A lágy PVC hajlékonysága a benne lévő lágyító adalékoknak, az úgynevezett ftalátoknak köszönhető. A gyermekek számára az ilyen anyagot tartalmazó termékek, különösen azok, amelyeket szájba vesznek, súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek: károsan befolyásolhatják a fejlődő szervezet hormonháztartását, a nemi működést és az immunrendszer fejlődését. Egy csecsemőjáték szokásos használatát figyelembe véve a ftalátok kioldódhatnak a nyálba, és a nyálon keresztül bekerülhetnek a kisgyermek szervezetébe. A káros hatások csak bizonyos idő múlva, egy későbbi életszakaszban jelentkeznek.



Az Európai Unió 2005-ben betiltotta a legmérgezőbb ftalátvegyületek használatát a gyerekjátékokban és gyermekápolási cikkekben. Háromféle ftalát (DEHP, DBP és BBP) teljesen tiltólistára került, mert ezek az Európai Bizottság megállapítása szerint tartós károkat és krónikus betegségeket okozhatnak a gyermekjátékszereken keresztül (függetlenül attól, hány éves gyermeknek szánták azokat). Másik három ftalát-típust (DINP, DIDP és DNOP) csak a három évnél fiatalabb gyermekeknek szánt játékokban tilos felhasználni. Ezeket a gyerekek ugyanis gyakran bekapják, megrágják vagy éppen a szoptatáson keresztül érintkeznek vele.

Sajnálatos módon azonban még mindig előfordulnak olyan játékok, amelyekben veszélyes a ftalátok koncentrációja. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Piacfelügyeleti Főosztálya 2007 decemberében tartott ellenőrzése során 25 távol-keleti terméket árusító üzletet ellenőrzött. A laboratóriumi vizsgálatok után 14 terméket minősítettek veszélyesnek. 13 termék tartalmazott mérgező ftálsav-észter lágyítót - olvasható a hivatalos jelentésben. Ezek között 6 radír, 3 játék, 1 toll, 1 papucs, 1 pelenkázó alátét és 1 felfújható mellény is volt, amiből látható, hogy a játékok és gyermekápolási cikkek mellett más termékekben is ott lehetnek a veszélyes anyagok.

A betiltott játékok egy korábbi listája itt látható, aktuális információk az Európai Unió ezzel foglalkozó oldalán érhetők el. A babaápoló szereket a szakértők Magyarországon (illetve az EU-ban) biztonságosnak ítélik.

A legjobb, ha legalább a lágy PVC-től teljesen megszabadulunk a lakásban.