PR-cikk

ÜTEMTERVNEK MEGFELELŐEN HALADNAK A MUNKÁK A KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁG JAVÍTÁSI PROGRAM A MÁV HÁLÓZATÁN PROGRAM II/A ÜTEMÉBEN

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló közlekedésbiztonságot növelő program keretén belül eddig négy útátjáró újult meg Ceglédbercel, Mende (Gyömrő), Sásd és Sárbogárd településeken; a fejlesztés Farmos és Tápiószentmárton településeken folytatódik. 

A vasúti átjárók fejlesztésével javul a vasúti közlekedés és az érintett közúti tranzitútvonalak biztonsága. Csökken az utazási idő, a járművek üzemeltetési költsége, a NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztés elősegíti a „havaria” helyzetek elkerülését, továbbá hozzájárul a személyi közlekedésben és a vasúti teherszállításban a balesetek számának és anyagi károk csökkentéséhez.

Támogatott tartalom közlekedés

KÉP: NIF Zrt.

Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatását követően már folyamatban van a szerződés aláírása és a szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre bocsátása, melyek eredményeként Farmos településen a közúti útvonal korrekciója, az útátjáró megszüntetése és új létesítése, illetve a 120. számú vasútvonal 311. számú út csomópontjánál felhagyott közút rendbetétele történik majd meg. 

Tápiószentmárton településen a kivitelezés 2020. október hónapban megkezdődött. A projekt során megvalósul a 311. sz. főút mintegy 700 m egybefüggő új nyomvonalának kiépítése, a 120. számú vasútvonal és az út kereszteződésében lévő vasúti átjáró és -pálya helyben történő átépítése és a vasúti megállóhelyhez új belterületi bekötő út építése buszfordulóval, P+R parkolóval, járdával és kerékpártárolóval. 

Támogatott tartalom közlekedés

KÉP: NIF Zrt.

Ceglédbercel, Mende, Sásd és Sárbogárd településeken a kivitelezések befejeződtek.

Ceglédbercelen a 100a számú Budapest–Záhony vasútvonal és a 40. számú főút keresztezésénél található vasúti átjáró magassági vonalvezetésének korrekciója megtörtént, az útburkolat felújításra került, a vízelvezetés átépítése, illetve kapubehajtó, útcsatlakozás építése és megerősítése befejeződött.

Mendén a meglévő vasúti átjáró magassági korrekciója a 120a vasútvonal és a 4603. jelzésű út keresztezésénél befejeződött, a vízelvezetés rendezésre került. Mivel az átépítés földműszélesítéssel járt, az út menti ingatlanok megközelítésére szolgáló felhajtók is átépítésre kerültek.

Sásd állomásnál a vasúti átjáróban – a 611. számú főút és a 40. számú Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonal 1719+81 hm szelvényében – új STRAIL-elemek kerültek beépítésre, ezen kívül a 611. számú főút körülbelül 200 m hosszban szélesítésre került a pályaszerkezet felújításával együtt.
Sárbogárd állomásnál – a 63. sz. főút és a 40. sz. Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vasútvonal 784+35 hm szelvényében található – vasúti átjáró vonalvezetésének korrekciója, az átjáró környezetében a pályaszerkezet felújítása megtörtént, a kerékpárút átvezetésével és az útcsatlakozás módosításával.

Támogatott tartalom közlekedés

KÉP: NIF Zrt.

A közösségi közlekedési rendszerek fejlesztése révén az egyéni közlekedési módokat használó utazók számára vonzóbb közösségi közlekedési rendszer alakul ki. A vasúti közlekedés biztonságának, szolgáltatási színvonalának növekedése a „környezetre gyakorolt negatív hatások csökkentésében”, az „egészség- és vagyonbiztonság javulásában” érvényesül. 

A fejlesztésnek köszönhetően az érintett településeken csökken a baleseti kockázat a vasúti és tranzitútvonalakon, illetve csökken az utazási idő.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg. 

Támogatott tartalom közlekedés