Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
10
feb/2019

Ezért kellene minden háztartásban legalább A++ hűtőszekrény

Az élelmiszerek 40 százaléka hűtést igényel, és 9 százalékuk tönkremegy a nem megfelelő hűtés miatt a nyugati országokban, összesítette egy új kutatás. Ám ilyen mértékű hűtésnek jelentős az ökolábnyoma: a világ áramfogyasztásának 15 százalékát a hűtés teszi ki, az élelmiszergyártóktól a fogyasztókig vezető hűtési lánc pedig a globális szén-dioxid-kibocsátás 1 százalékát. 

hűtőszekrény élelmiszerpazarlás ökolábnyom

Pixabay

A hűtés és fagyasztás kritikus fontosságú az élelmiszerellátásban, mert egyrészt meghosszabbítja a romlandó ételek eltarthatóságát, másrészt a fogyasztók biztonságos, jó minőségű ételt vásárolhatnak, amely nem jelent kockázatot az egészségükre, olvasható a Society of Risk Analysis folyóiratban megjelent tanulmányban. Az említett hűtési lánc elemei az áruszállító repülők, kamionok, hajók, illetve az üzletek hűtött raktárai, az eladótér hűtőpultjai, bezárólag a vásárló otthoni hűtőszekrényéig.

Mind a cégek, mind a fogyasztók egyre inkább tudatában vannak az árammal történő hűtés környezeti terhének. A kutatók 8 kockázati tényezőt vizsgáltak, és azoknak az egészségre, illetve a környezetre gyakorolt hatását. Ez utóbbiak megállapításához a baktériumfertőzés miatt fogyaszthatatlanná vált ételek mennyiségét és a folytonos hűtési lánc fenntartásának áramfogyasztását mérték meg. Két fontos területen, az üzletek hűtőpultjai és a háztartási hűtőszekrények esetében ajánlásokat tettek arra, miképpen tartható fenn az élelmiszerbiztonság úgy, hogy közben csökkenteni lehessen az áramfogyasztást és az élelmiszerpazarlást.

hűtőszekrény élelmiszerpazarlás ökolábnyom

Pixabay

Steven Duret, Hoang Hong-Minh, Derens-Bertheau, Anthony Delahaye, Onrawee Laguerre és Laurent Guillier a főtt sonka hűtési láncát vizsgálta Franciaországban, a hűtőkamionos szállítástól kezdve a szupermarket hűtőkamráján és eladótéri hűtőpultján át a vásárló általi hazaszállításig és otthoni tárolásig. A kockázati tényezők között szerepelt az egészségre veszélyes Listeria-baktérium, valamint a termék állagát megváltoztató tejsavbaktérium elszaporodása a nem megfelelően hűtött ételben, továbbá a hűtőszekrény energiafogyasztása.

Legkevesebb megbetegedést és élelmiszerpazarlást akkor értek el, ha a hűtőszekrény termosztátját 6-ról 4 Celsius-fokra állították: évi 0,8 Listeriosis-esetet és 3,92 százalék megromlott sonkát. Ezzel azonban egy csomag sonka hűtési igénye 0,044-ről 0,048 kilowattórára emelkedett Ám ha a háztartási hűtőszekrény termosztátját 6-ról 7 Celsius-fokra állították, épp az ellenkezője következett be: évi 4,25 Listeriosis-megbetegedés a vizsgált népesség körében, illetve 10,29% romlott sonka, valamint 0,038 kWh áramfogyasztás. Tehát csekély energiacsökkenés ugrásszerű megbetegedést és pazarlást okozott.
A kutatók szerint igazán nagy megtakarítást az élelmiszerboltok hűtőpultjainál lehetne elérni, mert kiderült: ha a hűtőpult hideglevegő áramlását 25 százalékkal csökketnik, az csak 1 százalékkal növeli az egészségügyi kockázatot és a sonka megromlását, viszont 14 százalékkal csokkenti az energiaigényt. Amennyiben 25 százalékkal növelik a hűtőpultban a hideglevegő keringetést, az 16 százalékkal növelte az áramfelhasználást, viszont az egészségügyi kockázatot csak 1 százalékkal csökkentette, illetve nem volt változás a sonkák megromlásának mértékében.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a háztartási hűtőszekrények beállítása kulcsfontosságú az élelmiszerek megromlásának, s ezzel a baktériális fertőzések megelőzésében, és ennek köszönhetően kevesebb ételt kell kidobni a kukába. Ám az is kiderült, hogy még ha a fogyasztók tisztában is vannak az ajánlott hűtési értékekkel, a valóságban gyakran melegebb a hűtőjük a kelleténél. E sorok írója is kíváncsi volt, hogy most februárban, az átlag 21 fokos konyhában mit mutat a közepes, 3-as fokozaton működő hűtőszekrény, ezért vett egy háromszáz forintos kültéri hőmérőt, amely bizony 8 fokot mért a hűtő középső polcának hátuljában (a fotózáshoz vettem ki). 

hűtőszekrény élelmiszerpazarlás ökolábnyom

Egy régebbi, 150 literes (négypolcos, fagyasztó nélküli) hűtőszekrény fogyasztása éves szinten 180-300 kWh, míg egy legalább A+-os energiaosztályú, ugyanekkora új hűtőszekrény évente csak 110-130 kilowattórát fogaszt. A fagyasztós kombinált hűtőszekrények esetében még fontosabb, hogy energiatakarékos készülékek, legalább A++ osztályúak legyenek, mert azok – bár a fagyasztóval kétszer akkorák, mint az említett öreg hűtő –, mégis csak 210-240 kilowattórát fogyasztanak évente. Az A+++-osok pedig csak 160-180 kilowattórát...


0
Tovább
14
szept/2018

4 mód a Takarítási Világnap megünneplésére

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Környezetvédelmi Programja 1992-ben hirdette meg a Takarítási Világnapot azzal a céllal, hogy a kezdeményezéshez csatlakozók minden szeptember harmadik szombatján tisztítsák meg, tegyék rendbe környezetüket, életterüket. 

A nemes gondolat jegyében ma már több mint 80 országban 35 millióan látnak neki környezetük rendbe tételéhez – szemetet szednek, hulladékot szelektálnak, patakpartot takarítanak, fát ültetnek, gardróbot, garázst selejteznek és adományozzák feleslegüket jótékony célra, komposztálókört szerveznek és így tovább. Vagyis tevékenyen ünneplik a világnapot, mindenki a maga környezetében, helyben. Köszönjük nekik!

takarítás Takarítási Világnap ökotakarítás stressz otthon gyerek kutya

De ezen a napon el kellene gondolkodnunk azon is, hogy mivel takarítunk: a közismert, gyakran reklámozott tisztítószerek rendkívül veszélyes vegyületek, amelyeknek az a közös nevezője, hogy erős kémiai reakciókkal próbálják kiváltani a hagyományos (régi) tisztítószerekhez szükséges fizikai igényt, azaz a súrolást, a várakozási időt, a művelet ismétlését stb. 

A modern szerekkel azonban nemcsak az a baj, hogy irritálják a szemünket, allergiát okoznak, gyengítik az immunrendszerünket, felborítják a hormontermelésünket, marják a bőrünket, vagy belélegezve köhögőrohamot okoznak, hanem hogy rajtunk túl annak is ártanak, amit meg akarnánk tisztítani velük: a környezetünknek. Legtöbbjük ugyanis nem vagy csak nehezen bomlik le, hullanak tőle a rovarok és méhek, elpusztulnak a vízi élőlények, a növények. 

A Takarítási Világnap megünneplésére 4 módot ajánlok.

takarítás Takarítási Világnap ökotakarítás stressz otthon gyerek kutya

1. Ha természetjárás közben végzett hulladékgyűjtéssel, szemétszedéssel járulnál hozzá a világnap sikeréhez, a lakókörnyezeted internetes közösségi csoportjaiban vagy az önkormányzat weboldalán keress olyan helyi programot, amelyhez egy-két órára tudsz csatlakozni. Minden segítségre szükség van! Csinálhatod akár egy kocogással is egybekötve, ez a ma nagyon trendi plogging.

2. Ha egy kiadós otthoni takarítást tervezel a mai napra, válaszd a környezetbarát tisztítószereket, mint az ecet, só, citrom, szódabikarbóna, mosószóda, illetve az oxigénre és vízre lebomló hidrogén-peroxid.

takarítás Takarítási Világnap ökotakarítás stressz otthon gyerek kutya

FELMOSÁS: 
A járólapos felületeket ecetes vízzel mosd fel (4 liter langyos vízhez adj 0,5 deciliter 15 százalékos ecetet). Az ecet fertőtlenít és elveszi a szagokat. Lakkozott parkettát vagy laminált padlót hidrogén-peroxidos vízzel moss fel: ez tabletta formában kapható a patikában, kiváló fertőtlenítőszer (gyógyászati használatra is), de nem árt a fa vagy műanyag felületeknek. Langyos vízhez decinként 1 tablettát adj. 
ZSÍROLDÁS, SÚROLÁS:
Erre kiválóan alkalmas a mosószóda, a durva szemű só vagy homok, amelyek után ecetes vízzel öblítsd le a felületet.
FAFELÜLETEK ÁPOLÁSA:
1 liter forró vízhez adj 40 ml olívaolajat és 30 ml citromlevet, jól rázd össze, és töltsd permetezőflakonba a használathoz. Felmosáshoz is jó. A kifacsart citromhéjakat vékony cérnazokniba csomózva mehetnek a legközelebbi fehérmosás öblítővizébe.
SZAGTALANÍTÁS:
A szekrény tetejére tegyél asztali sóval vagy macskaalommal megtöltött tálcákat: mindkét anyag megköti a levegőből a párát és vele a nemkívánatos illatmolekulákat. A sót és a macskaalmot cseréld hetente.
ABLAKMOSÁS:
Először langyos vízzel mosd le a koszt az ablaktáblákról, aztán 1 rész ecet és 3 rész víz keverékével fújd be, majd töröld csillogóan szárazra.
KÁRPITTISZTÍTÁS:
Az ülőgarnitúra, ágymatrac vagy szőnyeg szagtalanítására kiváló a sütőpor vagy a kukoricakeményítő: szórdbe valamelyikkel alaposan a kárpitokat, egy kis kefével finoman oszlasd el a felületen, majd fél óra hatóidő után alaposan porszívózd ki. 

takarítás Takarítási Világnap ökotakarítás stressz otthon gyerek kutya

3. Ha olvasással mélyednél el az ökotakarítás praktikáiban, ajánlom korábbi posztjaimat:

Kukoricakeményítővel kárpitot is lehet tisztítani

Hogyan tüntessük el az állatszagot a lakásból?

Így lesz csodásan illatos a gardróbod

Nem baj, ha nem csinálsz rendet a kertben

Ökomosással tisztább lehet a büdös tornacucc is

Fertőtlenítő tisztító oldat mobilhoz, tablethez házilag

Terjed a svéd halállomtalanítás

Így tisztítsd meg az almát a növényvédőszer-maradéktól

Hatékonyan fertőtleníthetsz öko módon is

4. Elég jó szülő, elég tiszta lakás
Nem muszáj a Takarítás Világnapját takarítással ünnepelni, sőt. Hiszen lehet, hogy a takarítás napi szinten problémát okoz neked, és már éppen eleged van belőle. Ezen érdemes viszont elgondolkodnod.

Egyrészt lehet, hogy szimplán túl sok cuccod, holmid, ruhád, cipőd, bármid van. Ha a rendelkezésre álló helyre több van bezsúfolva a kelleténél, folyton a rendezésükkel és tisztántartásukkal leszel elfoglalva. Ez felemésztheti azokat a szabad energiáidat, amiket a szeretteidre kéne fordítanod. A megoldás: a cuccok felét el kell adni vagy ajándékozni.

Másrészt lehet, hogy ugyan nincs sok cuccod, de a lakás vagy a családtagok adottságai miatt mégis sokat takarítasz. Például fehér járólapot rakattál le az előszobában, mert az milyen szép, csak a gyerekeket nem vetted számításba, és azóta naponta legalább egyszer mosod fel az előszobát. Ugyanezt igényli a padlófűtés is (szuper dolog, csak az öntisztuló padlót nem találták még fel hozzá). Mérlegelned kell: tudsz-e valakitől, valahogyan segítséget kérni? Vagy át tudod-e szervezni a napirendet ahhoz, hogy beleférjen a takarítás?

Harmadrészt az is elképzelhető, hogy túl sokat követelsz magadtól. Biztos ismered az "elég jó anya (apa)" fogalmát, ami arra utal, hogy egy bizonyos szintű törődés, aggódás, igyekezet stb. felett már nem leszel jobb szülő, csak sokkal stresszesebb, ami visszaüt, s rontja a gyerekedhez és magadhoz fűződő viszonyodat.
Ugyanezt a lakásra is kivetítheted: egy bizonyos erőfeszítésnél többet nem érdemes a tisztántartására fordítani, mert így is "elég tiszta". Vágyakozhatsz azután, hogy olyan legyen a lakásod, mint amilyeneket a magazinokban látsz, csak azt is számításba kéne venned, hogy az a fotó pillanatfelvétel egy steril lakásról, amit előtte legalább egy tucat ember rendezett makulátlanra.
Szóval semmi köze ahhoz a valódi élethez, amelyben a gyerekek összemaszatolják a konyhaszekrényt, mert segíteni szeretnének a főzésben, vagy a kutya boldogan berohan a séta után, és bizony sáros lesz a szőnyeg a mancsától, vagy éppen látogatóba érkezett a vidéki nagymama, és a nappali emiatt kész csatatérré változott. Igen, a valódi élet ilyen: zűrös, rendetlen, koszos, ételszagú. Lehet, hogy egyszer majd rendezettebbé válnak a körülmények, de momentán nem olyanok. Na bumm. Úgyhogy Takarítás Világnapja ide vagy oda, ma csináld azt, amire a szíved/párod/gyereked igazán vágyik.

takarítás Takarítási Világnap ökotakarítás stressz otthon gyerek kutya

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
11
szept/2018

Hogyan tüntesd el az izzadságfoltot a ruhaneműk hónaljából?

Idén nyáron mindenki gyakran leizzadt a kánikulában, és emiatt sokan panaszkodnak, hogy sárga foltok jelentek meg a kedvenc (= legtöbbet viselt) ruhájukon. Egyesek szerint a makacs és ronda sárga foltot, sőt, sárga kérget csak ecetes ollóval lehet eltüntetni, és részben igazuk is van: az ecet pont jó lehet erre. Mint ahogy egy sor más, ennél sokkal meglepőbb szer, mint majd mindjárt meglátod. 

izzadságfolt ecet szódabikarbóna hidrogén-peroxid húspuhító ökomosás

Sweatblock

Tehát ha az őszi lomtalanítás lendületével kidobnád a hónaljukban megfoltosodott ruhákat, akkor 1. először tégy kísérletet a folt eltávolítására, hátha még megmenthető az a ruhadarab, 2. olvasd el korábbi cikkemet arról, hogy 25 módja is van a megunt pólók újrahasznosításának, 3. ne a kukába, ne a lomok közé, hanem egy adományboltba vagy adománygyűjtő konténerig vidd el a leselejtezett ruháidat.

A ruhák hónaljának sárgulását az izzadságban lévő karbamid (urea) nevű anyag, illetve az izzadsággal keveredő dezodor is okozhatja, pláne, ha alumíniumsót tartalmazó fajta.  Sőt, a dezodormaradvány az öblítőszerrel is reakcióba léphet mosás közben. Ha gyakran előfordul, válts stiftről spray formájú és alumíniumsó-mentes dezodorra, és mindig várj addig az öltözködéssel, amíg megszárad a bedezodorozott hónaljad. Illetve a fehér ruháidat rögtön viselés után mosd ki vagy legalább áztasd be, mert a ruhába szívódott izzadsággal keveredő baktériumok is közrejátszhatnak a foltok kialakulásában.

Mindig fordítsd ki a ruhát kezelés előtt. Színes ruhanemű esetén egy nem látható részen (pl. férfiing esetében a háta legalsó részénél) végezz színpróbát. A ruhaneműt terítsd bele a konyhai mosogatótálcába / lavórba / mosdóba, hogy a folt belemerülhessen a folteltávolító oldatba. Kezelés után a ruhát mosd át a megszokott módon, az adott textilféleséghez javasolt legmagasabb hőfokon (pl. fehér vászon: 90 Celsius-fok, színes pamut: 40 Celsius-fok, műszálas textília: 30 Celsius-fok).

Vegyi anyagok használatakor vegyél fel gumikesztyűt, és tartsd nyitva az ablakot, hogy a képződő szagok-gázok elillanhassanak.

Fehér ruhák, pólók besárgult hónaljának kezelése

1. Ecettel
Önts 2-3 evőkanál 10 százalékos ecetet a foltra, és hagyd 2-3 órán át hatni.

2. Szódabikarbónával
3 rész szódabikarbónát és 1 rész vizet keverj sűrű pasztává, egy fogkefe segítségével oszlasd el alaposan a sárga folton. Hagyd néhány órát állni, majd forró mosással mosd ki (tehát ez a kezelés nem ajánlott olyan ruhaneműkhöz, amelyeket csak alacsony hőfokon szabad mosni).

3. Ecettel és hidrogén-peroxiddal
A foltra önts 2-3 evőkanál ecetet, majd 3 százalékos hidrogén-peroxid oldatot (ehhez 1 dl vízben oldj fel 1 db patikában kapható hidrogén-peroxid tablettát). Egy kis pezsgést láthatsz, remélhetőleg ez fellazítja a csúnya sárga kérget. Próbáld finoman átdörzsölni fogkefével. 

4. Citrommal
Fele-fele arányban vízzel hígított citromlével bekened a foltot, majd a hónaljával felfelé fordított ruhaneműt kiteszed a Napra, hogy kifehérítse a foltot. 

5. Hidrogén-peroxiddal, mosogatószerrel és szódabikarbónával
A 3%-os hidrogén-peroxid oldattal átitatod a foltot, öntesz rá egy kiskanál mosogatószert, majd behinted szódabikarbónával, ami ebben az esetben katalizátorként fokozza a hidrogén-peroxid fehérítő hatását. Az egészet fogkefével vagy a gumikesztyűs kezeddel dolgozd el a folton. Hagyd hatni 1-2 órán át, majd mosd ki a ruhaneműt a szokásos módon, esetleg egy plusz öblítést engedj rá, hogy teljesen eltávolítsa az összes mosószermaradványt a textilből. Ezt a módszert színes textileken is kipróbálhatod, de csakis színpróba elvégzése után!

izzadságfolt ecet szódabikarbóna hidrogén-peroxid húspuhító ökomosás

Pixabay

Színes ruhák, pólók megfoltosodott hónaljának kezelése

1. Ecettel 
Kezeld ugyanúgy, mint a fehér ruhát. Bár ez kíméletes módszer, a színpróbát ne hagyd ki!

2. Húspuhítóval
A por alakban kapható húspuhítót a fűszerek között keresd a boltban. Keresd a fűszerezés nélkülit, mert a fűszerezett változat elszínezheti a textilt. A natúr húspuhító a papaya gyümölcsből kivont papaint vagy az ananászból kivont bromelaint tartalmazza, ezek fehérjebontó hatású enzimek. Ennek köszönhetően puhítják a húst -- és a sárga foltot is. Az ideális hatást 50-60 Celsius fokon fejtik ki, ennél forróbb vízben már nem működnek. Tehát 1 dl vízben oldj fel 1 evőkanálnyi húspuhító port, és itasd fel a folt körül. Hagyd rajta legalább fél órát, majd mosd ki a ruhaneműt. 

3. Citrommal
Hasonló hatású, mint a húspuhító, tehát felbonthatja a textilszálakon lerakódott elszíneződést. Színes ruha esetében kend be a foltot fele-fele arányban vízzel hígított citromlével, de NE TEDD KI NAPRA, hanem néhány órás áztatás után 30 Celsius-fokon mosd ki.

4. Mosogatószerrel és szódabikarbónával
Fele-fele arányban vízzel hígított mosogatószerrel itasd át a foltot, hintsd meg 1-2 evőkanál szódabikarbónával, majd hagyd hatni 2 órán át. Utána mosd és alaposan öblítsd ki a ruhaneműt.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
29
júl/2018

Az öreg, sprőd törülköző újra puha lesz ökomosással

Nincs rosszabb, mint amikor a leégett bőrödet végigkaristolja az ezeréves törülköződ. A "dörzsi törcsi" problémát ökomosással gyorsan megszüntetheted. Az alábbi mosási útmutató kifejezetten a frottír törülközők mosására szolgál, más textileket moss úgy, ahogy neked tetszik.

Multicoisas

Először is mitől lesz sprőd a törülköző?
Például attól a zeolit nevű ásványtól, amit a mosóporhoz adnak vízlágyító adalékként, illetve ez képezi a vízlágyítóporok alapját is. A zeolit megköti a víz keménységét okozó, a vízben oldott formában található ásványi anyagokat, csakhogy a kicsapódott kristályok megtapadhatnak a mosógépben lévő textil szálain.

Mivel mosd a törülközőt?
Ami engem illet, általában por alakú mosószert szoktam használni, de törülközőmosáshoz alkalmasabb a folyékony mosószer, mert jobban feloldódik a vízben. Viszont ne a szokásos mennyiséget használd, bőven elég a fele. Ne felejtsd el átállítani a mosószeradagolót folyékony mosószerre! Folyékony mosószerből nagyjából 3-4 evőkanálnyi, illetve normál mosóporból 3 púpozott evőkanálnyi, amit alaposan oldj fel egy pohár vízben. Én az egyik illatszerbolt saját márkás folyékony babamosószerét használom a törülközőkhöz. Amennyiben felültöltős mosógéped van, indítsd el a mosást, várd meg, amíg feltölt a dob vízzel, aztán amikor már feloldódott benne a mosószer és a szódabikarbóna, pillanatstoppal állítsd le a gépet, és tedd bele a törülközőket.

Kell adalék a mosószerhez?
Igen, de a vízlágyításhoz ezúttal ne a szokásos vízlágyítószert használd, hanem szódabikarbónát. Az enyhén lúgos kémhatású szódabikarbóna is remekül lágyítja a vizet, ugyanakkor maradéktalanul feloldódik, tehát nem csapódik ki a frottírbolyhokon, mint a zeolitos vízlágyítószer. A szódabikarbónának egyéb előnye is van: szagtalanítja a textilt, eltünteti a foltokat. Egy átlagos törülközőmosáshoz 2 zacskóval, azaz 100 grammot adj.

Kell-e előmosás?
Ha nagyon koszos vagy durva felületű a törülköző, egy éjszakára érdemes szódabikarbónás vízbe beáztatni: egy lavór vízhez legalább 3 csomag, azaz 150 gramm szódabikarbónát adj. Vagy géppel is végezhetsz előmosást: 3 csomag, azaz 150 gramm szódabikarbónát töltsd a mosószertartályba, az öblítőszeresbe meg 1 deciliter 20 százalékos ecetet.

Hány törülközőt lehet egyszerre mosni?
Egyszerre legfeljebb 2-3 törülközőt moss, vagyis maximum félig töltsd meg a mosógép dobját, függetlenül attól, hány kilót bír kimosni a gép. Ez azért fontos, hogy alaposabb lehessen az öblítés. Fontos: törülközőmosáskor ne tegyél be mást a dobba, mert a gombok és cipzárak tönkretehetik a frottírt.

Milyen hőfokon moss?
A frottírkelme a túl magas hőfoktól tönkremehet, mert elvékonyodnak, eltöredeznek a bolyhok szálai. Mosási kísérleteim során az derült ki, hogy a 20 Celsius-fokos, vagy legfeljebb 30 fokos mosás a megfelelő. Ezzel energiát is megtakarítasz. Attól sem kell tartanod, hogy esetleg szennyeződés vagy bacik maradnak a törülközőben, erre jó a szódabikarbóna, ami a víz lágyításával fölerősíti a mosószer hatását. 

Mennyi ideig tartson a mosás?
Ha van ökomosás funkció a mosógépeden, használd azt: ennek lényege, hogy kevesebb energiát használ a mosáshoz, viszont tovább tarrt: átlagos időtartama 3 óra körül van. Mivel most kevesebb mosószert használsz, a piszkos törülközőket érdemes 2-2,5 óráig lötykölni, de az enyhén szennyezetteket elég 1,5 óráig mosni.

Mivel öblítsd a törülközőket?
Frottírhoz ne használd a szokásos öblítőszert, mert annak az a hatásmechanizmusa, hogy bevonatot képez a szálakon. Ez kiváló minden más textil esetében,  de csökkenti a frottír nedvszívó képességét. Törülköző öblítéséhez használj 20 százalékos ecetet: ebből 1 decilitert tölts az öblítőszeradagolóba (valószínűleg pont ennyi az űrtartalma a Max jelzésig).

Hogyan szárítsd meg a törülközőket?
Ha már ennyit fáradtál a mosással, ne tedd tönkre az eredményt. Ezért a kicentrifugázott törülközőket ne tűző napon szárítsd, hanem árnyékban. Teregetés előtt alaposan rázd ki őket, hogy felbolyhosodjanak. Amennyiben van szárítógéped, alacsony hőfokra állítsd, aztán a törülközőket vedd ki, amint elérik a 80 százalékos száradási fokot, és a végére teregesd ki őket. A frottírt nem szabad vasalni sem, ha nagyon muszáj, egy kicsit gőzöld meg a vasalóval.

Hogyan tárold a törülközőket?
Nem hajtogatva, hanem feltekerve: ennek lényege, hogy megőrizze a frottír levegős bolyhosságát. A törülközőt hosszában félbehajtod, és lazán feltekered. A szekrényben ezeket a hengereket nem egymásra fektetve tárolod, mert akkor laposra nyomják az alsókat. Ezért a hengereket állítsd egymás mellé, mint a könyveket. Így könnyebb is átlátni a készletet és kivenni a tisztát.

Milyen gyakran kell törülközőt mosni?
A kéztörlőt akár naponta is kell cserélni, a zuhanyozás után használt fürdőlepedőt 3-4 törülközés után, de legkésőbb hetente. A kéztörlőt ne félbehajtva tedd a törülközőszárító rúdjára, mert úgy nehezebben szárad, amiatt viszont felszaporodhatnak benne a baktériumok. A törülközőt két csipesszel rögzítsd a rúdon, úgy teljes hosszában tud száradni két használat között. A szárazság azért fontos, mert az elpusztítja a baktériumokat és a gombákat. Ha van a családban varrni szerető családtag, kérd meg, hogy varrjon füleket a kéztörlő csücskeire, úgy könnyen felhúzhatod a tartórúdra.

HKZs

Figyelem:
Bár már az első ökomosásnál tapasztalni fogod, hogy puhább lett a törülköző, ám az évek során a szálak között felhalmozódott ásványi és egyéb anyagmaradványok eltávolításához kell 3-4 mosás. Légy türelmes, sikerülni fog!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
30
máj/2018

Mennyi idő alatt térül meg a komposztáló vécé?

Évek óta elérhető Magyarországon (is), de kevesen tudnak a komposztáló vécé létezéséről, pedig számos területen érdemes alkalmazni: 
- ahol nincs kiépített csatornahálózat, vagy nem éri meg rácsatlakozni (ide sorolható a tanya is); 
- ahol csak időszakosan van szükség vécére (víkendház, kemping, alkalmi rendezvény, fesztivál, építkezés);
- ahol drága a szippantóskocsi rendelése; 
- ahol a környezetvédelmi előírások szigorúak (pl. természetvédelmi terület közelében) stb. 
A régi elv modernizált változata környezet- és pénztárcakímélő megoldás lehet sokak számára.

Clivus Multrum komposztáló vécé fekália komposzt Autonómház Ertsey Attila fenntartható építészet ökotudatosság

ClivusMultrum

"A második háború előtt a kor technológiai szintjének megfelelő, tőzegszórásos módszert még széles körben ismerték, az akkori idők mérnöki szakkönyveiben is szerepelt, aztán ez a tudás feledésbe merült", mondja Ertsey Attila építészmérnök, az Autonómház weboldal alapítója. Nyilván ehhez hozzájárult a technikai fejlődés, a bővülő csatornahálózatra rákötött lakások gyarapodó száma is. Azóta a kerti budik (árnyékszék) gyakorlata terjedt el, amelyek büdösek, táptalajt adnak a kórokozóknak, tisztításuk problémás, nem higiénikusak, és szennyezhetik a talajvizet és az ivóvízbázist is.
"Aki ezt ismeri, nem tudja elképzelni, hogy ennek modern változata olyan színvonalú, hogy beépíthető a házba. Németországban és Svédországban viszont széles körben elterjedt a komposztáló vécé, mert ott a hagyományos paraszti kultúrában ismert volt a technológia, és nem szakadt meg a történelmi-technológiai fejlődés, mint nálunk a kommunizmus miatt."

A modern komposztálós vécé szabadalma Rikard Lindström svéd mérnöktől származik 1939-ből, ő aztán 1962-ben alapította meg cégét. A Balti-tenger melletti szigetvilágban volt hétvégi háza, ahová kulturált és nem környezetszennyező toalettre volt szüksége, így kezdett foglalkozni a témával. Mára a fia által vezetett családi cég már olyan komposztálós vécét is tud készíteni, amelynek gyűjtőtartályát nem kell üríteni akár 30-50 évig.

Clivus Multrum komposztáló vécé fekália komposzt Autonómház Ertsey Attila fenntartható építészet ökotudatosság

Így néz ki a komposztált végtermék,
a steril és szagtalan humusz KÉP: ZO2

"A svéd változat kétszintes építészeti megoldás: a földszinti fürdőszobában van egy pottyantós ülőke, míg a 15-18 Celsius-fokos pinceszinten egy gyűjtőtartály, amibe a konyhai hulladék is bekerülhet. A vegyes nyersanyag 2-2,5  év alatt komposztálódik szagtalan, steril humusszá. A munkát a komposztáló tartály alján elterített vékony földrétegben élő talajbaktériumok végzik el. Az anyaghoz használat során alkalmanként cellulóztartalmú adalékot kell szórni, például szalmatöreket, hogy a komposztálást végző baktériumok számára legyen tápanyag. A tartálynak van egy szellőzőkürtője, hogy a fölösleges nedvesség el tudjon párologni.
A holland változat viszont kompaktabb, kisebb, elfér egy arrafelé gyakori lakóhajón vagy normál fürdőszobában. Ennek tartálya többkamrás, és félévente el kell fordítani, hogy a komposztálandó anyag keveredjen, homogénabbá váljon. Ennél a kompakt komposzternél 1,5 év alatt lezajlik a folyamat, ilyet építünk be mi is", magyarázza a szakember. A forgatást elektromotorral is lehet végeztetni.

Clivus Multrum komposztáló vécé fekália komposzt Autonómház Ertsey Attila fenntartható építészet ökotudatosság

MotherEarthNews

A komposztáló vécét úgy is ki lehet alakítani, hogy a vizelet nem keveredik a szárazanyaggal, hanem vagy külön tartályba kerül, és onnan vízzel hígítva fel lehet használni nitrogénben gazdag folyékony trágyaként (erről írtam korábban Kerted van és még a vécébe pisilsz? címmel), vagy pedig megy egy csövön át a szikkasztóba. Amennyiben közös tartályba kerül a vizelet, akkor a tartály alján van egy dréncső, amely elvezeti a szikkasztóba. Mindezek ellenére megfelelő szellőztetés mellett a komposztáló vécé nem büdösebb, mint egy vízöblítéses vécé.

Egy személy egy év alatti ürülékmennyiségéből 1,5 év múltán két vödörnyi, kb. 20-25 kg humusz képződik. Ezt a trágyát kizárólag és maximum dísznövények talajjavításához szabad felhasználni, mert élelmiszer célú növénytermesztési felhasználásra csakis a szarvasmarhatrágya alkalmas. A komposztáló vécéből származó humuszt kis mértékben hozzá lehet keverni szarvasmarhatrágyához, illetve önmagában kijuttatni olyan területekre, például erdőbe, ahol nincs mezőgazdasági növénytermesztés. "Régen minden faluban minden kertben volt trágyadomb. Az állati trágya felhasználását még a kelták fejlesztették ki, ők jöttek rá arra, hogy a talaj minőségének megőrzéséhez minimum háromévente trágyázni kell a szántóföldeket", teszi hozzá Ertsey Attila.

"Manapság mindenki törekszik az energiahatékonyságra, és amikor valaki kiszámolja a házával kapcsolatos költségeket, rájön, hogy az elektromos áram és fűtés után következő legnagyobb költség a szennyvízelvezetésé." Ezt lehet jelentős mértékben, akár 50 százalékkal csökkenteni a komposztáló vécével. Aminek másik nagy előnye, hogy nem romlik el, szemben egy vízöblítéses vécével.

Clivus Multrum komposztáló vécé fekália komposzt Autonómház Ertsey Attila fenntartható építészet ökotudatosság

A kétszintes változat "fogadóállomása" nem nagyobb,
mint egy hagyományos vécé KÉP: Compostera

"Egy négyfős családra számított kis komposztáló toalett 100 ezer forinttól már elérhető, a víz- és csatornadíj csökkenése miatt nagyjából 2 év alatt megtérül az ára. A nagyobb méretű, 6 fős család számára alkalmas változat kb. 300 ezer forintba kerül, 3-4 év alatt megtérül. A profi német vagy svéd gyártmány 1,5 millióba kerül, de még az is megéri, pláne annak, aki a családjával havi 30 köbméter szennyvizet megtermel. Annak elszállítása szippantós autóval köbméterenként áfa nélkül akár 1000-3000 ezer forint is lehet", összegzi Ertsey Attila.

A komposztáló vécé átlagosan 35 százalékkal csökkenti az ivóvízigényt, szintén 35 százalékkal a szennyvíz mennyiségét, és a komposztálás révén 40 százalékkal a háztartási hulladék mennyiségét. Külön engedély nem szükséges hozzá, mert a komposztáló toalettre jelenleg nincs építési szakhatósági szabályozás magántulajdonú lakóház esetében.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk. 
 


0
Tovább
21
okt/2017

Ökomosással tisztább lehet a büdös tornacucc is

  • Hazaérve kinyitod a sporttáskát, és hátratántorodsz a feltörő bűzfelhőtől – kivel ne fordult volna már ez elő? A szagot részben az okozza, hogy az izzadság nem csak víz, hanem sok más molekula is van benne: a verejtékmirigyek által termelt, enyhén savas-sós folyadék egyebek közt tejsavat, fehérjéket, hormonokat, karbonsavat is tartalmaz. A bőrünkön és a ruhánkon lévő baktériumok egy része elpusztul a sós izzadságtól, és bomlani kezd, más baktériumok a fenti molekulákat kezdik elbontani. Mindkét folyamat járhat illékony vegyületek (= szagok) képződésével. Fokozza a büdösödést, hogy a műszálas ruhákon hamarabb és több baktérium szaporodik el, mint a pamutruhákon, márpedig manapság szinte minden sportruházati darabban van valamennyi műszál, vagy éppen 100 százalékban abból készül.

otthon ökomosás tornafelszerelés izzadság ecetes mosás háztartási praktika

KÉP

A modern sportruházatot úgy fejlesztették ki, hogy a high-tech műszálak (spandex és lycra) vízlepergető hatásúak legyenek, azaz edzés közben kijuttassák az izzadságot a ruha felszínére, hogy gyorsabban elillanjon. Egyes kutatások szerint viszont ugyanebből a víztaszító okból nehezebb ezeket a műszálakat átáztatni a mosószeres vízzel, vagyis tökéletesen tisztára mosni. Így viszont maradhat bennük olyan szennyeződés vagy baktérium, amitől büdösödni fog a sportcucc. Melissa Maker kanadai specialista az alábbi módszereket ajánlja:

1. Hazaérve vagy azonnal mosd ki a nyirkos sportruházatot, vagy tedd ki száradni valahová. Ha ugyanis bedobod a szennyestartóba, a sötét meleg helyen robbanásszerűen szaporodni kezdenek benne a baktériumok.

2. Az igazán büdös cuccokat mosás előtt érdemes fél órára ecetes vízben áztatni a baktériumok elpusztítása érdekében: 1 egység 8-10 százalékos ecetet önts 4 egység vízhez. 

3. Feltétlenül fordítsd ki a ruhákat, zoknikat, mielőtt a mosógépbe dobod őket, mert belül több rajtuk a baktérium és a kosz (plusz hámsejtek, testápoló- és dezodormaradvány), mint kívül. A kifordítással a bolyhosodást is megelőzöd.

4. Próbáld meg kevesebb mosószerrel kimosni a ruhát: Maker szerint egyes mosószerek megtapadhatnak a textilszálak felületén, és nehezítik a szálak tisztulását. A mosópor hatékonyságát öko módon 1 bögre mosószódával ajánlja fokozni (de vigyázat, ez fakíthatja a színes ruhákat). 

5. Hasonló okból Maker nem ajánlja öblítő használatát sem, mert az bevonja a szálakat, és konzerválja a szagot. Inkább 8-10 százalékos ecettel töltsd fel az öblítős rekeszt. Nem kell félni, nem lesz ettől ecetes szaga a ruhának!

6. Moss hideg vízzel, illetve nézd meg a zuhák címkéjét: a sportruházatokat általában max. 30 fokon ajánlják mosni.

7. Mosás után természetes módon, levegőn-napon szárítsd meg a sportcuccot, ne tedd szárítóba, mert annak hője "fixálhatja" a maradék szagmolekulákat a kelmeszálak között.

8. A rettentően büdös cuccokat mosás előtt tedd egy nejlonzacskóban a fagyasztóba pár napra. Ezt a módszert ajánlja az egyik klasszikus farmergyártó is (mondjuk ők mosás helyett, ami  megkérdőjelezhető).

9. A tornacsukák szagtalanításáról se feledkezz meg: minden használat után tegyél az orrukba sütőporral töltött, összezárt kávéfiltert vagy zoknit (ez remek a lakásban kallódó fél pár zoknik újrahasznosítására). Érdemes egy töltött zoknit a sporttáskába is bedobni, és legkésőbb hetente cserélni. Az árva zoknik további 24 féle hasznosításáról ide kattintva olvashatsz.

10. Hiába a sok iparkodás a ruhák szagtalanítására, ha a sporttáskát kihagyod a sorból. A belsejét minden héten legalább egyszer töröld át ecetes vízzel. Az antibakteriális hatás fokozása érdekében tehetsz az ecetes oldathoz pár csepp illóolajat: a levendula, eukaliptusz, menta, narancs vagy teafa olaja kiváló. Havonta egyszer érdemes alaposan kimosni a sporttáskát, és minél többet kitenni a napra (nyilván ez tavasztól őszig értendő).

11. A sporttáskában a cuccok szeparálására használt nejlonzacskókat vagy szatyrokat minimum hetente cseréld

12. A kimosott, tiszta sportruházatot is tárold külön, vállfára akasztva, jól szellőző helyen, ne tedd be őket szekrénybe vagy fiókba.

Tipp: Az intenzív verejtékezést mérsékelheted gyógyteák fogyasztásával is, mint például csalán, diólevél, tölgyfakéreg, zsurlófű, zsályalevél teával. A lábizzadást csökkenti az almaecetes vagy zsályás főzetes lábfürdő is.


0
Tovább
18
jún/2017

12 ökotipp, hogyan tartsuk távol a muslicákat az ételeinktől

Kezdődik a muslicaszezon, és egyre több kis fekete rovar libeg a konyhá-ban: nálunk is, mint sokaknál, a mosogató alatt kapott helyet a szemetes, remélve, hogy a mosogatószekrény ajtaja, plusz a kuka fedele elég a muslicák távoltartására. Hát nem.

A helyzet egyre rosszabb lesz, hiszen a muslicák robbanásszerűen szaporodnak. Egyetlen nőstény akár 500 petét is képes lerakni, amelyek 8-14 nap alatt kifejlődnek. A muslicák nemcsak esztétikailag zavaróak, hanem veszélyes baktériumokat is terjeszthetnek, mint például az E. coli és a Coliform. Fontos tehát, hogy legyen stratégiánk ellenük, méghozzá bio-lógiai védelem, hiszen nem akarunk a háztartásunkban, pláne az ételkészí-tés helyszínén hónapokig rovarirtót (=  durva vegyszer) alkalmazni.

biológiai védekezés ökoháztartás muslica almaecet

KÉP

A muslicák szag alapján keresik és azonosítják a számukra ideális környezetet, táplálékot, úgyhogy elsősorban ezt a képességüket kihasz-nálva védekezzünk. A muslicák azért a rothadó ételeket (vagyis a kukát) keresik, mert a petéik azokkal az élesztőgombákkal táplálkoznak, amelyek az erjedést okozzák. 

Első körben a fizikai védekezést vessük be, mint amilyen a sűrű szövésű szúnyogháló. Nézzük át alaposan, mivel a muslicák aprók, a legkisebb szakadáson keresztül képesek befurakodni a lakásba. Sőt: lehet, hogy mi magunk hoztuk haza őket pete formában a vásárolt zöldséggel, gyü-mölccsel. Viccesen hangzik, de fújhatunk hajlakkot is a szállongó muslicákra: a finom permettől elnehezülnek a szárnyaik, és könnyebb őket lecsapni. A morzsaporszívót is bevethetjük az összegyűjtésükre. A porszívót utána a lakáson kívül tisztítsuk ki.

A konyhai szemetest nyáron naponta ürítsük, egyúttal öblítsük ki, hogy ha bele is petézett egy muslica, megszabaduljunk az utódoktól. Aki külön edényben gyűjti a komposztálható hulladékot, szintén naponta ürítse azt az edényt, még jobb, ha az ételkészítés közben összegyűlő friss hulladékot (pl. zöldséghéj) nyáron azonnal kiviszi a komposztálódombra.

biológiai védekezés ökoháztartás muslica almaecet

KÉP

Készíthetünk házi sárgacsapdát: a sárga szín sok, nappal aktív rovarféle számára ellenállhatatlan. Veszünk egy sárga papírlapot, csíkokra vágjuk, azokat bekenjük nem száradó egérragasztóval, vagy méz és papír-ragasztó keverékével, és a konyhai kuka környékén kilógatjuk, hogy rárepüljenek és fogságba essenek a muslicák. A betelt lapot kidobjuk.

biológiai védekezés ökoháztartás muslica almaecet

KÉP

Ami a kémiai védekezést illeti, az ecetcsapda az "orruknál" fogva ejti el muslicákat. Sárga vagy fehér papírból akkora tölcsért készítünk, ami egy pohár száját beteríti. A tölcsér alján csak egy icipici lyukat hagyjunk, hogy a rovarok bejussanak, de ki ne. A pohárba töltsünk két ujjnyi (biológiai erjesztésű) almaecetet, és keverjünk hozzá egy-két csepp mosogató-szert is: utóbbi csökkenti a folyadék felületi feszültségét, azaz elmerülnek és megfulladnak benne a muslicák. A keveréket néhány naponta cseréljük frissre. Az almaecetbe tehetünk egy darabka gyümölcsöt is a szag foko-zása érdekében. Ha nincs otthon almaecet, kóla vagy más cukros és szénsavas üdítőital is megteszi, plusz a mosogatószer.

biológiai védekezés ökoháztartás muslica almaecet

KÉP

Ecet helyett használhatunk maradék gyümölcslevet vagy ami még hatásosabb: bort! Ha nincs sárga papírunk, a mosogatószerrel vegyített italt egy tálkában is kihelyezhetjük a konyhai kuka környékére. Az a lényeg, hogy a tálka tetejét fedjük be folpackkal, és abba fogpiszkálóval szúrjunk sok lyukat. A muslicák a szagot követve bemásznak, majd a mosószeres lében elmerülnek. A folpack főleg arra kell, hogy ne löttyenjen ki a keverék. A tálba tehetünk cukros vízben oldott élesztőt is a rovarok bevonzására.


0
Tovább
02
jan/2017

A városi növényzet fontos része az ökograffitinek

A street artnak létezik egy olyan irányzata, amely gondosan megtervezi a készülő falfestményt úgy, hogy a meglévő növényzethez komponálja: ez az ökograffiti. 

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Decy, Brazília

Az ökograffiti lényege, hogy a rajz ráirányítja a figyelmet a városi környe-zetben élő és túlélő növényekre, hangsúlyozva szívósságukat, fontosságu-kat,  törékenységüket. 

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Ismeretlen alkotó

Az ökograffiti figyelemfelkeltő, elgondolkodtató, ihletadó.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Ismeretlen alkotó

Már a helyszínkeresésbe is komoly munkát kell fektetni, de ez is emeli az alkotás értékét. Dzia belga művész Leuvenben festette az alábbi madarat és a rókát.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Dzia, Belgium

Némelyik ökograffiti célja nem több, mint hogy mosolyt csaljon a néző arcára.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

OakOak, Franciaország

A legnevesebb művészek is készítenek ilyet, persze a maguk stílusában.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Banksy, Egyesült Királyság

Mona Lisa aktját csak a Természet cenzúrázhatja: a provokatív festmény 2013-ban került a felújítás alatt álló szöuli Koreai Kortárs Művészeti Mú-zeum kerítésére. Alkotója, Jeseok Lee reklámgrafikus ezzel fejezte ki a múzeum szemléletváltását: a Naked Museum kifejezés arra utal, hogy a felújítás után mindenki számára ingyenessé válik a belépés.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Jeseok Lee, Dél-Korea
 

A női test és a természet párosítása másoknak is eszébe jutott.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Banksy, Egyesült Királyság

David Zinn amerikai grafikus színes krétával dolgozik, szándékosan csak a pillanatnak készíti műveit, hogy az első eső elmossa őket.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

David Zinn, USA

Az emberi fej világszerte a legkedveltebb (legkézenfekvőbb) motívum.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Nuxuno Xän, Francia Antillák

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Công Thành, Vietnam

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Gabz, Dominikai Köztársaság

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Dan Bergeron, Kanada

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Nikita Nomerz, Oroszország

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Ernest Zacharevic, Litvánia

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Zoltron, USA

Nők is szép számmal vannak az alkotók között.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Vinie Graffiti, Franciaország

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Natalia Rak, Lengyelország

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

PaoPao, Olaszország

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Mindkettő Sandrine Estrade Boulet, Franciaország

Aki már nagyon várja a tavaszt, ünnepelheti majd a virágok és zöld lombok érkezését ilyen módon is - persze csak miután kikérte a kerítés vagy fal tulajdonosának jóváhagyását.

street art öko-graffiti városi növények urbánus környezet

Ismeretlen alkotó, Hamburg


0
Tovább
24
okt/2016

Hímzett graffiti szépíti meg a lepukkant házakat

Eltakarja a málló vakolatot, és bármely évszakot tavasszá varázsol Raquel Rodrigo spanyol iparművész, aki galambhálóra hímezi üde virágmintáit keresztszemes technikával.

hímzett graffiti öko street art

Az utóbbi időben mind több nő szerez nevet magának street artistként, többségük nem festékkel, hanem hagyományosan a nők által művelt kézimunka-technológiával változtat a környezetén. 

hímzett graffiti öko street art

A műteremben elkészített hímzéseket Rodrigo feltekerve szállítja a helyszínre, ahol segítői felszerelik azokat.

hímzett graffiti öko street art

A hímzett installációk bárhová felhelyezhetők pár csavarral, és elképesztő módon feldobják a legromosabb házfalat is.

hímzett graffiti öko street art

A keresztszemes hímzés a legősibb hímzésminta, a világ minden táján megtalálható, a magyar népművészetben máig élő eljárás.

hímzett graffiti öko street art

A spanyol művész térinstallációkat is készít az általa kifejlesztett technikával.

hímzett graffiti öko street art

A mai városokban egyre kevesebb az olyan zöld zug, virágos erkély, amelynek látványa enyhítené az élettelen tárgyak nyomasztó hatását: minden csupa kő, aszfalt, fém és műanyag. 

hímzett graffiti öko street art

Az ilyen vizuális ötletek képesek felüdíteni a legkomorabb környezetet is.

hímzett graffiti öko street art


0
Tovább
20
szept/2016

A legkörnyezetszennyezőbb olimpia után Tokió környezetbarát olimpiát tervez

Az idei riói olimpián a sok kiosztott érem mellett a rendezők maguk számára is kioszthatnak egy aranyérmet, mert 2016-ban a braziloknak sikerült megrendezniük a világ legkörnyezetszennyezőbb olimpiáját.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A világjátékok karbonlábnyoma minden eddigi olimpiát felülmúlt, szén-dioxid-kibocsátását 3,6 millió tonnára becsülik, ami meghaladta a négy évvel ezelőtti londoni karbonlábnyom értékét, a 3,2 millió tonnát is. A 2008-as pekingi olimpia ökológiai lábnyoma még „csak” 1,18 millió tonna volt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Annak ellenére, hogy a rendezők a rendezvény szén-dioxid-kibocsátását ellentételezve számos kibocsátáscsökkentő projektet is beindítottak, például fákat telepítettek olyan területekre, ahol korábban erdőt irtottak, vagy az olimpiai játékokra épített Future Arenát iskolákká alakítják, nem tudják ellensúlyozni a mintegy 80 ezer helyi lakos átköltöztetésével járó költségek, a nézők, résztvevők elszállásolásához, utaztatásához kapcsolódó kerozinfelhasználásból, légkondicionáló berendezésekből és egyéb tevékenységekből keletkező negatív hatásokat.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Az elmúlt idők olimpiai játékait Tokió, a 2020-as olimpia rendezője azzal próbálja felülírni, hogy 2020-ban a világ első környezetbarát olimpiáját tervezi megrendezni.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A célok elérését két fő energiahatékonysági elem, a tiszta energiák alkalmazása és az újrahasznosítás biztosítaná.

A tiszta energiák – a hidrogén, a napelemes és a termikus energia – kulcsfontosságú szektornak számítanak Japánban. Az ágazatban még számos üzleti lehetőség rejlik, amit ki lehet használni az olimpia alatt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Japán a világ harmadik legnagyobb e-hulladék-mennyiséget termelő országa. 2014-ben elektronikai hulladékból 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet tudtak különválasztani, ami jóval több, mint amennyit 2014-ben Londonban az érmek elkészítéséhez felhasználtak (9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet).


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum