A dél-indiai városban, Kocsínban épült meg a világ első napenergiával működő repülőtere. India negyedik legnagyobb nemzetközi utasforgalmat lebonyolító repülőtere, a Cochin International Airport Limited (CIAL) PPP-konstrukcióban építtette meg a 12 megawattos naperőművét.

A repülőtérhez már így is tartozik egy 1 megawattos naperőmű, amely 4000 egységnyi villamos energiát termel naponta.  Az új naperőművel kibővített repülőtér ennek akár tizenötszörösét (50-60 ezer egységnyi villamos energia) képes előállítani, ami jóval több lesz annál, mint amennyi szükséges a repülőtér napi ellátásához. A CIAL úgy tervezi, hogy a többletenergiát az állami energiahálózatba juttatja vissza, amely akár 10 ezer otthon ellátására is elegendő lehet.  

A 25 focipályányi terület napelemekkel való felszerelése 9,5 milliárd dollárba került, és a Bosch cég végezte. Ez a rész egykor a repülőtér csomagkezelési egysége volt. Mintegy 45 hektáron  46 150 napelemet állítottak fel.

Ezzel a zöld beruházással a repülőtér az elkövetkező 25 évben elkerüli a szén-dioxid-kibocsátást, ami egyenértékű azzal, mintha ültettek volna 3 millió fát, vagy mintha autóval kihagynánk az életünkből kb. 1200 kilométert.

A kocsíni naperőmű projekthez hasonlóan India egy másik reptere, a Kolkata Netaji Subhas Chandra Bose International Airport is nagyszabású naperőmű építését tervezi.  A kalkuttai reptéren 15 megawattos naperőművet építenének meg.

India jelenlegi kormánya úgy tervezi, hogy 2022-ig a meglévő 4 gigawatt napenergia-kapacitásukat 100 gigawattra növelik.

Fotók: Cochin International Airport Limited