A koronavírus nagymértékben átalakította életünket, ideértve a munkát és a magánéletet. Teljesen világos, hogy a sok változás az otthonainkban is megjelenik. Nézzünk néhány fontos szempontot, amelyek befolyásolják a lakásunk kialakítását vagy átalakítását.

1. Beltéri zajszennyezés csökkentése

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Pexels

Amikor az embernek otthonról kell dolgoznia, de a szomszédságból minden behallatszik, akkor végül képtelen lesz a munkára. 2021 júniusának elején tartották az Amerikai Akusztikai Társaság 180. gyűlését. A rendezvényen Ayca Sentop Dümen és Konca Saher török kutatók előadásukban azt járták körül, mennyire befolyásolja az embereket a lakókörnyezeti zaj abban, hogy élvezni tudják az otthonlétet, illetve hogy ez miként befolyásolja a lakóépületek kialakítását. Nos, nem meglepő módon az derült ki kutatásukból, hogy ezzel a témával eddig alig foglalkoztak a szakértők. Pedig a környezeti zajszennyezés súlyos hatással lehet a testi és lelki egészségünkre. A beltéri zaj akusztikai jellemzőiről keveset tudunk, nem is igen veszik figyelembe a problémát a belsőépítészek, a kivitelezők, de még a vásárlók sem. Pedig a török kutatók azt állapították meg, hogy a lakókörnyezetből behallatszó zaj fokozza a stressz és a szorongás mértékét. Tenni kellene valamit ellene a jövőben.

2. Óriás erkélyek minden lakáshoz

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Dezeen

Számos történetet ismer mindenki arról, hogy a nagyvárosi emberek, akiknek még egy ablaknyitási lehetőség sem jutott a karantén alatt, sokkal rosszabbul viselték a bezártságot, mint azok, akik az erkélyükön ki tudtak alakítani egy kis szabadabb életteret. Amikor 2019-ben a franciaországi Montpellierben átadták a Sou Fujimoto által tervezett L'Arbre Blanc (Fehér Fa) nevet kapott 17 emeletes toronyházat (fenti képen), sokan csak hümmögtek a formája láttán: az épületben kialakított mind a 113 lakásnak önálló terasza van. Méghozzá olyan elrendezésben, hogy mindegyik teret hagy a másiknak, hiszen minden lakás más irányba néz. Némelyik terasz akár hét méter hosszú is lehet, és a belül kétszintes lakások erkélyeit lépcső köti össze. Fujimoto célja az volt, hogy a lakók egyszerre élhessenek kint is, bent is. Ráadásul az épület tetején panorámás tetőkert és bár is várja a lakókat (további képek a Dezeen névre kattintva nézhetők meg). A koronavírus miatt elrendelt home office biztosan kevésbé volt nyomasztó ezekben a lakásokban. Szóval, kedves építészek: társasházak esetén tervezzenek minden lakáshoz erkélyt!

3. Energiatakarékos berendezés

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Unsplash

Aki otthonról dolgozik, szomorúan tapasztalja, hogy a rezsije 30-50 százalékkal is megemelkedik. A járvány miatti kényszerű otthonlét idején megugrott a fűtésszámla, mint ahogy melegvízből és áramból is sokkal több fogyott. Ez sokakban megérlelte azt a gondolatot, hogy amint lehet, energiatakarékos berendezésekre cserélik le a régi készülékeket, illetve szerkezeti korszerűsítést is végeznek, például homlokzati hőszigetelést, nyílászárócserét. Érdemes igénybe venni a Magyar Mérnöki Kamara akár ingyenesen elérhető energetikai tanácsadását, amelyről abban a posztban írtam, ahol a függönyszigetelés kedvező hatásáról volt szó. Az energetikai tanácsadás abban segít, hogy ne vesztegess pénzt és időt olyan felújításra, ami kevesebbet hoz, mint amennyibe kerül. 

4. Kreatív belső elrendezés

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

Home office idején bármikor előfordulhat, hogy a következő egy órát online értekezleten töltöd, ahol jó lenne rendezett hátteret mutatnod a képernyőn. Ehhez hihetetlenül hasznos lehet egy hagyományos paraván, de a lapfüggöny is remekül leválasztja a teret. Amennyiben a következő években velünk marad az időszakosan vissza-visszatérő járvány és az emiatti bezárkózás, olyan lakberendezési ötletekre lesz szükségünk, amelyekkel a pillanatnyi igényeink szerint tudjuk átalakítani a lakóterünket. Ilyen például a fenti képen látható okospadló, amelyről korábban írtam.

A transzformer bútorok is nagy segítséget jelentenének a téralakításban, mint például a lenti falitükör, amely kihajtogatva ebédlőasztallá változik. Ilyen trükkökkel talán elodázhatod a lakáscserét is. 

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

De a konyhában is sokkal-sokkal több időt töltünk a karantén idején, érdemes ennek felújítására is bevetni minden használható elképzelést. Mint ahogy az sem mindegy, hogy járvány idején miből készüljön a munkapult, vagy az is érdekes lehet, hogy már az amerikaiak is kezdenek kiszeretni az amerikai konyhából.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna