Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
19
máj/2011

TeSzedd: önkéntesek takarítják Magyarországot ezen a szombaton

Ígéretük szerint legalább 162 ezren fognak szemetet szedni Magyarország-szerte ezen a hétvégén. Május 21-én, szombaton bonyolítják le a TeSzedd! országos hulladékgyűjtő akciót, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Vidékfejlesztési Minisztérium szervez az Önkéntes Központ Alapítvánnyal együttműködve országos hulladékgyűjtő akciót szervez. Ez a rendezvény lesz hazánk eddigi legnagyobb szemétszedési kezdeményezése. A rendezvényre a regisztráció már lezárult, de a TeSzedd! Facebook-oldalán még lehet szervezkedni, csatlakozni valamelyik csapathoz. Az önkénteseken kívül 156 cég, 403 nemkormányzati szervezet és 551 közintézmény gyűjti a hulladékot ezen a szombaton.

Hasonló önkéntes akciót először Észtországban szerveztek meg 2008-ban. Ahogy a balti országban, idén Magyarországon is cél az illegális hulladéklerakók feltérképezése is. A résztvevők által feltöltött GPS-koordinátákból fog elkészülni az ország első szeméttérképe. 

A helyi közösségek hulladékgyűjtő munkájának óriási sikerét Európa számos országából vett példa igazolja. Az első alkalommal Észtországban 50 ezer önkéntes 10 ezer tonna hulladékot gyűjtött össze 5 óra alatt, Szlovéniában 273 ezren több mint 20 ezer tonna szemetet szedtek össze. Tavaly Romániában mintegy 200 ezer, Portugáliában 100 ezer volt a résztvevők száma. Hasonló sikereket remélnek a szervezők a hazai akciótól is.

teszedd_logo

A teszedd.hu online regisztrációs felületen a gyűjtés helyszínének meghatározásával jelezték részvételüket az önkéntesként vagy támogatóként csatlakozók. Az egyes településeken szerveződő csoportok munkáját a megyei Önkéntes Centrumok helyi önkéntes koordinátorai segítik, akik felveszik a kapcsolatot a jelentkezőkkel, tájékoztatnak az akció részleteiről és május 21-én irányítják a résztvevők munkáját. Az akciót az Önkéntesség Európai Éve keretében szervezik.


0
Tovább
18
máj/2011

Távgyalogló-babérokra tör az energiatakarékos robot

Megépítjük a világ leginkább energiatakarékos robotját - ezt határozták el 2006-ban az amerikai Cornell Egyetem biorobotika laboratóriumának munkatársai. A Ranger (magyarul járőr) nevű szerkezet teljesítménye lépésről-lépésre javult. A robottal május elsején kezdték megdönteni a járkálási világrekordot: Ranger helyi idő szerint 2 órától másnap este 9-ig menetelt egyfolytában, pontosabban 30 órán, 49 percen és 2 másodpercen keresztül.

A Cornell kutatóinal következő célja az, hogy a Ranger egyetlen feltöltéssel képes legyen legyalogolni a maratoni távot (42 kilométer). A robot mozgását hat fedélzeti számítógép vezérli, amelyek egy körülbelül 10 ezer soros programkódot futtatnak. A vezérlő szoftver végtelenítve, ötszázad másodpercenként fut le. A szerkezetet több tucat érzékelővel szerelték fel.


0
Tovább
17
máj/2011

A műanyaghalászoknak is fizetni fog az EU

A jövőben a kifogott műanyaghulladékért is pénzt kaphatnak az uniós halászok. Hivatalos becslések szerint az uniós felségvizeken kifogott halmennyiség felét visszadobják a halászok a drágább fogás reményében, és attól tartva, hogy túllépik a kvótájukat. A River Cottage tévésorozat népszerű szakácsa sikeres aláírásgyűjtést indított a gyakorlat ellen.

A mediterrán vizeken tesztelik az elgondolást, amely szerint az engedélyezett halmennyiséget elért halászok a szezon végéig műanyaghulladékot gyűjthetnének a tengerből. Ezáltal nem csökkenne számottevően a jövedelmük, ami véget vethet annak a gyakorlatnak, hogy a túl fiatal, méreten aluli, nem engedélyezett vagy csak olcsón értékesíthető halat visszadobják a tengerbe azért, hogy értékesebb fogásra használják el rendelkezésükre álló halászati kvótát. A műanyagos ötletet az Európai Unió halászati biztosa, a görög Maria Damanaki kezdeményezésére próbálják ki május folyamán.

A holland Willem van der Zvan vonóhálós halászhajó Nyugat-Afrika partjainál

A természetvédők becslése szerint a halak 90 százaléka nem éli túl a kihalászást, ami pusztán az Északi-tengeri vizeken évi egymillió tonna hal, köztük temérdek ivadék pusztulásával jár, írta a Guardian. A műanyaghalászattal talán visszafordítható a partmenti vizekben máris tapasztalható nagymértékű halritkulás, amelyet a Greenpeace szerint a vonóhálós halászat okoz.

„A józan ész is azt diktálja, hogy amit egyszer kifogtak, az kerüljön a piacra. A kihalászás miatt így is, úgy is elpusztul, értelmetlen visszadobni a tengerbe [a méreten aluli példányokat]” - tette hozzá a biztos. A műanyaggyűjtésben részt vevő halászok javadalmazását eleinte uniós forrásból fedeznék, de remélhetőleg idővel önfenntartó újrahasznosítási ágazattá növi ki magát.

A visszadobás ellen elsőként a brit River Cottage tévésorozatból ismert szakács Hugh Fearnley-Whittingstall tiltakozott. Fish Fight néven http://www.fishfight.net/ aláírásgyűjtő internetes oldalt indított, ahol eddig közel 675 ezren csatlakoztak a népszerű gasztronómiai műsorvezetőhöz. Támogatói között Károly herceg, Richard Branson milliárdos és Stephen Fry színész is szerepel.

Maria Damanaki május 13-án hívta megbeszélésre az uniós minisztereket a fenntartható halászat érdekében, és a részletek kidolgozása mellett két év türelmi időt adna a tilalom életbe léptetésére. A megélhetésüket féltő halászok nyomására azonban számos ország képviselői máris ellenzik a műanyaghalászati kezdeményezést. Azzal az alternatívával álltak elő, hogy inkább növelni kellene a kvótákat – ez viszont csak a túlhalászást fokozná, hangoztatja a Greenpeace.

HKZS


3
Tovább
13
máj/2011

Kertiparti nagyvárosi erkélyeken: a virágcserép-grillező

Egy nemzetközi kortárs bútorkiállításon debütált a napokban New Yorkban az az egyszerre mutatós és rendkívül praktikus grillsütő-virágcserép, amit brit megalkotói, a Black + Blum kifejezetten kicsi konyhákba, illetve teraszokra szánt.

Az első ránézésre teljesen normális cserép természetesen fűszernövények helye, de ha leemeljük a felső részt, egy rozsdamentes acélból készült praktikus kis grillt találunk alatta. A grillsütőknél megszokott faszénnel kell ugyan fűteni, de a végén megmaradt hamu a virágföldbe keverve azokat füszernövényeket táplálja, amikkel rögtön ízesíteni is lehet az éppen készülő sülteket.

Treehugger videót is készített a New York-i kiállításon, melyen a gyártócég embere mutatja meg az egyébként viszonylag olcsón, 120 dollárért, azaz valamivel több mint húszezer forintért árult grillsütő-cserepet.


0
Tovább
08
máj/2011

Vércsevilla: netes valóságshow védett madarakkal

A vércse-valóságshowt élőben is lehet nézni, de ha lemaradtunk volna valami fontosról, a heti összefoglalókban akkor is mindent megmutatnak. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és a MAVIR (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt.), a Pro Vértes Közalapítvány szakembereivel karöltve egy műfészek bekamerázására vállakozott.

Egyes villanyoszlopokra ugyanis a kilencvenes évek eleje óta - madárvédő civil szervezetek nyomására - műfészkeket telepít a hálózatot fenntartó cég. A nagyfeszültségű oszlopokon először állítólag a vezetékfelügyelők vették észre a ragadozó madarak jelenlétét. A műfészkek telepítésének lehetőségét a nyolcvanas évek végén vetették fel a madárvédők, az elsőt 1991-ben építették. A műfészkek azóta szerte az országban elterjedtek - főleg miután a projektet az EU is felkarolta - de, hogy konkrétan hol vannak, azt igyekeznek titokban tartani. Annyi biztos, hogy elsősorban a kerecsensólyom, illetve a vörös vércsék élőhelyein.

Falco Tinnunculus
Falco Tinnunculus, azaz a vörös vércse (fotó: Flickr)

Azzal, hogy most bekamerázták az egyik ilyet, a madarászok és biológusok sok fontos új információhoz juthatnak a ragadózó madarakkal kapcsolatban, mivel eddig nem figyelhették a vércsék életét folyamatosan, testközelből. A MAVIR jóvoltából ráadásul az interneten bárki figyelemmel kísérheti a vércsevilla mindennapjait, a védett madarak párzásától kezdve a fiókák kiröppenéséig. A projekt célja az is, hogy az eredmények segítségével a MAVIR emberei és a madárvédelmi szakemberek együtt próbálják meg a madárelhullásokat, és az ezzel kapcsolatos üzemzavarok számát csökkenteni.

Az élő közvetítést a MAVIR oldalán lehet nézni a nap 24 órájában.


0
Tovább
06
máj/2011

Tíz ötlet, miként váljunk valóban ökoturistává

A nyári szabadságok közeledtével egyre több ember kezdi szervezni nyaralását. Az IUCN azoknak az utazóknak próbál segíteni, akik a világ legcsodásabb természeti értékeit keresik fel és elhivatottan környezetbarátok.

Szerencsére egyre több ember él a Földön, akinek fontos a természet védelme, elsősorban számukra készült a lista. Talán a legfontosabb pont, hogy próbáljunk természetbarát szállást keresni, úgynevezett ökohoteleket, ahol a helyiek által készített ételeket esszük, miközben gondosan megszervezett programokban is a helyiek vezetnek minket – így mi is többet tudunk meg egy-egy nép kultúrájáról és az ország élővilágáról, miközben őket is jövedelemhez juttatjuk. Másik fontos szabály, hogy nem vásárolunk olyan ajándékot, amely esetleg veszélyeztetett állat csontjából, tollából, tojásából készült. Sőt arra is nagyon kell figyelni, hogy olyan ételeket fogyasszunk, amelyek távolról sem tartalmaznak védett növényeket, állatokat.

Aktív vakációzás - római kori emlékeket feltáró ásatásba lehet besegíteni
a toszkán tengerparton, Poggio del Molinnál

Az itt közölt ökotippeket az IUCN nemrégiben egy könyvben is közreadta, amely a fenntartható turizmusról és a természetben fellelhető, Világörökségként védett területek kapcsolatáról szól. Ezeknek a helyeknek a védelme ugyanis mindannyiunk érdeke, hiszen a turizmus szervezetlensége, átgondolatlansága komoly, akár vissza nem fordítható károkat is okozhat. Persze a turizmus segítséget is nyújthat abban, hogy egyre többen adományozzanak a világörökségek fenntartására, lehetőséget adhat arra, hogy a helyi lakosság is megbecsülje és óvja különleges környezetét, sőt arra is lehetőség nyílik, hogy a helyieket arra bátorítsák, hogy a természeti értékekre káros tevékenységeknek találjanak távolabb helyeket.

Tippek ökoturistáknak

1. Elsősorban olyan helyeket látogasson meg, amelyeknek természeti értékük van, mint például a védett területek, a világörökség részei. Próbáljon úgy eljutni ezekre a helyekre, hogy látogatása és a választott szabadidő tevékenységek csatlakozzanak a helyi természetvédelmi programokhoz. Segítséget adhat awww.protectedplanet.net weboldal.

Arra is egyre több helyen van lehetőség, hogy igazi aktív nyaralásban vegyen részt és akár a természet megőrzésében is segíthet a helyi szervezeteknek. Legyen önkéntes és vállaljon munkát. Segítséget adhat az alábbi weboldal.

Csehországban a savas esők roncsolta erdők mentésében lehet részt venni

2. Utazzon kevés csomaggal, ezzel kevesebb szemetet „termel” szabadsága során.

3. Mielőtt elutazik, tudjon meg minél többet a célországról, a természetes élőhelyekről, a helyiekről, és a környezetről. Például ha a térségben uralkodó a szárazság, akkor az erdőtüzek óriási veszélyt jelentenek…. Mindezek segítenek abban, hogy még élvezetesebben tudja eltölteni a szabadságát.

4. Jó hírű helyi utazásszervezőket vegyen igénybe, a legjobb, ha olyanokat kér meg, akik maguk is részt vesznek a természeti értékek megőrzésében.

5. Természetbarát szállást keressen, kérdezze meg a hoteleket a választáskor, hogy valóban ökoszállások-e. Kérdezze őket az energiahasznosításról és a víz újrahasznosításról is, illetve arról, hogy részt vesznek-e valamilyen módon a természet megőrzésében.

6. Ha van rá lehetőség, akkor próbálja meg a nyaralóhelyet vonattal vagy helyi busszal megközelíteni – így nemcsak többet lát majd az országból, de a káros szénkibocsátása is kisebb lesz. Ebben ugyancsak segítséget találhat itt.

7. Amikor szabadságon van, válassza meg gondosan, hogy mit eszik. Elsősorban helyben termő élelmiszerekből készült ételeket válasszon és figyeljen arra is, nehogy veszélyeztetett állat vagy növény kerüljön az asztalára – kérdezze a helyi természetvédőket erről, és ha úgy érzi, kérjen listát is a védett állatokról, növényekről.

8. Számos vadon élő növény és állat van nagy veszélyben – úgy is segíthet ezeknek az élőlényeknek a megőrzésében, hogy nem vásárol olyan ajándékokat, amelyek belőlük készülnek. Például kerülje a vörös korall ékszereket, vagy amelyek teknős páncélból készülnek. Több információért keresse az alábbiweboldalt. 
Vigyázzon ha növénymagokat vagy palántákat akar hazavinni – figyeljen oda, hogy nehogy invazív fajok legyenek.

9. Az élővilág megfigyelése páratlan, csodálatos élmény, de figyeljen, hogy ne zavarja meg a természet nyugalmát, saját és az élőlények biztonsága érdekében.

10. Teremtsen az új helyeken barátságokat és lépjen be a helyi természetvédelmi szervezetekbe. 

Forrás: greenfo


0
Tovább
05
máj/2011

A világ legzöldebb szórólapkampánya a WWF-től

A reklámipar sok papírt fogyasztott az elmúlt évtizedek során világszerte. Az adó 1%-a reményében szervezetek sokasága kötött kompromisszumot: a környezetvédelmi szempontokat háttérbe szorítva kénytelen volt szórólapok millióit kinyomtatni a „jó ügy” érdekében, vagy a reklám hatásának csökkenésével kellett számolnia. Pedig nincs szükség felesleges papírfogyasztásra és nyomtatásra, sem a szórólapozás folyamatának jelentős – humán- vagy egyéb erőforrást igénylő – lépéseire:

A kampány lényege, hogy egyetlen szórólapot nyomtatunk. Ezt a szórólapot elvisszük egy forgalmas belvárosi csomópontba, legyen az metróaluljáró vagy egy pláza mozgólépcsője. Egy WWF-önkéntes átadja a lépcső egyik végénél a szórólapot egy járókelőnek, aki a lépcsőn éppen el tudja olvasni a rövid szöveget. A lépcső másik végén a másik önkéntes visszakéri a szórólapot, és odaadja egy másik járókelőnek, aki az ellenkező irányba tart - magyarázza a WWF Magyarország megbízott igazgatója, Figeczky Gábor.

Az adó 1%-ából származó bevételt a hazai erdők és az erdei élővilág, elsősorban a hiúz védelmére fordítja a szervezet. „Az erdők védelmében valóban célunk volt a kampány optimalizálása. Reméljük, hogy ezzel az ötlettel sikerül áttörnünk a reklámzajt, anélkül, hogy a környezetünket különösebben terhelnénk” – bizakodik az igazgató. A kampány az Akció 360 reklámügynökség ötletéből és az Umbrella ügynökség munkájával készült.


0
Tovább
05
máj/2011

Kisütöttük: ide vele! – Használt sütőolajat gyűjt a MOL

Egyetlen csepp használt étolaj akár 1000 liter élővizet is elszennyezhet! A lakosság számára eddig nem létezett hatékony megoldás a használt sütőolaj begyűjtésére. A MOL elkötelezett a fenntartható fejlődés mellett, ezért döntöttek úgy, hogy elindítják a Kisütöttük: ide vele! programot, amely keretében országszerte már 100 MOL kúton leadható a használt sütőolaj, ily módon is védve a környezetet és elősegítve az olaj újrahasznosítását.


0
Tovább
03
máj/2011

Játékos edzés fűnyírás közben zéró kibocsátással

Florian Hauswirth, a már több díjat is elnyert svájci feltaláló a fűnyíró-biciklit eredetileg gyerekeknek szánta, azzal a céllal, hogy játszva elvégezhessenek olyan kisebb házkörüli munkákat, mint amilyen például a fűnyírás. A gyerekjáték kategóriában is díjazták először 2006-ban egy Luzernben rendezett design-találkozón, és bár egyszerű ötleten alapul, innovatív környezetkímélő megoldásnak számít. Egy régi tologatós fűnyírót egy szintén elég régi összecsukható biciklivel szerelt össze a svájci feltaláló - valószínűleg máskülönben mindkettő már a kukában végezte volna.

florian hauswirth svájc fűnyírás zéró kibocsátás kerékpár energiatakarékosság kert

florian hauswirth svájc fűnyírás zéró kibocsátás kerékpár energiatakarékosság kert

Az ötlet gyakorlatilag nem más, mint a bicikli és a fűnyíró keresztezése, és amellett, hogy esetleg szórakoztató vele dolgozni, az újrahasznosított szerkezet - a motoros vagy elektromos fűnyírókkal szemben - még a levegőt is kíméli, mert se olaj, se áram nem kell hozzá. Csakis pedálozni kell, az pedig még a használó egészségének is jót tesz.


0
Tovább
27
ápr/2011

Nem szennyezik a levegőt a legújabb vízi játékszerek

Motoros hajókázás üzemanyagtartály, olaj, levegő-, víz-, vagy zajszennyezés nélkül? Már lehetséges. A hibridautók sikere után lassan egyre többen figyelnek fel a napenergiát is hasznosító elektromos vízi járművekre. Ilyen hajókat gyárt az a kanadai cég is, aki a teljesen elektromos, könnyű és csendes Infinyte-ot árulja. A katamarán egy egyszerű joystick-kal irányítható igazi játékhajó, ráadásul az eddig használt motoros vízi játékszerekkel ellentétben, egyáltalán nem bocsát káros gázokat a levegőbe vagy olajcseppeket a vizekbe, és még zajt sem csap működés közben.

Az elem típusától függően átlagosan tíz órát képes egyhuzamban menni, de bármilyen hagyományos 240 Voltos áramforrásról feltölthető. Hogy közvetetten se legyen káros hatása, a szuperkönnyű szerkezetet újrahasznosított anyagokból, környezetbarát gyártási folyamatok során készítik. Kis súlyának köszönhetően az Infinyte könnyedén lebeg, siklik, vagy fordul akár 360 fokos szögben is a víz felszínén, írják a honlapján. A kanadai gyártócég szerint az elektromos hajó irányítása gyerekjáték, és Észak-Amerika után már Európa több országában is adtak el belőle, darabját körülbelül 13 ezer dollárért (2,3 millió forint).

A cég következő modellje egy nagyobb, napenergiát is hasznosító hajó lesz, amire tetőt is szerelnek a beépített napelemek számára, és amin akár tíz ember is kényelmesen elférhet. Mivel ezeket a hajókat leginkább szórakozásra használják, azt pedig egyébként is napos időben szokás, igencsak logikus választásnak tűnik a napenergia. Igaz, a napelemmel működő hajókat egyelőre borsos áron adják, egy másik kanadai gyártó Loon nevű nyolc személyes, napelemes tetővel ellátott kishajójáért 32 ezer dollárt (5,7 millió forintot) is elkérnek.


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (23),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),ősz (19),ecet (18),építészet (18),természet (18),takarítás (18),komposzt (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),víz (12),élelmiszerpazarlás (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum