Szeptember elsején elkezdődött az iskola. Új kihívásokkal kell szembesülnünk nemcsak a gyereknevelés, hanem a folttisztítás szempontjából is. Megnövekszik azoknak a foltoknak a száma, amelyek együtt járnak a mindennapi iskolába járással. De akár az iskolában, akár egy tárgyalás után szerezzük be, az egyik legnagyobb kihívás a tintafolt eltávolítása - írja a rengeteg környezetbarát takarítási tippet adó Tisztaság című honlap, és a következőket ajánlja.

Ha ruhára kerül a tintafolt, először nedvesítsük be az anyagot, majd csöpögtessünk rá citromlevet vagy citromsavat, miközben finom mozdulatokkal egy másik (tiszta) ruhával dörzsöljük. Ezek után a folt helyét meleg vízzel mossuk ki.

Abban az esetben, ha nagyobb a folt, akkor az anyagot tegyük bele egy tálba, amelybe korábban tejet öntöttünk. Áztassuk két órán keresztül. Ha elszíneződik a tej, akkor cseréljük ki. Az idő elteltével mossuk ki meleg vízzel.

Ha szőnyegre csöppen a tinta, akkor a foltra öntsünk egy kis tejet, hagyjuk rajta negyed órát, majd ronggyal vagy vattával itassuk fel. Ezt a műveletet addig végezzük, amíg el nem tűnik a folt. A folt helyét vizes ruhával tisztítsuk meg.

Ha bútorra folyik ki a tinta, akkor egyenlő arányban kevert szalmiákos és terpentines eleggyel itatott ruhával, dörzsöléssel távolítsuk el a foltot.

Ha bőrre kerül a tintafolt, szintén citromsavval vagy citromlével tisztítsuk. Arra azonban vigyázzunk, hogy nehogy kimarja az anyagot, ezért először egy nem látható helyen próbáljuk ki, hogy reagál az anyag.

Ha nagyon makacs a folt, próbáljuk meg a tejben áztatás után citromleves ruhával kidörzsölni.

Forrás: http://tisztasag.wordpress.com/