Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
15
okt/2010

Magyarországon jártak a Big Ask európai klímakampány képviselői

Hazánkba látogattak a "Big Ask" (Nagy Kérés) európai klímakampány képviselői azért, hogy megosszák tapasztalataikat a Magyar Természetvédők Szövetségével (MTVSZ), a kezdeményezés magyarországi résztvevőjével. A kampány célja, hogy a kormányok hozzanak létre egy olyan törvényt, melynek segítségével évről-évre csökkenteni lehetne az adott ország fosszilis energiafelhasználását.



A "Big Ask" kampányt a Föld Barátai nemzetközi szervezet és partnerei 18 európai országban folytatják. 2008-ban az Egyesült Királyságban már megszületett a törvény, az elmúlt évben pedig hazánkban is jelentős támogatást kapott a döntéshozók körében. Október 4. és 7. között Magyarországon találkoznak a kezdeményezés kampányfelelősei és szakértői.

A kezdeményezés arra hívja fel a figyelmet, hogy kezelni kell az éghajlati válságot és csökkenteni kell az energiaimportot. A Magyar Természetvédők Szövetsége klímatörvényt javasol a fenntartható társadalomért, amely az éghajlatvédelem érdekében szabályozná a fosszilis energiafogyasztást, és egy kamatmentes kölcsönöket adó alapot hozna létre, amely támogatja az energiahatékonyságra törekvő kis- és középvállalkozásokat, közintézményeket, valamint a lakosságot. A szövetség továbbá megteremtené a környezetbarát termékek és szolgáltatások piacát, a zöld gazdaságot. Fenntarthatósági kritériumok alapján előtérbe kerülhetnének ezáltal a környezetkímélő technológiákra szakosodott magyar vállalkozások is.

"Valamennyi ország feladata az, hogy kivegye részét az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentéséből. Egy éghajlatvédelemhez kapcsolódó törvény fontos módja lehet annak, hogy létrehozzon egy keretet az energiatakarékossági politikának, az energiahatékonyságnak és megújuló energiáknak, továbbá biztosíthatná a termelés fenntarthatóbb és igazságosabb működését" - hangsúlyozta David Heller, a Föld Barátai Európa Klíma igazságosság és Energia program kampányvezetője. 

Magyarországon az alacsony jövedelmek, a rossz hatékonyságú fűtés, valamint az elavult épületek és berendezések miatt egyre magasabbak az energia számlák, az emberek életminősége pedig egyre romlik. Az MTVSZ véleménye szerint ezért valódi és hathatós segítségre van szükség. A Szövetség által javasolt "Klímatörvény a fenntartható társadalomért" erre is megoldást kínál a visszatérülő alap formájában. Az alap bárki számára, akár kezdőtőke nélkül is elérhető lenne. A pályázók olyan beruházásokat hajthatnának végre az összegből, melyek segítségével a későbbiekben csökkenthetik energia számláikat.

"Kezdeményezésünk legalább olyan fontos szociális, mint környezetvédelmi szempontból. Olyan igazságos rendszert ajánlunk, amely mindenki számára elérhetővé teszi az energiaforrásokhoz való hozzáférést, csökkenti a megélhetési gondokat és az ebből adódó társadalmi feszültséget. Az energiatakarékoskodással mindenki nyerhet, a visszatérülő alappal pedig egy hazai, nemzetközi pénzügyi helyzettől nem függő és kamatmentes alapot hozunk létre, amely pénz- és energiatakarékos, hasznos célra fordítható és garantáltan megtérül.

A "Big Ask" európai klíma kampány találkozóján Jioí Koželouh, a Föld Barátai Csehország programfelelőse elmondta, hogy ők is támogatják hazájukban egy hasonló törvény létrejöttét, amely olyan környezetbarát megoldásokat is támogat, mint az épületek megfelelő szigetelése.

"Magyarország külföldi fosszilis energiafüggősége egyre nő és az adott külpolitikai helyzettől függ energiaellátásunk. Nem megoldás a gáztárolás vagy különféle gázvezetékek kiépítése, ugyanis elvonják a pénzt és a kapacitást a takarékosságtól és a megújuló erőforrásoktól. Úgy gondoljuk, hogy egy új makrogazdasági modellre lenne szükség, amely a fosszilis energia helyettesítését ösztönözné egy integráló szabályozó rendszer bevezetésével" - hangsúlyozta Farkas István, az MTVSZ ügyvezető elnöke.


0
Tovább
14
okt/2010

Vörösiszap ökobomba

Az eddigi legnagyobb hazai ipari katasztófa az ajkai timföldgyár vörösiszap tározójának gátszakadása. Halál, milliárdos kár, sunnyogó felelősök. Az ökobomba nagyobb, mint a tiszai cianidszennyezés. A tragédia hírei összegyűjtve a Greenfo környezetvédelmi hírportálon.




0
Tovább
14
okt/2010

Zöld szervezetek a MAL Zrt. új bányanyitásának megakadályozását szorgalmazzák

A MAL Zrt. külszíni bauxitbányáinak bővítését tervezi Nyírád település területén, a "Nyirád I. - bauxit" elnevezésű bányatelken lévő Darvastó VII. és Darvastó VIII. bauxittelep helyszínén. Tizenhat természetvédő civil szervezet nyílt levélben kéri Illés Zoltán államtitkárt, hogy a tervezett bányakapacitás bővítések engedélyezési eljárását függessze fel.



A vállalat vörösiszap tározója okozta természeti katasztrófától függetlenül, a több hektár területre kiterjedő külszíni bányaművelés önmagában is megkérdőjelezhető annak környezeti hatásai miatt. A több hektáros erdőterület felszámolása, a kitermelt anyag közúti szállítása, és a karsztos területen a rekultiváció nehézsége miatt a bányaművelés engedélyezése a természetvédők szerint aligha engedélyezhető.

A Nyírádra tervezett bauxitbánya mindössze 10-15 km-re terülne el a jelenlegi, halálos áldozatokat is követelő tragédia helyszínétől. A zöld szervezetek aggódnak, hogy a vörösiszap emberre és természetre ártalmas voltát tagadó cég, nem fog beruházásai során kellő körültekintéssel eljárni, ezért kérik Illés Zoltán államtitkárt, hogy a tervezett bányakapacitás bővítések engedélyezési eljárását függessze fel.

A természetvédő szervezetek nyílt levele innen letölthető.


0
Tovább
14
okt/2010

Kína a zöldtechnológiák élére tör

Úgy tűnik, a kínaiak nem bíznak semmit sem a véletlenre: az ázsiai gazdasági nagyhatalom nemsokára a zöldipart is uralja, Kínában ugyanis a zöldtechnológiák és a tisztatechnológiák fejlesztése felülmúlja az Egyesült Államok és más országok adatait - áll a Clean Edge jelentésében.



A kínai kormány az elmúlt évben 34,6 milliárd dollárral ösztönözte az alacsony szénkibocsátású technológiák építését, ez a szám duplája annak, amit az amerikaiak fordítottak ugyanerre. 2008 óta a fenntartható energiaszektor állásainak jelentős részét kínaiak látják el a Clean Tech Job Trends 2009 felmérése szerint.

A Clean Edge vezetője, Ron Pernick szerint ez még nem azt jelenti, hogy a jövőben Kína uralja majd ezt az iparágat, hiszen a világban óriási a fejlődés és a verseny. A jelentés szerint ugyanis a tiszta energia sok millió állást hoz létre világszerte. 2009-ben 3 millió embert foglalkoztatott a zöld technológia ipara, ebből 700 ezren Kínában dolgoztak, ott a legtöbben napelemeket gyártottak. De kevéssel van csak lemaradva Brazília, Dél-Korea, Németország, Japán és az Egyesült Államok.

További részletek a greenfo.hu oldalán.


0
Tovább
14
okt/2010

Alapjaiban újul meg az Ökotech szakkiállítás

Több szakmai látogató, gazdagabb témakínálat

Alapvetően új koncepció szerint szervezi a 10. ÖKOTECH Nemzetközi környezetvédelmi és kommunális szakkiállítást a Hungexpo Zrt. 2011. április 5-10. között a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.



Forrás: Ökotech

Az új koncepció lényege, hogy minden páratlan évben ÖKOTECH, CONSTRUMA, HUNGAROTHERM szakkiállítások egy időben, egy helyen kerülnek megrendezésre, míg minden páros évben az ÖKOTECH az Ipar Napjai elnevezésű kiállítási csokorban (Industria, Electrosalon, Chemexpo, Securex, Ökotech) jelenik meg.

A jubileumi rendezvény kapcsán tehát újdonság, hogy ezúttal a CONSTRUMA 30. Nemzetközi építőipari szakkiállítással, valamint a HUNGAROTHERM 6. Nemzetközi fűtés-, szellőzés-, klíma- és szanitertechnikai szakkiállítással egyszerre rendezik meg a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont területén.

Forrás: Ökotech

Magától értetődő igazság, hogy környezettudatosság a különböző szakterületek határait átlépő szemléletmód. Az energiahatékony építési módok az építészeket legalább annyira érdeklik, mint az épületgépészettel és épületvillamossággal foglalkozó szakembereket, a vízgazdálkodással, a talajvédelemmel és a közlekedés környezeti hatásaival jelentős részben építőmérnök végzettségűek foglalkoznak, a környezeti kárelhárítás és a hulladékkezelés számos problémáját aligha lehetne megoldani szigetelési szakmérnökök közreműködése nélkül. A szennyvízkezelés és a megújuló energiák hasznosítása megint csak nehezen képzelhető el gépészek nélkül, a zöldterületek fenntartása kertépítési, tájépítészeti és erdészeti-kertészeti szaktudást egyaránt igényel, és még folytathatnánk a sort.

Ez az összefogás mindenkinek csak hasznot hoz: az Ökotech, a Construma és a Hungarotherm kiállítói egyaránt több szakmai látogatóhoz tudják eljuttatni üzeneteiket, hiszen - mint láttuk - a szakemberek jelentős részét nem is lehet egyértelműen és kizárólagosan besorolni egyik vagy másik rendezvény látogatói körébe. 2009-ben a Construma és a Hungarotherm együttesen körülbelül 60 ezer látogatót vonzott - ennek közel kétharmada szakmai látogató -, és legalább ezt a számot 2011-ben is minden bizonnyal képes lesz produkálni a három szakkiállítás.
Az új koncepciónak köszönhetően a kiállítás résztvevői nagyobb látogatói érdeklődésre számíthatnak, miközben arra is lesz lehetőséget, hogy a kiállítók egyszerre találkozzanak potenciális új üzleti és szakmai partnereikkel, valamint a környezetvédelem iránt magánemberként elkötelezett látogatókkal. A szakkiállítások megtekintéséért a Magyar Mérnök Kamara és a Magyar Építész Kamara tagjai értékes kreditpontokat is kapnak. Mindez mindhárom rendezvény kiállítói számára nagyobb látogatottságot biztosít.

Forrás: Ökotech

A szervezők a már hagyományosnak mondható széleskörű szakmai konferenciaprogramot és az ÖKOTECH kiállítói számára kínált kapcsolatépítési lehetőségeket az "Önkormányzati nap"-pal kívánják bővíteni. Ennek az előadássorozatnak a keretében az önkormányzati döntéshozók számára biztosítanának színvonalas szakmai fórumot, melynek középpontjában az önkormányzati ingatlanok költséghatékony fenntartása, a környezettudatos megoldások, valamint a városfejlesztés és urbanizáció áll majd. A konferenciákon kiemelt szerepet kap továbbá a megújuló energiaforrások hasznosítása és a fenntartható fejlődés kérdésköre. Új, az urbanizációs témához kapcsolódó tematikai pontok bevezetésével lehetőség nyílik a témában megjelenni kívánó cégek számára, hogy kiállítóként is bemutatkozzanak. Az új utak keresésében a Magyar Urbanisztikai Társaság tapasztalata és szaktudása van segítségünkre, és járul hozzá a színvonalas programokhoz megvalósításához.

A kiállítók részére október 29-ig előjelentkezési kedvezményt biztosítanak a szervezők!
Bővebb információ: okotech.hungexpo.hu, okotech@hungexpo.hu


0
Tovább
12
okt/2010

Megsütik a Földet a légkondicionálók

Az Egyesült Államok csak légkondicionálásra annyi energiát használ el, mint a teljes afrikai energiaszükséglet. Egy amerikai tudós és agrármérnök, Stan Cox a légkondicionált amerikai világ veszélyeire hívja fel a figyelmet most megjelent könyvében.



Cox szerint a mesterségesen hűsített levegő csak egy példa arra, hogy milyen fenntarthatatlan irányba halad a világ, ám a Guardian által készített interjúból kiderül, hogy ha a jövőben tényleg energiát kell spórolni, akkor a légkondicionáló gépek leállítása lehet az első óriás lépés.

Cox szerint az elmúlt ötven évben számos energiafaló technológia hálózta be a hétköznapjainkat: autók, komputerek, televíziók, jetrepülők. Ez idő alatt a légkondicionálás szépen csendben elterjedt és állandóan a háttérben maradt, mint téma, mint egy olyan filmkarakter, aki mindig a vásznon van, de mégsem ő a fontos. "Amikor megtudtam, hogy az 1990-es évek közepe óta megduplázódott a légkondicionálásra felhasznált energia mennyisége az amerikai otthonokban, akkor úgy éreztem, hogy erről beszélni kell, hiszen a gépek nagy mennyiségben bocsátják ki a káros gázokat, és felhasználásuk valószínűleg tovább növekedik, mivel a klímaváltozás miatt egyre gyakoribbak lesznek a szélsőséges időjárási formák, a forró nyarak és a dermesztő telek" - mondja Cox.

Az interjú a Greenfo.hu környezetvédelmi szakportálon olvasható magyar nyelven.


0
Tovább
07
okt/2010

Küldjön egy levelet a méltányos és zöld mobiltelefonokért!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete csatlakozott az európai makeITfair program képeslapkampányához, amelynek célja, hogy ösztönözze a nagy mobiltelefon-szolgáltatókat - többek között a magyar piacon jelen lévő Telenort, T-Mobile-t és a Vodafone-t -, hogy kínáljanak méltányos és környezetbarát körülmények között előállított telefonokat fogyasztóiknak. Jelenleg ugyanis csak a dolgozókat kizsákmányoló munkakörülmények között készült mobilokat lehet vásárolni.



A makeITfair kampányával rámutat a mobiltelefon-gyártó szektorban uralkodó tarthatatlan állapotokra, például a magas termelési kvótára, a hosszú munkanapokra, a kikényszerített túlórákra, a tisztességes megélhetéshez messze nem elegendő fizetésre, az önszerveződés tiltására, amely lehetetlenné teszi, hogy a dolgozók megvédhessék érdekeiket.

Miközben az Apple piacra dobta a negyedik generációs iPhone-ját, aktivisták 2010. június 8-án világszerte tüntetéseket szerveztek annak a 10 munkásnak az emlékére, akik - az előbb említett méltánytalan munkakörülmények miatt - öngyilkosságot követtek el a Foxconn sencseni (shenzeni) üzemében. Ebben a gyárban készítik az iPhone-t és más, manapság közkedvelt elektronikai terméket. Rossz hír a fogyasztó számára: az egyetlen "választási lehetőséget" azok a készülékek jelentik, amelyeket a Foxconnhoz hasonló cégek által kizsigerelt munkások gyártanak.
 
Tegyük együtt méltányossá az elektronikai ipart! Segítsen összegyűjteni és eljuttatni 10 000 aláírást a mobiltelefon-szolgáltatóknak! - olvasható a Tudatos Vásárlók körlevelében.

Küldjön (e-)képeslapot a szolgáltatójának, szólítsa fel arra, hogy kínáljon méltányos körülmények között készült, környezetbarát mobiltelefon-készülékeket, valamint adjanak kellő tájékoztatást arról, hogy a leadott készülékeket megfelelően ártalmatlanítják!

A képeslap megtalálható szórakozóhelyeken a képeslapelosztó-állványokon, vagy elektronikusan a www.makeitfair.org/take-action/mobiltelefont oldalon.


0
Tovább
06
okt/2010

Biodiverzitás 2010 - amerikai aggodalmak és megoldások

Az esőerdő megőrzése Dél-Amerika talán legfontosabb természetvédelmi feladata, de ugyanilyen fontos a kanadai karibuállomány és a mexikói apró delfinfaj, a vaquiták védelme is.



Az alábbiakban a Greenfo.hu környezetvédelmi szakportál cikkét változtatás nélkül, a szerkesztők engedélyével közöljük.

Argentína - meg kell állítani a szójaföldek terjedését

Argentínában például három évvel ezelőtt komoly áttörés volt, amikor életbelépett az erdővédelmi törvény, amely lehetőséget adott arra, hogy a szójaültetvények terjedését megakadályozza. Mivel a zöldek szerint igen elhamarkodottan hozták meg a törvényt, Argentína északi megyéiben viszonylag lassan lépett hatályba a jogszabály, így még ma is aggasztó, ami a természetes erdőkben zajlik. Mai napig vágják illegálisan a fákat és ezzel sérülnek a jaguárok, az óriástatuk és a chaco-pekarik élőhelyei. A zöldek arra hívják fel a figyelmet, hogy az erdővédelmi törvény alapos végrehajtása nélkül az elkövetkező évtizedekben bizony sivárrá válhat a most még rendkívül fajgazdag erdőség.

Két tudományos csoport is arra a véleményre jutott, hogy az egyre terjeszkedő szójaföldek komolyan veszélyeztetik a Chaco erdőséget, amely Dél-Amerika egyik legnagyobb biomasszájának számít. A szójaültetvények nagyságának növekedése veszélyezteti a Yungas erdőket és az Andok keleti lejtőit is, ahol az elmúlt években halomra vágták a fákat. 1969 és 2000 között a térség szubtrópusi erdőinek 85 százalékát vágták ki, körülbelül 1.2 millió hektárt.

Brazília - aggasztó erdővédelmi tervek

Brazíliában az 1965-ben elfogadott és már igen elavult erdővédelmi rendelkezést írná felül az új, amely az Amazóniai és az Atlanti erdőket is védené, ám a természetvédők megrökönyödésére nem a még erősebb védelemre összpontosítana. A módosítás amnesztiát adna azoknak a farmereknek és gazdálkodóknak, akik illegális fakitermeléssel foglalkoznak a 40 millió hektáros területen. A tervezet legnegatívabb része, hogy a magánkézben lévő amazóniai erdőrészek 80 százaléka helyett a jövőben csupán 50 százalék állna védelem alatt , azaz a különleges védelemre jogosult erdők nagysága a felére esne. A módosításban azon is változtatnának, hogy míg jelenleg a folyópartok árterei 30 méteres szélességben védettek, addig a jövőben már csak 5 méteres védelmi zóna maradna. A brazil Kongresszus fog dönteni a módosításról és azt a brazil elnök hagyhatja jóvá vagy vétózhatja meg, ez a szakemberek szerint attól is függ, hogy mi lesz az októberi választások eredménye.

Válaszul a tervekre hat kimagasló brazil tudós írt nyílt levelet a Science júliusi számában, amelyben figyelmeztetnek, hogyha az új szabályozás életbe lép, akkor az olyan hátralépést jelent, amely még több széndioxid kibocsátást eredményez, miközben százezernél több faj sodródhat a kihalás szélére.

Kanada - eltűnőben az érzékeny karibuk

Az erdei karibuk jelenléte az északi boreál erdőkben egyfajta indikátornak tekinthető, amely azért is fontos, mert ezeknek az erdőknek a széndioxid elnyelő képessége igen nagy és ezzel mérsékelni tudják a klímaváltozást. Az erdei karibuk helyzete jelenleg aggodalomra ad okot, mivel a felmérések szerint a karibuk legalább felét zavarják tevékenységükkel az emberek, így élőhelyeik töredezettek, az apróbb területeken pedig nem igazán tudják megvédeni magukat a medvéktől és a farkasoktól.

A karibuk ma már veszélyeztetett fajnak számítanak. A legnagyobb veszélyt azonban nem a vadállatok jelentik, hanem az olaj, a gáz és a kátránylelőhelyek egyre nagyobb száma Nyugat-Kanadában, legfőképpen Saskatchewan,Alberta, British Columbia térségeiben és az észak-nyugati területeken. A gond az, hogy a karibuk élőhelyének csak a töredéke áll teljes védelem alatt, miközben a tudósok azt indítványozzák, hogy az állatoknak sokkal tágasabb, összefüggő erdőkre lenne szükségük a túléléshez. A szövetségi kormány most arra törekszik, hogy megegyezés szülessen a kanadai erdőipar képviselőivel és létrehozzanak egy Németország nagyságához hasonló védett zónát. Az elképzelések szerint ezeken a területeken tilos lenne az olaj, a gáz és a kátrány kitermelése.

Mexikó - apró delfinek a hálókban

A legveszélyeztetettebb cetek közé tartozik a kistermetű delfinfaj a Vaquita. Becslések szerint ma már csupán 250 egyed él a Kaliforniai-öbölben. Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi, 1197-ben történt mérés óta 56 százalékkal csökkent a delfinek száma a tengerben.

2007 óta Mexikóban hatályba lépett egy olyan jogszabály, amely tiltja a nagykiterjedésű merítőháló használatát, hogy így kímélje a térség halfajait. Azonban a vaquita populáció drasztikus csökkenése is mutatja, hogy a hálókba így is gyakran akadnak véletlenül be a vaquiták és ezt a jövőben minden eszközzel el kell kerülni. A megoldás az lehet, hogy a halászok másfajta halászati módszerekkel is megismerkednek, vagy lehetőséget kapnak arra, hogy más szakmákba képezzék át őket.

Forrás: greenfo.hu
 


0
Tovább
05
okt/2010

Panelfelújítási tanfolyam házmestereknek is Nyíregyházán

Az Energia Klub, az E-misszió Környezet- és Természetvédelmi Egyesület és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata társasházak energiahatékonysági felújítását elősegítő képzést szervez.
 
A képzés időpontja: 2010. október 7. 9:00-15:00

Helyszíne: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaraterme (4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.)

Részvételi díj: 1500 Ft

A képzés mindazoknak szól, akik érintettek iparosított technológiával készült épületek felújításában, azaz elsősorban közös képviselőknek, lakásszövetkezeti elnöknek, önkormányzati megbízottaknak, képviselőknek, energiagazdálkodási szakembereknek, pályázatíróknak.

Részletes program és jelentkezési innen lap tölthető le.



Az Energia Klub, az E-misszió Környezet- és Természetvédelmi Egyesület és Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata társasházak energiahatékonysági felújítását elősegítő képzést szervez.
 
A képzés időpontja: 2010. október 7. 9:00-15:00

Helyszíne: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaraterme (4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 2.)

Részvételi díj: 1500 Ft

A képzés mindazoknak szól, akik érintettek iparosított technológiával készült épületek felújításában, azaz elsősorban közös képviselőknek, lakásszövetkezeti elnöknek, önkormányzati megbízottaknak, képviselőknek, energiagazdálkodási szakembereknek, pályázatíróknak.

Részletes program és jelentkezési lap letölthető innen!


0
Tovább
05
okt/2010

Elkészült a magyar étolajteszt, a Vénusz győzött

A Tudatos Vásárló magazin Magyarország tíz legnépszerűbb finomított napraforgóolaját vizsgálta laboratóriumban. A teszt során két nagyon veszélyes anyagot kerestek az élelmiszerben. Az eredmények szerint a nálunk forgalmazott napraforgóolajak nem tartalmaznak vegyszermaradványokat az egészségre káros mértékben.



A Tudatos Vásárló tesztje olyan veszélyes anyagok jelenlétét vizsgálta, melyek a talaj és a levegő szennyezése során kerülhetnek a napraforgókba, majd a belőlük finomított olajba. A kadmium bizonyítottan rákkeltő hatású, a vesét és a csontok szerkezetét károsító nehézfém. Vulkánkitörések, kőzetmállás vagy ipari, mezőgazdasági tevékenységek, hulladékégetés, műtrágyázás és szennyvíz révén juthat a talajba. A termőföldből a növények felveszik, így felhalmozódhat olyan olajos magvakban, mint a napraforgó, a lenmag és a mák.

A PCB-k (poliklórozott bifenilek) ideg- és immunrendszeri ártalmakat, pajzsmirigy-működési zavarokat is előidézhetnek, befolyásolják a hormonális rendszert, rákkeltő és magzatkárosító hatásúak. Ezek a rettegett dioxinokkal rokon, zsírokban oldódó szerves vegyületek klórtartalmú ipari hulladék szakszerűtlen égetésével, szennyvíziszappal, papíripari hulladékból, de növényvédő szerek szennyezéseként is környezetünkbe kerülhetnek. 1970-től fokozatosan korlátozzák felhasználásukat, de régi kondenzátorokban, transzformátorokban, lágyítóként lakkokban, tömítésekben, műanyagokban mindenütt előfordulhatnak, és innen a levegőbe kerülhetnek. Ha elfogyasztjuk, felhalmozódnak az emberi zsírszövetekben is, és mivel a víz nem oldja ezeket, nem ürülnek ki a szervezetből. Itt komoly károsodásokat okozhatnak, és mivel lebomlási idejük nagyon hosszú, a korlátozás ellenére még nagyon sokáig mérgezik környezetünket.

Értékelés, rangsor

A laboratóriumi teszt eredményei szerint egyik étolaj sem tartalmazott az egészségügyi határ feletti mértékben sem kadmiumot, sem PCB-t.

A napraforgóolajak rangsorának kialakításakor a TVE további fogyasztóvédelmi szempontokat is figyelembe vett. A fogyasztói tájékoztatás, a gyártó és a származási hely, valamint az energiatartalom feltüntetése figyelembe vételével kialakított pontozás szerint az első helyen a Vénusz napraforgóolaj végzett, megelőzve a Penny Market saját márkás Viviol termékét. A legalacsonyabb pontszámot a Sunol kapta, maga elé engedve a METRO által forgalmazott Aro olajat.

A teljes étolajteszt a Tudatos Vásárló magazin Kenyér - Gabona c. számában olvasható.

 

 

 


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum