Hányszor lehet látni Budapesten, hogy reggel tömve még van a csuklós busz, délelőtt meg már csak három utassal közlekedik, ugyanannyi kipufogófüstöt eregetve. Erre kínál megoldást a "Trambus" fantázianevű jármű, amely moduláris szerkezetű, azaz annyit kapcsolunk össze, amennyire szükség van a pillanatnyi közlekedési helyzetben. 

A Trambust a szöuli közlekedésimérnök-hallgató Junghyun Kim tervezte, aki ezzel a projekttel vett részt a 2021-es Polestar design versenyen, amelyen a környezetbarát elektromos közlekedés, a fejlődés volt a fókuszban (maga a cég is a prémium elektromos autóiról híres).

A Trambus lényege, hogy nem több busz kell a forgalomba, hanem igény szerint változtatható méretű. Annyi modult kapcsolunk össze, amennyi kell, ezzel amolyan busz-vasút hibridet lehet létrehozni. 

A legmenőbb az egészben, hogy ha önvezető vezérlést kapnak a modulok, akkor az összekapcsolódást önjáró módon is meg tudják valósítani: a központban a diszpécser elküldi a felhívást a moduloknak, azok pedig megkeresik egymást és kapcsolódnak, aztán mennek a forgalomba. 

Minden modul végére egy harmonikaszerű kapcsolódóelemet tervezett a mérnökhallgató, hogy megkönnyítse a hosszú járművek kanyarodását. A modulok belső elrendezése többféle lehet: a szokásos ülőhelyekkel a tömegközlekedőknek, asztalos elrendezéssel a hosszú távra utazóknak, részben vagy teljesen bútorozatlanul a kerekesszékkel és kerékpárral közlekedőknek. Bárcsak mielőbb valósággá válna!

via YankoDesign

HKZs