Az utca a brazil tengerparti nagyváros, Porto Alegre szívében található, magas toronyházak között.

A Rua Goncalo de Carvalho egy fákkal szegélyezett sétány, ahol toronymagas tipuana fák képeznek hihetetlen boltívet.

A mitikus erdőre emlékeztető, 500 méteres szakasz fáit még 1930-ban ültették, és azok az elmúlt több mint 80 év alatt hatalmas lombkoronát növesztettek.

2015-ben a város bevásárlóközpontjának megépülésével komoly veszély fenyegette a fasort, de az akkori polgármesternek, José Fogacának köszönhetően a nem mindennapi allé kulturális örökségvédelmi besorolást kapott.

A tipuna vagy más néven rózsafa hihetetlen sűrű lombkoronája fedett lugast képez a város közepén.

A tipuana fák dél-amerikai őshonos fásszárúak, közel 30 méter magasra is megnőnek. A fák a virágzási időszakban szép, sárga virágokkal terítik be az utcát. A polgármester annak ellenére vállalta védelmüket, hogy a fákról közismert, hogy széles, kiterjedt gyökérzetükkel rombolják a városi környezetet, nemegyszer széttörik maguk körül az aszfaltot.

Egy blogger, Pedro Nuro szerint ez az utca a politika, a települési önkormányzat és a lakosság együttes akaratának szimbóluma, ahol a hatalmi és gazdasági erőt háttérbe szorította a természeti környezet szeretete.

Két magyar, MOME-s hallgató animációs filmje hódít a nemzetközi filmfesztiválokon. Ringeisen Dávid és Ruska László a természeti környezetet papírvilágba bújtatva készítette el pár évvel ezelőtt a WWF Magyarország imázsfilmjét.

A film 2014. évi debütálása óta számos nemzetközi filmfesztivál díját nyerte el.

A papírtermészetbe helyezett origami hangulatú, papírállatokból álló animált film rendkívüli közelségbe hozza a természeti környezet mikrovilágát.

Az alkotókkal készült beszélgetésből kiderül, hogy kulcsfontosságú volt a filmben a papír szimbolikája... a papír sérülékenysége (gyűrődése, szakadása , szennyeződése) ideálisan képezi le az élővilág sérülékenységét.

A 2014-ben debütált vizsgafilm rangos nemzetközi filmfesztiválokon nyert díjakat. 

Tökéletes alakú meztelen emberpárral indítja új, "A természet én vagyok" című motivációs filmjét a WWF. Nem egy komment szerint azonban pont a tökéletes testek miatt válik hiteltelenné az üzenete.

A Cornell Egyetem a gazdája a világ természetes hangjait összegyűjtő archívumnak, a Cornell Labnak. Ez a világ legrégebbi és legnagyobb természetes zenei gyűjteménye.

Mára az 1929-től összegyűjtött anyagokat teljes mértékig digitalizálták, és online elérhetővé tették a nagyközönség számára. A mostani gyűjtemény közel 150 000 digitális hangfelvételből áll, ami több mint 10 terabyte-nyi adatot jelent. A hangfelvételek mintegy 9000 állatfaj hangját teszik hallhatóvá.

A hanggyűjtemény nagyobb részét a madarak hangja teszi ki, de meghallgatható a bálnák, elefántok, békák és más főemlősök hangja is. 

A hangfelvételeken meghallgatható Arthur Allen az énekes verébsármány "énekét" rögzítő  "úttörő"felvétele. 

Egy 1966-os felvétel egy struccfióka hangját rögzíti, akkor, amikor még a tojásban van. 

A legelementárisabb ébresztőt Ausztráliából Qeensland hajnali trópusi kórusa produkálja.

John Coltrane műveihez hasonlítják az indrik, a madagaszkári őshonos makimajomfélék dzsesszklarinétoshangjait és a staccatoütemekre emlékeztető rozmárkattogást a víz alatt. 

Az USA Erdészeti Szolgálat (Forest Service, USFS) kutatói szerint a Sierra Nevada és Dél-Kalifornia 8,2 hektár területű erdőiben mintegy 12 millió fát pusztított el az aszályos időszak.

A természetvédelmi szempontból kiemelt jelentőségű erdőkben, a Tehachapi-hegységben, a Stanislaus, a Sierra és a Sequoia Nemzeti Erdő területén, valamint a Yosemite és a Sequoia-Kings nemzeti parkokban 990 000 hektárnyi területen láthatók elszáradt fák. A Stanislaus erdő területén július óta kétszeresére nőtt a kiszáradt fák száma. A Los Angelesi Nemzeti Erdő területén hektáronként 8–12 tölgyfa pusztul el évente.

Az aszályos időszaknak láthatóan nincs vége.

A merev szárnyú repülőgépekkel, akár 300 méter magasságból folytatott vizsgálatok eredményei szerint az érintett területeken a száraz időszak és a fakiszáradás folytatódik.

A helyzetet súlyosbítja, hogy száraz erdőkben a szúfélék annál komfortosabban érzik magukat, minél több kiszáradt vagy ökológiai rendszerében megbomlott faegyedet találnak.

A fenyők normál esetben, megfelelő klimatikus viszonyok között, a felhasznált vízmennyiséggel biztosítják azt, hogy a saját maguk által termelt gyantát kitolják a fakéregre. A gyanta megvédi a fenyőket a szúbogaraktól. Abban az esetben, ha a fenyők kevesebb vízhez jutnak, elvesztik természetes védekezőképességüket, a „védelmező” gyantát nem tudják kitolni, és a szúbogarak szabad utat kapnak a lakmározásra, meggyengítve így a fák erősségét. A szúbogarak gyors terjedése miatt viszont egyre nagyobb az erdők érzékeny, veszélyeztetett része.

A kiszáradó fák és növényzet potenciális táptalajai az erdőtüzeknek. Idén a Pinnacles Nemzeti Parkban a szokásosnál 6-8 héttel korábbra datálták a tűzrakási rendeletet.

Az ilyen a tűzvédelmi beavatkozásoknak viszont az a következményük, mondta Scott Stephens, szakértő, a Berkeley Egyetem professzora, hogy az erdőkben a fák sűrűbben nőnek, ennek köszönhetően pedig a szúbogarak is gyorsabban és könnyebben terjeszkednek. A becslések szerint csak tavaly 800 000 hektárnyi fát leptek el ezek az apró kis kártevők az Államban.

1975 és 1979 között volt már hasonló helyzet az érintett területeken. Ebben az időszakban közel 14 millió fa pusztult el.

A jelenlegi kutatások sajnos azt jelzik előre, hogy a fák védekezőképességének sérülékenysége, a szúbogarak elterjedésének gyorsasága, a tűzvédelmi szabályozások és a három-négy éve tartós aszály miatt a magasabb a fák „elhalálozási” aránya, és a helyzet súlyosabb, mint a hetvenes években.

Forrás: Los Angeles Times

Hogyan válik egy másfél évszázada működő lőtér az ország egyik leggazdagabb természetvédelmi területévé? Hogyan működnek jól együtt a honvédelmi és természetvédelmi hatóságok? Mi lesz gyakorlat közben Európa legveszélyeztetettebb hüllőjével, a rákosi viperával? A katonák vajon összetapossák a nőszirmokat? Egy összeférhetetlen kép, amit sikerült feloldaniuk a mai rendszabályok között lavírozó honvédelmi és természetvédelmi szerveknek. Nem könnyű feladat, de látványos az eredménye.

A Budapesttől 60 kilométerre található Táborfalvai lőtér, vagyis a Turjánvidék ma aktív lőtérként is használatos vizenyős, lápos, süppedős területe a Duna-Tisza közi homokhátság és a Duna-völgy találkozásánál terül el. Az eredeti Táborfalvai Lő- és Gyakorlóteret még 1876-ban alapították, és ma ez Magyarország második legnagyobb katonai lőtere. A lőtér elzártsága ugyanakkor megteremtette azokat a feltételeket, hogy a területen fennmaradhatott az alföldi táj egészét jellemző élőhelyrendszer. És ugyanennek az elzárt formának köszönhető, hogy a területet elkerülte a beépítés és a szántóvá alakítás.

Az élőhely fenntartását, megmaradását segíti az is, hogy a terület a nemzetközi LIFE+ természetvédelmi és élőhelyvédelmi program része lett. A programnak köszönhetően sokféle természetvédelmi beavatkozással – mint vízvisszatartás, legeltetés, idegenhonos növények eltávolítása – van lehetőség a sokszínű természet állapotának javítására.

No, de mi van itt, amitől annyira különlegessé válik ez a többszörösen védett terület? A Duna-Ipoly Nemzeti Park által fenntartott Turjánvidéken több száz természetvédelmi oltalom alatt álló, valamint ritka faj él. Itt gyakori a gyorsan elvirágzó, bennszülött homoki nőszirom, a homoki kikerics, ami már ősszel elvirágzik, de levele és termése csak a következő tavasszal bújik elő. Ugyanitt tenyészik a kevés helyen fellelhető, még a jégkorból fennmaradt csengettyűvirág is, ami a nevét a virágjából csengőnyelvként kilógó bibeszálról kapta.

A rovarászok Mekkájának is hívott lőtér állatvilágát még nem sikerült teljes spektrumában felderíteni, de az biztos, hogy itt él a magyar futrinka legnagyobb hazai állománya, védett ormányosbogárfajok, gyerekkorom egyik legérdekesebb bogara, a védett óriás galacsinhajtó is, amely petéit a diónyi nagyságú galacsinba helyezi, majd, mint ki jól végezte dolgát, elássa a földbe.

A madarak közül élőhelye a lőtér két olyan madárnak is, amelyek színpompás tollazatukkal a trópusi madárvilág madaraira emlékeztetnek. A jellegzetesen bugyborékoló hangú, méheket, darazsakat röptében elkapó gyurgyalag 2013-ban az év madara volt.

Az egyedszámában csökkenő zöldeskék színű szalakóta más madarak – rendszerint zöld küllő vagy fekete harkály – által készített odúba bújva élvezi a Turjánvidéket.

A lőtér nagy, viszonylag háborítatlan vadászterületet jelent a ragadozó madarak, a a hamvas réthéja és a kígyászölyv számára.

Itt él a Turjánvidék és a LIFE+ program „zászlóshajójának” is nevezett rákosi vipera, Európa legveszélyeztetettebb hüllője. A ma már csak a Duna-Tisza közén, a Hanságban és Erdélyben élő rákosi vipera folyamatosan veszti el élőhelyeit. Az élőhelyvesztéshez szándékos pusztítás és kereskedelmi célú gyűjtés is hozzájárult. A rákosi vipera szabadon élő világállománya mindössze 500-ra becsülhető. A 60 centis, gyerektenyér nagyságúra összetekeredő vipera egyedenként egymillió forint természetvédelmi értékű hüllőfaj. A Turjánvidéken található nedves, lápos gyeptípus ideális lakhely a számára. Az állat a legritkább esetekben mar, mérge nem veszélyes, leginkább a nászidőszakban, tavasszal lehet őket látni.

A rákosi vipera állományának megőrzéséhez járul hozzá, hogy egy másik LIFE programból létrehozták a kunadacsi viperavédelmi központot, ahol mesterséges szaporítási programba kezdtek. A sikeres programnak köszönhetően ma már megkezdődött a viperák visszatelepítése a természetes élőhelyeikre.

A 2015. évi Guinness-rekordok könyvébe majd’ egy tucat olyan madár is bekerült, amelyek valamiben kiemelkedően többet tudnak társaiknál. Van olyan, amelyik megdöntötte a repülési gyorsaság idejét, olyan, amelyiknek annyira nincs kedve repülni, hogy háromszor több időt hagy magának a kirepülésre, és olyan is, amelyik azzal tűnik ki, hogy sokkal nagyobb lábujjai vannak, mint a többieknek.

A legnagyobb lábú madár az északi jasszána. Ez a hosszú lábú, sárga csőrű, főként trópusokon élő mocsári madár a testméretéhez képest nagy – az emberi ujj méreteihez hasonló hosszúságú – közel 8 cm-es lábujjakat hordoz. A kétszer négy hosszú ujj persze nem felesleges, hisz a madár a segítségükkel szinte légiesen lépked a vízi növényzeten. 

A legtovább földhöz kötött madár, a vándoralbatrosz most azzal tűnt ki a madárvilágból, hogy a fiókáinak átlagosan 280 napot hagy a kirepülésre, miközben madártársai már pár hét után kirepülnek. A vándoralbatrosz egyébként sem hasonlít ahhoz a madárképhez, amit általában hordozunk a fejünkben. Fiókái, majdnem 1 kilósan születnek, és pár hónap elteltével akár 35 kg-ot is elérheti a súlyuk. Amire a későbbi életmódjukhoz képest szükségük van. A kirepülést követően a vándoralbatroszok képesek akár öt évet is úgy tölteni, hogy nem térnek vissza a szárazföldre. Továbbá a vándoralbatroszok a madárvilág leghosszabb, 3,5-3,6 méter fesztávolságú szárnyaival több ezer kilométert is képesek megtenni egyetlen repüléssel. Hosszabb időt csupán a költési és fiókanevelési időszakban töltenek a partokon.

A leghangosabban rikácsoló malukui kakadu mellett igen nagy eséllyel nagymértékű halláskárosodást szenvednénk, ugyanis hangosabb, mint egy légkalapács. A kakadu rikácsolása akár 135 decibel is lehet, míg egy koncerté 125, a légkalapácsé 130 decibel.

A legnagyobb szájú madár az ausztrál pelikán. A csőre akár 34–47 cm-re is megnőhet, naponta 2 kiló halat, rákot és kisebb teknősöket is elfogyaszt.

A legmagasabb madár címet az észak-afrikai strucc birtokolja. A strucckakasok akár 2,7 méter magasak és 140 kg súlyúak is lehetnek.

A legkisebb madár a méhkolibri, a hozzá hasonló méretű méhekről kapta a nevét. Ez a Kubában élő, mérsékelten veszélyeztetett madár mindössze 2,2 grammot nyom, a szárnyainak fesztávolsága, pedig 5 cm.

A legjobb háziasszony a madárvilágban az ausztrál homoki ásótyúk. Ő építi a föld legnagyobb fészkét, és mint rendes háziasszony „őrzi is a tűz melegét”, ugyanis a költési időszakra a homokból, törmelékből álló halmot állandó hőmérsékleten kell tartania. Erre valószínűleg a nyelvével képes, ami egy hőmérőhöz hasonlóan működik.

A leggyorsabban zuhanó madarak a vándorsólymok. Vadászatkor zuhanórepülésben képesek 310-320 km/h sebességre gyorsulni, ami a franciák nagy sebességű vonatának, a TGV-nek a gyorsaságával egyezik. (A TGV Atlantique már 515,3 km/h-es rekordsebességet ért el.)

A sebesség igazi démonának avagy a hosszú távú gyors repülés bajnokának a szürkefejű albatroszt tartják. Ez a szürkeszínű búvármadár 127 km/h sebességgel képes haladni viharban is, akár 8 órán keresztül is.

A szárnyával leggyorsabban verdeső madár a tüzestorkú kolibri, képes 1 másodperc alatt akár 50-et is csapni a szárnyaival. De ha násztáncot jár, másodpercenként akár 200-szor is megrezegteti a szárnyát a párjának. Miközben aztán a nász után rögtön tovább áll eme hűtlen hím.

1979 óta jelölnek ki egy-egy madarat az év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület tagjai és az állatbarátok. 2015-ben a búbosbanka lett az év madara, akárcsak 1989-ben és 1990-ben.

Mit tehetünk az év madaráért? A madártani egyesület szakértő szerint elsősorban fészkelőhelyet biztosíthatunk számára. A búbosbankát elsősorban az fenyegeti, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság miatt jelentősen átalakul a táj, és a nagy mennyiségben használt rovarölőszerek miatt kevesebb a táplálék. Az erdősítések miatt kevesebb a rövid füvő gyep, ami szintén nem kedvez az év madarának.

Búbosbanka (fotó: Lóki Csaba, forrás: mme.hu)

A városhoz alkalmazkodó madárként új probléma aí elavult, gyakran szigetelés nélküli épületek felújítása, amivel megszűnik lehetséges fészkelőhelyeinek a jelentős része. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb a versengés a harkályok vájta természetes faodúkért, a lakott területeken fő vetélytársa a seregély. Többek között a fenti tényezők miatt enyhén csökken a madár állománya Magyarországon. Jó hír, hogy a fogyatkozás jóval kisebb, mint a legtöbb agrár-élőhelyen fészkelő madáré.

Hogyan él a búbosbanka?

Eredeti élőhelye a fákkal, facsoportokkal tarkított sík és dombvidéki nyílt területek voltak, de jól alkalmazkodott a legeltetés, földművelés által átalakított tájhoz – beleértve a tanyasi, falusi környezetet és a városokat is, ahol táplálkozó- és fészkelőhelyet egyaránt talál. Tápláléka főként férgekből, rovarokból és rovarlárvákból, kisebb részt apró gerincesekből, gyíkokból és kisrágcsálókból áll. Táplálékára a talajon keresgélve, a rövid füvű gyepet, a háztáji veteményesek és a szántók laza talaját szondázva vadászik.

Kotló párját etető búbosbanka (fotó: Bécsy László, forrás: mme.hu)

Hol fészkel?

Remekül ki tudja használni az ember közelségét, ugyanis nagyon változatosan választ fészkelőhelyet. Fák és harkályodúk hiányában ugyanis szinte bármilyen üregben: kő- és farakásban, partfalban, tetőcserepek alatt a tetőszerkezetben, járműroncsban képes költeni, akár a talajon vagy ennek közelében is.

Az alacsonyabban levő fészkelőhelyet viszont a ragadozók is könnyebben megtalálják. Ez ellen a fiókák úgy védekeznek, hogy híg, bűzös ürüléküket fröcskölik a betolakodó felé. Innen ered egyik sokatmondó népi neve, a fostos bugybóka is.

Fotó: Orbán Zoltán, forrás: mme.hu

Hogyan költ?

Fészket nem épít, 5−8 tojását (naponta egyet-egyet) egy esőtől védett üreg aljára rakja. A kotlási időszak túlnyomórészt május első felében kezdődik. Hogy a fiókák közel azonos időben keljenek ki, a tojó akkor kezd kotlani, amikor az utolsó tojásokat lerakta. A kotlás mintegy 18 napig tart. A fiókák három-négy hetesen válnak röpképessé, szüleik az üreg elhagyását követően még néhány napig a szabadban is etetik őket. Évente akár kétszer is költhet.

Mit tehetünk érte?

Az odúköltő, de saját odút nem készítő madárfajokhoz hasonlóan a az év madaránál is a megfelelő fészkelőhely hiánya a legnagyobb probléma. Kevesebb az idős fa, ezért egyre nagyobb a fajok közötti harc a fészkelőhelyekért, mind a kül-, mind a belterületeken, amiben a vonulásból később érkezők hátrányba kerülhetnek.

Egy példa búbosbanka-fészkelőhelyre. A klinkertéglából rakott építmény viszonylag magas, így a macskák nehezebben férnek hozzá a fiókákhoz (fotó: Orbán Zoltán, forrás: mme.hu)

Mivel a búbosbanka ennyire alkalmazkodóképes, számos lehetősége van annak, aki szeretné madárbaráttá tenni a kertjét, ingatlanát:

• mesterséges odúk egyedi vagy csoportos kihelyezése ún. odúfák létrehozásával;
• fészekfülkék kialakítása kő- és téglarakásokban;
• alternatív fészkelőhelyek költésre alkalmassá tétele (például: fahordók- és dézsák);
• fészekházikók építése téglából (bel- és külterületen egyaránt);
• tetőtér megnyitása a kúpcserepek alatt – nem érdemes a hódfarkú cserepet félretolni, mert becsorog az eső a padlásra, jobb, ha a tető élét lezáró kúpcserépnél biztosítunk szabad bejárást a madárnak.

További tippeket a MME oldalán olvashat a búbosbanka védelméről.

Néha egészen szokatlan módszert választanak a természetvédők ahhoz, hogy elérjék céljukat. Az emberré nyilvánítás mellett a több száz éves szokásjog felélesztése is hasznos lehet.

A gangeszi delfin átlagos élettartama 26 év, de a faj talán előbb kihal. Forrás: Marinebio.org

Tilos szórakoztatási céllal fogságban folyami delfint tartani Indiában 2013 májusa óta. A helyi természetvédelmi minisztérium állásfoglalása szerint a cetfélék rosszul tűrik a fogva tartást, viselkedésük megváltozik, rendkívül stresszessé válnak. Szokatlanul magas intelligenciaszintjük és érzékenységük okán ezentúl non-humán személynek számítanak, és különleges jogok illetik meg őket.

„Morálisan elfogadhatatlan ezeket a lényeket szórakoztatásra kényszeríteni”, szólt a közlemény. A gangeszi folyami delfin szerepel a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) Vörös Listáján, méghozzá a veszélyeztetett (Endangered) kategóriában, ami azt jelenti, a jelenlegi tendenciák mellett természetes környezetében már a közeli jövőben biztosan a kihalás veszélye fenyegeti. 

Száznegyven év pereskedés után kapott különleges védelmet a Whanganui.
Forrás: Aidan Wojtas/Flickr

Új-Zélandon a maorik szent folyója, a Whanganui 1873 óta tartó jogi csatározások után éppen egy évvel ezelőtt nyerte el a „jogi személy” státust, maori nyelven Te Awa Tupua lett. Ez arra jogosítja, hogy élő egységes szervezetként vegyék figyelembe bármely hivatalos ügy során, és a maorik közül választott két jogi képviselője mindenkor a folyó érdekeit figyelembe véve járhasson el.

Noha a folyók világszerte az élet szimbólumai, szinte sehol nem tekintik őket önálló élő szerveződéseknek vagy élőlények közösségének, egységes entitásnak, ennél fogva jogaik sincsenek, azaz nincs mód közvetlenül a nevükben fellépni a nekik kárt okozók ellen.

Az új-zélandi törvény harmonizál azzal a 2008-as ecuadori kezdeményezéssel, amely egy népszavazás után az alkotmányba foglalta a folyók, erdők és más természeti képződmények jogait: „a Természetnek, azaz Pachamamának joga van létezni, fennmaradni, fejlődni, valamint az életfenntartáshoz és az evolúcióhoz nélkülözhetetlen funkcióit, struktúráit, illetve folyamatait regenerálni”.
 

Minden finn szabad joga a természet értékeinek hasznosítása, de egyben kötelessége azok védelme.
Forrás: Upitrek/Flickr

Hasonló az a finn törvény, amely egy több évszázados szokásjogot emelt modern jogszabállyá: ez a Mindenki joga (Jokamiehenoikeus). Ennek értelmében mindenkinek szabad jogában áll az ország területén (kivéve a magánbirtokot vagy természetvédelmi területet) gyalogolni, síelni vagy kerékpározni; ideiglenes táborhelyet kialakítani; bogyókat, gombákat, virágokat és más terméseket begyűjteni; horgászni; evezni, vitorlázni, motorcsónakozni, úszni, mosakodni; télen a befagyott vizeken gyalogolni, síelni és horgászni.

Ám senkinek sem szabad másokat zavarni és javaikban kárt okozni; a madarak fészkeit és fiókáit, illetve a rénszarvasokat és más nagyvadakat megzavarni; élő fát kivágni vagy annak sérülést okozni, magánbirtokon fát, mohát, zuzmót gyűjteni; vészhelyzetet leszámítva nyílt tüzet rakni más birtokán; lakóhelyek (magánépületek) nyugalmát táborozással vagy zajongással felverni; nem szabad szemetelni; gépjárművel letérni a kijelölt útról a terület tulajdonosának engedélye nélkül; halászni vagy vadászni engedély nélkül.

Finnországban nagyon komolyan veszik ezt a törvényt, és egy 2006-os közvélemény-kutatás szerint nemcsak elfogadják az általa nyújtott kiváltságokat, hanem be is tartják a törvény által kirótt kötelezettségeket. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

Országos környezeti nevelési programot indít a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége (KOKOSZ) és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A négy éves projekt célja, hogy az oktatás zöldítésével új fejezetet nyisson a hazai környezetkultúra és környezeti etika területén, amihez a résztvevő civil szervezetek több mint harminc éves tapasztalata a garancia a szervezők szerint.

A munka a tananyagok kidolgozása mellett az európai természetvédelem sarokkövének számító Natura 2000 hálózat népszerűsítését és a döntéshozók szemléletformálását is magába foglalja. Az Égig érő tanterem projekt a Svájci Hozzájárulási Program támogatásával valósul meg.