Háztartási vegyszerek, festékek, műanyagok, elektromos hálózat, mobil-telefon – modern életünk elválaszthatatlan kísérői, ám egyre többen pa-naszkodnak arra, hogy a szervezetük nem viseli el ezeket. A probléma világszerte jelentkezik, és a tudomány is foglalkozik vele, Magyarországon is, bár egyértelmű eredmény még nem született. (Itt olvashatja korábbi interjúnkat a témában.) Svédországban és Kanadában a hatóságok funk-cionális károsodásként elfogadják az elektromágneses hiperszenzitivitást (EHS), és a betegeket olyanolyan ellátás illeti meg, mint a siketeket vagy vakokat.
A betegek némelyike nem lát maga előtt más utat, mint hogy korábbi éle-tét, munkáját, és akár családját is hátrahagyva kivonuljon az őt megbete-gítő világból. Írtunk már a nyugat-virginiai Green Banksről, ahová a wifi-allergiások költöznek, mert a település egy csillagászati rádióteleszkóp árnyékában fekszik, ahol tilos a vezeték nélküli kommunikáció.
A többszörös kémiai túlérzékenységtől (Multiple Chemical Sensitivity, MCS, illetve más néven környezeti intolerancia, Environmental Intolerance, EI) szenvedők az 5600 fős arizoniai Snowflake városka külterületén építik a maguk oázisát. A híres 66-os úttól 40 kilométerre, a navajo indiánok föld-jén már nagyjából 30-an élnek. Allergiásak a mesterséges illatanya-gokra, élelmiszer adalékanyagokra, rádióhullámra, wifire, műszálas textíli-ákra, növényvédőszerekre – vagyis az olyan dolgokra, amelyek elválaszt-hatatlanok a modern civilizációtól, az utóbbi 50-100 év technikai forra-dalmának vívmányai.
Az egyik lakos imád olvasni, de a nyomdafestéktől és a papírgyártáshoz használt vegyszerektől égni kezd a bőre, ezért egy fedeles műanyag-dobozt alakított át olvasószerkezetté: beleteszi a könyvet, amelyet két ceruza segítségével lapoz. Korábban mérnök volt, nagyon hiányzik neki a régi élete.
Egy másik a műszaki eszközöktől, például a számítógéptől és a nyomtatótól kezd szédülni vagy émelyegni, nem tud koncentrálni, de van, aki a hűtőszekrényt elviseli, csak a tévétől lesz rosszul. Az MCS-betegek tünetei sokfélék: a fejfájástól kezdve a krónikus fáradtságérzeten és emlékezetzavarokon át az izomfájdalmakig.
Az orvosok csak a fejüket csóválják, amikor ilyesmivel kerülnek szembe, és lelki okokat vélnek a háttérben, elsősorban depressziót. Ám a túlérzékeny emberek állítják, problémájuk nem lelki eredetű, tüneteik valósak voltak korábbi élőhelyükön – és amióta a sivatagi városkába költöztek, javult az egészségük. Errefelé tiszta és száraz a levegő, amelyben a növényi pollenek vagy penészgombaspórák száma is rendkívül alacsony, illetve járműforgalom is ritka.
Az MCS-betegek, ha tehetik, saját házakat építenek, amelyben nem feltétlenül van áram, mert az is panaszokat okozhat. A falat és plafont gyakran csempével burkolják vagy alufóliával tapétázzák (ragasztónak kukoricakeményítőt használva), mert az leárnyékolja az építőanyagokból párolgó vegyszereket, illetve az esetleges rádiósugárzást. Festéket, kátránypapírt, OSB-lapot nem használnak az építkezéshez, csak követ, téglát, kezeletlen fát és acélt. Takarításhoz megfelel az ecet és a szódabikarbóna, mosáshoz, tisztálkodáshoz háziszappant használnak.
Vásárolni bejárnak a városkába, ahol a "normie"-k, azaz átlagemberek teljesen elfogadják őket. A helyi éttermek a számukra vegyszermentes alapanyagokból készített menüt akár házhoz is szállítják. Nem csoda, hogy Snowflake-ben már várólista van, újabb és újabb MCS-betegek szeretnének ideköltözni, ebben a helyi ingatlanügynök szívesen segít. Ez kicsit aggasztja a már itt élőket, mert nem biztosak abban, hogy az újak betartanák a mérgező anyagokat 100 százalékban kizáró, ezzel kissé a remeteség felé hajló életstílust. Úgy vélik, ők sejtszinten érzékenyebbek lehetnek az átlagembereknél, akik számára megtestesítik a figyelmeztetést: rájuk is ez várhat.
Ami a megélhetésüket illeti, egy részük nyugdíjas vagy valamilyen más életjáradékból tartja fenn magát, illetve korábbi házukat, vállalkozásukat tették pénzzé, hogy Snowflake mellett vegyszermentes életet kezdhessenek. Szerényen élnek, betegségükből adódóan nem halmoznak fel anyagi javakat, ezért kevés pénzből is kijönnek. Legnagyobb problémájuk a szeretteikkel való kapcsolattartás, van, aki már hét éve nem látta a lányát. Az is eltántorítja őket az utazástól, hogy attól félnek, a civilizáció sűrűjébe való visszatéréssel kiújulnak a panaszaik.
Míg az EHS-es vagy MCS-es betegekre sokan kétkedve tekintenek, addig a bizonytalan megítélésű betegségek kategóriájába tartozik az időjárási frontokra való érzékenység is, amelyet ma már a társadalom jelentős része elfogad. A frontérzékenység nem jelent valódi betegségtudatot, de már valamiféle eltérés az egészséges állapottól, amelyről az a modern társadalom meggyőződése, hogy az egyenlő a tökéletes tünetmentes-séggel. (Más kérdés, hogy ez helyes-e így.)
Talán az elektromágneses vagy kémiai túlérzékenység szintén ebbe a betegségkategóriába tartozik, csak a rendelkezésünkre álló orvosi műszerekkel és módszerekkel még nem tudjuk megfelelően diagnosztizálni. Dr. Bárdos György, az ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszékének docense Nem-specifikus egészségproblémák háttere és lehetséges modelljei címmel írta akadémiai doktori értekezését.
Ebben olvasható, hogy a túlérzékenység kialakulása lehet fiziko-kémiai és pszichoszomatikus, illetve ezek idővel összeadódhatnak. Egy környezeti kockázat két úton hat a szervezetre: az egyik a fizikai-kémiai út, a másik a pszichoszociális út. Az értekezésben idézett Tom Cox brit kutató szerint az előbbi közvetlenül hat az egészségre, az utóbbi hatását a stressz és szorongás közvetíti, és ezek vezethetnek nem-specifikus tünetek kialaku-lásához. A két úton kialakuló változások kölcsönhatásba kerülhetnek, és egymást erősíthetik is; a végeredmény komolyabb betegség is lehet.
"(...)bármilyen eltérés, legyen az külső vagy belső eredetű, ami veszélyezteti azt a képességet, hogy a szervezet megfelelő belső adaptáció segítségével alkalmazkodni tudjon a környezeti változásokhoz, jelzéseket generál. Ha a homeosztázis [szervezetünk egyensúlya]zavara enyhe, a jelzések is gyengék, akár el is tűnhetnek a mindennapi egyéb jelzések között; ha a jelzések erősebbek, de még bizonytalanok, akkor diszkomfort érzés keletkezik, és figyelni kezdünk a belső világunkra; ha pedig a zavar erős vagy pláne veszélyes mértékű, akkor vészjelzések generálódnak, amelyek azonnal megszakítják és egyetlen irányba fordítják a viselkedést.
A kulcs ebben a kontinuumban valószínűleg a figyelem: ha a figyelem nem irányul a belső jelzésekre (mint általában a normális működés közben), akkor tünetek sincsenek; ha a figyelem szórtan, de vissza-visszatérően a belső folyamatokra is irányul, a viselkedés zavarttá, néha alternálóvá válik, vagy helyettesítő viselkedés alakul ki; és ha a pszichés tényezők olyanok, lassan és fokozatosan tünetek és beteg-viselkedés jöhet létre; ha pedig végül a jelzések azonnal és kizárólagos jelleggel magukra vonják a figyelmet, akkor rövid idő alatt kialakul a betegségérzet, és létrejön a betegség-viselkedés is.
(...) Ezek a hatások mind a betegség-keletkezésben, mind a gyógyulásban fontosak lehetnek, mivel segítenek megváltoztatni a személy pozícióját az egészség-betegség kontinuumban (vagy bármely más viselkedési kontinuumban). Viszonylag szerény elmozdulás is kiindulópontja lehet egy önerősítő körnek, amely azután már saját – a fentiekben leírt – módján jelentős állapotváltozásokat generál, s a személy elindul a megbetegedés, vagy éppen a gyógyulás útján. Az már a szakemberek dolga, hogy ezeket a tényezőket kihasználva megfelelő megelőzési és/vagy gyógyító módszereket dolgozzanak ki (...)."
A brit Guardian videót forgatott Snowflake MCS-es lakosairól:
0 
