Tartalmaznak-e kritikus kozmetikai összetevőket, például kőolajszármazékokat és kémiai adalékanyagokat (PEG-eket) a fényvédő krémek? A Tudatos Vásárlók Egyesülete kilenc, Magyarországon kereskedelmi forgalomban kapható, közepes erősségű védőkrémet vizsgált meg összetevők alapján. Az egészségtudatosként hirdetett termékek mellett kommerszebb készítményeket is beválogattak az értékelt krémek közé. A termékeket a csomagoláson elhelyezett összetevőlisták alapján értékelték; az is szempont volt, hogy tartalmaz-e szintetikus illatanyagot, alumíniumot, növényi alapanyagot, illetve bio minősítésű összetevőt.


Az első helyezett krémekben van csak bio minősítésű növénykivonat

Az elérhető maximális 12 pontot a vizsgáltak közül egy termék sem teljesítette, de jól szerepelt a 11 ponttal az első helyen végzett Biola (tartósítószer miatt veszített pontot), és a 10 pontos Lavera, amelyben szintén egy tartósítószert és az alumíniumot kifogásolták a tesztelők. A dobogó harmadik helyére 9 ponttal az Ilcsi napozója került (itt szintetikus illatanyag és alumínium meglétéért vontak le pontot).

A krémek önmagukban nem nyújtanak teljes védelmet az erős UV sugárzás ellen. Fontos, hogy a déli órákban ne menjünk a napra, és hordjunk kart és lábat elfedő, vékony anyagú öltözéket és kalapot

Mivel a fizikai fényszűrők a bőr felszínén, és nem a mélyebb rétegekben hatnak, kevésbé károsak, mint a kémiai szűrők. Az összes tesztelt napvédő közül ez a három termék tartalmaz kizárólag fizikai szűrőt, és alapját növényi olajok adják. A Biola és az Ilcsi napozójában nagy mennyiségben találhatók további antioxidáns és nyugtató hatású növényi kivonatok és préslevek. Bio minősítésű összetevőkkel csak az első két helyen végzett termék rendelkezik.

A középmezőnyben végeztek két drogérialánc – a Drogerie Markt és a Rossmann - saját márkás, érzékeny bőrűeknek szánt termékei egyenlő pontszámmal (8 pont). Mindkettő a kémiai fényvédők és a bennük található szilikon miatt veszített pontot, további káros összetevőket azonban nem találtak.

A közismert márkák lemaradtak

Nagy csalódás volt a szakértőknek az Annemarie Börlind terméke (6 pont), amelyet professzionális natúrkozmetikumként hirdetnek, ennek ellenére több kérdéses összetevőt is tartalmaz. A napvédelmet kizárólag kémiai szűrőkkel oldja meg, és található benne szintetikus tartósítószer, illatanyag, továbbá alumínium is.

A lista végén közismert, márkás termékek kerültek. A Nivea napozónál (5 pont) a kémiai szűrők, kritikus kozmetikai összetevők, szintetikus tartósítószerek és illatanyagok jelenthetik a problémát. A Hawaiian Tropic terméke (4,5 pont) az utolsó helyen végzett Garniernél annyival jobb, hogy ebben nincs alumínium, illetve tartalmaz néhány növényi összetevőt (aloe vera, mangó, papaja). Ezek nem a krém alapját képezik, csak kis mennyiségben szerepelnek benne. A Garnier napozójában (3,5 pont) gyakorlatilag az összes kritikusnak ítélt vegyületcsoport megtalálható, tele van szintetikus illatanyagokkal. (A részletes teszteredmények itt találhatók.)