Nagy lökést adhat az újrahasznosított üzemanyagok egyébként is növekvő iparának az Air France és a KLM légitársaságok közös akciója. Szeptembertől ugyanis Amszterdam és Párizs között több mint kétszáz olyan gép repül majd, melyekbe kerozin és újrahasznosított sütőolaj speciális keverékét töltik.

A KLM-nél 2009 novemberében tesztelték először a szóban forgó biokerozint, az akkori próba pedig minden szempontból sikeresnek bizonyult. Azóta másfél év telt el, és a KLM szerint jó esély van rá, hogy szép lassan világszerte is elterjedjen a bioüzemanyag használata a kereskedelmi repülésben.

Forrás: FlickR

A használt sütőolajjal készült üzemanyag a gyártó és a tesztek szerint semmilyen szinten nem veszélyezteti a repülés biztonságát. A biokerozin előállítója, a Dynamic Fuels nevű cég úgy módosítja a használt olajat, hogy megszólalásig hasonló technikai paraméterekkel rendelkezzen, mint a hagyományos kerozin. A légitársaságok különösen jól járnak az új üzemanyaggal: semmit nem kell módosítaniuk a repülőgépeken ahhoz, hogy elkezdhessék használni.

A Dynamic Fuels a bioüzemanyagot többféle forrásból szerzi be: állati zsiradék, növényi olaj, vagy különféle melléktermékek - például az egyes fenyőfák papírgyártáshoz való feldolgozása során keletkező úgynevezett tallolaj is - lehetnek alapanyagok.

A biokerozin-projekt egy nagyobb, átfogó környezetvédelmi akció része, melynek célja, hogy a légitársaságok minél inkább lecsökkentsék a működésük során kibocsátott üvegházgázok mennyiségét, illetve általános ökolábnyomukat. A Nemzetközi Légiszállítási Szövetség még 2007-ben célul tűzte ki a repüléssel kapcsolatos széndioxid-kibocsátások teljes megszüntetését alig negyven éven belül, 2050-re.

Arról egyelőre nincsenek adatok, hogy a szeptemberi Párizs-Amszterdam járatokba hány százalékos bioüzemanyag-keveréket töltenek, bár tény, hogy a 2009-es tesztben használt 50-50 százalékos arány tökéletesen megállta a helyét a Boeing 747-es repülőgépben.

Forrás: FlickR

Annak azonban, hogy teljes mértékben fenntartható energiaforrást használjanak a légi közlekedésben, szakértők szerint még mindig hatalmas pénzügyi akadályai vannak. A KLM szerint ehhez elsősorban a különféle bioüzemanyagok árának jelentős és tartós csökkenésére lenne szükség, amit technikai fejlesztések és szoros együttműködések árán lehetne csak elérni; és persze megfelelő törvényi szabályozás segítségével, ami a bioüzemanyag használatára ösztönözhetné a légitársaságokat. 

A KLM-nél egyébként egy ideje az utasoknak is felajánlják a minél zöldebb repülés lehetőségét: néhány plusz euróért cserébe gyakorlatilag megfizethetjük az utazásunk CO2-kibocsátása által okozott kárt. Minden egyes útnál pontosan kiszámolható az üvegházgáz-kibocsátás mértéke, az utasok által fizetett néhány eurós kompenzációt pedig a légitársaság állítólag egy az egyben különféle megújuló, tiszta energiaprojektekbe fekteti: szélturbina- és napelemfarmok építéséhez, vagy éppen a bioüzemanyag-előállításhoz szükséges növények termesztéséhez használják fel.