Egyelőre elképzelhetetlennek tűnik, hogy az élet minden területén alkalmazott építő- és szépítőanyagot, a fát helyettesíteni kelljen, de egyszer ez is bekövetkezhet. A lehetséges fapótlók között ott a kender és a szója, és szóba jöhet a műanyag fűrészáru is.

Lambéria, hajópadló, bútor, parketta, alvógaléria – megannyi felhasználási lehetősége létezik a fának, ám kérdéses, hogy a jövőben is így lesz-e. A fenntartható erdőgazdálkodás túlságosan lassan nyer ugyanis teret, és nem kizárt, hogy nemcsak a pénztárcánk, hanem az ésszerűség is azt fogja diktálni, keressünk helyettesítőt arra az anyagra, amely a korábbi generációk egész életét végigkísérte.

1. Kender
A több ezer éve ismert rostanyagot az ökoházépítési technológia már évek óta alkalmazza szigetelőanyagként (a pamut és a juta is ígéretes jövő előtt áll). A gyorsnövésű kenderből környezetbarát adalékokkal számtalan anyag készíthető, például közepes sűrűségű lemez, amely a Washingtoni Egyetem kutatói szerint kétszer olyan erős, mint a farostlemez.

2. Bambusz
Széles körű elterjedését legfőképpen az ára akadályozza, amely a nagy távolságról történő szállítás miatt is borsos. Környezetvédelmi szempontból ez komoly aggály: ellentmond a fenntarthatóság elvének, ha más kontinensről hozatjuk az építőanyagot. Szerencse, hogy a bambusz egyes fajtái mérsékelt égövön is meghonosíthatók, és nemcsak biomassza-erőművek fűtőanyagául szolgálhatnak, hanem padló- vagy falburkolóként is.

Kizárólag papírból és kartonból készült bútorok egy budapesti bemutatón (fotó: Hajdú D. András, [origo])

3. Fakompozit
A fával kevert „zöld” műanyag (angol kifejezéssel: wood-plastic-composite, WPC) tökéletesen helyettesíti a kültéri felhasználásban gyakori trópusi keményfa fűrészárut, de más célokra puhafából is készülhet. Az 50-70 százaléknyi farost vagy faliszt kötőanyaga hőre lágyuló polimer. Rovar-, repedés- és vízálló, utókezelést nem igényel, évtizedekig használható, és teljes mértékben újrahasznosítható.

4. Poliuretán kompozit
A PUR sokarcú műanyag, az építőiparban egyelőre elsősorban hab formája ismert, amelyet szigetelésre és rögzítésre használnak. A technológia fejlődésével egyre több területen válik alkalmazhatóvá, műfa formájában kerítéselem vagy padozat is előállítható belőle. Nagy előnye, hogy száz százalékban újrahasznosítható, sőt, eleve reciklált alapanyagból készülhet. Nyilvánvalóan senki nem keverné össze a tömör fát a farostokat nem tartalmazó műfával, ám utóbbi esztétikai hiányosságait a tartóssága ellensúlyozhatja.

5. Szója
Tofuból nem lehet házat építeni, de a szójafehérje szálaiból kiváló szigetelőanyag és bútorkárpit szőhető, továbbá a farosthoz keverve jelentősen javítja a szakítószilárdságot. A szójaalapú vegyületek pedig gyanta formában az egészségre ártalmas formaldehidet helyettesíthetik a faforgácslapokban, rétegelt lemezekben.

6. Parafa
A paratölgy kérgét kilencévente lehet lehántani, őrlés után ezt használják föl különféle célokra, maga a törzs sértetlen marad – ez a fenntarthatóság csúcsa a többi fatermékhez képest. A parafa egyre népszerűbb burkolóanyag, hang- és hőszigetelésre is kiváló.

7. Hullámpapír
Aki látott már hullámpapír ülőalkalmatosságot, és ki is próbálta, tudja, hogy meglepően szilárd. Állítólag hajdanán a Trabant-karosszéria Duroplast kompozitjának térfogatát is használt papírral szaporították. Az újrafelhasználás során a papíraprítékból kivont cellulózzal a faforgácslapokat lehet erősíteni.

8. Újságpapír
A hullámpapírhoz hasonlóan használható fel. Ásványgyapothoz hasonló szigetelés is készíthető belőle, de felaprítva és enyvalapú ragasztóval (vagy csirizzel) keverve kiválóan formázható papírmasé készülhet belőle, ami díszletek, szobrok, de akár bútorok alapanyaga is lehet.

9. Dióhéj
A maderón nevű spanyol fapótló dió-, mandula- és mogyoróhéjból készül. A csonthéjakat porrá őrlik, és gyantával keverik: a masszát ezután formákba préselik. A maderón bútorokhoz is alkalmas, de elsősorban koporsókat gyártanak belőle.

10. Szalma
Ha közelről megnézzük a forgácslapot, jól látható a farostok textúrája - de miért ne készülhetne a bútoranyag farost helyett szalmából? Ha már itt tartunk, a len-, a zab-, a búza- és a kukoricaszár is remek alapanyag a préseléssel előállított lapokhoz.