jogszabályi előírás is). Mi kell a nyúlnak?



Azoknak, akik felelősségük tudatában a nyúltartás mellett döntenek, szaktanácsokkal segít a Fővárosi Állat- és Növénykert. Azok számára pedig, akik felelős döntés alapján nem vásárolnak nyulat, a városligeti intézmény nyuszisimogatóval és jelképes örökbefogadással teremt lehetőséget arra, hogy ne maradjanak ki a "nyuszi-élményből".

Az utolsó olyan években, amikor az Állatkert még befogadta a húsvéti nyuszikat, főként olyanok éltek ezzel a lehetőséggel, akik kifejezetten azzal számoltak, hogy az ünnep után a nyulakat - és ezzel a felelősséget is - úgymond "lepasszolják" az Állatkertnek - olvasható az intézmény közleményében. Az állattartáshoz való ilyen hozzáállást nem kívánják bátorítani a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai.

A többi állatkertben még nem ennyire egyértelmű a helyzet. Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark munkatársa az [origo]-nak elmondta: ők is arra biztatják az embereket, hogy ne vásároljanak húsvéti nyuszit, éppen ezért itt is lesz nyuszi- és báránysimogató. Néhány nyulat azonban szükség esetén befogadnak majd. Nagy Sándor Tibor, a Debreceni Állatkert ügyvezető igazgatója az [origo]-nak elmondta: a többi állatkerthez hasonlóan ők is arra biztatják az embereket, hogy ne vásároljanak húsvéti nyulat, inkább jöjjenek a nyuszisimogatóba. Ha valaki mégis kipróbálná az állattartás örömeit, de később úgy gondolja, hogy ezt mégsem kívánja folytatni, akkor ajándékként átveszik a nyulakat (évente 25-20 állat érkezik az állatkertbe). Török László, a Veszprémi Állatkert igazgatója is azt hangsúlyozta, hogy az élőállat vásárlása nagy felelősséggel jár, de a megunt állatoknak is jobb, ha nem eresztik őket szélnek az utcán, ezért az állatkert befogadja a nyulakat. A Győri Állatkert húsvét után két hétig fogad nyulakat, utána már nem.

Tipp: ha mégis ragaszkodik a nyúlhoz, de nem akarja megtartani, vásárlás előtt kérdezze meg az állatkereskedésben, visszaviheti-e majd az állatot (vannak erre példák). Végső esetben pedig még mindig ott a lehetőség, hogy falusi környezetbe vigyük az állatot, rokonokhoz, ismerősökhöz. A legjobb azonban valóban az, ha egyáltalán nem vásárolunk húsvéti nyulat.

Mi kell a nyúlnak?

A vásárlók körében a kicsi nyulak a népszerűek, ezért a törpenyúl fajták mellett gyakran árulnak egészen fiatal nyulakat. Fontos tudnivaló azonban, hogy a nyúlfiak 20 és 28 napos koruk között térnek át a tejről a szilárd táplálékra, ezért ha valaki túl fiatal nyulat vásárol, annak - megfelelő tejjel történő - táplálását is biztosítania kell. A legjobb azonban, ha ilyen fiatal nyulakat nem vásárolunk meg, bármennyire is aranyosak.

Forrás: MTI

A nyúl nem ugyanazt eszi, mint az ember, a vasárnapi ebéd maradékát tehát ne is próbáljuk odaadni neki! Ugyanez vonatkozik a csokoládéra és hasonló nyalánkságokra! A legjobb, hogy ha a nyúl táplálékának alapját a boltokban kapható nyúltáp képezi (amely a fogak megfelelő kopását is elősegíti). Ezt naponta friss zölddel, sárgarépával, fehérrépával, retekkel egészíthetjük ki. Fontos, hogy elegendő szénát is kapjon, mert az állatnak megfelelő mennyiségű rostra is szüksége van.

A nyúl vízigénye - ha nem csak tápot és szénát, hanem zöldségeket is kap - nem túl jelentős; ennek ellenére fontos, hogy mindig legyen előtte friss ivóvíz.

A nyúlfiak számára 20-30 °C, a felnőtt példányoknak 15-20 °C a megfelelő hőmérséklet. A nyulakat leggyakrabban dróthálós nyúlketrecben tartják, mert a lakásban megrághatja például a szabadon futó kábeleket, a tapétát és bútorok lábait is.