Angliában is elfogadhatja a parlament azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi az "upfilling" nevű térkitöltést: amennyiben két magasabb ház között egy alacsonyabb áll, annak tetejét legfeljebb további két emelet ráépítésével egy szintbe lehet hozni a szomszédokkal, írja a brit The Micro Life blog. Ezzel a lehetőséggel becslések szerint csak Londonban 200 ezer új lakás épülhetne, harmaduk önkormányzati tulajdonban álló épületek tetején. Ezekkel az olcsóbb kialakítású lakásokkal pont azt a réteget céloznák meg, amely jelenleg nem képes önerőből saját otthonhoz jutni: az első önálló lakásukat tervezőket. A meglévő épületek vertikális bővítése igazán környezetbarát megoldás lehet, nézzük, szerte a világban milyen ötletek születtek a tetők hasznosítására!

Londonban a Clere Streeten tervezte a Tonkin Liu építészstúdió ezt az épületmagasítást (Growing House), amely télikertre emlékeztet. 

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

A finneket régi panelházak felső bővítése is foglalkoztatja, az alábbi tervek egy angol nyelvű tanulmányból származnak, amely ide kattintva olvasható.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

New York-ban egy régi bérház tetejére álmodtak szokatlan kiegészítést. A WORKac stúdió weboldalán látható, hogy a szomszédos tetők is be vannak már építve, vagy lakóegységgel, vagy úszómedencés kerttel.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Szintén New York-ban a meglévő hatszintes ház tetejére úgy építenének még 9 emeletet, hogy azok alja nem érinti a meglévő tetőt. A 711 West End Avenue-re tervezett komplexumot ugyanis acéllábak tartanák, amelyek a meglévő épület falai mentén emelkednek a magasba, és burkolva lesznek. A két épület közötti "rést" körben lezárják, hogy ne keltsen süvítő légáramlatokat. Az építkezés 18-24 hónapig fog tartani. Mármint ha megvalósul a merész terv, ugyanis a lakók egyelőre tiltakoznak ellene.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Az észtországi Tallinnban egy régi papírgyár tetejére került ötemeletes lakáskomplexum (Fahle House), míg a lenti szinteken irodák és szolgáltatóhelyiségek (pl. fodrász) kaptak helyet. A KOKO építészstúdió rekonstrukciós terve több nemzetközi díjat nyert.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Bécsben a Josef Weichenberger Architects építészstúdió tervezett a Margaretenstraße és Operngasse sarkán álló, 19. századi épületre egy jópofa háromszintes magasítást, amelyben 1290 négyzetméteren négy lakás található.  

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Ezen a klasszikus milánói épületen a De Amicis Architetti építészei egy stíluselemeiben rokon, mégis újszerű bővítményt alakítottak ki plusz lakásoknak. Érdemes megnézni a honlapjukat, mert még arra is ügyeltek, hogy a falakat a jellegében harmonizáló majolikacsempével borítsák.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Barcelonában az LCT (La casa por el tejado, Ház a tetőn) nevű vállalkozás előre gyártott (prefab) minilakásokat helyez fel daruval lapostetős épületek tetejére. Ezek a minilakások az LCT-n keresztül bérelhetők vagy megvásárolhatók, a díjakból a cég szép summát fizet az épülettulajdonosnak, amely az extra bevételből felújíthatja az épületet.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon



Leedsben az Indigo Planning ingatlanfejlesztő cég a pangó forgalmú Zicon House nevű irodaházat (vörös alsó épület) alakítja 65 lakásos komplexummá úgy, hogy a tetejére még ráhúz két emeletet (sötétszürke bővítmény) további 14 lakásnak.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Az új-zélandi Wellingtonban egy régi raktár tetejére épültek luxusminőségű lakások. Az országban még több ilyet terveznek, mert költséghatékony megoldásnak tartják: az eredeti épület elbontása és új építése 6,8 millió új-zélandi dollárba, a felújítatlan épület tetejére épített kiegészítés 3 millióba került volna, míg az egész épületet felújítani és a tetejére építeni 4,1 millióba került. (Building Urban Resilience through Change of Use, Sarah J. Wilkinson, Hilde Remøy szerk.)

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Párizs a manzárdokról, azaz tetőtéri lakásokról ismert, amelyek nevüket egy francia építész, a 17. századi François Mansart után kapták, aki előszeretettel tervezett ilyeneket. Mostanság a "parazita építészet" kifejezés kezd meghonosodni a francia fővárosban, ahol még vannak apróbb épületek a nagy házak között. Az ilyeneket érintetlenül hagyva jogszerűen lehet előre gyártott elemekből építkezni a fölöttük lévő üres térbe: az ALUR jogszabály 70 ezer lakás építését teszi lehetővé a meglévő épületek renoválása közben, és megszabja a bérlés törvényes kereteit is. 

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Kisebb magánházak tetejére is épülhet bővítmény, mint Rotterdamban az MVRDV tervezésében:

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Kakukktojás, de szuperül néz ki ez a kulipintyó Manhattan közepén, amely toldás, nem önálló lakás. Az 1906-ban épület hatemeletes épület régen raktár volt, David Puchkoff ingatlanfejlesztő 14 lakásos lakóházzá alakíttatta, és beköltözött a legfelső emeleti lakások egyikébe. Egy ihletadó vidéki kirándulás hatására Puchkoff 2006-ban áttörette a mennyezetet, hogy ezt a kis hétvégi házat kialakíthassa a családjának. A vityilló körül zöld tetőt alakított ki saját kezűleg, amivel hűti az alatta lévő lakását.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

A jellemzően lapostetős épületekben működő hipermarketek is beszálltak a versenybe. Berlinben az Aldi összesen 2000 bérlakást tervez kialakítani áruházai tetején, míg Írországban egy másik cég is hasonlóra készül: a sokkoló albérletárakról hírhedt Dublin Blackrock negyedében a Frascati bevásárlóközpont tetejére 45 lakást terveznek.

urbánus életmód fenntartható építészet városi élet otthon

Szerkesztette: Hiver't-Klokner Zsuzsanna