Az új létesítmény az eddigi legnagyobb és legkorszerűbb a fővárosban. A hulladékudvarban a lakosság díjmentesen leadhatja a szelektíven gyűjtött hulladékot.



A papír (újságok, füzetek, könyvek, hullámpapír, csomagolópapír, kartondoboz), italoskarton-dobozok (tetrapak), műanyag (hungarocell, PET-palack), színes és fehér üveg, illetve fémdobozok mellett az udvar veszélyes hulladékot is fogad. Így leadhatók itt elhasználódott háztartási gépek (például mosógépek, hűtőgépek), elektronikai, számítástechnikai hulladék, fénycsövek és világítótestek, szárazelemek, használt sütőzsiradék és fáradt olaj (göngyölegével együtt), valamint használt akkumulátorok is.

Az új hulladékudvar helye: XVIII. kerület, Jegenyefasor 15.. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 10-18 óráig, szombaton 8-14 óráig. Érdeklődni a (30) 481-1129 számon lehet.

Forrás: Getty Images

Az újonnan átadott, több mint 1500 négyzetméteres hulladékudvarban a fentieken kívül zöldhulladékot, valamint október 1-től építési törmeléket (sittet) is átvesznek. Utóbbit a helyszínen megvásárolható, külön erre a célra készült zsákokban lehet majd leadni.

Már folynak a tárgyalások a következő fővárosi hulladékudvar létrehozásáról. A tizenhatodik telep - amely kapacitásban és a befogadott hulladékfélék körét tekintve egyaránt az eddigi legnagyobb lesz - várhatóan a XXII. kerületben, a Nagytétényi úton nyílik majd meg, a tervek szerint 2009 végéig, legkésőbb 2010 első negyedévében.

Hulladékgyűjtő udvarok Budapesten

Szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos cikkeink gyűjteménye

Visszavittük a használt sütőolajat a legközelebbi hulladékudvarba, és gond nélkül leadtuk

* * *

Az új hulladékudvar átadásán útjára indult a KultÚjra Program is. Az év végéig tartó akció keretében a hulladékudvarokon csomagolási üveghulladékot leadók kódot kapnak, amellyel a www.zoldholnap.hu címen regisztrálhatnak, és kreditpontokat gyűjthetnek. Egy kilogramm üveghulladékért 100 kreditpont jár, és maximálisan 500 kreditpont gyűjthető. A pontokat aztán "kedvező árfolyamon" lehet kulturális ajándékokra váltani: 300 pontért 3000 forintos könyvutalvány, 400 pontért családi múzeumi belépő jár, 500 pontért pedig két, Vígszínházba szóló belépővel lesz gazdagabb a környezettudatos kultúrakedvelő.

Hozzánk is megérkeztek az üveg barátai - nézze meg Hanket, az éneklő üveget!