Üvegkerttel, fotókiállítással, látványos bemutatókkal, különleges designalkotásokkal és játékokkal várta május utolsó hétvégéjén az ÖKO-Pannon a Millenáris Park látogatóit. Az Európai Unió előírása szerint 2012-ig 60 százalékra kell emelni hazánkban az üveg-újrahasznosítás arányát. Ahhoz, hogy a célt elérjük, a lakosság és az üzleti szféra aktív közreműködésére egyaránt szükség lesz.

Az eddigi eredmények mindenestre biztatóak. 2003 és 2010 között a cég rendszerében több mint kétszeresére emelkedett az üveg hasznosítási aránya, az idei tervek szerint pedig eléri az 50 százalékot. A szelektív hulladékgyűjtést népszerűsítő kampányok sikerét, a lakosság szokásainak lassú, de pozitív irányú változását a lakossági visszagyűjtés mennyiségének igencsak meggyőző (huszonháromszoros!) növekedése bizonyítja, de a kereskedelmi, vendéglátóipari vállalkozások teljesítménye is reményekre ad okot.

Fenntartható tervek

Az ÖKO-Pannon rendezvénye a fenti uniós vállalásra és az üveg-újrahasznosítás fontosságára hívta fel a figyelmet. Az egésznapos programsorozat házigazdája a budai Millenáris volt, amely parkjában és irodáiban március közepén az ÖKO-Pannon támogatásával vezette be a szelektív hulladékgyűjtést. A parkban most már négy helyen található papír-, műanyag-, üveg- és fémhulladékok elkülönített gyűjtésére szolgáló tartály, az irodákban pedig 24 gyűjtőponton szelektálhatnak a dolgozók.

Mindent az üvegről az ÖKO-Pannonnal

Az eddigi tapasztalatok szerint a szelektív hulladékgyűjtőket eredményesen használják a látogatók és a dolgozók is: a program elindítása óta kb. 850 kg papír, 260 kg műanyag, 120 kg üveg és 30 kg fémhulladék került szelektív gyűjtésre és újrahasznosításra. A szervezők közös, délelőtti sajtótájékoztatóján Dr. Szűcs Gábor, a Millenáris gazdálkodási igazgatója bemutatta az intézmény fenntartható működését szolgáló zöld koncepcióját, és kérte a Millenáris látogatóit, hogy a jövőben is figyelmesen használják szelektív gyűjtőket. Viszkei György, az ÖKO-Pannon ügyvezető igazgatója az üveg-újrahasznosításban elért eredményeinkről és a további feladatokról beszélt.

Történetek az üvegkertből

A rendezvény az üvegvisszagyűjtés fontossága mellett az üveg újjászületésének kreatív lehetőségeire is rámutatott. Itt voltak az Iparművészeti Egyetem hallgatói, akik különleges üvegdesign alkotásokat mutattak be, a gyerekek pedig velük együtt alakíthatták a Csodák Palotája előtti réten üvegsünökkel és palackpitypanggal benépesített üvegkertet. Gáspár György, az Iparművészeti Egyetem docense Üveges professzor szerepében látványos bemutatót tartott, melyen többek között az is kiderült, hogy az üveg valójában folyadék, ha akarjuk nemcsak törik, de hajlik is, és hogy nem minden kristály, ami annak látszik. A felnőttek üvegfelismerő kvízen tesztelték felkészültségüket, a gyerekek pedig Bátky András íróval szőttek különös meséket az üvegről, amiről bebizonyosodott, hogy fantasztikus történetekben is jól hasznosítható.

Rendszertan és kultúrtörténet

Ugyancsak ma nyílt meg az ÖKO-Pannon szabadtéri kiállítása, mely az üveg kultúrtörténetét és a hazai üvegtípusokat bemutató Kis üveghatározó című kiadvány művészi fotóiból ad válogatást. A Kis üveghatározó betekintést ad az üveg gyártásának és újrahasznosításának folyamataiba, és praktikus segítséget is nyújt az otthoni szelektáláshoz: a kereskedelmi forgalomban lévő üvegeket osztályozza a szerint, hogy visszaválthatók vagy a szelektív konténerekben a helyük. A kiállítás a Millenáris Fogadó mögötti szabadtéri galériában július közepéig látható.

További képek itt >>

--------------------------------------------------------------------------------

A Millenárison szelektált hulladék útja

A szelektív gyűjtőket a Millenáris takarító személyzete üríti, a kialakított tárolóhelyekről pedig a HUMUSZ Recycling Kft. szállítja el a hulladékot a megfelelő hasznosító cégekhez.

PAPÍR
A papírhulladékot bálákba tömörítik, majd papírgyárba szállítják, hogy újra papír alapanyag készüljön belőle, és akár kartondoboz, papírtörlő, csomagolópapír vagy füzet formájában térjen vissza hozzánk.

MŰANYAG
A műanyag palackokat egy hulladékválogató műben szín szerint válogatják, majd apróra őrlik a kupakokkal együtt. A darálék mosása során szétválasztják a különböző alapanyagú műanyagokat, majd a kapott alapanyagból akár újra palackot, vagy a textiliparban ruhákat készítenek. A kupakokból háztartási eszközök (vödrök, szemeteslapát, vállfa) vagy műanyag játékok is készülhetnek.

ALUMÍNIUM
Az alumínium értékes hulladék, az italdoboz pedig különösen, hiszen egy speciális alumínium ötvözetből készül. A használt dobozokat bálákba préselik, és alumíniumkohóban beolvasztják, az így kapott alapanyagból akár újra sörös vagy üdítős doboz lehet.

ÜVEG
A szelektált üveget szín szerint válogatják és eltávolítják az esetleg benne maradt fém vagy műanyag darabokat. Ezt követően a törmeléket az üveggyárban újraolvasztják, amihez lényegesen kevesebb energia szükséges, mint az üveg elsődleges nyersanyagául szolgáló homok megolvasztásához. A hulladéküvegből az eredetivel megegyező, jó minőségű befőttes- vagy italospalack készülhet.

Forrás: greenfo