3,5 millió forintos (12 ezer eurós) nyitóár, 250 kilométeres hatótávolság, 140 km/órás csúcssebesség, 6 ülés -- ezt kínálja a Sono Motors német startup konstruktőrcsapata. 

napelemes autó

A Sionnak keresztelt autó különlegessége, hogy a karosszériába 7,5 négyzetméternyi napelemet integrálnak, amelynek köszönhetően a szabadban parkoló autó képes magát feltölteni, illetve áramforrásként szolgálni elektromos kütyüjeink számára például kempingezés közben. 

napelemes autó

Apropó kempingezés: a jelenleg kapható átlagos elektromos autókkal szemben a Sion 1200 kilogramm, egy rendes lakókocsi vontatására is képes lesz, hogy tényleg magunk mögött hagyhassuk a kipufogófüstös várost.

napelemes autó

Mostanság minden neves autógyár előáll elektromos meghajtású modelljével, ám a Sion azon kevesek egyike, amely a kisebb távolságokat önerőből, a napelemeknek köszönhetően képes megtenni -- magyarán: a városban üzemanyag nélkül autózhatunk naponta 30 kilométert. Az autó akkumulátora a tervek szerint fél óra alatt 80 százalékosra feltölthető.

napelemes autó

A fejlesztők szerint a Sionnak két változata lesz, az Extender akkumulátor kapacitása 30 kWh, míg az Urban modellé 14,4 kWh, és ennek megfelelően az előbbi irányára 16 ezer euró (4,8 millió Ft), az utóbbié 12 ezer euró (3,5 millió Ft) lesz. Mindkét modell 3-3 üléssel rendelkezik, a hátsó ülések lehajtásával rakodótér nyerhető.

Az autó karosszériájára a tetején, a motorházfedélen és az ajtókon négyzetes napelem paneleket ragasztanak föl, amelyek sérülés esetén házilag is könnyen cserélhetők, csak meg kell rendelni a neten a pótalkatrészt. A szerelési útmutató is elérhető lesz a Sono Motors oldalán, a fejlesztők igyekeznek úgy kialakítani az autó terveit, hogy bármely átlagos szervízműhelyben, sőt, egyes esetben az otthoni garázsban is meg lehessen javítani.

napelemes autó

Igazán praktikus ötlet, hogy a napelemeket 8 milliméter vastag polikarbonát lemez borítaná (ebből van az átlagos autók lámpabúrája), amely a szokásos üveghez képest sokkal könnyebb, szilánkmentesen törik, ellenáll az időjárás viszontagságainak, 

A légszűrésről egy különleges, mohából készült szűrő fog gondoskodni, amely nem igényel semmilyen gondozást, hiszen “a moha a levegőből nyeri a szükséges vizet, így az autó belsejében szabályozza a levegő páratartalmát, ez egy természetes légkondi”, olvasható a Sono Motors weboldalán. Persze igény esetén a cég hagyományos klímát is szerel a kocsiba.

napelemes autó

Jelenleg a gyártás előkészítése zajlik, a prototípusra való összeget közösségi adományozásból szeretnék összekalapozni a fejlesztők. A befizetett eurókat a 2017 februárjától induló tesztvezetések után vissza lehet kérni, ha a megrendelő nem elégedett a napelemes autóval. Ha viszont minden rendben megy, a Sion 2018-ban felkerül a gyártósorra, és bárki megrendelheti.