Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
21
ápr/2017

Kidobott ajtóból és deszkából is lehet köztéri művészet

Stefan De Crook (azaz Strook) belga festő- és szobrászművész négy évvel ezelőtt kezdett hulladék faanyag újrahasznosításával geometrikus formák-ból álló mozaikképeket alkotni. Először csak faliképeket konstruált, majd 70 éves édesapja segítségével nagyméretű mozaikokat is megvalósított. 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Ezek a képek kicsit hasonlítanak a kínai puzzle-nak nevezett tangramra, amely sokszögekből különféle alakzatokat összehozni, olykor a puszta időmúlatáson túl komoly matematikai problémákra is megoldást keresve.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

A művész a város építkezéseit járja, és begyűjti a kidobott faanyagot. Ezt azután válogatja, de a védőlazúrozáson túl más módon nem változtatja meg a felszínét: éppen a kopottság, elhasználtság, az "idő vasfogának rágása" teszi különlegessé az alapanyagot.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Strook legújabb munkája a The Crystal Ship művészeti fesztiválra készült, és egy épületet díszít a belgiumi Ostendben.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

A város tavaly húsvét előtt rendezte meg először a köztéri művészeti fesztivált, és mivel 50 ezer látogató érkezett az egyhetes rendezvényre, a polgármester úgy döntött, hogy ezentúl évente helyet adnak a program-nak, mert eredetileg biennáléban gondolkodtak. Ennek keretében a világ számos országából érkeztek április első hetében neves kortárs street art (utcai falfestő) művészek. 2018-ra már 60 modern alkotást szeretnének Ostend közterein látni. 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Noha Strook faportréi nélkülözik a pontos arcvonásokat, a gondosan válogatott (eredeti festésű) színkompozíció és mintázat így is egyedi hatást kelt, és teret nyit a fantáziánknak: vajon hogyan nézhet ki az élő modell, mennyire ismernénk fel, ha odaállna a kép mellé? 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

További gondolatébresztő alkotásokat találni Strook Instagram oldalán.


0
Tovább
18
ápr/2017

Kukoricakeményítővel kárpitot is lehet tisztítani + 12 tipp

A kukoricakeményítő remek segítség a konyhában:  felhasználható mártá-sok, krémek, puding készítéséhez, ételek besűrítésére. A lisztérzékenyek ét-rendjének egyik alapanyaga, de aki tökéletes piskótát akar sütni, az is egy evőkanálnyi lisztet kukoricakeményítőre cserél a receptben, hogy levegő-sebb legyen a kész tészta. Ez a remek anyag számos más téren is hasz-nunkra lesz. Takarításra, felülettisztításra kisgyerek és háziállat mellett inkább természetes szereket érdemes használni, nem "bolti" vegyszereket. Íme 12 tipp arra, mi mindenre használhatjuk a természetes és olcsó kuko-ricakeményítőt a konyhán kívül.

biotakarítás kukoricakeményítő vegyszermentes otthon

KÉP

1. Folteltávolító
Pacás lett a szőnyeg? Ha műszálas a szőnyeg, amíg friss a folt, eltávo-líthatod hideg tejből és keményítőből kevert pasztával, amelyet beledörzsölsz a foltba, hagyod teljesen megszáradni, majd jó alaposan kiporszívózod. Gyapjúszőnyeg és bőr, akár velúr esetén (dzseki, táska, öv, fotel) is használható a keményítő, ez esetben szárazon hintsd be vele a maszatot, legalább 12 órát hagyd rajta, hogy a por magába szívja a zsiradékot. Vérfoltra is próbálhatod, akkor hideg vízzel készítsd a pasztát, és a bekent textilt tedd ki a napra egy-két órára.

2. Szárazsampon
Nincs időd reggel hajat mosni? Hintsd be finoman keményítővel, és alaposan keféld ki. Amennyiben rendszeresen alkalmazod ezt a módszert, érdemes egy igazi sörtéből készült kefét beszerezned hozzá. Jó pont: a keményítő a kutyád szőrét is tisztává varázsolja!

3. Kárpittisztító
A kukoricakeményítő magába zárja a szagokat, tehát remek a kissé áporodott vagy más szagú bútorkárpit és szőnyeg felfrissítésére. Hintsd be finoman a szövetet (ehhez használj egy kis szűrőt vagy porcukor-szitálót), hagyd hatni legalább fél óráig. Alaposan kiporszívózás után a szőnyeg tapintását is selymesebbnek fogod érezni. Ugyanígy autókárpit frissítéséhez is remekül használható, sőt, plüssállatok tisztításához és szagtalanításához is: hintsd be a jószágot keményítőporral, tedd egy zacskóba, jó alaposan rázzad össze, aztán porszívózd ki.

4. Zajcsökkentő
Nyikorog a parketta a szoba egyik részén? Szórd meg keményítővel, és egy kis seprűvel vagy késsel irányítsd be a port a parkettalécek közötti résekbe. Azonnal hallani fogjod a különbséget.

5. Ezüsttisztító
Egy nyakláncot lehet fogkrémmel tisztítani, de nagyobb tárgyat, például egy medált, szelencét vagy ezüstözött sütistálat már nem szerencsés. Keverj keményítőből és vízből pasztát, és dörzsöld át vele a tisztítandó felületet. Utána leöblíted, és kész!

6. Bőrnyugtató
Legyen szó pelenkakiütésről vagy napozástól/szoláriumozástól megpirult bőrről, a kukoricakeményítő hűsítő enyhülést nyújt. Teheted a fürdővízbe, szórhatod a pelus által fedett bőrfelületre, vagy vízzel pasztává keverve kenheted a megégett válladra.

7. Kártyatisztító
Pizzát ettek a gyerekek társasozás közben és zsírosak lettek a kártyalapok? Tedd őket egy sűrű szövésű textilzsákba (vagy kispárnahuzatba), amelybe szórj egy-két evőkanálnyi kukoricakeményítőt. Fogd össze a zsák száját, és rázogasd néhány percig, amíg a keményítő fel nem veszi a koszt a kártya-lapokról.

8.  Ablaküveg tisztító
Egy evőkanálnyi kukoricakeményítőt keverj össze egy-egy deciliter ecettel és vízzel. Beleöntöd egy pumpás vagy spay flakonba, felrázod, és már fújhatod is az üvegre: a keményítő mikroszemcséi bámulatosan leszedik a koszt. Érdemes összegyűrt újságpapírt használni az ablakok leszárításához, mert az nem hagy apró szálakat az üvegen, mint a rongy vagy papírtörlő – most veheted hasznát a postaládába tömködött reklámújságoknak! 

9. Csomólazító
Egy túlságosan meghúzott csomó kész agyrém tud lenni. A kukorica-keményítő egyfajta száraz síkosító, jól alkalmazható megcsomózott cipőfűző, szalag, spárga és zsinós kibogozásához: szórj keményítőt a csomóra, és morzsolgasd egy ideig a bogot. A végén szinte magától ki fog oldódni.

10. Szagtalanító
Lehet drága pénzért cipőszagtalanítót venni, vagy a spájzból keményítőt... Hints a cipő belsejébe egy fél evőkanálnyi kukoricakeményítőt, hagyd benne egy éjszakára, és reggel rázd ki belőle. Nemcsak csizmákban és edzőcipőkben, hanem műbőr bélelésű balerinákban és félcipőkben is jó szolgálatot tesz. 

11. Doksimentő
Bepenészedett, dohos iratok, könyvek megtisztítására szórj a lapok közé keményítőt, hagyd rajtuk egy éjszakára, majd másnap egy tiszta ecsettel távolítsd el a port a lapokról.

12. Faltisztító
Ahol gyerek van, ott nagy valószínűséggel maszatosak lesznek a falak, de főzés közben is kifröccsenhet a zsiradék a falra vagy a falicsempe fugá-jára. Egy vattacsomóval dörzsölj száraz keményítőt a foltra addig, amíg a folt el nem tűnik, majd ecsettel seperd le a maradék keményítőt. Óvatlanul lecsapott molylepkék eltakarítására vizes vattakorongra szórd a kemé-nyítőt, és azzal dörzsöld tisztára a falat.


0
Tovább
16
ápr/2017

Az új szupermolekula levadássza a vízben lévő gyógyszermaradványokat

"Ki a Duna vizét issza, saját vizét issza vissza", Karinthynak tulajdonítják a régi bökverset, amely 1946-ban született, és eredetileg az egyik híres bu-dapesti fürdő neve szerepelt benne. Bizonyos szempontból ma már sokkal jobb a helyzet, hiszen a víztisztító technológia rengeteget fejlődött az el-múlt évtizedekben. Máig nem tud azonban teljes körűen elbánni egyes molekuláris szennyezőkkel, mint például a vizelettel a vízbe jutó fogam-zásgátló-, gyógyszer- és kábítószermaradványok, illetve a talajból bemosódott mezőgazdasági vegyszerek, ásványi eredetű anyagok vagy toxikus fémek (pl. arzén). 

A világméretű problémára az angliai Surrey Egyetem kutatói ajánlanak hatékony és környezetbarát megoldást: kimutatták, hogy az új típusú kalix[4]arén szupermolekula azonosítja és megköti a vízben lévő szennyezőanyagokat. (A kalixarének olyan kehely alakú molekulák, amelyek gazdaként képesek vendégmolekulákat elfogadni.)

ivóvíz környezetszennyezés

KÉP

A kutatást vezető Danil de Namor professzor szerint az újfajta receptormolekula működésének azonosításával megnyílt az út, hogy szelektíven eltávolítsák az ivóvízből a szennyezőanyagokat. "Végre megtudhatjuk, pontosan mi is van a vízben, és mindenki számára elérhetővé válik a tiszta ivóvíz", mondta de Namor az egyetem közleményében.

A kutatás azt is lehetővé teszi, hogy a molekulára alapozva kifejlesszenek egy hordozható készüléket, amellyel a helyszínen lehet elemezni a vízmintát, nem kell azt laboratóriumba szállítani. Az eredmény iránt máris akkora az érdeklődés, hogy az egyetemi tanulmány április 10-i megjelenése után azonnal két nemzetközi gyógyszervegyészeti konferenciára is meghívták a kutatókat előadni.

ivóvíz környezetszennyezés

KÉP: University of Surrey

Ami a magyarországi, pontosabban a budapesti helyzetet illeti, a Fővárosi Vízművek (szerző és dátum nélküli) közleménye szerint megnyugtató, hogy nem találtak kimutatható mennyiségű gyógyszermaradványt az ivóvízben. A publikáció ugyanakkor számos kérdéssel nem foglalkozik (új típusú molekulák azonosításának és semlegesítésének lehetősége, többféle molekula hatásának összeadódása, hosszú távú kockázatok stb.)

Az Élet és Tudomány folyóirat weboldalán megjelent, Gyógyszer-maradványok a Dunában című, Záray Gyulával készült interjúban az olvasható, hogy a mai szennyvíztisztítási technológia nem képes teljes mértékben kiszűrni az ivóvízből a veszélyes molekulákat.

2004-es és 2005-ös európai vizsgálatok szerint egyébként a fogamzás-gátló-maradványoknál sokkal több fájdalomcsillapító és gyulladásgátló, illetve antiepileptikum komponens és zsíranyagcsere-szabályzó-, illetve kontrasztanyag van a vízben.

Itt olvasható a Magyar Hidrológiai Társaság 2015-ös vándorgyűlésének egyik előadása Várszegi Csaba tollából, amelynek fontos gondolata, hogy a gyógyszergyártóknak már a fejlesztés során figyelembe kéne venniük, hogy a termékük hulladékként ne okozzon később problémát, illetve hogy a lakosság ne a csatornába öntse a feleslegessé váló gyógyszert – évente 20 tonna gyógyszer kerül a Dunába.


0
Tovább
10
ápr/2017

Konyhai hulladékkal is lehet bio a tojásfestés

Rááldoztam egy hétvégét, hogy neked már ne kelljen, és húsvétkor ne a konyhában bosszankodva pazarold az idődet. A bio tojásfestésről szá-mos internetes oldalon lehet olvasni, most már a tapasztalataim birtoká-ban nyugodtan állíthatom, hogy a szerzők sok esetben valószínűleg nem próbálták ki maguk a módszereket.

A bio tojásfestés elvileg azt jelenti, hogy mesterséges úton előállított (zacskós, bolti) festékek helyett természetes anyagokkal színezzük meg a tojáshéjat. Ezzel azt próbáljuk elkerülni, hogy bármiféle mesterséges ere-detű vegyület beszivárogjon a tojás belsejébe. 

A bio módszerek alkalmazásával környezettudatosak próbálunk lenni, ez azonban nem egyenlő a sötétzöld elvakultsággal. Sokkal inkább arról szól, hogy mérlegeljük az előnyöket és hátrányokat, valamint nem kerülhet többe a leves, mint a hús. Vagyis aki a "vegyszermentesség" jegyében literenként 3000 forintba kerülő gránátalmalével fest tojást, az az én véle-ményem szerint nem zöld, hanem idióta. Sokkal jobbat tesz a gyerekével, ha megitatja vele a gyümölcslevet, ahelyett, hogy azt tojásfestésre hasz-nálná, majd kiöntené a lefolyóba.

Na most, hogy jól kipuffogtam magam, lássuk a tényeket. A legfőbb négy tapasztalatom az aprítással, kutyulással, áztatással és többszöri
(= végtelen) mosogatással töltött hétvége után:

1. Próbálj meg fehér héjú tojást szerezni. A mi környékünkön ilyet olyan régóta nem lehet kapni, hogy nem is tudom, mikor láttam utoljára. Ha csak barnát kapsz, válaszd ki a legvilágosabbakat, és ne ígérj be olyan színeket a gyereknek, amiket nem fogsz tudni előállítani.
2. A bio tojásfestéshez idő kell, a legszebb színeket akkor érheted el, ha legalább 4-5 órát, de akár egy éjszakát is ázik a lében (hűtőszekrényben) a tojás. Időnként ellenőrizd az árnyalatot. 
3. Az erős és direkt mesterséges színekhez szokott szemünknek furcsa lehet a természetes anyagokkal színezett tojások "földszíne", és vissza-fogottabb árnyalatai, de ebben is megtalálhatjuk a szépséget.
4. A tojásokat nagyon alaposan meg kell mosni mosogatószerrel, hogy a felületüket tökéletesen zsírtalanítsuk. Ennek köszönhetően egyenletesebb lesz a színük.

bio tojásfestés újrahasznosítás húsvét

A fotón látható, hogy milyen színű volt a natúr tojás. A hiányzó helyen a spenótban egy órán át főzött barnahéjú tojás volt, amelyen semmilyen elszíneződés nem volt tapasztalható, ezért bosszúból egy kis mustárral, tejföllel, sóval és borssal tojáskrémnek elkészítve "elfogyasztásra került".

Forró módszer:
Ekkor együtt főzzük a tojásokat a festéklével, és utána abban is hagyjuk ázni és kihűlni őket a megfelelő árnyalat érdekében. A megszárított tojásokra alkoholos filccel rajzolhatunk mintákat, majd egy csepp étolajjal bedözsöljük őket, hogy selymesen csillogjanak. 

Hideg módszer:
A festéklét felfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd hidegen tesszük bele a korábban megfőzött és lehűtött tojásokat. Ezt a módszert akkor érdemes alkalmazni, ha viaszos írókázással vagy gyertyacsepegtetéssel akarunk mintát felvinni a tojáshéjra, amit a forró festék leoldana.

Festékkészítés:
1 pohár aprított zöldséget (illetve annak héját) 2 pohár vízzel forrástól számított 20 percig összefőzünk, a szín fixálásához teszünk bele 1/4 kiskanál sót és 1/4 kiskanál 20 százalékos ecetet. (Ne többet, mert az ecet felpuhítja a tojáshéjat.) A kurkumaporból vagy instant kávéból 1 evő-kanállal teszünk 2 pohár vízhez, a hagymahéj lehet 1/2 pohár is, mert meglepően erős színező. Kamillából 2 filtert használtam 2 pohár vízhez. A vörösbort hígítás nélkül használtam.

Barna héjú tojások színezőanyagai:
Kamilla: okkersárga
Kávé: karamell
Kurkumapor: sárga
Vöröshagyma száraz héja: lilásbordó
Vörösbor: barna
Céklahéj: vörösesbarna
Lilahagyma száraz héja: őzbarna
Lilakáposzta: zöldeskék (nálam pöttyös lett, de így is tetszik)

Fehér héjú tojások további színezőanyagai:
Sárgarépahéj: sárga
Lilakáposzta: kék 
Fehér káposzta: sárgászöld
Céklahéj: rózsaszín
Spenót: zöld
Vörösbor: kékesbordó

bio tojásfestés újrahasznosítás húsvét

A fotót egy amerikai oldalról linkeltem be, a szerző fehér héjú tojásokat használt a festéshez, látszik is a különbség. Egyébként a tojáshéj színe nincs összefüggésben a beltartalom minőségével, pusztán a tyúk színétől (fajtájától) függ.

Az áztatást üvegedényben (pohárban, befőttesüvegben) végezzük, hogy a festék a tojást fogja be, ne az edényt. A főzőedényről és a kezünkről legegyszerűbben ecettel távolíthatjuk el az elszíneződést. 


0
Tovább
05
ápr/2017

Óriásdrónokkal feleznék meg az áruszállítás költségét Amerika és Kína között

Már idén nyáron tesztelhetik, hogy sikerül-e forradalmasítani a teherfuvarozást, ha a kaliforniai San Pablo öböl vízéről felszáll San Francisco irányába az első Natilus-drón. A 10 méteres szénszálas proto-típus méreteit tekintve csupán kisöccse lesz a tervezett távirányítású két-éltű repülőnek, amellyel a richmondi fejlesztőcég belépne a globális áruszállítás piacára. (Összehasonlításul: az amerikai hadsereg Predator drónjai 8 méter hosszúak, 1100 kilométer a hatótávolságuk, 7620 méteres magasságba képesek emelkedni, legnagyobb sebességük 217 km/óra.)

teherszállítás drón Natilus környezetvédelem

Amennyiben ugyanis minden rendben megy a teszteléssel, a következő fázis (2019-ben) a 24 méter hosszú működő modell megépítése lesz, amelynek 20 tonna árut lesz képes  San Franciscóból Hawaiira szállítani. A fejlesztés végső elemeként 2020-ban a Natilus-drónok mérete eléri majd 42 métert. Szárnyfesztávja 61 méter lesz, a teherbírása 100 tonna, a neve pedig: Nemo. A meghajtásról elektromos jet hibrid motorok gondoskod-nának, fel- és leszállás közben hagyományos üzemanyaggal, repülési magasságban elektromos energiával, tehát az óriásdrón környezet-terhelése kisebb mértékű volna, mint a jelenlegi szállítóeszközöké.

teherszállítás drón Natilus környezetvédelem

A fejlesztők szerint a 42 méteres, szénszálas kompozit anyagú óriásdrón 20 millió dollárból megépíthető, ami kevesebb mint a tizede egy Boeing 747-400ER teherszállító repülőgép 238 millió dolláros árának, és nem kell az irányításához 3 fős személyzet. Los Angelesből Sanghajba 30 óra alatt tenné meg az utat, ennek költsége 130 ezer dollár lenne. Jelenleg egy Boeing 747-es áruszállító gép ugyanezt a távolságot 11 óra alatt teszi meg, viszont kétszeres költséggel. Teherhajóval csupán feleannyiba kerül az út, mint a drónnal, viszont három hétig tart. Ma számos olyan ügyfél van, akinek ez túl lassú, ilyenek például a fast fashion cégek. A Szilícium-völgy egyik ismert kockázati tőke befektetője, Tim Draper már 750 ezer dollárt fektetett a fejlesztésbe. 

teherszállítás drón Natilus környezetvédelem

A jogi szabályozás korlátait és a reptérhasználati díjakat kikerülendő, a Natilus-drónok olyan óceáni területek fölött és olyan magasságban (6 kilométer) repülnének, amelyre nem vonatkozik az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) ellenőrzése, illetve a tengeri kökötőktől 12 mérföld (19,3 km) távolságra landolnának a nyílt vízen, majd révkalauz irányításával haladnának be a dokkig.

teherszállítás drón Natilus környezetvédelem


0
Tovább
31
márc/2017

Meddig kell megőrizni a sárga csekkeket, áfás számlákat?

A tavaszi lomtalanítás hevében sokan szabadulnánk a papírhulladéktól, közte az ilyen-olyan nyugtáktól, csekkektől, bizonylatoktól, számláktól. Azt véljük, hogy az évekkel ezelőtt, esetleg cégnévre vásárolt cuccok és pos-tán befizetett összegek már úgysem érdekelnek senkit, ezek a dokumen-tumok csak a helyet foglalják a lakásban, irodában, sufniban. Amióta létezik digitális és felhő alapú adattárolás, különösen nagy a késztetés, hogy gyorsan beszkenneljük a fontosabbnak ítélt fecniket, aztán kidobjuk a papír alapú eredetiket. De ezzel óriási hibát követhetünk el! 

Nagyon nem mindegy, hogy magánszemélyről vagy vállalkozóról van-e szó, és hogy milyen dokumentumot akar kidobni, figyelmeztet Kiss Krisztina könyvelő-tanácsadó.

hulladék irodai papírhulladék selejtezés dokumentumkezelés környezetterhelés

Magánszemély esetében viszonylag kevés szabály van. A befizetett sárga vagy fehér csekkeket érdemes 1 évig megőrizni, mert elmé-letileg ennyi ideig reklamálhat a szolgáltató, hogy nem érkezett meg hozzá a befizetett díj. A legtöbb számlalevélben persze ma már feltünteti a szolgáltató, hogy mennyi volt az előző havi egyenleg, és így azonnal látható, ha valami elmaradás van. Elektronikus regisztráció és átutalásos fizetés (csoportos beszedés) esetén pedig a szolgáltató csak az elszámolást küldi, mi döntjük el, hogy mit csinálunk vele.

Más a helyzet a nem közüzemi szolgáltatókkal: egy parkolóóra által adott nyugtát legalább 1, de inkább 2 évig őrizzünk meg, mert vissza-menőlegesen kérhetik, és ezzel bizonyítjuk, hogy igenis fizettünk egy adott szolgáltatásért. 

A garanciával/jótállással/szavatossággal vásárolt eszközök számláját tartsuk meg a garancia/jótállás/szavatosság végéig, ennek időpont-ját írjuk is rá az eltett számlára, mert eltérő az egyes termékek esetében, és utólag nem fogunk emlékezni rá. Sok helyen a csomagolás megőrzése is feltétel, ami rossz gyakorlat, de egyelőre ez van. Aki erre nem hajlandó, legalább a termék sorozatszámát vágja le a csomagolásról, mert egy betörés esetén ez lehet az ellopott tárgy (például lapostévé) azonosítója a rendőrség és a biztosítója felé. "Vagyonosodási vizsgálatnál pedig 20 évre visszamenőleg kell tudni bizonyítani minden nagy értékű tárgyi eszköz beszerzését magánszemélyként is: tehát egy kétszáz-ezer forintos tévé számláját 20 évig kéne megőrizni", figyelmeztet a szakember.

hulladék irodai papírhulladék selejtezés dokumentumkezelés környezetterhelés

KÉP

A vállalkozókra más elvárások vonatkoznak. Törvény szerint legalább 5+1 évig kötelező megőrizni a vállalkozással kapcsolatos költség-számlákat és egyéb pénzügyi dokumentumokat – ennyi az a határ-idő, ami alatt visszakereshetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie minden adatnak az adóhatóság számára. "Én biztonsági okból tíz évet javasolok a kiadásokat igazoló számlákkal kapcsolatban", mondja Kiss Krisztina. 

A szigorú számadású (sorszámozású) nyomtatványok nyilvántartó kartonját és a hozzá tartozó bevételi számlatömböket együttesen kezelve ajánlatos végig megőrizni a vállalkozás működése alatt, mert egy esetleges NAV-ellenőrzés kapcsán ezeket bekérhetik. A könyvelőnek volt olyan ügyfele, akitől a NAV 16 évre visszamenőleg kért adatokat, és nagy szerencséje volt, hogy megőrizte a céges dokumentumokat.

Ha céges munkaügyek dokumentumairól beszélünk, mint például a beléptetés, kiléptetés, jövedelemigazolás, egyéni számfejtőlap, akkor tudni kell, hogy nem létezik törvényi lehetőség ezek selejtezésére, figyel-meztet Kiss Krisztina. Egy cégnél a leghivatalosabb, legfontosabb doku-mentum a mérlegbeszámoló, annak megőrzésére 20 év van előírva: egy aláírt példányt az ügyvezetőnek és egyet a könyvelőnek kötelező megőrizni ezen idő alatt (még ha meg is szűnik az együttműködésük). 

A gyakorlatban naponta több száz céget számolnak fel, vagy eltűnnek, megszűnnek, és semmilyen dokumentumot nem őriznek meg. Pedig cégfelszámolás vagy végelszámolás esetén a munkaügyi dokumentumok további, végleges őrzéséről a cégfelszámoló, illetve a végelszámoló köteles gondoskodni. "Elektronikus dokumentumként, beszkennelve is megőrizheti ezeket, a törvény csak azt írja elő, hogy olvasható formában kell lenniük", említ egy könnyítést a szakember.

A munkavállalók sem tudják, hogy felmondás vagy közös megegyezéses távozás esetén milyen dokumentumokat kéne elkérniük a munkáltatójuktól. Akinek rendes biztosításos jogviszonyú munkaviszonya van (tehát nem KATA-alany), annak minden év január 31-ig meg kell kapnia a munkálta-tójától az M30-as jövedelemigazolást, amelyre rá van írva, hogy nyug-díjazásig megtartandó. Az aktív éveink során leadott igazolások a szolgálati idő és a nyugdíj kiszámításához lesznek majd fontosak. És ha ezek otthon őrzött másolatai mondjuk egy költözés során elvesztek, akkor érdemes visszamenni a korábbi munkáltatóhoz, és kérni egy másolatot. Ezt persze csak akkor fogjuk megkapni, ha 1. még él a cég, 2. rendesen beadta minden hatósághoz az igazolásokat... 

2006 óta üzemel az elektronikus bevallási rendszer, azóta a könyvelők minden hónapban lejelentik a dolgozók összes adatát a járulékbevallás keretében. A korábbi időszakban minden évben volt egy NYENYI-karton (nyugdíjas egyéni nyilvántartási lap), ezt kellett az előző év összes nyugdíjalapjáról és nyugdíjáról lejelenteni az APEH-nak floppyn, és ez 2009 végéig ment (három évig párhuzamosan az új rendszerrel).

Persze, ha valaki holnap beadna egy kérelmet a NAV-hoz, hogy kéri a szolgálati idejének megállapítását, akkor az adóhatóság a nála irattárban lévő dokumentumokból mazsolázná össze, hogy hol, hány napot dolgozott, és ezek alapján mennyi nyugdíjra jogosult. Ebből a szempontból nem is veszik figyelembe az otthon őrizgetett papírokat. 

Akkor miért kell mégis megőrizni ezeket? "Mert az adminisztráció százszorosa a szükségesnek, ami óriási terhet ró az egyéni munka-vállalókra, a cégekre és a könyvelőkre is", mondja Kiss Krisztina. Hiszen minden hónapban le kell jelenteni egy magánszemény összes adatát – még a születési dátumát, anyja nevét is beleértve, ami élethosszig állandó adat. Ez fölösleges adminisztrációs teher. "Plusz gyártjuk hozzá az egyéni számfejtőlapot, a bérszámfejtési összesítőt, az utalandók listáját minden hónapban minden alkalmazott után a vállalkozók számára – régebben mindent két példányban készítettünk, ma már küldhetjük az ügyfélnek emailen pdf-ként, és mindenki úgy menti el, ahogy neki a legkényelmesebb." 

Ha valaki mondjuk egyéni vállalkozóból most válik nyugdíjassá, és a NAV-val lerendezte már az ügyet, akkor is legkorábban 7 év múlva dobhatja ki a korábbi céges dokumentumait. Hiszen ha idén megy nyugdíjba, akkor a záró bevallása 2018-ban érkezik be az adóhatósághoz, és onnantól számított 6 évig még bármikor kaphat egy ellenőrzést, és visszamenőleg kérhetik az igazolásait.

hulladék irodai papírhulladék selejtezés dokumentumkezelés környezetterhelés

KÉP

Összefoglalva

10 éven belül NEM selejtezhető bizonylatok:
az üzleti évről készített beszámoló, a beszámolót alátámasztó leltár értékelése és a beszámolót alátámasztó főkönyvi kivonat.
8 évig NEM selejtezhető:
a főkönyvi számlák, az analitikus és részletező nyilvántartások, a könyvelést alátámasztó számviteli bizonylatok (pénztárbizonylat, átutalási bizonylat, eszközbeszerzések számlái stb.). 

De az ezeknél régebbi dokumentumokat nehogy egy az egyben kidobja valaki: előbb aprítsa fel őket iratmegsemmisítő géppel vagy égesse el a kazánban, így elkerülve, hogy a személyes adataival valaki visszaéljen.

A törvény szerint a selejtezésről is jegyzőkönyvet kell készíteni, feltüntetve benne a kidobásra ítélt dokumentumok minden részletét. Vagyis a kido-bott dokumentumok helyett újak képződnek... Hát itt tartunk a 21. szá-zadban. Éljen a digitális kor!


0
Tovább
27
márc/2017

Elektromos szárnyastaxi jön a szajnára

Úgy látszik, a Párizst kettészelő Szajna valódi ihletforrás, mert újabb és újabb ötleteket inspirál. Nemrég írtunk a kerékpárhajtású fitneszhajóról, most pedig itt a nap- és vízáramlási energiával tölthető elektromos mini szárnyashajó, azaz vízitaxi terve, amely SeaBubbles (Tengeri buborék) néven a tervek szerint 2017 júniusától már üzemelni is fog a Szajnán.

városi közlekedés környezetbarát közlekedés elektromos jármű Párizs SeaBubbles

Fejlesztője Alain Thébault, a gyorsasági vitorlázás világbajnoka, illetve Anders Bringdal, aki windsurffel állított fel világcsúcsot 2012-ben.

városi közlekedés környezetbarát közlekedés elektromos jármű Párizs SeaBubbles

A járműben 4 utas és egy vezető fér el, de mivel a taxi idővel önvezetésre is képes lesz, utóbbi férőhely is utasülésként funkcionálhat. Megálmodói szerint a folyón kisebb a forgalom, mint a városi utakon, így az autonóm navigálás sokkal kevésbé kockázatos vízitaxival, mint autóval.

városi közlekedés környezetbarát közlekedés elektromos jármű Párizs SeaBubbles

A szolgáltatáshoz készül egy okostelefonos app is, hogy ha a rakparti dokkban nincs azonnal igénybe vehető hajó, akkor telefonnal hívhassunk.

városi közlekedés környezetbarát közlekedés elektromos jármű Párizs SeaBubbles

A világ nagyvárosai közül sok alakult ki valamilyen víz partján, hiszen az úthálózatok kiépülése előtti időkben a vízi közlekedés volt az utas- és áruszállítás legcélszerűbb módja. Manapság azonban legfeljebb turistahajók, uszályok és kompok szelik a hullámokat, nem használjuk ki az ebben rejlő lehetőséget. Az említett hajók ráadásul általában dízel üzemanyaggal működnek, azaz környezetbarátnak egyáltalán nem tekinthetők. Az elektromotoros SeaBubbles csendes és nem szennyezi a környezetet, ezért a megvalósítását a párizsi főpolgármester, Anne Hidalgo is támogatja.

városi közlekedés környezetbarát közlekedés elektromos jármű Párizs SeaBubbles

A Thébault és Bringdal által megálmodott vízitaxi üvegszálas műanyagból és habanyagból fog készülni. A szárnyaknak köszönhetően a víz felszíne fölött 60 centiméterrel siklik, tehát nem kelt zavaró hullámzást, ami fokozná a partvonal erózióját. Legnagyobb sebessége óránként 30 kilométer lehet, és egy feltöltéssel 80-100 kilométert tehet meg, a feltöltés a dokkokban zajlik. Részletek a Bloomberg videójában:

Jó lenne ilyet Budapesten is látni, az alsó rakparton dugóban araszoló járművek vezetői közül bizonyára sokan átpártolnának. A vízi koccanástól sem kell félni, hiszen az eddigi kísérletek szerint az önvezető üzemmód csökkenti a balesetek kockázatát. Legjobb lenne olyan vízitaxikat kifej-leszteni, amelyek kerékpár szállítására is képesek lennének: ha mondjuk valakinek Dél-Pestről kell Észak-Budára mennie, elbringázhatna a Duna-partig, ott a kerékpárral együtt beszállna egy ilyen elektromos vízitaxiba, majd az Árpád-hídnál kiszállna a hajóból, és a célállomásig az utolsó kilométert megint két keréken tenné meg...


0
Tovább
22
márc/2017

15 használati tárgy, amit azonnal újra kéne tervezni

A nehezen használható, gyorsan széteső vagy javíthatatlan tárgyak nem-csak állandó bosszúság forrásai, hanem pazarlóak is, mind az energiával, mind az alapanyagokkal. A jó formatervezés ugyanis a felhasználó idegei mellett a környezetet is kíméli. Összeállításunkban olyan hétköznapi hol-mikat mutatunk, amelyeket a legtöbbször képtelenség eredeti rendelte-tésüknek megfelelően (vagy tartósan) használni. Ha valakinek van még ötlete, írja meg kommentben.

1. Műanyag kerti bútor

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Csak elsőre hisszük el, hogy olcsó, aztán amikor pár hónap használat után valamelyik része bereped és eltörik, rájövünk, hogy bizony jobb lett volna valami stabilabb kerti bútort venni. Az egybeöntött szék javíthatatlan, ki kell dobni = pazarlás + környezetszennyezés. KÉP

2. Esernyő

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Pont akkor fordul ki és esik szét, amikor a legnagyobb szükség van rá: heves esőben. Az összecsukható ernyők többségét mintha direkt úgy tervezték volna, hogy 1-2 évente újat kelljen venni. Vagy csak ez is újabb példája a tervezett elavulásnakKÉP

3. Szemüvegtisztító

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Még akik állandóan viselik, azoknak is naponta többször kell tisztára törülniük  lencsét, és ez ritkán sikerül makulátlanul. Az egyszer használatos törlőkendők maszatolnak, a mikroszálas kendő szárazon nem használható, a póló vagy papírtörlő összekarcolja a drága lencsét. Kéne egy olyan szemüvegtok, amibe betesszük a szemüveget, a tokban valahogy magától megtisztul, és kész. KÉP

4. Távirányító

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Tele van rendkívül apró gombokkal, amelyek felét nem használjuk, a másik felére meg nem emlékszünk, hogy mit is csinál, de megnyomni nem merjük, nehogy valamit elállítsunk. Ja, és már megint hol van?! Igen, lehet kapni univerzális távirányítót, de azokat beszerezni plusz költség, és akkor mi lesz a meglévővel. Nemzetközi egyenszabvány kéne, és talán használ-hatnánk távirányításra a mobiltelefonunkat is egy applikációval, ha már úgyis állandóan a kezünk ügyében van, nem? Pontosítok: olyan app kéne, amivel a tévét, a kaput, a légkondit és minden mást is egyszerűen lehetne vezérelni. KÉP

5. Bevásárlókocsi

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ritka az olyan, amelyiknek mind a négy kereke jól működik. Hiába van benne gyerekülés, abba nehéz ki-be tenni a gyereket, ráadásul kényel-metlen számára. A mély kosarú kocsiból kipakolni a pénztárnál kifejezetten kellemetlen, hajolgatni kell, hasba vág, macera. KÉP

6. Vécétartály

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Miért nem lehet a nyomógombját a padlóba építeni, és taposással működtetni, mint egyes vonatokon? A tartály teteje valószínűleg hemzseg a kórokozóktól, még jó, hogy nem látjuk őket. A padlógombbal meg egy taposás lenne a kisöblítés, két gyors taposás a nagy, visszhall. KÉP

7. Mosdócsap

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha már a fürdőszobában vagyunk: általában mindig ugyanolyan hőfokú, kézmeleg vizet használunk a vécé melletti mosdónál, akár kezet, akár fogat mosunk. Tehát a vízhőmérsékletet beállíthatnánk valahol közpon-tilag, aztán mosdóból folyó vizet is szabályozhatnánk taposós padló-gombbal. Persze, tudom, létezik infravörös csap, de az áramot fogyaszt, vagyis ebbe a blogba nem fér be. A hagyományos mosdócsapokkal az még a baj, hogy a belső részük is gyorsan tönkremegy, és persze javítani nem nagyon lehet, mert pont le is jár a szavatossága. KÉP

8. Kávéautomata

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Kiválasztjuk a gép oldalán lévő gusztusos kávéfotók közül a legszebbet, bedobjuk az aprót, megnyomjuk a gombot és várjuk a csodát. Ehelyett kapunk egy tűzforró valamit, ami az első kortynál megégeti a szánkat, és onnantól már egyáltalán nem érezzük az ízét. Az ital olyan forró, hogy a műanyagpoharat nem lehet rendesen megfogni, csak a pereménél. Ezzel ivás közben az ujjunkat is jól összemaszatoljuk, aztán pont nincs egy papírzsepi, amibe beletörülhetnénk. A műanyag keverőpálca is eléggé használhatatlan, ráadásul ez már tényleg értelmetlen hulladék. KÉP

9. Fűnyíró

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha az ember jól meghúzza a kerekeket, akkor beszorulnak, és képtelenség kitekerni őket a legközelebbi magasságállításhoz. Ha nem húzzuk meg, akkor az első buckásabb zsombék után kiesnek, és lehet megint tekergetni őket. A vágókést tartó csavaranyát nem minden típusnál fedi védőkupak, vagy leesik róla, anélkül viszon a csavar feje elkopik, legfeljebb flexszel lehet levágni, ha egyáltalán. Dühítő, hogy minden típushoz másfajta kést kell vásárolni, még ha a méretük egyezne is, nem egységes a kialakításuk (illesztőlyukak!!!). Arról nem beszélve, hogy házilag a kés élezése sem könnyű, márpedig gyorsan kicsorbul. KÉP

10. Ébresztőóra

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Amikor megvásároltuk, még frankón értettük, hogyan kell beállítani. Most itt van az óraátállítás, de nem emkékszük, melyik gombot hogyan kell nyo-mogatni, és fogalmunk sincs, hol lehet az óra leírása. KÉP

11. Kukazsák

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ahány háztartási szemetes, annyiféle méret, és persze, amikor ott áll az ember a szupermarketben, ahol választhatna harmincféle kukazsákból, akkor fogalma sincsen, hogy a konyhai szemetese hány literes és mekkora a befoglaló mérete. Találomra veszünk egy csomaggal, hazavisszük, elkezdjük használni (nem tökéletes, de úgyis elfogy). Igen ám, de a tekercsen lévő papírcsíkot véletlenül kidobtuk, és így mire elfogy a tekercs, fogalmunk sincs, milyen márka és méret volt. Kezdődik minden elölről. Miért nem lehet egységesíteni a kukazsákokat, és a doboz méretét valahogy jelezni? KÉP

12. Műanyagcsomagolás

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

A kemény műanyag felnyitásához nincs más módszer, mint egy erős konyhai olló, de közben vigyáznunk kell, hogy az éles műanyag nehogy szétvágja a kezünket. Irritáló az egész, ráadásul a csomagolás azzal a lendülettel megy is a kukába = szemétképzés. Biztos ki lehetne találni valami olyan csomagolást ezeknek a termékeknek, ami egyszerre ember-, termék- és környezetbarát. KÉP

13. Benzinkút

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

131 évvel az autó feltalálása után még mindig ugyanazt a módszert használjuk a tankoláshoz, márpedig az egész folyamat elavult. Legyen akár fagy, akár hőség, ki kell szállni a kocsiból a tankoláshoz és a fize-téshez is. Miért nem automatikus az egész töltési folyamat, illetve érintős (paypass) a fizetés, hogy az ablakból kinyúlva is el lehessen intézni? Ez nagy segítség lenne a mozgásukban korlátozottaknak is és azoknak, akik kisgyerekkel utaznak. KÉP

14. Fogkrémes tubus

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Inkább rémes. Már a fogtisztításra is fel kellett volna találni valami jobb módszert a csiszatolás helyett, de a tubus idegesítően használhatatlan. Akár középen nyomjuk meg, akár a végén, biztos, hogy nem jön ki belőle az összes fogkrém. Persze, lehet kapni pumpásat, de abban is marad. Valami más csomagolás kéne a pasztának. KÉP

15. Papír kéztörlő

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha egy lapot kihúzunk, még három kiesik. Rossz esetben a földre, jó eset-ben reflexből elkapjuk, és a tartó tetejére tesszük. De hiába: ezeket  már az utánunk következő munkatársak nem tekintik tisztának, úgyhogy este a takarítók kidobják. Újabb pazarlás. Az elektromos kézszárító sem jobb: vagy nehezen szárít, vagy bántóan hangos. És egyes kutatások szerint hemzseg a baciktól, szóval nem is higiénikus. Plusz áramot fogyaszt. KÉP


0
Tovább
15
márc/2017

Maradék mütyürökből készítsünk matatófalat a gyereknek

Minden háztartásban van egy olyan doboz vagy fiók, ami csurig van a lakásfelújítás vagy -karbantartás után megmaradt bigyókkal és izékkel. Kell egy deszkalap, amely lehet bútorlap, OSB, cserepes növény alá való kerek falap, de akár egy stramm gyúródeszka is, és erre tetszőleges elrendezésben felcsavarozzuk a mütyüröket: máris kész a kisgyerekek szenzoros és finommotoros képességeit fejlesztő matatófal. Készíthetjük falra szerelve, vagy lábakon álló táblaként (másik felére lehet írni krétával), illetve faládikának is, amelyben a kincseit tarthatja a gyerek.

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Mi kerülhet a matatófalra:
fogantyú
görgő
kerék
számológép
billentyűzet
abakusz
retesz
zsanér
ajtógomb
fémlánc (másik oldalon nehezékkel, hogy húzogatni lehessen)
tükör (fémből! nem törékeny)
lakat
tolózár
ajtószám
táskacsat
övcsat
textilpánt gombbal
cipőfűző
cipzár
óra
kampó
vécépapírtartó
villanykapcsoló
ajtókitámasztó láb
zár kulccsal
kihúzható mérőszalag
xilofon
festőhenger
tárcsás telefon
csengettyű
nyomogatással bekapcsolható led-lámpa
kerti csap
5 literes vizesflakon tekerős kupakja
karabiner
tépőzár
kilincs
duda
kopogtató
távirányító
láncos biztonsági zár

Csoportosíthatjuk a hozzávalókat forma, hanghatás vagy tapintásélmény alapján is, ennek megfelelően felszerelhetünk különféle anyagokkal (pa-mut, műszőr, selyem) bélelt kinyitható műanyagdobozokat is. Az a lényeg, hogy tényleg jó erősen csavarozzunk-szegecseljünk fel mindent, mert amilyen kicsit a gyerekek, olyan erősek: egy szimpla ragasztást simán letépnek. Ha élménydús matatófalat csináltunk, a gyerek órákig ellesz a mütyürökkel, nyugodtan dolgozhatunk, főzhetünk mellette. 

Igényes kivitelű a nagypapa tárcsás telefonjával

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Játéktartó doboznak összeszerelve

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezt az A4-es méretűt akár magunkkal is vihetjük, ha orvoshoz vagy más olyan helyre kell mennünk, ahol várakozni kell

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a fallal órákig elmatat a gyerek

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szintén útijátéknak varrhatunk ilyet filcből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Erre még egy klasszikus csengő és nagyító is került

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ehhez egy cserepes virág alá való kerek fatalpat turbóztak fel

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Nem lehet elég korán megtanulni, hogyan kell a vezetékeket kihúzni a számítógépből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ha lakatot teszünk fel, a kulcsa is legyen a közelben fellógatva

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a táblával még meséket is kitalálhatunk

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

A gyerek nevének monogramja is lehet az alap

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Egy felcsavarozott fémtálca vagy sütőtepsi megtartja a mágneses betűket és számokat

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Az önálló öltözködés gyakorlásához alkalmas a gombos, masnis, cipzáros matatóka

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Minél színesebb, annál jobb

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Apa kocsit hajt :)

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szülinapi ajándéknak is tökéletes barátaink gyerekének

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Multifunkciós tábla

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Családi fotókat is rejthetünk a kinyitható ajtócskák mögé

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek


 

KÉP

Egészen piciknek maradék szőnyegpadlómintákból készíthetünk szenzoros fejlesztőt

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

További ötletekért érdemes bepötyögni a keresőbe a matatófal angol nevét: busy board.


0
Tovább
13
márc/2017

Figyeli a levegőminőséget az okostelefon tokja

Hiába van a városokban és országszerte egyre több légszennyezettséget figyelő (meteorológiai) mérőállomás, attól még fogalma sincs senkinek, hogy az utcájában milyen a levegő minősége – például ha valamelyik szomszéd szemetet kezd tüzelni a vegyes tüzelésű kályhájában. 

Erre szolgálhat jó megoldásként a CES 2017 innovációs díjjal kitüntetett amerikai fejlesztés, a világelső i-BLADES okostelefon "okostok", azaz Smartcase, amelybe egy Bosch BME 680-as 4in1 szenzort építettek be: ez tájékoztat a levegőben lévő illékony szerves vegyületekről (VOC), a hőmérsékletről, a páratartalomról, valamint a légnyomásról, és ezek adatait egy alkalmazáson keresztül könnyen értelmezhető színskálával mutatja a felhasználónak.

légszennyezés okostelefon iBLADES mobilapplikáció

Naponta 17-23 ezer lélegzetet veszünk, fontos lenne tudni, hogy aktuális környezetünkben milyen a levegő minősége. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az emberiség 92 százaléka olyan területen él, ahol a légszennyezettség mértéke meghaladja az egészségügyi határértékeket.

Egy vizsgálat szerint a szennyezett levegő visszájára fordítja azt az egészségi előnyt, amelyet a kerékpározással vagy sétával érnénk el – magyarán: szmogban károsabb kimenni, mintha bent punnyadnánk a szobában egész nap. De az is lehet, hogy a szobában (irodában, üzemben) rosszabb a levegő, mint a szabadban.

Lehet ugyan kapni úgynevezett otthoni levegőminőség érzékelőket, de amit a neten kis utánajárással találhatunk, az egyrészt 65 ezer forintba kerül, másrészt a lakásban felszerelve csak egy ponton mér. A mobiltelefon meg állandóan velünk van, bárhol használhatjuk, ezért volt remek ötlet a tokba építeni az érzékelőt.

A Szilícium-völgyben működő fejlesztők nem álltak meg a levegőminőség mérésénél: egy univerzális mágnessel a tokhoz csatlakoztatható egy külső SD-kártyaolvasó a memóriakapacitás növelésére, amellyel gyakorlatilag egy kategóriával feljebb fejleszthetjük meglévő készülékünket. Ez az igazán "zöld" upgrade! Az okostok hátránya, hogy bár elérhető áron, 99 dollárért megrendelhető, egyelőre viszont csak egyféle telefonhoz.


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum