Jön a köhögős-torokfájós évszak, amit mézzel is próbálunk gyógyítani. Ám ránézésre nehéz eldönteni, hogy az aranyszínű folyadékot valóban a szorgos méhek hordták-e össze, avagy nem kevésbé szorgos emberek próbálják felszaporítani cukorsziruppal vagy vízzel az eladni szándékozott méz mennyiségét. Az elmúlt év szélsőséges időjárása miatt valóban elképzelhető, hogy egyes termelők kisebb mézkészlettel indulnak neki a télnek, mint korábban, de ettől még cselekedetük nem menthető.

KÉP: Unsplash

Nekünk, fogyasztóknak azonban több otthoni tesztelési lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy megkülönböztessük az igazit a hamisítványtól. Ehhez persze elsőre mindenképpen muszáj megvennünk legalább egy kis üveggel az adott márkától, de ha kétségeink vannak, legalább nem bukunk sokat. Az igazi méz 17-20 százalék vizet, 76-80 százalék fruktózt (gyümölcscukor) és glükózt, valamint virágport, viaszt és ásványi sókat tartalmaz. Összetétele és színe attól függ, milyen virág nektárját gyűjtötték a méhek.
A 2020-ban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által megfelelőnek minősített méztermelők listája is segít tájékozódni, a lista ide kattintva olvasható. 

Otthoni tesztek
1. Vízben oldhatóság
Egy kanál mézet csurgassunk bele egy pohár vízbe. Amennyiben a méz a pohár alján összeáll, akkor igazi - a cukorsziruppal vagy vízzel hígított méz ugyanis gyorsan feloldódik a vízben.

2. Struktúra teszt
Egy mély tálba tegyünk egy kanál mézet, és öntsünk hozzá pár evőkanál vizet. Kezdjük körkörösen lögybölni a vizet, és figyeljük, mi történik a mézzel. Ha feloldódik, akkor az nem igazi, ám ha amolyan méhsejtes szerkezetet látunk kirajzolódni benne, akkor igazi méz. Lásd az alábbi videóban:

3. Csurgási sebesség
Csurgassunk egy tányérra egy kanál mézet: ha lassan csurog, "szálat húzva", akkor nagy valószínűséggel igazi, tömény méz. A vízzel hígított méz ugyanis gyorsan lecsöpög a kanálról.

4. Gyúlékonyság
Egy összetekert konyhai papírtörlőt mártsunk mézbe, és próbáljuk meggyújtani: ha igazi, ez sikerül. Ám ha a mézet vízzel hígították (az alábbi videóban "Adulterated honey"-ként mutatják), akkor nem fog meggyulladni. (A tiszta méz a videóban "Pure honey".)

5. Jódos vizsgálat
Egy pohár vízben oldjunk fel egy kanál mézet. Adjunk hozzá néhány csepp jódot, és ha az oldat kékre színeződik, akkor az azt jelenti, hogy a mézet valamilyen keményítővel vagy liszttel felszaporították.

6. Kenyérteszt
Egy száraz kenyérkockát tegyünk egy kanál mézbe. Tíz perc múlva vegyünk ki: ha még kemény a kenyér, akkor a méznek alacsony a víztartalma, tehát igazi. Ám ha a kenyérkocka megpuhul, akkor az a magába szívott víztől van, vagyis a mézet hígították.

7. Savas hatás
Egy pohár vízben oldjunk fel egy kanál mézet, majd az oldathoz keverjünk 4-5 csepp ecetet. Ha az oldat habzani kezd, az arra utal, hogy valamilyen lúgos hatású vegyület lehet a mézben.

8. Hevítési teszt
Egy kis lábosban melegítsünk egy kanál mézet: ha igazi, akkor karamellizálódni kezd és nem lesz habos. Ám ha bugyborékolni kezd, akkor magas lehet a víztartalma. 

9. Víztartalom
Egy konyhai papírtörlőre öntsünk egy kanál mézet, majd hajtsuk félbe a papírtörlőt és nyomkodjuk meg: ha vízfolt jelenik meg a másik oldalán, akkor a méz hígítva volt. Ám ha a papírtörlő másik oldala száraz marad, akkor a mézünk töménysége megfelelő.

10. Árszint
Több helyen is nézzük meg, mennyi a méz átlagára, és ha ennél olcsóbban kínálnak nekünk mézet, kezdjünk gyanakodni.

Az alábbi videóban a "pure honey" az igazi méz, a "fake honey" a hamisított méz.

365Zö