Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
08
máj/2018

A fekete autó a legkevésbé zöld, ha mosásról van szó

Autóvásárláskor arra a szempontra kevesen gondolnak, hogy mennyit fognak majd költeni a jármű mosására mind pénzben, mind időben. Jóllehet az autó színe a vásárlások 30-40 százaléka esetén döntő, bizonyos színek mágnesként vonzzák a koszt. Emiatt esetleg hetente kell mosatni a verdát, ami éves szinten alsó hangon 50 ezer forint. 

ABCnet

Az otthoni autómosás sincs ingyen, sőt, egyesek sokkal bővebben folyatják a vizet, mint a benzinkút kézi mosójában, mert "itt nem kell spórolni". Pedig a világ legnagyobb pazarlása, hogy ivóvízzel mossuk az autót. Akinek van kertje, egy hordóban gyűjtheti az esővizet autómosáshoz. Az a lényeg, hogy a hordó szájára tegyen egy dupla szúnyoghálóból kivágott fedőt, nehogy belepetézzenek a vérszívók. Akinek nincs kertje és nem tud esővizet gyűjteni, az kimerheti a kádból a gyerekek használt fürdővizét, pont jó lesz kocsimosáshoz. Csak be kell tárazni ehhez néhány műanyag vödröt. Igen, a hordós-vödrös módszer időigényes, tervezést igényel, fizikailag megerőltetőbb, mint simán megnyitni a slagot. De sokkal környezettudatosabb megoldás, és a gyerekeknek is jó példát mutatunk.

TIPP: A polírozás azért is jó, mert kevésbé tapad meg a kosz a fényezésen, illetve egy jó eső lemossa a nagyját.

Ami a színt illeti, autóvásárlás előtt jó kiindulópont, hogy minél drágább vagy feláras egy szín, annál költségesebb lesz a karbantartása és a javíttatása is az amerikai fogyasztóvédelmi szervezet, a Consumer Reports (CR) szerint.

ConsumerReports

Legmacerásabb a mattfekete fényezés: dögös külsőt ad a kocsinak, viszont minden légypiszok meglátszik rajta. Ráadásul nem polírozható, csak kézzel mosható, és még úgy is csak egyenes mozdulatokkal egy alkoholos ablaktisztító szerel átitatott mikroszálas kendővel (körkörösen suvickolni vagy gépi mosóba küldeni tilos, mert az nyomot hagy a matt felületen). A fényes fekete fényezés is rendkívül sok karbantartást igényel.

Hiába divatos most a gyöngyházszínű autó, hasonlóképpen vonzza a koszt a fehér szín a CR szerint, valamint nagyon meglátszanak rajta az előttünk haladó járművek által felvert aszfaltszemcsék. (A házi praktika szerint az aszfaltfelverődést majonézzel lehet a legkönnyebben leszedni: kenjük rá bőven, hagyjuk rajta 10 percig, aztán töröljük tisztára.)

PPG

A világon 2017-ben gyártott új autók közül 37 százalék fehér volt, 17 százalék fekete, 12 százalék szürke, 11 százalék szürke, 8 százalék természetes, 7 százalék piros, illetve kék, és 1 százalék zöld a PPG autófestékgyartó statisztikái szerint. Magyarországon 2017-ben a fekete után a kék volt az internetezők kedvenc autószíne.

Mosás szempontjából a CR szerint legigénytelenebb a szürke és az ezüst, továbbá az olyan semleges árnyalatok, mint a pezsgőszín vagy a bézs, esetleg a metál világoskék

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
31
okt/2017

Így tisztítsd meg az almát a növényvédőszer-maradéktól

Itt az almaszezon, vele együtt pedig az aggódás: mennyi növényvédőszer kerül szervezetünkbe az alma elfogyasztása közben? Adjunk-e a gyereknek hámozatlanul almát? De hát akkor az értékes héj veszendőbe megy, márpedig azt tanultuk, hogy közvetlenül alatta van a legtöbb vitamin... A probléma világszerte sokakat érdekel, néhányan viszont aktívan cselekszenek is a probléma megoldása érdekében. 

gyümölcs zöldség kert otthon növényvédőszer szódabikarbóna gyümölcsmosás

KÉP

Először nézzük, mi volt a korábbi gyakorlat: az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) eddig azt a módszert ajánlotta, hogy az almát (vagy hasonló héjú gyümölcsöt) olyan oldatban kell 2 percig áztatni, amelyet 1 rész hypóból és 9 rész vízből keverünk. Kutatások szerint azonban ez csak a gyümölcsre tapadt koszt és baktériumokat oldja le, a maradvány növényvédő szereket nem.

Itt jött a képbe a Massachusetts Egyetem biokémikusa, Lili He, aki munkatársaival összehasonlította a különféle módszereket, hogy a háztartásokban legegyszerűbben használhatót megtalálják. Organikus gazdálkodásból származó, azaz vegyszermentesen termelt Gala almákat két gyakran használt növényvédőszerrel kezeltek, majd háromféle folyadékban áztatták: az első hypós oldat, a második szódabikarbónás oldat, a harmadik tiszta víz volt. 

A kétperces áztatás után kiderült, hogy a szódabikás víz oldotta le a legtöbb növényvédőszer-maradékott az almák felszínéről. További vizsgálódás során a kutatók megállapították, hogy az ideális áztatási idő 12-15 perc, illetve a hígítási arány: fél liter vízhez 1 kiskanál szódabikarbóna kell (egy literhez két kiskanál, és így tovább). Az oldatot le kell öblíteni a gyümölcsről tiszta vízzel. 

A szakemberek azt ajánlják, hogy rögtön hazaérkezés után tisztítsuk meg a hazavitt gyümölcsöket (és zöldségeket) ilyen áztatással, nehogy a spájzban vagy konyhaszekrényben egyikről a másikra kerüljön valami veszélyes kemikália. Tárolás előtt teljesen meg kell szárítani a terményt (levegőn vagy papírtörülközővel, konyharuhával), nehogy bepenészedjen.

Sajnos nem mindegyik zöldséget és gyümölcsöt lehet áztatni, mint a gomba (vagy nyáron a málna), az ilyenek esetében ajánlott az organikus termény vásárlása -- nyilván mindenkinek a lehetősége szerint. De például a jellegzetes őszi gyümölcsök, mint az áfonya vagy a körte esetében egyszerűen alkalmazható. Aki mégis aggódna az esetleg a héj alá beszívódott vegyszerek miatt, hámozza meg a gyümölcsöt fogyasztás előtt.


0
Tovább
21
okt/2017

Ökomosással tisztább lehet a büdös tornacucc is

  • Hazaérve kinyitod a sporttáskát, és hátratántorodsz a feltörő bűzfelhőtől – kivel ne fordult volna már ez elő? A szagot részben az okozza, hogy az izzadság nem csak víz, hanem sok más molekula is van benne: a verejtékmirigyek által termelt, enyhén savas-sós folyadék egyebek közt tejsavat, fehérjéket, hormonokat, karbonsavat is tartalmaz. A bőrünkön és a ruhánkon lévő baktériumok egy része elpusztul a sós izzadságtól, és bomlani kezd, más baktériumok a fenti molekulákat kezdik elbontani. Mindkét folyamat járhat illékony vegyületek (= szagok) képződésével. Fokozza a büdösödést, hogy a műszálas ruhákon hamarabb és több baktérium szaporodik el, mint a pamutruhákon, márpedig manapság szinte minden sportruházati darabban van valamennyi műszál, vagy éppen 100 százalékban abból készül.

otthon ökomosás tornafelszerelés izzadság ecetes mosás háztartási praktika

KÉP

A modern sportruházatot úgy fejlesztették ki, hogy a high-tech műszálak (spandex és lycra) vízlepergető hatásúak legyenek, azaz edzés közben kijuttassák az izzadságot a ruha felszínére, hogy gyorsabban elillanjon. Egyes kutatások szerint viszont ugyanebből a víztaszító okból nehezebb ezeket a műszálakat átáztatni a mosószeres vízzel, vagyis tökéletesen tisztára mosni. Így viszont maradhat bennük olyan szennyeződés vagy baktérium, amitől büdösödni fog a sportcucc. Melissa Maker kanadai specialista az alábbi módszereket ajánlja:

1. Hazaérve vagy azonnal mosd ki a nyirkos sportruházatot, vagy tedd ki száradni valahová. Ha ugyanis bedobod a szennyestartóba, a sötét meleg helyen robbanásszerűen szaporodni kezdenek benne a baktériumok.

2. Az igazán büdös cuccokat mosás előtt érdemes fél órára ecetes vízben áztatni a baktériumok elpusztítása érdekében: 1 egység 8-10 százalékos ecetet önts 4 egység vízhez. 

3. Feltétlenül fordítsd ki a ruhákat, zoknikat, mielőtt a mosógépbe dobod őket, mert belül több rajtuk a baktérium és a kosz (plusz hámsejtek, testápoló- és dezodormaradvány), mint kívül. A kifordítással a bolyhosodást is megelőzöd.

4. Próbáld meg kevesebb mosószerrel kimosni a ruhát: Maker szerint egyes mosószerek megtapadhatnak a textilszálak felületén, és nehezítik a szálak tisztulását. A mosópor hatékonyságát öko módon 1 bögre mosószódával ajánlja fokozni (de vigyázat, ez fakíthatja a színes ruhákat). 

5. Hasonló okból Maker nem ajánlja öblítő használatát sem, mert az bevonja a szálakat, és konzerválja a szagot. Inkább 8-10 százalékos ecettel töltsd fel az öblítős rekeszt. Nem kell félni, nem lesz ettől ecetes szaga a ruhának!

6. Moss hideg vízzel, illetve nézd meg a zuhák címkéjét: a sportruházatokat általában max. 30 fokon ajánlják mosni.

7. Mosás után természetes módon, levegőn-napon szárítsd meg a sportcuccot, ne tedd szárítóba, mert annak hője "fixálhatja" a maradék szagmolekulákat a kelmeszálak között.

8. A rettentően büdös cuccokat mosás előtt tedd egy nejlonzacskóban a fagyasztóba pár napra. Ezt a módszert ajánlja az egyik klasszikus farmergyártó is (mondjuk ők mosás helyett, ami  megkérdőjelezhető).

9. A tornacsukák szagtalanításáról se feledkezz meg: minden használat után tegyél az orrukba sütőporral töltött, összezárt kávéfiltert vagy zoknit (ez remek a lakásban kallódó fél pár zoknik újrahasznosítására). Érdemes egy töltött zoknit a sporttáskába is bedobni, és legkésőbb hetente cserélni. Az árva zoknik további 24 féle hasznosításáról ide kattintva olvashatsz.

10. Hiába a sok iparkodás a ruhák szagtalanítására, ha a sporttáskát kihagyod a sorból. A belsejét minden héten legalább egyszer töröld át ecetes vízzel. Az antibakteriális hatás fokozása érdekében tehetsz az ecetes oldathoz pár csepp illóolajat: a levendula, eukaliptusz, menta, narancs vagy teafa olaja kiváló. Havonta egyszer érdemes alaposan kimosni a sporttáskát, és minél többet kitenni a napra (nyilván ez tavasztól őszig értendő).

11. A sporttáskában a cuccok szeparálására használt nejlonzacskókat vagy szatyrokat minimum hetente cseréld

12. A kimosott, tiszta sportruházatot is tárold külön, vállfára akasztva, jól szellőző helyen, ne tedd be őket szekrénybe vagy fiókba.

Tipp: Az intenzív verejtékezést mérsékelheted gyógyteák fogyasztásával is, mint például csalán, diólevél, tölgyfakéreg, zsurlófű, zsályalevél teával. A lábizzadást csökkenti az almaecetes vagy zsályás főzetes lábfürdő is.


0
Tovább
15
okt/2016

A tömbszappan sokkal zöldebb, mint a folyékony

Október 15-e a kézmosás világnapja, használjuk ki! Sajnos a kézmosást manapság gyakran előzi meg agymosás: sokan azért nem használnak tömbszappant, mert a reklámok, "ismerősök" történetei alapján attól tartanak, hogy a tömbszappan felületén nyüzsögnek a kórokozók. 

Mi ezzel a probléma? Hát hogy máig nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a folyékony szappan higiénikusabb volna, mint a tömbszappan, ellenben több felmérés is igazolja, hogy használata energiapazarló és környezetszennyező.

Aki szappanon nőtt fel, nem érti a hisztériát: hiszen hajdanán az egész család egyetlen közös szappant használt, mégsem volt több megbetegedés, mint ma. Kétségtelen, hogy a tartóban lévő szappan felületén megtapadhat pár baktérium, hiszen azok nedves környezetben őrzik meg az életképességüket. 

A New York Times ennek kivizsgálására szervezett egy kísérletet, amelyben a tömbszappant 70-szer annyi E. coli és P. aeruginosa baktériummal fertőzték meg, mint amennyit egy normál használatú szappanon mértek. Ezután a kísérlet résztvevőinek a fertőzőtt szappannal kellett kezet mosniuk. Kézmosás után egyikőjük kezén sem volt kimutatható egyik baktérium sem. Tehát hiába volt fertőzött a szappan felülete, mégsem terjesztette a fertőzést. Hogy lehet ez?

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás

Azért, mert a kézmosás kétlépcsős folyamat: a szappanmolekula egyik vége a zsírral szeretne kötést alkotni, a másik vége pedig a vízzel. Szappanozás közben tehát először a "zsírkedvelő" molekulavég magához köti a kezünkön lévő zsíros-olajos szennyeződést, és vele a baktériumokat, öblítéskor pedig a szappanmolekula vízkedvelő vége a vízmolekula irányába rendeződik, és közösen távoznak a felületről, azaz a kezünkről. Ezt persze bonyolultabban is el lehet mesélni.

Lényeg a lényeg: a tömbszappan ugyanúgy tisztítja a kezet, mint a folyékony szappan. De akkor miért vesszük az utóbbit? Talán mert azt reklámozzák. És nem véletlenül: a tusoláshoz ajánlott 2 kiskanálnyi tusfürdő 7-15-ször annyiba kerül, mint a tusoláshoz elhasznált szappan.

A folyékony szappan pártolói szerint a tömbszappan sokkal inkább szárító hatású. Ezzel szemben számos olyan gyári és kézműves szappan kapható, amelyek glicerint és természetes olajokat tartalmaz, nem szárítja a bőrt. 

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás

A folyékony szappan több okból nem tekinthető környezetbarátnak. 
1. A csomagolás műanyag, ami legjobb esetben is 300 év-500 alatt bomlik le, illetve nem is bomlik le, csak szétesik apró darabokra. Ez fokozottan veszélyes az élővilágra, mert az állatok tápláléknak hiszik, és megeszik a szemcséket, ami viszont megreked az emésztőrendszerükben, emiatt ezek az állatok éhenpusztulnak.
2. Persze, lehet kapni utántöltőt, de az is műanyagba van csomagolva, tehát csak részben tekinthető zöld megoldásnak.
3. Míg a tömbszappannál könnyű megmondani, mennyi szappanozás elég, folyékony szappanból a legtöbb ember kétszer annyit használ, mint kellene. Emiatt gyorsabban fogy a folyékony szappan, hamarabb kell utántölteni.
4. Továbbá a kétszeres mennyiség leöblítéséhez sokkal több víz kell, vagyis a módszer vízpazarló. Zuhanyozás közben percenként 8-12 liter vizet használunk el zuhanyrózsától függően, kézmosás közben kb. 5 litert.
5. A legtöbb folyékony szappan és tusfürdő alapanyaga valamely petróleum-származék, míg a hagyományos tömbszappanok állati zsiradék és/vagy növényi olajok felhasználásával készül. A folyékony szappanban van még mindenféle emulgeáló, tartósító és stabilizáló vegyület is, és bár ezek engedélyezettek, nem tudhatjuk, hogy az évek során milyen kölcsönhatásba lépnek a környezetünkben lévő más vegyületekkel. Lehet, hogy a tusfürdőnk miatt vagyunk állandóan szánanáthások vagy ekcémások? 

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás


Ami pedig a kézmosáshoz használt víz hőmérsékletét illeti, nem kell abba a hiába esni, hogy a folyékony szappan helyett most már tömbszappant használunk, de emiatt forró vízben mosunk kezet. A kórokozók közül az egyik meleg környezetben szaporodik jobban, a másik hidegben. Elpusztításukhoz legalább 60-70 Celsius-fokos víz kellene, azt viszont már mi nem viseljük el (a forró csapvíz kb. 50 fokos). A forró vizes kézmosás irritálja a bőrt és csak energiapazarlás: a National Geographic cikkéből kiderül, hogy a 4,4 fokos hidegvizes kézmosás ugyanolyan hatékony. 

A baktériumok megfelelő elvávolítása érdekében tehát rendesen szappanozzuk be a kezünket, és a kézmosás legalább 20 másodpercig tartson (ennyi a Boci boci tarka első két versszaka). Szappanozás közben ne folyassuk feleslegesen a csapvizet!

Kiegészítés: nem foglalkozunk a triklozános és triklokarbános fertőtlenítő kéztisztítókkal. Aki rendszeresen használ ilyet, annak mérhető mennyiségben kimutathatók a vizeletében, vagyis kézmosás és tusolás közben bekerülnek a szervezetébe. Ezekről a hatóanyokról több kutatás is állítja, hogy felborítják a férfi és női hormonok egyensúlyát.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) 2016. szeptember 6-tól betiltotta a triklozán és triklokarbán használatát a kereskedelmi forgalomban kapható szappanokban, mivel nem bizonyított, hogy napi használatuk biztonságos, illetve hogy hatékonyabbak volnának, mint a hagyományos szappanok.


3
Tovább
24
nov/2015

A Volvo arra buzdít, ne mossa le a kocsiját!

A kaliforniai szárazságra való tekintettel a Volvo arra buzdítja az autótulajdonosokat, hogy egy hónapig ne mossák le a kocsijukat. 

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

A Volvo számításai szerint kb. 68 millió liter vizet lehetne megspórolni egy hónap alatt, ami egyenértékű 27 olimpiai uszodában található vízmennyiséggel. Egy autómosás elhagyásával 10 WC-öblítésnyi vizet lehet nyerni.

Aki kapcsolódik a programhoz, az kap egy utalványt, amit egy újrahasznosított vízzel működő autómosóban tud felhasználni.

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

 A "#DrivingDirty" program ötletgazdája Steve Hinkle, a GM Volvo San Diego elnöke nem szeretne ezen a ponton megállni, a teljesen víztelen megoldásig szeretné eljuttatni a kampányt. Hinkle számításai szerint saját akciójával 408 000 liter vizet spórolt meg.

vízfogyasztás #DrivingDirty szárazság klíma autómosás

A Volvo a közösségekre épít, vagyis aki kapcsolódik a kampányhoz, az valamilyen formában kitűzővel, #DrivingDirty hashtaggel kifejezésre juttatja, hogy részt vesz a kampányban. A következő lépésben pedig bevonja a családtagokat, barátokat is a programba.

 


0
Tovább
31
máj/2012

Mindenki jól jár a rázogatós kéztörléssel

Évente csak az Egyesült Államokban ötmillió fát lehetne megmenteni a kivágástól, ha mindenki csak egy-egy papír kéztörlőt használna kézmosás után. Ehhez elég volna lerázni kezünkről a fölösleges vizet.

A takarékos kézszárítással közel 260 ezer tonna papírtörlővel kevesebb kerülne évente a nyilvános vécék szeméttartályába az Egyesült Államokban. Amennyiben ezt a mennyiséget mind először használt papírból gyártanák le, akkor ötmillió fát kellene kivágni az előállításához. Nagy jelentősége van tehát az újrapapírnak, de még inkább a pazarlás csökkentésének: egy átlagos amerikai a nyilvános vécé használata után 4-5 papírtörlőt is kiránt a dobozból.

Ez ellen vette föl a harcot egy nyugalmazott kerületi ügyész Oregonból. Joe Smith szemléletes előadáson mutatja be kéztörlési módszerét. Rázd és hajtsd félbe! - ez a lényeg, mindegy, hogy a törlő milyen fajta, tehát háromrét hajtott, újrapapírból készült vagy leveles. Egyetlen darab papírtörlő is elegendő a kézszárításhoz, amennyiben az alany a vizes kezét tizenkétszer megrázza, majd utána félbehajtva használja a vékony papírtörlőt. Így az eszköznek megnő a vízszívó képessége.

A videót eddig összesen nyolcszázezren látták az ismeretterjesztő előadásokat gyűjtő oldalon, a TED-en. A hozzászólók ajánlják még a következő módszereket: töröld a nadrágodba vagy a hajadba a vizes kezedet, barátságosan veregesd hátba a szembejövőket kifelé menet, vagy használj a kéztörléshez saját textil zsebkendőt, mint a japánok. Na persze, mint azt az egyikük elmésen megjegyezte, ha az ember elég ideig és gyorsan rázogatja a kezét, előbb-utóbb magától is megszárad.

Hiába viszont az egész művelet, ha kézmosás után mégis baktériumok maradnak az ember kezén. Egy friss elemzés szerint a legtöbben nem fordítanak elég gondot az ujjvégek, a kézhát és a hüvelykujj megtisztítására. Pedig a kórokozókkal szembeni hatékony védekezéshez a kéz minden részére kiterjedő, szappanos, legalább 20 másodpercig tartó kézmosás szükséges – erről szóló cikkünket itt találja.


1
Tovább
18
okt/2011

Olcsóbb-e a hideg vizes mosás?

Innovatív mosószerek hideg vízben is tökéletesen mosnak, állítják a gyártók. Itthon viszont alig kapni ilyen szert, környezetvédők szerint pedig a klasszikus mosószóda még úgy is olcsóbb, ha meleg víz kell hozzá.

Hideg vízben mosni a legegyszerűbb módszer a mosás energiaigényének csökkentésére - olvasható az USA energiaügyi minisztériumának támogatásával készült jelentésben. Az Egyesült Államokban a fogyasztók, a hatóságok nyomásgyakorlása és ennek nyomán a legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc, a Wal-Mart egyaránt arra készteti a mosószergyártókat, hogy olyan termékekkel álljanak elő, amelyek hideg vízben is eltávolítják a szennyeződéseket és kevesebb víz kell a használatukhoz.

A multinacionális háztartási vegyiáru-gyártók – ilyen például a Procter & Gamble vagy a Henkel – már mind árusítanak hideg vízben is működőképes mosószereket az USA-ban. A meleg víz viszont valóban növeli a mosás hatékonyságát, tehát ha a hőenergia hiányzik, akkor a mosószer vegyi összetételén és/vagy a mosógép programjain, vagyis a ruhákra ható mechanikai energián kell változtatni. "Ezért változtattunk a mosószerben használt enzimeken és felületaktív anyagokon" – mondta a New York Timesnak James Danziger, a Procter & Gamble vezető kutatója, aki részt vett a Tide mosószer Coldwater (Hidegvíz) névre keresztelt változatának kifejlesztésében. Dr. Mueller-Kirschbaum, a német Henkel kutatójának elmondása szerint az új összetevők egyszerűen mások, mint amelyeket tíz évvel ezelőtt használtak az iparágban, és nem is kerülnek többe, illetve olyan adalékanyagokat is használnak, amelyek elősegítik, hogy a ruha szövetszálai kevésbé piszkolódjanak.

Magyarországon még nem kifizetődő

De mennyit lehet megtakarítani azzal, ha soha nem használjuk a mosógép hőfokválasztó tárcsáját? Egy átlagos mosás alatt a mosógépek négy-öt kilós ruhatöltettel és negyven fokos vízzel 0,3-0,8 kilowattóra áramot fogyasztanak el az EON áramszolgáltató számítása szerint. A legnagyobb energiafelhasználással az előmosással kombinált főzőprogram használata jár, ez 1,8-3 kWh áramot jelent mosásonként.

Az USA energiaügyi minisztériumának adatai szerint a mosás leginkább energiafaló szakasza a hideg csapvíz felmelegítése, de ha erre nincs szükség, akkor a mosásra fordított energia kétharmadát meg lehet spórolni. (A Procter & Gamble például azzal hirdeti a termékét, hogy ha New Yorkban egy napig minden háztartásban hideg vízzel mosnának, akkor a megtakarított árammal egy hónapig ki lehetne világítani az Empire State Buildinget).

Hideg vizes mosószerek Magyarországon is kaphatók, tehát ha valaki ilyent tölt a mosógépbe, akkor mosásonként 9-24 forintot takaríthat meg. A nagy különbség az Egyesült Államokhoz képest az, hogy ott egyrészt már a nagy gyártók költséghatékonyan előállított, tömegterméknek számító hideg vizes szerei is elérhetők, másrészt ezek a termékek nem drágábbak, mint a hagyományosak. Itthon viszont csak két kisebb márkának kaphatók hideg vizes mosószerei. Egy ilyen termék ára 1500 forint körül mozog, és a háromnegyed liter folyékony szer a gyártók közlése szerint tizenkét-tizenhárom mosásra elég.

Kiszámoltuk, hogy tíz mosás mennyibe kerül a melegítőprogram kikapcsolásával és hideg vizes mosószer használatával. Az eredmény szerint az itthon újdonságnak számító mosószer magasabb árát nem teljesen kompenzálja a villanyszámlában elért megtakarítás. Tíz mosás ezzel a módszerrel körülbelül 1200-1350 forintba kerül, míg hagyományos szerrel és a negyven fokos mosóprogram használatával ugyanennyi mosásért 750-950 forintot fizet az ember attól függően, hogy milyen vegyszert választ a kínálatból.

A pénzbeli megtakarítás tehát Magyarországra nézve nem igaz, de az tény: ha valaki hideg vízben mos és ezzel elektromos áramot takarít meg, akkor közvetve hozzájárul ahhoz, hogy az erőművek kevesebb üvegházhatású szén-dioxidot engedjenek a levegőbe. A hideg vizes mosás előnyei közé számít az is az USA energiaügyi minisztériuma szerint, hogy a ruhák alig fakulnak, továbbá a vér- és tojásfoltokat (általában véve a proteinek maradványait) amúgy is csak hideg vízben lehetne foltmentesen eltávolítani.

Klasszikus mosószóda a hideg vizes csodaszer helyett

Még nem próbált ki ilyen mosószert Szabó Gyula, a lakossági környezeti tanácsadással foglalkozó Ökoszolgálat igazgatója, akinek elmondása szerint ilyen termék nem is kapható az ő környezetbarát árukat forgalmazó boltjukban, a Zöld Zugban. "Elméletileg csak úgy lehet egy mosószer hatékony hideg vízben is, ha erősebb vegyszerek vannak benne. A szennyeződést valaminek el kell távolítania, vagy a hőenergiának, vagy az enzimeknek" – mondta kérdésünkre. "Amúgy a mosógépeknek még az energiatakarékos modelljei is a súlyosabb áramfogyasztók közé tartoznak egy háztartásban, tehát érdemes csökkenteni a mosás hőfokát. A Magyarországon kapható növényi alapú tisztítószerek vagy a mosószóda viszont 30-40 fokon is jól mos, tehát nem annyira látványos a hideg vízzel elérhető energiatakarékosság" – mondta Szabó Gyula.

Így néz ki a világ egyik legrégebbi tisztítószere, a mosószóda

Az Ökoszolgálat vezetője a hideg vizes mosószer helyett a klasszikus mosószódát ajánlja. Az általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószerből igen kis mennyiség is elég. Színes mosásra fél adag mosószóda és fél adag mosószappanpehely vagy mosószer keverékét javasolja, hogy a ruhák ne fakuljanak. Fehér holmikhoz tiszta mosószóda is jó.

A vegyszer a csatornába kerülve teljesen ártalmatlan, a foszfát- és enzimtartalmú mosószerekkel ellentétben (ahol nincs csatornázás, ott viszont elszikesítheti a talajt). Öblítőként 1:2 arányban vízzel hígított ecetet javasol, az illatosításra pár csepp illóolajat lehet alkalmazni. Egy kiló mosószóda 300-320 forintba kerül, aki tehát ezt a nagyanyáink korában is használt vegyszerrel tisztít, az még jobban jár, mintha a vízmelegítésen takarékoskodna.

Nem lehet teljesen kiváltani a hagyományos mosószert

Egyébként a hideg vizes mosószereknek kedvezőtlen tulajdonságai is vannak. Nem bomlanak le természetes úton, és kőolajszármazékokat tartalmaznak. A szerek egy részéhez optikai fehérítőanyagokat adagolnak, amely szintén kockázatos környezetvédelmi szempontból. Továbbá a forró víz elpusztítja a baktériumokat és vírusokat, így aki csak hideggel mos, annak esetenként külön fertőtlenítőszert kell alkalmaznia. A hideg vízre optimalizált szerek ráadásul nem oldódnak jól meleg vagy forró vízben, tehát a mosógép melegítős programjaihoz hagyományos mosószerekből is be kell vásárolni.

Az is szempont, hogy egyes régebbi mosógépeken nem lehet teljesen felülbírálni a mosás szakaszait szabályozó programválasztó beállításait, tehát például a hatvan fokos, előmosással kombinált programot át lehet állítani harmincra, de a vízmelegítő modult nem lehet teljesen kikapcsolni. Az utóbbi években gyártott, A vagy AA energiaosztályba tartozó, leginkább energiatakarékos mosógépeken viszont mindig lehet hideg vizet választani.

A takarékos mosógépekre is vonatkoznak azok az energiatakarékossági tanácsok, amelyek 2009 óta gyűlnek a 365 környezettudatos ötlet blogon:
 
  • Ha csak lehet, használjunk hideg vizes programot.
  • Kevés ruhával nem érdemes elindítani a mosást, de túl sokkal sem, mert az előbbi esetben víz és mosószer megy kárba, utóbbi esetben viszont a ruhák nem mosódnak át megfelelően, továbbá a gép mechanikáját is túlterheljük.
  • Akinek rendszeresen több mosnivalója van a szokásos négy-öt kilónál, hosszú távon jobban jár a nagykapacitású mosógépekkel.
  • A jóelőre beáztatott ruhák nagyobb valószínűséggel tisztulnak meg hideg vizes mosással.
  • A foltok előkezelése és a hosszabb mosási idő szintén elősegíti a hideg vizes mosás. hatékonyságát.
  • A nagyon szennyezett, olaj- és zsírfoltos ruhákat a higiéniai érdekében érdemes meleg vízzel mosni.
  • Meleg vizes mosás esetén is állítsuk alacsonyabbra a hőfokszabályozót, mert a kevéssé szennyezett ruha harminc-negyven fokon is megtisztul.
  • Ha lehetséges, használjunk elöltöltős elrendezésű mosógépet, mert ezek a típusok általában kevesebb vizet használnak.
  • Használjunk nagysebességű centrifuga-programot, mert úgy a ruhák értelemszerűen hamarabb száradnak.
  • Szárítógép vagy -program helyett teregessünk, lehetőleg szellős helyre; a napfény fertőtleníti és fehéríti a ruhaneműt.

 

A Tide Coldwatert 2005-ben vezette be a Procter & Gamble, majd a konkurencia sorra dobta piacra a maga hideg vizes mosószereit. A P&G azt közölte a New York Times-szal, hogy a kutatási programot azután indították el, miután 2003-ban felmérték a cégcsoport össz-energialábnyomát. A vállalat célkitűzése az, hogy a mosógépekbe kerülő ruhamennyiség 70 százalékát hideg vízzel mossák 2020-ra. A P&G becslése szerint világszerte a ruhamennyiség 38 százalékát mossák hideg vízben. Ez részben kulturális kérdés is: Japánban például jóval elterjedtebb a hideg mosás, mint az Egyesült Államokban.

A konkurens Henkel nyilvánosságra hozott forgalmi adataiból viszont az látszik, hogy a fogyasztók meglehetősen ragaszkodnak az anyai bölcsességhez, amely szerint csak a meleg víz a hatékony. A Henkel hideg vizes mosószereiből, például a Purexből 16 százalékkal kevesebb fogyott 2010-en az USA-ban, mint egy évvel korábban. A P&G 5 százalékkal többet adott el hasonló termékéből, de a cég illetékesei elismerték a New York Times-nak, hogy az eladások nem a várt nagyságrenddel nőttek. Az eladások felpörgetése érdekében a Henkel Németországban vásárlói felvilágosító kampányt indított, a P&G pedig a szintén amerikai Whirlpool háztartásigép-gyártóval közösen dobott szeptemberben piacra egy hideg vizes szerekre optimalizált mosógépet.


1
Tovább
12
»

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum